Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Római vakáció kánikulában

2018. június 23. - Péntek Tünde

Ha valaki az olasz fővárost választja úti céljául, két dolgot érdemes figyelembe venni: hagyjunk elég időt, hiszen rengeteg a látnivaló, illetve, ha jót akarunk magunknak, ne a döglesztő nyári melegben vágjunk neki a városnézésnek. Nos, a lehetőségek úgy adódtak, hogy július végén látogattam Rómába, egy teljes napot szánva a nevezetességekre. Hogy mi sült ki ebből? Nem más, mint egy tökéletes utazás, tele élményekkel.

20160726_203410_1.jpg

Minden út Rómába vezet.

Talán nem szorul magyarázatra, hogy miért látogat évente nagyjából hét millió turista Rómába. Világhírű ókori látványosságok, csodaszép szökőkutak, a leghíresebb olasz művészek épületei, hozzávetőleg 900 templom és Vatikán mind-mind olyan vonzerővel bír, hogy Róma könnyűszerrel felkerül a világ leglátogatottabb városainak top 10-es listájára. Budapestről számtalan lehetőség nyílik az utazásra, a legnépszerűbb fapados járatokkal alig több, mint egy óra alatt oda is érhetünk. Július végén, amikor Rómában a maximális átlaghőmérséklet 30,3 fok és az átlagos csapadékmennyiség egész évben a legalacsonyabb, mindössze csak 19 mm, aggódva kémleltem ki a repülőgép ablakán, hogy biztosan jó ötlet volt-e útra kelni, hiszen ez még a magyar kánikulánál is borzalmasabb lesz. Ám, landolás közben hirtelen felbukkant a fentről is grandiózusnak tűnő Colosseum, és ezzel együtt minden kétségem el is szállt.

20160726_163809_2.jpg

Rómában élj úgy, mint a rómaiak!

Nem először jártam Olaszországban, de amikor már a reptéren visszaköszönt az a tipikusan olasz mentalitás, ismét furcsának tűnt – egészen addig, amíg nem szocializálódtam bele. Azzal kezdődött, hogy a város felé haladó transzfer busz úgy közlekedett az autópályán, hogy ilyet még nem láttam – a járat a két sáv között, az út közepén haladt, a sofőr mindenkit ledudált, aki az útjába került, kiabált, mutogatott, nem éppen az előírásoknak megfelelően előzött, kanyarodott. Később is azt tapasztaltam, hogy az olaszok nem görcsölnek rá annyira a KRESZ-re, és nem sűrűn láttam olyan parkoló autót, amin ne lett volna kisebb-nagyobb karcolás, horpadás, ne adj’ isten berepedt ablak.

20160725_205956.jpg

Szóval, miután a transzfer buszos kalandok véget értek, a római tömegközlekedéssel ismerkedtünk meg, ami egészen átláthatónak bizonyult. A nagy lelkesedésnek egy hirtelen jött zápor vetett véget – mindenre számítottunk, csak erre nem Róma legszárazabb hónapjában. Ami pedig még furcsább volt, mintha az emberek örültek volna neki, sehol egy esernyő vagy bármi hasonló, teljes lelki nyugalommal sétáltak és áztak. Vízlepergetős eszközök hiányában kénytelenek voltunk azonosulni velük, olasz módra vettük a zivatar okozta akadályokat, és csurom vizesen megérkeztünk szállásunkra – ahol minden túlzás nélkül, az olasz férfiakról alkotott álomképek megtestesítője, Valerio végezte el a becsekkolásunkat kedvesen és mosolygósan. Valahol itt kezdődött el a dolce vita érzés.

20160725_204815.jpg

Tulajdonképpen Rómában csak kedves és közvetlen emberekkel találkoztunk. Még a sarki hajléktalan bácsi is életvidáman köszönt ránk, akárhányszor elhaladtunk mellette. Az utcán sétálva számtalan „ciao”-t begyűjtöttünk ismeretlenektől, nagyon könnyen lehetett bárkitől segítséget kérni (aminek általában egy kiadó beszélgetés lett a vége) és a metrón történő utazásaink során is szóval tartottak minket a helyiek – még akkor is, ha nyelvtudásunk nem jutott közös nevezőre. Mi pedig igyekeztünk a leglazább formánkat hozni, pizzáztunk, kávéztunk, reggelire is sütit ettünk, és este 10-kor sem átallottunk benyomni egy isteni pastát, utána pedig desszertként epret, fagyit és egy kis pezsgőt.

20160725_210130.jpg

Róma, az örök város.

Mivel egy teljes nap állt rendelkezésre a városnézésre, ezért minden fő látványosságot igyekeztünk beletuszkolni és alaposan beosztani az időnket. Ennek megfelelően alakult ki az a koncepció, mivel a Sixtus-kápolna és pár vatikáni kincs kötelező programelem volt, hogy kezdjük itt a napot, utána pedig lesz időnk sétálgatni és minden mást megnézni. Már korábban megvettük a belépőt, hogy elkerüljük a sorban állást, és a reggeli legkorábbi időpontot céloztuk meg. Elképzeléseink szerint a szállásunktól hipp-hopp Vatikánba értünk volna metróval, majd gyalog vettük volna nyakunkba a várost. Ember tervez, Isten végez: a Piazza del Popolon kiderült, hogy metrósztrájk van egész nap – és itt annyira komolyan veszik a dolgot, hogy pótlóbuszok sincsenek, sétálhatsz vagy taxizhatsz. A Spanyol-lépcsőnél néhány víg kedélyű rendőr megnyugtatott minket, hogy kb. 15 percnyi sétára vagyunk Vatikántól, odaérünk. Mint utóbb kiderült, vagy 4 km távolságra voltunk, lóhalálában szaladtunk a már kora reggel is 30 fokban, de még időben megérkeztünk, ahogy a kedves rendőrök is ígérték. És meg fogadtuk, innentől nem sietünk sehová sem.

20160726_111408.jpg

A Vatikán Múzeumba valóban szerencsésnek bizonyult előre megvenni a jegyet, így pillanatok alatt be lehetett jutni. Az már más kérdés, hogy a múzeumban zavaróan áramlott a tömeg. A Sixtus-kápolna pedig kifejezetten csalódás volt, nemcsak a turisták miatt, hanem, hogy 2 percenként mikrofonba bemondta a biztonsági szolgálat: „sssssssssss….Silence, please!” Meg persze a tiltás ellenére mindenki fényképezni akarta Michelangelo remekművét – és itt megjegyezném, hogy nem is olyan bonyolult lekapni vaku nélkül, ha szemfüles az ember. A vatikáni kirándulás legemlékezetesebb része a Szent Péter-bazilika volt. Annyira monumentális, hogy a tömeg is teljesen elveszik benne. Engem olyan szinten megdöbbentett a nagysága, a légköre, az, hogy emberi kéz képes volt ilyet építeni, hogy már csak később, az Angyalvár környékén jutott eszembe: elfelejtettem megnézni Michelangelo Pietáját (pedig még azt is tudtam, hogy a bazilika bejáratától jobbra található).

20160726_121843.jpg

Róma sem egy nap alatt épült fel.

Nagyjából Vatikánnal el is ment a délelőtt, aztán az Angyalhídon átkeltünk a Teverén és belevetettük magunkat a többi látnivaló felderítésébe. A Piazza Navona szökőkútjait megcsodáltuk, és megállapítottam, hogy az Angyalok és démonok című filmben nem teljesen valósághűen ábrázolták a szökőkút mélységét.

20160726_135310.jpg

A Pantheonban megnéztük Raffaello és II. Viktor Emánuel sírját. Ezután a Trevi-kúthoz értünk, ahol habár a kánikulában nagy kedvem lett volna Anita Ekberg módra megmártózni a hűvös vízben, beértem annyival, hogy a peremen ülve a kezemet hűsítettem benne, és a hagyományokhoz híven egy érmét is beledobtam, hogy visszatérhessek Rómába, majd még kettőt azzal a célzattal, hogy szerencsét hozzon.

20160726_143449.jpg

Innen a Viktor Emánuel-emlékműhöz vezetett utunk, de az elszántabb turistáknak meghagytuk, hogy felmásszanak a márványlépcsőkön, mi inkább lentről néztük egy majomkenyérfa árnyékából (hátunk mögött a Traianus-oszloppal). Úgy alakult, hogy pontosan egy óra és tizenkét percen át ültünk és néztük… Itt pillantottam rá először a még reggel bekapcsolt lépésszámláló applikációra és rádöbbentem, hogy ebben a 40 fokos kánikulában már 13 kilométert sétáltunk – nem hiába fáradtunk el.

20160726_145855.jpg

Végül megérkeztünk a Colosseumhoz is, ám arra már nem vitt rá a lélek minket, hogy a tűző napsütésben a Forum Romanumon is körülnézzünk. Úgyis bedobtam az érmet a Trevi-kútba, lesz még legközelebb is lehetőség rá. A biztonság kedvéért a Colosseumnál még ellenőriztük, esetleg beindult-e a metróközlekedés, de sajnos nem. Abban is biztosak voltunk, hogy nem akarunk visszagyalogolni a Piazza del Popoloig, így bármennyire is bizalmatlanok voltunk, beültünk egy taxiba. Természetesen szigorúan bekapcsolva maradt a GPS, és utólag is megnyugtató volt látni, hogy a lehető legrövidebb úton fuvaroztak el minket. Ráadásul meglepően olcsó árat kért el a taxisofőr – bár menetközben elég ijesztő árak bukkantak fel a taxiórán.

20160726_202407.jpg

Miután felfrissültünk, a naplementében ismét útra keltünk, a Tevere partján lesétáltunk az Angyalvárig, majd a túloldalon visszajöttünk – így plusz 6 kilométert hozzácsaptunk még a korábban megtett távhoz. Rendkívül hangulatos volt az esti kirakodóvásár a folyóparton, kellemesen fújt a szél, kezdett hűlni az idő, és az emberek is kezdtek felélénkülni.

20160726_203318.jpg

Habár nem terveztük, kedvet kaptunk beülni egy étterembe, ahol összegeztük a napunkat: hőmérséklet – 40 fok, lesétált távolság – 23 km, elfogyasztott víz mennyisége – 3 liter, az 50 faktoros naptej ellenére némi leégés, és számtalan felejthetetlen élmény.

nevtelen.PNG

Rómát látni és meghalni.

Annak ellenére, hogy a városnéző napunkon rekkenő hőség volt, elképesztő távolságot gyalogoltunk le. Maga Róma atmoszférája volt az, ami olyan varázserővel bírt, hogy eszünkbe sem jutott azzal foglalkozni, mennyire meleg van és kimerültünk. Biztos vagyok benne, ha egy hűvösebb napot fogunk ki, még felmásztam volna a Viktor Emánuel-emlékmű márványlépcsőin és a Forum Romanumot is bejártam volna. Mindenesetre így egyértelműen lesz miért visszatérni – hogy a kimaradt látványosságokat ne is említsem. De a példánk is azt mutatja, hogy egy napba sűrítve is meg lehet nézni a legalapvetőbb műemlékeket. Ráadásul a nyári városnézés nagy előnye, hogy eléggé kiürül Róma, mivel ebben az időszakban maguk a helyiek is elmenekülnek a hőség elől a tengerpartra. Talán csak Vatikánban nem éreztük az emberek hiányát, de egyébként teljesen nyugodtan, sorban állás nélkül megúsztuk a városnézést. Habár kicsit tényleg belehaltunk ebbe a napba, de egy életre szólt az élmény, és nem kérdés, hogy belevágnánk-e újból.

20160726_115734.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7514066753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása