Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

X-Men – Apokalipszis

2018. június 06. - Péntek Tünde

A nagy X-Men rajongók már az első előzetes megjelenése előtt várták a filmet, hiszen ki ne lenne kíváncsi a kedvelt karakterek újabb kalandjaira. Annak ellenére, hogy hamar kiderült, hogy ismét egy előzményalkotással van dolgunk, így már látatlanban biztosak lehettünk benne, hogy kedvenceinknek nem esik komolyabb bántódása, mégis mindenki izgatottan ül be a mozikba. Vajon megérte ez a nagy felhajtás?

Belegondolni is borzasztó, hogyan repül az idő, hiszen már 16 év eltelt az első X-Men mozi premierje óta. Akkoriban ritkaság számba ment, hogy képregény adaptációk kerüljenek a filmszínházakba – mi több, megkockáztatom, hogy kuriózumnak számított, magyar fiatalok számára ismeretlen terepnek tűntek az ilyen jellegű alkotások. Nyilván régebből ismertük már Batmant vagy Supermant is, viszont annak az újhullámos képregény filmes áradatnak az alapjait a legelső X-Men epizóddal sikerült lefektetni. Ha nem tévedek, a mostani mutánsos mű már a nyolcadik része a szériának – sokat lehetne vitázni arról, melyik a legjobb vagy leggyengébb darab a sorozatban, viszont a műfajban még mindig etalonnak számít a széria. Sok év tapasztalata azt mutatja, hogy X-Menéknél mindig adnak a minőségre, ráadásul ez a franchise nem esett át megújító arculat-váltáson – vannak szereplők, akik már 16 éve vissza-visszatérnek ikonikussá vált karakterükhöz.

20_3.jpg

Nehéz megmondani, miben rejlik az X-Men filmek varázsa. Annyi biztosan állítható, hogy ezek a filmek nagyszerű példáját adják annak, amikor a tartalom, az akció, a látvány, a szórakoztatás és a természetfeletti harmonikusan egymásra talál. Mindig fontos eleme a dráma (kiközösítés, elfogadás, barát-ellenség viszony), illetve a csoportdinamikáról is sokat elárul a széria (különböző karakterek együttéléséből fakadó konfliktusokra és összetartásra építenek a történetek). Ráadásul mindezt az általunk is ismert történelmi környezetbe ágyazzák be – ezáltal még közelebb érezhetjük magunkhoz az egész univerzumot.

19_4.jpg

Az Apokalipszisben egy ősgonosz feléledése korbácsolja fel a kedélyeket, aki a régi időkből származó mutáns és a Föld nagy részét szeretné kiirtani. Ezentúl nem sok információt tudunk meg a címszereplőről és indíttatásairól, habár az életcélja (kipusztítani a világot), elég markánsnak hat. Téren és időn át ívelő történetet kapunk, a sztori az ókori Egyiptomban kezdődik, majd hirtelen a 20. századi Berlinbe csöppenünk, onnan a közismert New Yorki mutánsiskolába jutunk, aztán egy kicsit visszamegyünk az időben Lengyelországba – de a második világháborús Auschwitz sem marad ki. Viszont érdemes azt megjegyezni itt a nagy idősík ugrások közepette, hogy az Apokalipszis jelenideje a ’80-as években játszódik, 10 évvel később, mint az előző rész, Az eljövendő múlt napjai cselekménye – ám szereplőink egy perccel sem tűnnek idősebbnek. Mutánséknál biztos így megy ez.

18_4.jpg

Továbbra is fontos szerep jut X professzor és Magneto konfliktusának, amelyre az egész X-Men széria is épül, viszont gyakorlatilag itt sem jutunk közelebb a feloldáshoz – de elhamarkodott lenne azt mondani, hogy unalmas őket nézni. Mindez köszönhető James McAvoy és Michael Fassbender nagyszerű színészi párosának – szerintem legalább annyira az ő arcuk ugrik már be Magneto és X professzor karakterére gondolván, mint az idős megformálóiké, akikkel annak idején (X éve) befutott a széria.

17_4.jpg

A film nagyszerűen működik, egy perc üresjárat sincs benne, viszont kellően látványos és a szokott módon a drámai elemek sem állnak távol tőle. Valószínűleg senkinek sem okozott nagy meglepetést, – és aki valamennyit is konyít az X-men filmekhez, talán nem lepődik meg rajta – hogy még annak a megszokott elvárásnak is eleget tesz, hogy egy jelenet erejéig Farkas (azaz Hugh Jackman) is felbukkant a filmben, így továbbra is ő az egyetlen olyan szereplő, akit az összes részben láthatunk. Összességében nem okoz csalódást az Apokalipszis – mint ahogy a közvélemény állítja. Igaz, hogy nekem sem ez lesz a kedvenc X-Men filmem, de ennél „rosszabb” sose legyen!

 

X-Men – Apokalipszis (X-Men. Apocalypse)

amerikai sci-fi, 144 perc, 2016 (12)

Főszereplők: Michael Fassbender, James McAvoy, Jennifer Lawrence

Rendező: Bryan Singer

Forgalmazó: InterCom

A cikk eredeti megjelenése: 2016. 09. 07. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr3114022638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása