Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Petőfi Barguzinban

2018. június 13. - Péntek Tünde

1989. július 18-án a Morvai Ferenc vezette magyar-szovjet-amerikai expedíció meglelte Petőfi Sándor földi maradványait a Bajkál-tó körzetében, Barguzinban – közölték a szenzációt az akkori lapok.

Petőfi Sándor a magyar irodalom egyik legnagyobb költője: nevét gyakran azonosítják e fogalommal. Akárcsak verseit, ugyanúgy életrajzát is ismeri mindenki, és nemcsak Magyarországon. Petőfi életében mindössze két momentum vita tárgya a mai napig: hogyan történt amikor először kinyitotta és amikor utoljára lehunyta szemét. Január 1-jén A rejtélyes Petőfi címmel már megjelent a Nembulváron egy cikk a költő születéséről, így most ezen az évfordulón a haláláról ejtenénk pár szót.

28_5.jpg

Az irodalmi tankönyvekben napjainkban is a következő olvasható Petőfi életrajzának utolsó bekezdésében: 1849. július 31-én a segesvári csatában tűnt el örökre. „Sokféle visszaemlékezés, hír és rémhír szólt sorsáról, azt igazat azonban mindmáig senki sem tudja. Sírjának helye ismeretlen.” – áll Mohácsy Károly tizedikesnek szóló tankönyvében.

Ám volt egy időszak, amikor úgy tűnt, a rejtély megoldódott. Morvai Ferenc vállalkozó és Kiszely István antropológus 1989. júliusában a Bajkál-tó melletti Barguzin egyik temetőjében kiásta egy Petrovics nevű, Petőfi Sándornak vélt száműzött csontjait. Azokat pedig 1991-ben Moszkvából az Egyesült Államokba küldte elemzésre. A hosszadalmas vizsgálatok éveken keresztül találgatásokra adtak okot.

29_4.jpg

A feltáró expedíció egyik tagja, Kiszely István állítása szerint már az első laboratóriumi eredmények azt bizonyították, hogy férfi csontjainak maradványairól van szó. Így ők szorgalmazzák a költő édesanyja, Hrúz Mária sírjának felnyitását, hogy elvégezhessék az esetleges rokonságra fényt derítő DNS vizsgálatot. Ezzel szemben állnak azok a vélemények, melyek szerint nem Petőfi Sándor tetemét találták meg. Az MTI információja szerint 1994-ben a maradvány felkarcsontjából vett minta alapján egyértelműen megállapították, hogy női tetemet vizsgáltak. A hivatalos jelentésben szó szerint az állt: „az az ember, akiből a felkarcsont-töredék származik, nőnemű.” A Magyar Tudományos Akadémia is ezen az állásponton van, szerintük a tudományos vizsgálatok minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a barguzini sírban egy női csontvázat találtak.

Akkor hol van Petőfi? Lehet, hogy örök rejtély marad előttünk. Mindenesetre a kialakult Petőfi-mítosz szerves részét képezik a költő életének titokzatos elemei.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 07. 18. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr714026900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása