Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Marlene Dietrich viharos élete

2018. május 13. - Péntek Tünde

Megélt két világháborút, három országot is az otthonának tudott nevezni és az egész világ a lába előtt hevert. Születésének 109. évfordulója alkalmából Marlene Dietrich-re emlékezünk.

Berlinben született 1901. december 27-én Marie Magdalene Dietrich von Losch, aki porosz rendőrtiszti családból származott. Édesapja 1908-ban bekövetkezett halála után édesanyja újra férjhez ment egy katonatiszthez. Bár jómódban élt a család, de érzelmileg nehéz gyermekkora volt Marlene-nek. Katonás nevelést kapott, szigorúan fegyelmezték: meg kellett tanulnia zongorázni, hegedülni, sütni-főzni és franciául beszélni, hogy eszményi porosz feleség lehessen. Az első világháborúban nevelőapja is elesett, ezután egy weimari intézetbe került, ahol hegedűművésznek tanult, ám ínhüvelygyulladás miatt fel kellett adnia álmait.

m1_2.jpg

1921-ben Berlinben beiratkozott Max Reinhardt színiiskolájába, de a statisztálásnál többre nem vitte. Ám megismerkedett Rudolf Sieber segédrendezővel, aki kisebb filmszerepekhez segítette, sőt 1924-ben feleségül is vette. Az együttélés nem tartott sokáig, de született egy lányuk, Maria. Marlene már édesanyaként tért vissza a Bánatos utca című filmben, igaz még Greta Garbo árnyékában.

Marlene 1929-ben ért el hazai és nemzetközi sikert Lola Fröhlich szerepével  A kék angyal című filmben, amely Heinrich Mann Ronda tanár úr regénye alapján készült. A film rendezője, Joseph von Sternberg egy revüben figyelt fel a színésznőre és habozás nélkül rá osztotta a főszerepet. Lola, az életunt éjszakai bárénekesnő hosszú lábát felemelve, cilinderrel a fején varázsolta el a férfiakat sejtelmes tekintetével. Marlene-t ezután sokszor fényképezték lentről felfelé haladva, a hangsúlyt - állítólag egymillió dollárra biztosított - lábára helyezve.

m3_1.jpg

Marlene először 1930-ban lépett Amerika földjére: a Paramount filmstúdió szerződtette „ügyeletes" végzet asszonyának az MGM-nél szerződésben lévõ Garbo riválisaként. Első hollywoodi filmjének első mondata így hangzott: „Köszönöm, nincs szükségem segítségre!" Nos, az állítás teljes mértékben megállta a helyét a valóságban is, mivel a következő évben Marlene-t Oscar-díjra jelölték a Marokkó című filmbeli szerepéért.

Amikor a náci vezetés a „német filmipar uralkodó királynőjének" hívta haza 1939-ben, nemet mondott annak ellenére, hogy a magas díjazás mellett szabad kezet kapott volna a forgatókönyvek és munkatársak kiválasztásában. Erkölcsileg és anyagilag segítette a fasizmus elől menekülő emigránsokat, sőt maga főzött rájuk. „Kosztosai" egyike volt Jean Gabin, akivel kapcsolata barátságból szerelemmé alakult. A háború kitörésekor, már amerikai állampolgárként, minden vagyonát pénzzé tette s jelentkezett a hadseregbe. 1943-tól a frontvonalakon szórakoztatta a katonákat, nemegyszer életveszély közepette. Érdemeiért a tiszti rangot, a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Szabadság érdemrendet és a francia Becsületrendet is megkapta.

m2_1.jpg

A háború után először A halálos ölelés című szerelmi drámában szerepelt Gabin partnereként. A kor szinte összes nagy rendezője foglalkoztatta, Alfred Hitchcock, Fritz Lang, Orson Welles. Billy Wilder rendezte a Vád tanúját, Stanley Kramer pedig 1961-ben az Ítélet Nürnbergben című alkotást, amely utolsó nagy filmes sikere volt.

1953 után a rekedtes hangú Dietrich a világ számos részén sanzonénekesként lépett fel, méghozzá tomboló sikerrel. Ráadásként mindig a Lili Marleen című katonadalt énekelte, amivel a háború alatt négy nyelven vigasztalta a katonákat, de elhangzott a harcokban elesett katonákról szóló Hova tűnt a sok virág is, mindig németül. Németországi vendégszereplését nem egyszer incidensek kísérték, tüntetéseket szerveztek a „hazaáruló" ellen. Ekkortájt gyakran nézett a pohár fenekére bánatában. A fellépésekkel 1975-ben az ausztráliai koncertjén történt combnyaktörése miatt kellett felhagynia. Utolsó filmes szerepét tolószékben játszotta, és a Csak egy dzsigoló 1978-ban a sztárparádé ellenére bukás lett.

A forgatás után teljesen visszavonult és párizsi lakásában teljes mértékben elzárkózott a külvilág elől, bár 1984-ben beleegyezett, hogy szerepeljen Maximilian Schell Marlene című dokumentumfilmjében, de kizárólag a hangjával. Izomsorvadása miatt nem engedett senkit maga közelébe, a közönség emlékezetében régi szépségében akart megmaradni. Rengeteget olvasott, a házmester naponta több kilónyi újságot és könyvet cipelt fel neki. Már fiatalkora óta híres volt gyűjtőszenvedélyéről, minden más hollywoodi sztárnál jobban dokumentálta magát. A fotókon - ha nem volt magával elégedett - tollal karcsúbbra retusálta alakját, forgatásokon mindig ügyelt az előnyös megvilágításra, s mindig ellenőrizte sminkjét és haját.

m4_1.jpg

Barátai között tudhatta Edith Piafot, Remarque-ot, Hemingwayt. Bár számtalan férfival és nővel hozták kapcsolatba, viszonyait diszkréten kezelte. Telefonszámlája utolsó éveiben óriási volt, mivel a külvilággal így tartotta a kapcsolatot, személyesen csak lánya látogathatta. Marlene 1992-ben Párizsban halt meg, hivatalosan szív- és veseelégtelenségben. Ugyanakkor titkárnője és barátnője, Norma Bosquet, azt állította, hogy a színésznő altató-túladagolással öngyilkos lett. Marlene Dietrichet kívánságának megfelelően Berlinben temették el.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 12. 28. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7013915180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.