Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

A Széchenyi Fürdő gyógyvize

2018. május 19. - Péntek Tünde

1913. június 12-én nyitotta meg kapuit a strandolni és gyógyulni vágyók előtt a Széchenyi Gyógyfürdő, amely Budapest és Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. A fürdő három kültéri és tizenkét beltéri medencével működik, különböző gyógykezelések és kórház is található az épületben.

Zsigmondy Vilmos bányamérnök kezdeményezésére az 1880-as években mélyfúrásokat végeztek a Városligetben, ahol termálvízre leltek. A fürdő megépítésének gondolatával először 1884-ben kezdtek foglalkozni a fővárosban, melynek tervezésével Czigler Győző műegyetemi tanár bízták meg. A helyszín többszörös módosítása után a tényleges építkezést 1909. május 7-én kezdték el, amit a tervező már nem élt meg. Az érdeklődő közönség előtt 1913. június 12-én nyitották meg a fürdőt Széchenyi Gyógyfürdő néven. A beruházás nagyjából négymillió aranykoronába került és az összes beépített terület több mint hatezer négyzetméter volt.

sz1.jpg

Megnyitásakor a fürdő beosztása szerint léteztek magánfürdők, férfi és női gőzfürdők valamint férfi és női népfürdő. A fürdő forgalma az első évben meghaladta kétszázezret és a későbbiekben egyre népszerűbbé vált. 1927-ben a kor kívánalmainak megfelelően strandfürdővel bővítették a komplexumot. A második világháború alatt az épület húsz százalékos kárt szenvedett és a helyreállítás évekig tartott. 1949-ben iszaposztállyal bővült a Széchenyi fürdő és ezen az osztályon nőgyógyászati, fiziko- és elektroterápiás kezeléseket valamint sós kádfürdőt is létesítettek.

sz2.jpg

1981-ben átalakítások történtek: a férfi népfürdő helyén társas, gyógyfürdői osztály létesült, a női népfürdő helyén kórház alakult. 1997-ben teljes körű felújításon esett át a gyógyfürdő, ami nagyjából tíz évig elhúzódott. Létrehoztak egy élménymedencét is, amiben megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár is.

sz3.JPG

A Széchenyi fürdő termálrészlegét ajánlják a kopásos jellegű ízületi és gerincbetegségek, krónikus ízületi gyulladások, ortopédiai műtétek és balesetek utáni rehabilitáció, gerincbántalmak, idegfájdalmak és csontrendszer mészhiányának kezelésére. A Széchenyi fürdő gyógyvizét nemcsak embereknek javasolják, mivel az állatkert vízilova is innen kapja fürdővizét, mert az összetétele hasonlít a Nílus vizéhez.

sz4.jpg

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 06. 10. www.nembulvar.hu

sz5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr4113983496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.