Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Mary Poppins visszatér

2019. január 06. - Péntek Tünde

Hollywood aranykorába repít vissza minket Walt Disney tündöklő, sokszínű és grandiózus produkciója – habár Mary Poppins legújabb története mégsem sikerült túlzottan eredetire.

5_52.jpg

P. L. Travers 1934-ben alkotta meg Mary Poppins történetét, a későbbiekben további hat könyve is megjelent a csudálatos dada kalandjairól. Ahogy a Banks úr megmentése című filmből is megtudhattuk, az írónő nagyon nehezen adta be a derekát Walt Disney-nek, hogy mozivászonra álmodja művét, és annak ellenére, hogy felügyelet alatt tartotta az előkészületeket, nem nyerte el a tetszését az 1964-ben bemutatott, világ sikerű alkotás. Ezek után soha többet nem adott engedélyt művei adaptálásához, és végrendeletében kifejezetten megtiltotta, hogy bármiféle filmváltozata lehessen könyveinek.

2_68.jpg

Az írónő végakaratát egészen 22 évig tiszteletben is tartották. Ám ekkor a Walt Disney álomgyár mégis jó ötletnek tartotta P. L. Travers második Mary Poppins regényét leporolni, és a 2018-as karácsonyi filmdömpingre a mozikba küldeni – igaz, hogy már az első történetnek sem volt kifejezetten ünnepi jellege, de valamiért ebben az időszakban szokták azt is elővenni. Habár a néhai írónő kérését figyelmen kívül hagyták, de a második könyvének a meghatározó részein nem változtattak, és az eredeti, bevált formulát használták fel, amellyel sikerre vitték Mary Poppins első kalandját is.

1_72.jpg

Így, több mint 50 év után folytatást készíteni egy örökzöld, klasszikus filmhez, elég nagy bátorságra vall és kifejezetten rizikós vállalkozás. A rendezést arra a Rob Marshallra bízták, aki a musicalfilmek királya Hollywoodban, ő követte el a 6 Oscar-díjas Chicagot, a Kilencet és a Vadregényt is – tehát kisujjból rázza ki, hogyan kell nagyszabású és stílusos zenés filmet forgatni. A Mary Poppins visszatérrel pedig nagyon biztosra akart menni a stúdió is, így annyi lett az alapkoncepció, hogy a kor elvárásainak megfelelő, igazán látványos köntösbe csomagolták ugyanazt a klasszikus tartalmat.

4_62.jpg

Ha végig gondoljuk, mai szemmel nézve elég negédes mesének hat az 1964-es Mary Poppins, de az 5 Oscar-díjas alkotáson generációk nevelkedtek fel, hiszen imádni valóan fülbemászó a zenéje, Julie Andrews bűbájos dada, és a történet is nagyon kedves minden korosztály számára. Ráadásul annak idején formabontónak számított a látványvilága, mivel ez volt az első olyan film, amelybe animációs betétet csempésztek. Manapság viszont az effektek csupán szükséges kelléknek számítanak Hollywoodban, ám a Mary Poppins visszatér esetében egyértelműen maximumra állították a nosztalgia-faktort, és az eredeti stílust szem előtt tartva születtek meg az 50 évvel ezelőtti technikát megidéző megoldások. Sőt, nemcsak a látványt, hanem a történetvezetést és a jelenetek felépítését is a régi recept alapján gyúrták össze, és minden hozzávalóból rádobtak még egy adagot, hogy kellően impozáns legyen a végeredmény.

11_38.jpg

A Mary Poppins visszatérben a korábban megismert Banks gyerekek már felnőttek, és abban a tudatban élnek, hogy egykori dadájuk csak egy kiváló mesemondó volt, de a varázslatos kalandok csak a képzeletük szüleményei voltak. A gazdasági világválság idején járunk, és komoly bonyodalom kezd kialakulni a megözvegyült, három gyermekes Michael háza táján. Ám a jelzálogkölcsön szorításában megfordul a szél, és megjelenik Mary Poppins - aki egy évet sem öregedett első felbukkanása óta. A dada a gyerekeket próbálja megregulázni, de természetesen olyan csudálatos dolgokat is elkövet, amelyek az apukát is ráébresztik arra, amit egykor az ő apja is megtanult: még a felnőttek életébe is belefér az önfeledt játék és nevetés.

7_44.jpg

Furcsa élmény a Mary Poppins visszatér, mert igaz, hogy minden új, amit látunk benne, de minden egyes eleme valami fél évszázaddal előbbi dologra akar minket emlékeztetni. Szó se róla, profin össze van rakva a produkció, különösebben bele sem lehet kötni a minőségébe, mivel szemkápráztatóan szépek a kosztümök, a díszlet, az animáció, a táncbetétek és a zene, csak valahol mégis érdektelen marad az összhatás. Tulajdonképpen ez a film semmi újat nem tartalmaz a korábbihoz képest, mi több, precízen, jelenetről jelenetre leutánozza azt. Már maga a történet is bármennyire jól kidolgozott, nagyon is kiszámítható, ugyanazokat a fordulatokat süti el. Itt is van egy munkáscsapat, akik Mary Poppins rajongói, csak ezúttal nem kéményseprők, hanem lámpagyújtók. A csudálatos dada most is azzal varázsolja el először a gyerekeket, hogy hihetetlen dolgokat ránt elő a táskájából. Szintén láthatunk egy hosszú animációs betétet, amelyben feltűnnek a pingvinek, és az élőszereplők ruhája is kísértetiesen emlékeztet az 1964-es öltözetekre. A tetőpont pedig nem sárkányeregetés lesz (mert azon már a film elején túlesünk), hanem lufik által esnek eksztázisba a szereplők.

10_5.png

A filmzene is egyértelműen azt a benyomást kelti, mintha már hallottuk volna – de valójában mégsem. A hangzásvilág felidézi a Spoonful of Sugart, a Chim Chim Cheree-t vagy a Supercalifragilisticexpialidocious-t, ám valahogy mégsem annyira magával ragadóak és fülbemászóak a dalok, mint az eredetiek. Az élményen pedig a magyar szinkron csak rontani tudott, egyrészt nehezen követhetők a dalszövegek, és nem is igazán sikerült szájra igazítani őket, teljesen mesterkéltnek hat a végeredmény. Másrészt a szinkronszínészek énektudása is hagy némi kívánnivalót maga után, például Mary Poppins magyar énekhangja egyszerűen bántja a füleket. Érdemes belehallgatni, hogy az eredetiben milyen kellemes hangszínen szólalt meg Emily Blunt:

Ha már Emily Blunt-nál tartunk, valójában ő viszi a hátán a filmet, tökéletes választás volt a szerepre. Olyan természetes bájjal ruházza fel Mary Poppins-t, amivel méltó utódja tud lenni Julie Andrews klasszikus figurájának. Ahogy az előbb is hallhattuk, nagyszerűen énekel – egy szóval ragyog tőle a vászon, ahányszor csak felbukkan. A lámpagyújtó figurát Lin-Manuel Miranda játssza, aki az Egyesült Államokban népszerű színházi színész, a Hamilton című, rapdalokra épülő musicallel vált közismertté. Ezúttal is lehetőséget kapott rappelni – igazából nem is lóg ki annyira a történetből, mint azt első hallásra gondolnánk. Az 1964-es filmből két színész, Dick van Dyke és Angela Lansbury is beugrik epizodistaként. Illetve kisebb szerepben felbukkan még két Oscar-díjas művész is, Meryl Streep és Colin Firth – akikről nagyjából annyit lehet elmondani, hogy méltóságukat épphogy meg tudták őrizni, habár nem sokon múlt. Ezúttal szerencsére Firth nem énekelt, de arról sem vagyok meggyőződve, hogy Meryl Streep-nek kellene erőltetnie ezt a vonalat. (Mamma mia kritika itt.)

6_50.jpg

Vajon mi értelme van ennek a filmnek? Mit akar üzenni a Mary Poppins visszatér? Remélhetően a fő üzenetet nem a nyitójelenetben rejtették el, ugyanis, bármennyire hihetetlen, ez tényleg megtörténik: a lámpagyújtó kerékpározik a szürke utcákon, arról énekelve, hogy milyen gyönyörű London – a háttérben pedig a füstölgő gyárkéményeket, a segélyért sorban álló embereket, utcagyerekeket és a lépcsőkön alvó hajléktalanokat látjuk.

9_40.jpg

Később persze valami tanulság kikerekedik arról, amit a „perspektívaváltás” szóval jellemezhetnénk legjobban – bármennyire nem gyerekbarát a kifejezés. A feje tetejére állt szoba és a léggömbös finálé is arra utal, hogy ha észrevesszük, a világ tele van apró csodákkal és szeretettel, amely révén napi gondjaink sem tűnnek már annyira elviselhetetlennek, ezek által kapunk erőt a folytatáshoz. P. L. Travers is hasonló, pedagógia célzatú tanmesének szánta Mary Poppins könyveit: a gyerekeket a felnőttek iránti empátiára és engedelmességre neveli, szüleiket pedig arra, hogy védjék és becsüljék meg családjukat, amelyből erőt meríthetnek a legnehezebb pillanatokban is.

8_48.jpg

Habár az üzenet nagy vonalakban átjött, azért biztos vagyok benne, hogy P. L. Travers forog a sírjában a Mary Poppins visszatér megfilmesítése miatt. Hiszen bármennyire is színvonalas szuperprodukció született, semmit nem tudott hozzátenni ahhoz, amit már az 1964-es klasszikus elmondott. A Mary Poppins visszatér a folytatás és remake furcsa egyvelege lett, egy igazán kellemes családi mozi, bájos szereplőkkel és nosztalgikus hangulattal – de meglepődnék, ha a következő karácsonykor bárki inkább ezt a filmet nézné még, mint az eredeti remekművet. Ennek ellenére Mary Poppins visszatér üde színfoltja a mai modern filmgyártásnak, Hollywood aranykorát alaposan megidézi. Legalább annyira nagyszabású és minőségi alkotás lett, mint az 1964-es elődje vagy az Óz, a csodák csodája, és olyan sokszínű képi világot vonultat fel, hogy simán lehetne Disney-összesnek nevezni. Csak sok újdonságot ne várjunk tőle.

3_63.jpg

Mary Poppins visszatér (Mary Poppins Returns)

amerikai musical, 130 perc, 2018

Főszereplők: Emily Blunt, Lin-Manuel Miranda, Ben Wishaw, Emily Mortimer, Colin Firth, Meryl Streep

Rendező: Rob Marshall

12_34.jpg

Ha érdekesnek találtad a cikket, a blog következő bejegyzéseit ajánlanám figyelmedbe!

Filmkritika: Banks úr megmentése

Filmkritika: Chicago

Filmkritika: Kilenc

Filmkritika: Vadregény

Filmkritika: Mamma Mia!

0_11.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr8414541576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heliox 2019.01.09. 14:49:01

"Az 1964-es filmből két színész, Dick van Dyke és Angela Lansbury is beugrik epizodistaként."

Az IMDB szerint Angela Lansbury nem szerepelt az 1964-es filmben. (És én sem emlékszem rá, hogy szerepelt volna :-)

heliox 2019.01.09. 14:53:38

"Mary Poppins visszatér üde színfoltja a mai modern filmgyártásnak"

Kb. amennyire üde színfolt egy kisgyerekes anyuka ruháján a rászáradt büfi.