Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Az első taxik Budapesten

2018. május 19. - Péntek Tünde

Kilencvenhat éve ezen a napon helyezték forgalomba az első taxikat Budapesten. A sötétzöld és mélykék színű gépkocsikat a Szürketaxi vállalat üzemelte be, melynek jogutódja máig szállítja az utasokat.

A főváros 1912-ben kidolgozta a géperejű bérkocsik ipargyakorlását szabályozó rendeletet, így lehetőség nyílt a taxiközlekedés megindítására, ami a nyugati országokban és a tengeren túlon már bevett szokás volt. Magyarország Európában a hetedikként kapcsolódott a bérfuvarozó államok sorába.

t1_2.jpg

A Szürketaxi nevű céget Haltenberger Samu, a Magyar Posta egykori mérnöke alapította. Hazánkban 1905-tól használtak automobilt postai szolgálatra, és Haltenberger Samu éppen ezek gyártását felügyelte. A típusokat saját maga vezette, de egyre nehezebben tudta munkáit kézben tartani az idő múlásával. Ezért 1912-ben megvált a Postától és saját vállalkozását kezdte megalapozni. Ő kezdeményezte azt az eljárást, amelynek eredményeként kétszáz bérkocsival elindulhatott a budapesti taxiközlekedés 1913. június 1-jén.

Természetesen a konkurencia is gyorsan megjelent a Benz Magyar Automobil és Motorgyár Rt. személyében, amely ötven jármű üzemeltetésére kapott engedélyt. Ám a rivalizálás nem tartott sokáig (ha volt egyáltalán), mivel a két vállalat Budapesti Automobil Közlekedési Rt. néven egyesült.

t3_2.jpg

Az első gépkocsikat a fővárosban, Győrött és Aradon gyártották a huszadik század elején, ám a taxik bevezetésekor már csak a pesti gyár működött. Az első taxik kettő plusz egy fő szállítására voltak alkalmasak. Egy fal választotta el az utasteret a gépkocsivezetőtől. Az utas felett elhelyezkedő tetőrész lehajtható szerkezetű volt, így minden időjárási körülmény között kényelmesnek bizonyult. Ám a sofőrök ekkoriban még csak álmodozhattak fűtésről vagy oldalablakról. A kocsit ennek ellenére mindenki kedvelte, a vezetők „nyalókának” becézték, mert úgy szerették, mint a gyerekek a gömb alakú cukros édességet.

t2_1.jpg

A nyolcmillió lakosú New Yorkban már olyan szankciókat vezettek be, hogy tizenháromezerre korlátozták a taxisok számát és az engedélyeket nagyjából kihalásos alapon osztják. Nálunk azért ettől nem kell tartani, mára nagyjából 13 ezer taxi szerepel az országos nyilvántartásban aminek a fele Budapesthez és vonzáskörzetéhez tartozik. Igaz, hogy ez a szám folyamatosan növekszik, de a taxizás majdnem száz éves történelme alatt az igényeknek megfelelően változtak és fejlődtek az automobilok és az utazási szokások a kocsik számának gyarapodásával egyetemben.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 05. 29. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr2813983538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.