Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Escobar

2018. augusztus 12. - Péntek Tünde

Még halála után negyed évszázaddal is Pablo Escobarral van tele a média, csak ezúttal nem a drogügyletei miatt, hanem életrajzi sorozatok, filmek és könyvek kapcsán. Tulajdonképpen a világ leghírhedtebb drogbárójának története már annyira közismert, hogy nehéz újat mondani róla. Ezúttal viszont egyik szeretője, a kolumbiai médiasztár Virginia Vallejo szemszögéből kapunk áttekintést Escobar ámokfutásairól.

00_2.jpg

Pablo Escobar életét mítoszok övezik. Annak ellenére, hogy volt olyan időszak, amikor a világ kokainkereskedelmének 80 százalékát kartelljei bonyolították le és ellenségeit egyszerűen lelövette, mégsem afféle hidegvérű gyilkosként vonult be a köztudatba. Escobar a szegénysorból kapaszkodott fel a Forbes gazdasági toplistájára, és bármennyire fényűző módon is élt, szívén viselte Kolumbia nincstelenjeinek sorsát. Például székhelyén, Medellinben lakótelepeket épített fel a helyi nyomornegyedekben, és mindegyik mellé focipályát vagy más sportlétesítményt emeltek. A szegények afféle istenként tekintettek rá, és az iránta érzett tiszteletből számtalan kisfiú kapta a Pablo keresztnevet a környéken.

p1_4.jpg

Azonban Escobarnak volt is miből Robin Hoodkodnia, mivel annyi pénze volt, hogy havi 2500 dollárt költött csak befőttes gumikra, hogy összefoghassa a pénzkötegeit. A kb. 800 ingatlanjában, kertjeiben, sufnikban, mi több, még sírokban is elrejtett vagyonából és becslések szerint évi másfél milliárd dollárja semmisült meg a beázások, tűzesetek, egyéb természeti csapások és rágcsálókárok miatt. Fia beszámolója alapján pedig az is megtörtént egy éjszaka, hogy 2 millió dollárt tüzelt el, hogy befűtse a házát.

p3.png

Kedvenc birtoka fejlesztésére sem sajnálta a pénzt: a Hacienda Nápoles birtok 20 négyzetkilométeren terült el, és repülőtér, bikaviadal aréna és állatkert is tartozott hozzá, tigrisekkel, oroszlánokkal, elefántokkal, zsiráfokkal és vízilovakkal – utóbbiak úgy elszaporodtak a környéken, hogy a mai napig óriási pusztításokot okoznak a helyi vadvilágban. Escobar a gyermekeinek egy dinóparkot csináltatott olyan élethűnek tűnő viaszpéldányokkal, amelyből akár Steven Spielberg is inspirációt meríthetett volna a későbbi Jurassic Park filmekhez.

p2_5.jpg

És, hogy ne csak a szép dolgokat említsük, hírhedtek voltak Escobar korrupciós ügyletei. Akit tudott, lefizetett, akit nem, azt meg egyszerűen megölette. Áldozatai között volt egy elnökjelölt, egy igazságminiszter, egy legfőbb ügyész, illetve több száz bíró és rendőr. Emberei miatt ideiglenesen betiltották Kolumbiában a motorok használatát, ugyanis a gyilkosságokat úgy követték el, hogy kismotorral az áldozat autója mellé hajtottak és tüzet nyitottak a kocsiban ülőkre – majd egy szűk mellékutcában elhajtottak és felszívódtak. Viszont maga Escobar is érezhette, hogy túl messzire ment az állami vezetők kiiktatásával, így 1991-ben alkut kötött a kolumbiai állammal: felhagy a politikusok elleni támadásokkal, amennyiben az alkotmányba foglalják, hogy egyetlen kolumbiai állampolgárt sem lehet kiadni más országoknak. Miután ez megtörtént, Escobar önként feladta magát a hatóságoknak azzal a feltétellel, hogy ő választhatja ki a börtönét. Így egy La Catedral nevű intézménybe költözött, amelyet maga építtetett, vízesés, jakuzzi, kocsma és minden luxus megtalálható volt benne, természetesen focipálya is volt, ahol még Maradona is játszott a drogbárónak.

p0.jpg

És a fentiek csak néhány kiemelt momentumnak számítanak Escobar kalandos életéből, bővebben érdemes elolvasni a 2017-ben kiadott Juan Pablo Escobar: Apám, a drogbáró című könyvét, vagy a mostani film alapjául szolgáló, 2007-es Virginia Vallejo művet, amely a Szerettem Pablót, gyűlöltem Escobart címet viseli. Kolumbiában igazi médiasztár volt Virginia Vallejo és ő lett az első újságíró, aki televíziós interjút készített Escobarral. Ezután évekig a szeretője lett, és a drogbáró halála után a hatóságoknak is beszámolt minden mocskos részletről, amit megtapasztalt mellette.

pablo3.jpg

Habár a mostani mozi szerint Vallejo azért volt kénytelen az Egyesült Államokban menedékjogot kérni, mert Escobar ellenségei meg akarták ölni – a valóságban a drogbáróval kapcsolatban álló politikusok névsorát adta le az amerikai hatóságoknak és rettegett a megtorlástól. A filmből egyébként más közismert mozzanat is kimaradt (a politikai gyilkosságok zöme, vagy az Igazságügyi Palota ostroma), az országban összecsapó baloldali gerillák és jobboldali halálosztagok harcairól, illetve a civilek lemészárlásáról sem sokat tudunk meg. A rendező elsősorban a karakterek valósághű ábrázolását és kapcsolati viszonyuk feltárását tűzte ki célul.

6.jpeg

Ennek megfelelően két önző és törtető embert látunk, akiknek csupán trófea a másik. Escobar az üzletfelei előtt dicsekszik hódításával, és a kapcsolat soha nem jelentett számára annyit, hogy egyáltalán fontolóra vegye, hogy elhagyja érte a feleségét. Vallejót pedig rendkívül vonzza a férfi hatalma és vagyona, amiből neki is csurran-csöppen ez-az. Kettejük között munkakapcsolat is van, a nő újságíróként közelít felé, a férfi pedig egy önéletrajz megírására kéri fel – vélhetően nem olyan típusú műre számított, amit végül Vallejo elkészített.

4_43.jpg

A film rendezője igyekezett megindokolni, hogy a karakterek miért hoznak meg bizonyos döntéseket, és senkinek nem ad feloldozást bűnei miatt. Természetesen kapunk megrázó jeleneteket is, de alapvetően az erőszakot inkább verbálisan mutatja be a mű, mintsem véresen. Egyrészt a fantáziánkra bízza, hogyan festhettek az áldozatok, mert a gyilkosságok után egy pontnál tovább már nem mozdul a kamera – másrészt a film egyik leghátborzongatóbb jelenetét az adja, ahogy Escobar részletekbe menően elmeséli, mire számíthat Vallejo az ellenségeitől.

0_2.jpg

A két főszerepet két Oscar-díjas, spanyol színész játssza, akik nem mellesleg a valóságban már 8 éve férj és feleség, két gyermekük is született. Javier Bardem és Penélope Cruz már korábban is szerepeltek együtt, 1992-ben a Sonka, sonka című spanyol filmben, majd 1997-ben az Eleven hús című Pedro Almodovar műben, így a munkakapcsolatuk terén is közismert az összhang köztük. Bardemet már többször felkérték, hogy játssza el Pablo Escobart, viszont ő egészen addig visszautasította az ilyen jellegű ajánlatokat, amíg nem érezte kellően árnyaltnak a karaktert. Kerülni akarta a sablonos főgonosz alakját, amelyből pályafutása során jó sok megadatott már neki (gondoljunk csak a Nem vénnek való vidékre, vagy a Skyfallra). Escobar megformálásáért alaposan meghízott, és tökéletesen visszaadta az eredeti figura modorosságait, helyenként pedig olyan a pszichopata tűz ég a szemében, amelytől a hideg is kiráz.

5_34.jpg

Penélope Cruznak egy olyan karaktert kellett életre keltenie, aki alapból úgy néz ki, és úgy is viselkedik, mint egy dél-amerikai szappanopera főhőse. Kicsit elhisszük neki, kicsit irritál – és nehéz eldönteni, hogy ez szimpla ripacskodás, vagy ilyen lehetett maga a figura is. Jelenléte nem sokat ad hozzá az eseményekhez, alárendelt viszonyban áll a drogbáróval szemben, és narráció formájában rágja a nézők szájába azt, ami a széles vászonról is egyértelmű. Például, Vallejo következő gondolatait hallhatjuk: „Pablo trófeaként villog velem az üzlettársai előtt.” Eközben pedig pontosan azt látjuk, hogy bemutatja kiemelt partnereinek, és büszkén feszít mellette. Egy idő után kettejük viszonya is vázlatossá válik, mivel ahogy Escobar csillaga leáldozóba kerül, Vallejo számára is teher lesz ismertségük, de arra például nem kapunk választ 1-2 felszínes veszekedős jelenet kivételével, hogyan tudja a nő leépíteni ezt a kapcsolatszálat.

10_3.png

Az is érdekes megoldás, hogy habár az egész produkció spanyol, mégis angolul beszélnek a szereplők – de olyan erős akcentussal teszik ezt, hogy nyugodtan Kolumbiában érezhetjük magunkat tőle. Azonban, amikor Escobar dühbe gurul, hirtelen átvált spanyolra, így kicsit kaotikussá válik a nyelvezeti felépítés. A magyar szinkron minimálisan igyekezett visszaadni az erős tájszólást, a drogbáró mondhatni parasztosan beszél – de ha igazi élményre vágyunk, akkor feliratosan kell megnézni a filmet. Ami pedig szintén egy logikai következetlenség, hogy az alkotás elejétől az életrajzírás adja a keretet a történetnek, ez az elem vissza-visszatér az események közepette is, ám a film végére teljesen elsikkad.

3_41.jpg

Tulajdonképpen a kritikusok ízekre szedték a filmet, szakmai sikert nem igazán aratott. Az biztos, hogy az Escobar-témakörben jártas érdeklődőknek kevés újdonsággal tudott szolgálni. De az kétségkívül bátor és eredeti gondolata a műnek, amikor Vallejo kifejtette, hogy az amerikai igazságszolgáltatást igazából nem az zavarta, hogy a kolumbiaiak mennyi kokaint vittek be az országba és hányan vásároltak belőle – hanem az volt a fő probléma, hogy dollármilliókkal rövidítették meg ezáltal az Egyesült Államokat. Azonban az Escobart nem lehet lehúzni azért, hogy a történetvezetés szempontjából ne lenne szórakoztató és izgalmas a végeredmény, tapasztalataim szerint a mozinézők is élvezték a filmet. A teremből távozva egy érdekes vélemény ütötte meg a fülemet: „jó volt, de azt hittem, happy end lesz.” Szóval, van akinek tud újat mondani az Escobar...

8_31.jpg

Escobar (Loving Pablo)

spanyol dráma, 123 perc, 2018

Főszereplők: Javier Bardem, Penélope Cruz

Rendező: Fernando León de Aranoa

9_26.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr1714177145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Periodista 2018.08.13. 18:58:17

Ez 4729. poszt az Escobarról, az elmúlt az elmúlt három hétből! Uncsi a téma! Nem kicsit! Még akkor is ha ez a poszt konkrétan nem rossz!

Anselmo 2018.08.13. 22:45:33

volt valami hiányérzetem, nem állt össze a történet, nem vitt magával eléggé a film abba a világba
mintha félig dokumentumfilmet néztem volna
attól persze még nézhető
ami élmény volt, hogy mindkét főszereplő tudott gusztustalan lenni

Főszerkesztő. 2018.08.15. 11:53:38

Az a legnagyobb baj az Escobarral, hogy nem ad teljes, átfogó és érdekességekkel teli képet a drogbáróról. Nem tudunk meg róla annál többet, mint ami egyébként is köztudott róla. Amellett szerintem torzít is, valamivel kedvezőbbnek lefestve, mint amilyen valójában volt. Nem látjuk, ahogy ezreket ítél halálra, ahogyan megkínoztatja ellenfeleit, ahogyan dühöng. Vagyis: egyoldalú és felszínes az ábrázolása a filmben.

Equalizer. 2018.08.15. 13:36:31

Utódja, a mexikói El Chapo életéről is készülhetne már egy jó kis film. Elvégre mégis csak 26 éven keresztül volt a Föld legbefolyásosabb drogbárója. (Megjegyzem: ezt a "címet" Escobar max 10 évig tudhatta magáénak, 1981 és 1991 közt.)