Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

A nyomorultak - a musical

2018. május 07. - Péntek Tünde

Victor Hugo másfél évszázada született, hatalmas ívű, sodró lendületű regényének számos adaptációja látott már napvilágot, és napjainkban ismét reneszánszát éli a történet. A 2012-ben bemutatott nagysikerű film után, a világ egyik legjobb musicaljeként számon tartott alkotás megérkezett a Madách Színházba.

A Victor Hugo művéhez méltó zenés színpadi átirat Alain Boublil és Claude-Michel Schönberg zeneszerzők nevéhez köthető, akik a sanzon, musical, rock, opera elemeit is beleépítették a nagyívű remekműbe. Az 1985-ös londoni premier óta 22 nyelvre lefordították, 44 ország 319 városában játszották és nagyjából 70 millióan látták világszerte, a Westenden elnyerte a „minden idők leghosszabb ideje műsoron lévő musical” címet. A darab logójaként pedig a mai napig a söprögető kis Cosette képmása honosodott meg mindenhol, amely az eredeti regény első kiadásához készült rajzon alapul. A nyomorultak musical páratlan sikerének titka, hogy a regényben feltáruló szenvedélynek, szabadságvágynak, fájdalomnak és szeretetnek új minőséget ad az emberi lélek legmélyebb regisztereit megérintő zenéje. A darab nagyszerűen ragadja meg a 19. századi forrongó, nyugtalan Franciaországának hánytatott sorsú, álmaiktól megfosztott, összetört lelkű embereit, akikben mégis ott él a remény és a hit egy jobb világért, a megváltásért.

2.JPG

Magyarországon először 1987-ben mutatták be A nyomorultakat, azóta hat változatban vitték színre. A dalszövegek magyar nyelvre fordítását Miklós Tibor készítette el, amely annyira erősre, hitelesre és magával ragadóra sikerült, hogy ma is ezt használja a Madách Színház. A legújabb előadás kapcsán Kocsák Tibor karmester elárulta, hogy „a drámát, a lélek mélységeit megmutató, katarzist magában hordozó expresszív, egységes előadás a cél. Érzelmes, de nem érzelgős, kemény, de mégsem durva, az élet minden dinamikáját magába foglaló különleges este.”

1000x700.png

Amikor egy ilyen klasszikust dolgoznak fel a zenés színház eszközeivel, a kritikusok között mindig megszólalnak azok a vádló hangok, miszerint az átirat leegyszerűsíti, és ezzel együtt kiüresíti az eredeti művet. Mindebben annyi  igazság azért akad, hogy a regény Franciaország történetének egyik legeseménydúsabb időszakát eleveníti meg, a főbb szereplők pedig hatalmas utat járnak be - amit egyetlen színházi előadásba kell sűríteni. Így a színpadon nagyon gyorsan történnek az események, a felkészületlen néző csak kapkodja a fejét a sok jelenet- és helyszínváltás közepette. Ám a zene nagy segítséget nyújt abban, hogy összefogja a szerteágazó történetet, és árnyalja a szereplők jellemét, a pazar látvány pedig egyből beszippantja a nézőt. Az alkotók többször emlegették, hogy filmszerűségre törekedtek: a mindössze pár perces jelenetek elképesztő iramban váltják egymást, a színpadkép csak ritkán statikus, de az idő- és térugrások is olyan olajozottan működnek a színpadon, mintha tényleg mozgóképet néznénk. Ráadásul a sokféle karakter és a lendületes eseményáradat operai jelleget ad az előadásnak: gyakorlatilag a darab kétharmadában azt látjuk, hogy az egyik szereplő a színpad közepén áll, és a nézők felé fordulva énekel.

110.jpg

A nyomorultak színházi premierjén és egy későbbi előadás keretében is megtekintettem a darabot. Nagyon érdekesnek találtam, hogy sem Miller Zoltán, sem Tóth Attila játéka nem győzött meg annyira Jean Valjeanként, mint a 2012-es filmben Hugh Jackman alakítása. A premieren Miller Zoltán meglepően bizonytalannak mutatkozott az első felvonásban, azonban később magára talált, és a Vidd haza című szólója számomra annak az előadásnak a leggyönyörűbb pillanata volt. Tóth Attila Jean Valjeanját leginkább hangban éreztem erősnek, azonban a színpadi jelenléte lehetett volna szuggesztívebb is.

Habár A nyomorultak abszolút főszereplője Jean Valjean, mindkét alkalommal a Javert-t játszó Debreczeny Csaba lopta el a show-t: amellett, hogy kiválóan énekel, minden mozdulatának, lépésének, arcrezdülésének jelentése van, amely maradéktalanul illeszkedik a rend- és törvénytisztelő felügyelő jelleméhez. Kiváló alakításának köszönhetően minden kétség nélkül megértjük a bukásához vezető utat, és számomra a darab legdrámaibb, legmegrázóbb pillanatát az a jelenet adta, amelynek végén Javert ki/lelépett a színpadról.

107.jpg

Baranyai Annamária és Vágó Bernadett alakítása elég eltérő Fantine-ként Előbbi esetében nem igazán éreztem meggyőzőnek a látottakat, és azt is megkockáztatom, hogy a kellő kifinomultság is hiányzott belőle a meggyötört asszony megformáláshoz. Utóbbi viszont úgy játszott, hogy szerintem nem akadt olyan néző, akinek ne tudott volna könnyeket csalni a szemébe az Álmodtam egy álmot című, talán az egész darab legismertebb dala hallatán. Cosette karaktere a regényhez képest eléggé háttérbe szorul a musicalben, ennek megfelelően sem Foki Veronika, sem Tóth Angelika jelenléte nem volt túl hangsúlyos. Azonban sokkal izgalmasabbra és összetettebbre sikerült Eponine alakja, akit Simon Boglárka és Tóth Andrea kellően érdekesen és karizmatikusan elevenített meg a színpadon.

4.jpg

Marius szerepében Borbély Richárd igazán odatette magát, és nem hagyott rá esélyt, hogy hibát találjunk a látottakban: habár elég negédesre vette a figurát, a premier előadáson az ő hangja zengett a leghangosabban és legtisztábban, amikor a színpadra lépett, egyszerűen magára vonzotta a tekinteteket, annyira odatermett. Solti Ádám Marius-a kevésbé volt harsány, viszont jobban megragadta a hősszerelmes figuráját, kellően esendően ábrázolta a karaktert, és nem mellesleg gyönyörűen énekelt, az Üres szék, üres asztal című dal a darab egyik legerősebb jelenete volt azon az estén. A Thenardier-házaspár megformálásában nagy kockázat rejlik, mivel ripacskodásra nagyszerű lehetőséget ad. Ám Balogh Anna és Weil Róbert alakítása tökéletes volt, kifogástalanul oldották meg a feladatot és nagyszerű humorérzékről tettek tanúbizonyságot. A püspök szerepét Csengeri Attila és Vikidál Gyula játssza, egyikük éteri hangja révén, másikuk kisugárzásának köszönhetően nyújtott felejthetetlen alakítást. Zárójelben megjegyzendő, hogy nagyon vártam a püspök újbóli felbukkanását az utolsó jelenetben – de sajnos hiába.

1.JPG

Aki jegyet vált A nyomorultakra, biztosan elégedetten távozik majd a színházból: kiemelkedő látványvilág, csodálatos zene, nagyszerű színészi alakítások, túláradó érzelmek, szerelem, halál és forradalom egyvelege jelenik meg a színpadon. A jelenetek között is lelkesen tapsoló közönség reakciója a legjobb visszajelzés, hogy van igény ilyen jellegű szórakoztatásra, melynek révén pár órára elfelejtjük minden problémánkat, és újra eszünkbe jut, hogy a világon nincsen értékesebb kincs a szeretetnél.

 

A cikk eredeti megjelenése: 2016. 10. 16. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr3813898504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.