Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

VIII. Henrik és Boleyn Anna – Míg a halál el nem választ

2018. június 11. - Péntek Tünde

476 éve ezen a napon házasságot kötött a hírhedt angol király, VIII. Henrik és Boleyn Anna. A frigynek történelmi jelentősége volt, mivel ez vezetett az anglikán egyház megalapításához.

Boleyn Anna a király második felesége volt, először bátyja özvegyét, Aragóniai Katalint vette el. A királyné nem tudott fiú utódot szülni, ezért VIII. Henrik több ízben is a pápához fordult, hogy semmisítse a frigyet, viszont VII. Kelemen erre nem mutatott hajlandóságot. A király 1532-ben saját kezébe vette az irányítást és létrehozta a Vatikántól mentes, de keresztény anglikán egyházat. A pápa kiátkozta, de ez nem igazán izgatta, mivel saját egyházának fejévé vált. Természetesen első dolga volt Katalintól elválni, utána pedig gyorsan megházasodni. 1533. január 25-én vette feleségül Boleyn Annát, aki már terhes volt az esküvő idején.

30_4.jpg

Ki is volt Boleyn Anna? Pár nemzedék óta nemessé vált családból származott, kitűnő francia neveltetésben részesült. Tizenhat évesen került az angol királyi udvarba nővérével, Mary-vel együtt, mint Aragóniai Katalin udvarhölgyei. VIII. Henriknek először Mary-n akadt meg a szeme. Viszont kapcsolatuk nem tartott sokáig, mert a király gyorsan ráunt. Egyre inkább a titokzatos Anna foglalkoztatta. A kor fogalmai szerint Boleyn Anna nem számított szépnek, de a kifinomult ízlése, szellemessége és szexuális vonzereje megbabonázta VIII. Henriket.

1525-től a király szeretőjévé vált. Boleyn Anna volt az első olyan nő az angol történelemben, aki saját jogán nyert nemesi címet: a király Pembroke márkinőjévé tette. Befolyását családja javára is felhasználta, mivel apja Ormond és Wiltshire earljévé vált, bátyja a királyi tanács tagja lett, nővére kegydíjban részesült.

31_4.jpg

1532. novemberében titkos házasságot kötöttek, majd januárban jött a hivatalos ceremónia is. Boldogságuk egészen szeptemberig tartott, amikor is Boleyn Anna egy kislánynak adott életet. Belőle lett a későbbi I. Erzsébet királynő, az angol történelem egyik legnagyobb uralkodója. VIII. Henrik elégedetlen volt, mindenáron fiút akart, de Boleyn Annától ezt már nem kaphatta meg. Született egy életképtelen fiuk, illetve Boleyn Anna egyszer elvetélt. Ezután VIII. Henriknek csak útban volt felesége és nem akart még egy válási procedúrát, ezért más eszközökhöz folyamodott.

32_3.jpg

Koholt vádakkal törvényszék elé állította nejét. Az egyik ok a hűtlenkedés volt: tanúk szerint három arisztokratával és egy muzsikussal csalta meg a királyt. A vádirat szerint vérfertőző viszonyt tartott fenn saját bátyjával és a boszorkánykodást sem vetette meg. Boleyn Annát a bíróság halálra ítélte, gyermekét törvénytelennek minősítették. Kivégzéséig nem is tudhatta, mágián égetik el vagy lefejezik. 1536. május 19-én az utóbbi következett be a Tower udvarában. VIII. Henriket annyira érzékenyen érintette az eset, hogy a lefejezés után tizenegy nappal feleségül vette Jane Seymourt.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 01. 25. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr1414034280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.