Amundsen, a sarkvidékek ura
Roald Amundsen érte el elsőként a déli sarkpontot, ám sikerének nem tudott maradéktalanul örülni, mivel őt az Északi-sark tartotta bűvöletében. „Ehelyett ott találtam magam a Déli-Sarkon” – mondta a norvég felfedező.
A történelemben előforduló érdekes véletlen egybeesések egyike, hogy a sarkvidékek két legjelentősebb norvég felfedezője, Nansen és Amundsen egyazon korban élt. Roald Engelbregt Gravning Amundsen tizenegy évvel Fridtjof Nansen után, 1872. július 16-án született a délkelet-norvégiai Sarpsborg városának közelében. Eredetileg orvosi pályára készült, de ez irányú terveit feladva úgy döntött, hogy inkább a sarkkutatásnak szenteli életét. Képzett tengerészként először egy, az Északi-sark felé tartó kereskedőhajó fedélzetén szolgált, majd a Belgica első tisztje lett. Ez a hajó 1897 és 1899 között elsőként telelt át az Antarktiszon.
A sarkköri utazásokon szerzett tapasztalatok elegendő magabiztossággal vértezték fel Amundsent, hogy megkísérelje azt, ami 300 év leforgása alatt még senkinek sem sikerült: útra készült, hogy megtalálja az északnyugati-átjárót. A felfedezők régóta sejtették, hogy az észak-amerikai kontinenstől északra létezik egy átjáró, amely összeköti Európát és Ázsiát, de addig egyetlen hajósnak sem sikerült teljes hosszában végighaladni rajta. Amundsen erre az útra egy 45 tonnás, robusztus konstrukciójú hajót vásárolt, amely a Gjöa nevet kapta. 1903 nyarán indult útnak az Oslo-fjordból, hatfős legénysége készen állt arra, hogy átszelje az úszó jégtáblákkal borított északnyugati-átjárót. Az expedíció sikeresnek bizonyult, és 1906 nyarán a Gjöa elérte az átjáró legtávolabbi pontját is. Útközben a legénység rengeteg tudományos megfigyelést végzett, a legfontosabb adatokat a Föld mágnesességével, valamint a mágneses Északi-sark pontos helyével kapcsolatban gyűjtötték. Ezenkívül néprajzi anyagot állítottak össze az átjáró mentén élő eszkimó népességről is.
Az expedíció sikerén felbuzdulva Amundsen figyelme az Északi-sark felé fordult. Eredetileg úgy tervezte, hogy hajójával a jégbe fagyva telel át a Berring-szorostól északra fekvő területen, de vállalkozásához nehezen talált anyagi támogatót. 1909 szeptemberében érkezett a hír, hogy két amerikai, Robert Peary és Frederick Cook elérték az Északi-sarkot. Ezután Amundsen ugyan elhalasztotta az északi-sarki expedíció tervét, ám eközben már újabb ambíciózus tervet dédelgetett: elszánta magát, hogy elsőként jut el a Déli-sarkra, megelőzve Robert Falcon Scottot, aki ekkor már úton volt egy nagy déli-sarki expedíció élén. Augusztusban Amundsen délnek indult a Fram fedélzetén, melyet Nansen bocsájtott felfedezőtársa rendelkezésére. Ebben az időben a hajóknak még meg kellett kerülniük a Horn-fokot, hogy áthaladhassanak a Berring-szoroson, így senki sem sejtette, hogy Amundsen tervei alapjaiban megváltoztak. Amikor a hajó kikötött Madeira szigetén, Amundsen közölte az expedíció tagjaival, hogy észak helyett délnek tartanak. Scott táviratban értesült arról, hogy a norvég csapat is a Déli-sark elérését tűzte ki célul. Amundsen négy társával, négy szánnal és 52 kutyával 1911. október 19-én hagyta el a bázistábort, útján egyetlen cél vezérelte: mielőbb el kell érnie a Déli-sarkot. Ez két hónappal később valósult meg, az öt héttel utána érkező Scott már csak Amundsen és kimerült társai sátrát és a norvég zászlót pillanthatta meg elsőként. A norvég zászlót 1911. december 14-én tűzték ki a Déli-sarkra.
A déli-sarki expedíciót követően Amundsen számára már nem maradt más, hasonlóan jelentős kihívás, de még egy nagy feladat teljesítése várt rá: repülőgéppel szeretett volna felfedezőútra indulni a Jeges-tenger felett. Az álom 1925-ben valósult meg, amikor merész expedícióra indult két hidroplánnal. Az út során mindkét gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania, de az egyiket a csapat tagjainak sikerült megjavítania, így három héttel később épségben visszatérhettek a Spitzbergákra. Amundsen hidroplán-expedíciójának anyagi hátterét az amerikai Lincoln Ellsworth biztosította, aki egyben részt is vett a felfedezőúton. A következő évben Amundsen Ellsworthszel és az olasz Umberto Nobilével együtt újabb expedícióra indult a Norge léghajó fedélzetén, útjuk a Spitzbergáktól az Északi-sark érintésével egészen Alaszkáig vezetett. A felfedezők addig ismeretlen területek felett repültek céljuk felé, és ezzel az utolsó fehér folt is eltűnt a világtérképről.
Amundsen egész életét a sarkkutatásnak szentelte, melyhez még halálával is hű maradt. 1928-ban Nobile újabb sarkvidéki léghajóútra indult, ezúttal a Norge testvérhajója, az Italia fedélzetén, expedíciójának azonban nyoma veszett, valószínűleg a Medve-szigetek fölött lezuhant. Nemzetközi mentőakció indult keresésére: 16 hajó, 21 repülőgép, több szánexpedíció - összesen 1500 fő - kutatott Nobile és a legénysége után. Amundsen csatlakozott a keresőcsapathoz, de az olasz léghajót végül egy másik csapat találta meg. Nobilét megmentették, ám Amundsen és társai soha többé nem tértek vissza, 1928. június 18-án nyomuk veszett.
A cikk eredeti megjelenése: 2011. 06. 20. www.nembulvar.hu
