Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Az apáca

2018. szeptember 16. - Péntek Tünde

2013-ban debütált James Wan Démonok között című, megtörtént eseményeken alapuló horrorja, amely akkorát robbant a mozikban, hogy a mindössze 20 millió dolláros gyártási költségeire 300 milliós hasznot produkált. Nem volt kérdés, hogy jön a folytatás és egyértelművé vált, hogy nagy potenciál rejlik a Warren házaspár eseteire épülő franchise kidolgozásában. Így 2014-ben már megérkezett Annabelle története, amely szintén egész gyorsan kapott egy második részt is. A Démonok között 2-ben feltűnt apáca formában egy rendkívül vészjósló inhumánus entitás, aki most meg is kapta a saját filmjét.

3_51.jpg

A Démonok között univerzum darabjai nemcsak attól hozzánk ránk a frászt, hogy szaknyelven szólva „jump scare” stílusban készültek – magyarul ijesztgetősek. Ezek a művek attól válnak még inkább nyomasztóvá, hogy megtörtént, fotókkal és videókkal dokumentált eseteket mutatnak be. A múltszázad legismertebb paranormális nyomozópárosa, Ed és Lorraine Warren ügyeiből feldolgozták már a veszélyes rongybaba, Annabelle történetét, az Amityville-i szellemjárást, de láttunk már démon- és ördögűzést vagy egy magát vérfarkasnak képzelő, inhumánus lény által megszállt férfit is.

10_30.jpg

A mostani film nem egy konkrét esetet elevenít meg, de minimális valóságalapja azért van. Az apácát egy 17. században lejegyzett mitológiai alakról, Valakról mintázták, akit kisfiúként ábrázolnak, ahogy egy kétfejű sárkányon lovagolva vezeti az élők ellen a pokol seregeit. Hogy a moziban miért lett mégis apáca figura, arról James Wan (aki ezúttal a forgatókönyvet követte el) a következőket mesélte: "Sokat beszélgettem Lorraine Warrennel, aki említette, hogy sokáig egy fantomszerű lény üldözte őt a házában. Egy éjfekete, tornádószerű örvény, közepén egy csuklyás alakkal - és akkor jött az ötlet. Hogy mivel egy démoni vízióról beszélünk, amely folyamatosan kísérti, de mindig csak megtámadja, így igazából a hitét próbálja megtörni. Így állt össze végül egy szent ikon kicsit ikonográfikus megjelenése a fejemben." A filmben pedig elintézték annyi magyarázattal a dolgot, hogy az apáca alakváltó – így akár máskor kisfiú is lehetett.

0.png

James Wan egyébként Umberto Eco bestselleréből is merített inspirációt: „Szerintem Az apáca olyan, mintha egybegyúrnád A rózsa nevét a Démonok között-tel. Mindkettő egy történelmi-vallási közegben játszódik, és a történet szerint az egyház egy tagja elkezd nyomozni egy rejtélyes gyilkosságsorozat ügyében. De persze a két film között vannak eltérések is, főként a mészárlás okainak tekintetében. Míg a Sean Connery főszereplésével készült moziban a fenyegetés nagyon is emberi, addig itt egy természetfeletti rémség tizedeli meg az embereket.”

00_3.jpg

És jöjjön még egy érdekesség, mielőtt a film elemzése következne! Az apáca egyik főszerepét Taissa Farmiga játssza, aki történetesen Lorraine Warren megformálójának, Vera Farmigának a húga. Habár a fiatal színésznő szerepelt már horrorban, saját bevallása szerint a forgatás alatt végig rémálmok gyötörték. Korábban pedig négyszer próbálkozott a Démonok között-tel, hogy lássa 21 évvel idősebb nővére alakítását, de egyszer sem bírta azt végignézni . Ráadásul először a rendező, Corin Hardy sem volt meggyőződve arról, hogy Taissa lenne az ideális választás: "Őszintén szólva sokáig elleneztem az ötletet, mert hát ő Vera húga, szóval túl kényelmes megoldásnak tűnt, és attól is féltem, hogy a rajongók mit szólnának a döntéshez. De annyira jól teljesített a meghallgatásokon! Több mint száz embert néztünk meg, és neki volt egyfajta testen kívüli jelenléte is, egyszerűen elképesztően játszott."

8_39.jpg

Gyakorlatilag minden adott volt hozzá, hogy egy ígéretes mozi készüljön az apácáról, ráadásul előzetesen már azzal is borzolták a kedélyeket, hogy a Youtube-on betiltották az egyik trailerét, mivel az annyira félelmetesre sikerült. Kronológiailag ez a legkorábbi darabja a franchise-nak, a film kezdetén és zárásakor pedig egyértelmű emlékeztetőket kapunk, hogyan is kapcsolódik ez a történet a Warren házaspárhoz. Röviden úgy foglalhatnánk össze az eseményeket, hogy az 1950-es években egy erdélyi kolostorban öngyilkosságot követ el az egyik apáca, és a Vatikán odaküld egy papot és egy nővért, hogy vizsgálják ki a hátborzongató esetet. Természetesen hamar kiderül, hogy démoni erők kísértenek az épületben. Ha csak ennyire lenne kiszámítható a sztori, az nem is okozna különösebb problémát.

7_2.png

Azonban Az apáca olyan szinten sablonos, hogy előre lehet tudni minden csavart és fordulatot – ráadásul nagyjából a film közepén a nővért egy látomás is kínozza, ami bizony elárulja, hogy mi vár még ránk, pontosabban, megerősíti mindazt, amit eddig is sejtettünk. Az ijesztgetősnek szánt részek sem az alkotói szándéknak megfelelően sülnek el: amikor magától bekapcsolódik a rádió, vagy éppenséggel elhallgat a zene, netán elsuhan egy árny, nyilvánvaló, hogy valami mindjárt megjelenik, rosszabb esetben előugrik. Viszont ez az apáca egyáltalán nem ugrik: amikor már 100 százalék biztonsággal felkészítették a nézőket, hogy most aztán már tuti visszanéz ránk valaki más is a tükörből, akkor ott megtestesül. Vagy a többször visszatérő gregorián kántálások közepette szép lassan végiglebeg a folyosón. Szó se róla, rendkívül szórakoztatóak ezek a jelenetek, csak éppen nem a frász, hanem a nevetés kerülgeti a nézőt tőlük.

5_42.jpg

Oké, azt nem lehet mondani, hogy ne lenne vérfagyasztó az apáca külseje, vagy, hogy ne lenne jól felépítve a film atmoszférája és díszletei. Az egész műremek borzasztóan sötét, komor, ködös és átjárja a halál szele. Azonban a borzalmasan sablonos történetnek köszönhetően valahol mégis elvész benne minden misztikum – a néző komolyságával együtt. Persze hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan horrort, amelynek még a magyar szinkron is ad egy olyan kegyelemdöfést, hogy Franci-nak fordítják le az egyik főszereplő nevét? Egyébként Franci nagyon vicces fazon, ha Az apáca egy vígjáték lenne, még érteném is, hogy mit keres a filmben egy ilyen laza karakter. Vagy valamit nagyon benéztem és egy komédiára váltottam jegyet? Most kicsit elbizonytalanodtam…

2_57.jpg

Az apáca (The Nun, 2018)

amerikai horror, 96 perc

Főszereplők: Bonnie Aarons, Taissa Farmiga, Demián Bichir

Rendező: Corin Hardy

4.png

A Warren-házaspár hátborzongató eseteiről és Annabelle-ről itt olvashatsz a blogon:

Annabelle démonjai – ami a film mögött van

Annabelle filmkritika

11_32.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7414238397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.