Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Merényletek II. János Pál pápa ellen

2018. május 16. - Péntek Tünde

Szinte egy év különbséggel, Rómában és portugáliai látogatása során is megkísérelték megölni a történelem eddigi legismertebb és legkedveltebb katolikus egyházfőjét.

II. János Pál pápa számos rekordot állított fel Vatikánban. 455 év óta ő volt az első nem olasz pápa, 102 látogatást tett Olaszországon kívül a világban, amelyek során több mint egymillió kilométert tett meg a Föld körül.144-szer járt Olaszországon belül, 469 embert avatott szentté és 1340-et boldoggá. II. János Pál volt az első pápa, aki meglátogatott egy zsinagógát, és szintén elsőként tett látogatást az auschwitzi holokauszt emlékműnél. A pápák közül elsőként kért bocsánatot a Szentszék nevében a katolikusok által a múltban elkövetett bűnökért. Beszédeit maga írta, és a "pápai többes szám" (MI) helyett az egyes szám első személyt (ÉN) használta. Ő volt a huszadik század leghosszabb ideig uralkodó pápája és több mint húsz alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet.

maxresdefault_1.jpg

1981. május 13-án délután 5 óra 19 perckor lövés dördül a Szent Péter téren. Egy török fiatalember, Mehmet Ali Agca pisztolyával súlyosan megsebesítette a katolikus egyházfőt. A pápa nyitott papamobiljának hátsó ülésére hanyatlott, azonnal a Gemelli kórházba vitték, ahol 6 órás műtét után tudták csak stabilizálni az állapotát. Egyes feltevések szerint a bolgár titkosszolgálat, végső soron pedig a Szovjetunió állt a merénylet mögött, mivel az félt a pápával szoros kapcsolatban álló lengyel Szolidaritás mozgalomtól. A pápa később meglátogatta merénylőjét a börtönben és megbocsátott neki. Ağcát Olaszországban 30 év börtönbüntetésre ítélték, de 2000-ben a pápa közbenjárására kegyelmet kapott. Innen Törökországba vitték, ahol újra börtönbe került korábban elkövetett bűncselekményekért. 2006 januárjában szabadon engedték, de ez később tévedésnek bizonyult, így vissza kellett térnie a börtönbe. A Vatikán álláspontja szerint a fátimai titkok közül a harmadik, melyet csak 2000-ben hoztak nyilvánosságra, ezt a merényletet jövendölte meg.

1982. május 12-én Portugáliában egy spanyol pap újabb merényletet próbált elkövetni a pápa ellen, de a testőrség megállította. A merénylő nem értett egyet a II. Vatikáni Zsinat határozataival, a pápát pedig Moszkva ügynökének tartotta. Hét év börtönbüntetésre ítélték, majd száműzték Portugáliából.

ii_janos_pal.jpg

Ennek ellenére 27 éves pápasága alatt hatalmas szeretetnek örvendett II. János Pál pápa. A néhány évvel ezelőttig nagyjából kifogástalan fizikális állapotban lévő pápa egészségi helyzete fokozatosan romlott. A Parkinson-kór egyre inkább elhatalmasodott rajta, a beszéddel is súlyos problémái akadtak. Ezek mellé még számtalan betegség tünetei társultak.  2005 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy lassan közeledik az újabb pápaválasztás ideje és a konklávé összeült. II. János Pál pápa ugyan húsvétkor még a vatikáni dolgozószobája ablakában – a hívők legnagyobb örömére – megjelent, de az egészségi állapota ugyancsak aggasztó volt. Az utolsó időkben már csak gyomorszonda segítségével tudtak szervezetébe táplálékot jutatni. 2005. április 2-án este fél tíz tájékán vatikáni magánrezidenciáján minden további kórházi ápolást és orvosi beavatkozást elutasítva tért meg az ő Urához.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 05. 11. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

http://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr10013964910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.