Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Rendíthetetlen

2018. június 13. - Péntek Tünde

„Amikor először beszéltem telefonon Louie Zamperinivel több mint egy évtizede, egy napsütötte délutánon, éppen valamilyen jó sztorit kerestem. Felelevenítette hihetetlenül eseménydús és különleges életét, én pedig rájöttem, hogy nem csupán egy jó sztorira bukkantam. Hanem talán megtaláltam a legrendkívülibb élettörténetet, amit valaha is hallottam.” Laura Hillenbrand

2010-ben jelent meg Laura Hillenrbrand Rendíthetetlen című könyve, amely azonnal bestseller lett, 185 hétig szerepelt a The New York Times könyves toplistáján, több mint négymillió példány kelt el belőle csak Amerikában, és számos díjat nyert. A mű Louis "Louie" Zamperini olimpikon és háborús hős hihetetlen életét követi nyomon, aki két társával együtt túléli egy repülőgép lezuhanását a második világháborúban, és 47 napig hánykolódnak egy tutajon, majd elfogja őket a japán hadsereg, és fogolytáborba kerülnek. Története legyen csupán egyetlen lap a huszadik század históriáját alakító katonákról szóló vaskos kötetből, de szimbolikusan összefoglalja, mit jelent győzelemmé fordítani a tragédiát és megtalálni a kiutat a sötétségből a fény felé. Amikor 2014. július 2-án, 97 éves korában elhunyt, Louie Zamperinit nem csöndesen gyászolták, hanem igazi amerikai hősként diadalmasan ünnepelték. Az egykori olimpikon, akinek hosszú és hihetetlen fordulatokban gazdag élete az egyik legfelemelőbb huszadik századi történet, szinte felfoghatatlan eseményeknek volt a részese. Története milliók számára ad reményt, hogy a bénító kétségbeesés rendíthetetlen akarattal és elszántsággal legyőzhető.

a5.png

A regény lenyűgöző hatása révén a nagyközönség érdeklődése feléledt Louie története iránt, így a könyv megfilmesítésének jogai hamar gazdára találtak, és az Oscar-díjas Angelina Jolie lett a rendezője és a producere ennek a nagyszabású drámának. Jolie első rendezése, a részben Magyarországon forgatott A vér és méz földje természetes evolúció nyomán született: a színésznő saját, humanitárius munkája ihlette forgatókönyvét ültette vászonra. Amikor megnyílt a lehetőség arra, hogy a boszniai háborúban játszódó szerelmi történet életre keljen, Jolie nem akarta másnak átengedni a rendezés jogát, mert a film a nők elleni erőszakról szólt. „Eredetileg egyáltalán nem akartam rendezni. Úgy terveztem, hogy felhagyok a színészettel, és otthon leszek a gyerekekkel. De aztán mégis adta magát, hogy én rendezem a filmet, mert nem mertem másra bízni.”

a4_5.jpg

A vér és méz földjén megrendezése komoly feladat volt Jolie számára, de az erőfeszítés meghozta gyümölcsét: a film jó kritikákat kapott és jelölték Arany Glóbuszra is. Nem meglepő, hogy a színésznő ezek után kedvet kapott a rendezéshez, ám jó ideig nem talált megfelelő témát. „Feküdtem az ágyon, és töprengtem, hogy valamilyen gondolatébresztő filmet szeretnék csinálni. De miről szóljon? Útmutatásra volt szükségem” – mondja Jolie. Majd teljesen váratlanul megkeresték a Rendíthetetlennel kapcsolatban. „Nagyon kíváncsivá tett az első vázlat, de csak Laura könyvének olvastán döntöttem el, hogy meg akarom rendezni a filmet. Mint az olvasók milliói, én sem tudtam letenni. Louie nemzedékét megedzette a gazdasági világválság, kemények voltak, erősek, szorosan kötődtek a családjukhoz és a helyi közösséghez. Fiatal srácok voltak, amikor a hazájuk harcba szólította őket, de ők becsülettel mentek. Óriási szolgálatot tettek nekünk.” – meséli Jolie.

a6_1.jpg

„Az ember a lelke mélyén mindig hisz abban, hogy harcolhat és túlélhet, nem számít, mit mond az eszünk. Mert ahol élet van, remény is akad. A döntés pedig Isten kezében van.” Laura Hillenrbrand

 

Rendíthetetlen (Unbroken)

amerikai életrajzi dráma, 137 perc, 2014

Rendező: Angelina Jolie

Főszereplők: Jack O'Connell,  Garrett Hedlund, Domhnall Gleeson, Jai Courtney 

Forgalmazó:UIP-Duna Film

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 01. 20.

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr5114043910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása