Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Porgy és Bess

Most akkor ki is a rasszista?

2019. május 12. - Péntek Tünde

A hazai színházi élet még nem látott olyan szintű nemzetközi botrányt, ami a Porgy és Bess bemutatása kapcsán alakult ki. 35 év után láthatta újra a magyar közönség George Gershwin világhírű operáját – ezúttal fehérbőrű énekesek előadásában.

03_8.jpg

Az Operaház honlapját böngészve elég érdekes ajánlószövegre bukkanhatunk, ha a Porgy és Bess előadásról szeretnék több információt megtudni:

A jogtulajdonosok nyilatkozata: „A Porgy és Bess produkció jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel."

05_5.jpg

A furcsa közlemény hátterében az áll, hogy Ira Gershwin, a zeneszerző testvére és a dalszövegek írója rendelkezése alapján csak fekete színészekkel szabad eljátszani a Porgy és Bess-t – ezzel ellehetetlenítve az európai és ázsiai előadásokat. Azonban 2017-ben a Magyar Állami Operaház egy olyan szerződésre tudott lecsapni, melyből kimaradt a hírhedt „all black cast” kitétel – valószínűleg tévedésből. Amikor kiszivárgott a 2018. január 27-re tervezett premier híre, egy névtelenségben maradó, felháborodott magyar operarajongó feljelentette a jogörökösöknél a fehérbőrű színészekkel készülő darabot. Mivel az Operaház érvényes szerződéssel rendelkezett, így a jogtulajdonos csak arra tudta kötelezni a vezetőséget, hogy minden szóróanyagon és plakáton tüntessék fel az előbbiekben idézett sorokat.

02_8.jpg

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a következőket nyilatkozta az Indexnek a botrányos előadással kapcsolatban: „A színház az absztrakcióról szól, arról, hogy a színészek eljátszanak valamit, nem pedig arról, hogy tényleg csak Pinkerton nevű ember játszhatja Pinkerton hadnagyot a Pillangókisasszonyban. Különben is, mi az, hogy csak fekete szereplők? A fekete egy színt jelent? Akkor határozzák meg, hogy a színskála pontosan melyik színe megfelelő. Vagy származást? Akkor hány fekete felmenő után számít valaki feketének? Vagy identitást? Akkor hány évig kell afroamerikai közösségben élni, hogy az ember eljátszhassa Porgy-t, és ne kérdőjelezzék meg, minek tartja magát?”

10_50.jpg

A magyar előadásban egyébként játszanak színes bőrű színészek is, például Kálid Artúr is látható egy prózai szerepben. A Porgy és Bess 15 szereplője pedig a következő nyilatkozatot írta alá az igazgató úr kérésére: „Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afro-amerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek.”

07_5.jpg

Az Erkel Színházban látható Porgy és Bess elképesztő népszerűségnek örvend, a bemutatóval együtt 10 alkalommal volt eddig megtekinthető, melyek mindegyikén gyakorlatilag teltház volt, és számos külföldi néző is ült a közönség soraiban. Az utolsó előadásra az idei évadban 2019. április 17-én került sor. Nemcsak a New York Times-ban is taglalt botrány miatt marad emlékezetes a darab, hanem valóban egy olyan világszenzációról van szó, amely igazán különleges élményt nyújtott az európai operarajongók számára.

04_7.jpg

Gershwin mesterműve az afro-amerikai kultúra alapköve, az amerikai opera esszenciájaként is emlegetik. A Porgy és Bess népszerűségére a legjobb példa, hogy a Summertime, az I Got Plenty O’ Nuttin’ vagy az It Ain’t Necessarily So kezdetű dalokról sokan a mai napig azt hiszik, hogy csupán régi jazz-slágerek, nem pedig Gershwin operájának részletei. Az alkotók azért nem akarták, hogy a fekete közösség sorsáról szóló előadást fehérbőrű énekesek mutassák be, mivel szerintük a történet nem ragadható ki eredeti kontextusából, nem választható el a faji megkülönböztetés kérdésétől. Amikor Gershwin alkotása debütált 1935-ben, alig pár évtizede törölték el a rabszolgaságot, mindennapos volt az afro-amerikaiak szegregációja és az ellenük irányuló agresszió. A darab a fekete közösség vidámsággal, imádsággal, munkával és szenvedéssel teli életét mutatja be: egy rokkant koldus és egy kábítószerfüggő nő szerelmét meséli el az erőszakkal és rasszizmussal küzdő dél-karolinai nyomornegyedben, Charlestonban.

08_7.jpg

Az Erkel Színházbeli előadás díszletei meghatározhatatlan helyszínt mutatnak be, a térbeliségről annyi információt lehet megtudni a darabban elhangzottak alapján, hogy messze van New Yorktól. Az általános érvényűség elvét reprezentálják a kosztümök is: azokból nem derül ki konkrétum a szereplők társadalmi helyzetére, szubkultúrájára vagy egyáltalán a bemutatott történelmi időszakra vonatkozóan. Ezeket a színes ruhadarabokat hordhatnák akár afro-amerikaiak, ám mivel jelen előadásban fehérbőrű szereplők vannak a színpadon, így inkább hippiknek tűnnek, esetleg egy későbbi időszakbeli bohém kolónia tagjainak – de például Sporting Life stílusú figurákat itthon is láthatunk a 8. kerület belsőbb részein. További érdekesség, hogy a darab rendfenntartó figuráit alakítják a színes bőrű színészek, akik a közösséget sanyargatják – így még inkább a feje tetejére áll az eredeti koncepció, mivel a Gershwin-féle verzióban ezekben a szerepekben láthatunk fehéreket.

01_6.jpg

A színkavalkád és a kortalanság eszmeiségének jegyében valóban igazi 21. századi, modern Porgy és Bess előadás született, melynek létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Azonban azt is érdemes megjegyzeni, hogy Gershwin éppen azzal teremtette meg sajátos operastílusát, hogy a blues, a jazz és a gospel világából merítkezett, a darabban több spirituális jellegű részlet is elhangzik – a Porgy és Bess zeneisége pedig egyértelműen behatárolja, hogy az afro-amerikai kultúráról van szó. Így kicsit zavaros a kialakult összkép: ennyire karakteres hangzásvilágnál furcsának hat az az általános jellegű és megfoghatatlan látvány, ami a színpadon tárul a nézők elé. Habár a Magyar Állami Operaház társulata kiválóan énekel, és Palerdi András Porgy-ja annyira tökéletesen szól, hogy csukott szemmel hallgatva magam előtt láttam a fekete bőrű rokkant férfit – mégis, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jutott eszembe a magyar verzió láttán, hogy milyen is lehet egy Porgy és Bess előadás a New York-i Metropolitan Operában.

09_5.jpg

Elviekben fenntartás nélkül lehet támogatni Ókovács Szilveszter szívügyeként is azonosítható törekvést, miszerint az afroamerikai szereplőket kötelezően előíró, nem túl modern felfogású rendelkezésen túllépett, és több ízben hangoztatta: „ma már nem lehet bőrszín alapján meghatározni, ki mit énekelhet és mit nem.” A Porgy és Bess előadással egy olyan darab került vissza a magyar operarepertoárba, amelyet 35 évig nem játszottak hazánkban, pedig korábban több mint egy évtizeden át valóságos slágerdarabnak számított. Most az Erkel Színház 10 előadása során nagyjából 18 ezer nézőnek nyílt lehetősége megtekinteni a nem mindennapi operát. A nemes célzatú hagyománytörés révén hiánypótló és emlékezetes előadás született meg, csodásan és elképesztő lelkesedéssel éneklik a művészek Gershwin örökzöld klasszikusát. Viszont abban is biztos vagyok, hogy nem én voltam az egyetlen olyan néző a közönség soraiban, aki kissé ambivalens módon mégis gondolt arra, hogy szívesen elmenne egy „all black cast” Porgy és Bess előadásra is. Szó, mi szó, a Porgy és Bess után is megállapítottam ugyanazt, ami mindig eszembe jut a Magyar Állami Operaház repertoárja kapcsán: "Az Erkel Színházban továbbra sem láttam még rossz előadást.”

06_5.jpg

Végezetül következzék egy költői kérdéscsokor és pár elgondolkodtató tény, mellyel Ókovács Szilveszter reagált a darabbal kapcsolatos támadásokra. (forrás: itt és itt)

  1. Lehetséges-e ma a felvilágosult Földön, hogy embereket származásuk és/vagy bőrszínük alapján különböztetnek meg Auschwitz, Martin Luther King és hutu-tuszi népirtások után?
  2. Milyen szín a „fekete” (all black cast) a Pantone skálán?
  3. Milyen származás a „fekete” (all black cast), és miféle jegyek, netán géntérkép alapján kell igazolni?
  4. Barack Obama egyik nagyszülője „fehér” volt: helyesnek tartaná, ha ő fellépne a Porgy és Bessben? Egyáltalán megtehetné?
  5. Dumas és Puskin egyik nagyszülője „fekete” volt: helyesnek tartaná, ha ők nem léphetnének fel a Porgy és Bessben?
  6. George Gershwint, Amerikába vándorolt ukrán zsidócsalád sarját ma nem engednék fel saját művének színpadára a bőrszíne és/vagy származása miatt, és rá hivatkozva. Rendben lévőnek találja ezt?
  7. Mi következik abból, hogy a genetika mai állása szerint kettő/néhány embertől származunk valamennyien?
  8. Magyarországon élhet-e 14 operaszínpadra alkalmas szakmai állapotú, színesbőrű művész?
  9. Ha nem él, miféle pozitív diszkriminációt lehetne alkalmazni másokkal (magyarokkal/”fehérekkel”) szemben, őértük?
  10. Veszített-e azzal a világ és George Gershwin kultusza, hogy főművét, egyetlen operáját 1983 óta gyakorlatilag egyetlen színház sem tudja játszani, repertoáron tartani?
  11. Van-e Önnek elég ideje kivárni 2053-at, amikorra már a mai jogi keretek között semmiféle tilalom nem tartható fenn?
  12. Hogyan reagálna Ön és a világ, ha a Magyar Állami Operaház, amely bírja Bartók Béla örökös exkluzív engedélyét A kékszakállú herceg vára c. opera székesfővárosi előadására, mától pl. a Fesztiválzenekarnak ezt megtiltaná, esetleg levédiai vagy etelközi származáshoz kötné mások budapesti előadásainak szíves engedélyezését?
  13. Tudta-e Ön, hogy az Egyesült Államokban már az ötvenes években is léptek fel „fekete” operaénekesek, és váltak sztárrá? S hogy közülük pl. Grace Bumbry vagy Jessye Norman nálunk is, az Erkelben is járt, nem jogtiprás, hanem hatalmas ováció mellett?
  14. Ön szerint az a tízezer néző, aki a tavalyi előadások után az idei sorozatra előre jegyet váltott az Erkel Színházba, a fenti kérdések kapcsán milyen válaszokat adna?

+ 1: Nyugalma megmaradna-e akkor, ha a kirakatba tett árucikkért kifizetné az árat, de az eladó azt közölné, hogy Ön nem veheti meg, mert Ön nem „fekete”?

- Probléma-e, hogy 35 év rasszista tiltás után Budapesten egy európai társulat újra előadja az európai származású George Gershwin operáját annak eredeti nyelvén, angolul?

- A Porgy és Bess tényszerűen nem folklór-opera; Gershwin egy szűk nyarat szánt a charlestoni körülmények, hangulatok megfigyelésére (ha ezzel autentikussá lehetne válni, talán ezt a tanulmányutat kellene kikötni, vagy a kulturális Maugliként való felnevelődést afroamerikaiak között, nem pedig a bőrszínt), amúgy pedig Gershwin maga nyilatkozta, hogy a Carmen drámájának romantikáját és a Mesterdalnokok szépségét kívánja egyszerre megírni a Porgyban… Miről beszélünk hát? Bizet-ről, Wagnerről?

- Minden alapmű kiragadható valamelyest a kontextusából, ez színházi alapvetés, a mű lényege és üzenete fontos: vagy akkor Bernstein kezét is le kéne vágni, mert a Rómeó és Júliából West Side Storyt csinált?

- Az európai művészet minimum a középkor óta szabad, senki sem fog arra engedélyt kérni például Japán vagy Etiópia népességétől a Pillangókisasszony és az Aida kapcsán, hogy ... régebben keletkezett darabokat miként állítson színpadra.

-Történelmi igazságtalanságot sem követtünk el afroamerikaiakkal szemben a mű előadásával, vagy ha igen, akkor a Tamás bátya kunyhójának puszta olvasása is az lehetett.

11_50.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr5214812792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.05.14. 07:44:32

Most, hogy Ókovács fehérekkel játszatta el a szerepeket, kíváncsi vagyok hány itteni afroamerikai énekes maradt munka nélkül. Mert a kikötés erről szól állítólag, ez adja az erkölcsi alapját, enélkül védhetetlen az egész..

szepipiktor 2019.05.14. 08:00:22

A örténet valóban több szálon fut.
Az egyik ez a agresszív faju alapú pozitív diszkrimináció, a előadó művészekkel kapcsolatban. Ez ostobaság és inkább provokálás, mintsem egy ragyogó mű megismeréséhez való jog.
Ez nem művészet, hanem politika csupán, az antidemokratikus pozitív diszkrimináció egyik látványos eredménye. A mű megismerhető lenne bárki számára, hiszen megnézheti archiv felvételekrpé, lmeghallgathatja lemezekről.
Napjainkban is van hasonló, ugye a női főszereplős Szellemírtók, majd a következő rész eredeti szereplőkkel tervezett kiadására adott genderfeminista válasz, a fehérholló-lategóriás női változat kapcsán a tiltakozás, hogy miért megint a férfiak...
.
A másik vonal meg jogi.
Az örökösöknek sajnos joga van bármilyen abszurd szamályt előírni, azt vagy betartják azok, akik elő akarják adni a darabot vagy nem és nemviszik színpadra!
Ez jog, nemzetközi jog.
Sajnos a kommentekből is látható, a mai világban a "megszerzés" fontosabb a job betartásánál. Ez a sorozatletöltős, illegális letöltős világ, a minden ingyen van életmód csupán.
Most van egy idióta örökös, van egy tudatosan a jogot megszegő operház vezetés és van a tömeg, aki inkább áll az operaház pártjára, mint a jog mellé.
Az operaháznak még reklám is a dolog, az érdek meg fajvédők kussolnak, nem lehet helyes oldalra állni, per nem lesz, mert a világ elsöpri az egészet.

axolotl77 2019.05.14. 08:04:43

@ételizésítő: "Ira Gershwin nem örökös volt, hanem társszerző, konkrétan a dalszövegek írója, és ő halt meg 1983-ban."
Ez teljesen igaz. De valahogy az ember a zeneszerzőknek mindig nagyobb jelentőséget tulajdonít mint a szövegíróknak.
Meg az én agyam most különben is ezen a Bartók-sztorin kattog. Ott ifj. Bartók Béla, majd Bartók Péter tényleg "csak" örökös.

chrisred 2019.05.14. 08:09:22

@Alick: Ahhoz képest Jézust egy texasi rockénekes játszotta, Pilátust pedig egy zsidó színész. Biztos nagyon jó lenne valami szélsőjobbos konteót összehozni, de maga a film úgy kezdődik, hogy a színészek kezdik véletlenszerűen kiválogatni a jelmezeket, amiben később játszanak.

chrisred 2019.05.14. 08:12:10

@MACISAJT: Mitől lett volna Ira Gershwin liberális? Forditva ülsz a lovon, most Ókovács a libsi.

Cycmen 2019.05.14. 08:19:27

@szepipiktor: Most van egy idióta örökös, van egy tudatosan a jogot megszegő operház vezetés és van a tömeg, aki inkább áll az operaház pártjára, mint a jog mellé.........

Tévedsz, mert ez nem erről szól. Abban igazad van hogy több szálon fut, de itt az alap a kormányközeli Ókovács minden áron való mocskolása. Jogdíj? Kifizették, nincs ingyen nem tudom miről beszélsz. A szereplőkhöz kötött feltétel? A poszt is írta, hogy találtak egy hiányos szerződést és azt írták alá, tehát nem támadható érdemben. Ez egy ócska politikai hajcihő, nem több, nem kevesebb a szokásos llibsi arénázásnál. Én is csak a politikai része miatt vitatom ezt a baromkodást, amúgy jól elvagyok a Porgy és Bess nélkül, ha sosem mutatnák be, azt is leszarnám!

chrisred 2019.05.14. 08:23:31

Utánaolvasva:

fidelio.hu/zenes-szinhaz/nyomozas-az-operaban-akcioban-a-jogi-osztaly-140839.html

"A tárgyalásokat dr. Béres Attila folytatta le a jogtulajdonosokkal, akik eleinte ragaszkodtak a darab szövegírója, Ira Gershwin végakaratában foglalt all-black cast-hoz, vagyis ahhoz, hogy csak született fekete énekesek adhatják elő az operát. Ám aztán történt valami váratlan. „Miután kimerítettünk minden opciót, és úgy tűnt, semmilyen engedményt nem adnak, ezért végül annyit kértünk tőlük, hogy küldjenek el egy szerződéstervezetet, hogy láthassuk, melyek lennének a konkrét előadási feltételek. Elküldték a tervezetet, és legnagyobb meglepetésünkre ebben nem szerepelt az all-black cast kitétel. A szerződést aláírtuk, a produkció megszületett, és noha az örökösök nem értettek egyet azzal, hogy fehér bőrű énekesek játszották darabot, azaz a megvalósítás módjával, egyben utasították az Operát, hogy ezt minden nyomtatott anyagukon tüntessék fel – végül mégsem visszakoztak, pedig bármikor felmondhatták volna a szerződést."

Nekem ebből elég egyértelműnek tűnik, hogy a jogtulajdonosok voltak jófejek, éppen csak adtak a látszatra, nem akarták direktben seggberúgni Ira Gershwint.

ednet2023 2019.05.14. 08:29:42

@teéjesenmindegy: Csak ismételni tudom:
“Döntsétek el miről vitatkoztok: a szerzőkre vonatkozó jogszabályokról, vagy arról, hogy valaki érvényesítheti-e a törvényadta jogait. Előbbinek semmi köze a Porgy és Besshez, utóbbiról meg minek vitatkozni? Joga volt? igen. Ókovács jogot sértett? igen. Minden más szócséplés.”
Ha számodra Mészáros gazdagodása jogszerű, nem sért törvényt, erkölcsi-etikai problémakat nem vet fel, akkor a Porgy és Bess törvényesen, szerzői jogával hozott döntése milyen morális kapukat nyitott meg benned?
Én nem értek egyet a kötelezően feketebőrű színészek szerepeltetésével, de a történelmi háttér ismeretében és a színdarab mondanivalóját alapul véve elfogadható a tulajdonos kikötése. De az, hogy én másképp csinálnám, nem jelenti azt, hogy a tulajdonos totálhülye.Ókovács etikátlan, a jogot kijátszó cinikus ügyeskedése viszont egyértelműen szánalmas. Csalni akart, “de sikerült?”.

Ja, hogy tudd: Japánban nem viszik színpadra a Nankingi eseményeket. Legalább még 100 évig biztosan. Pontosan azért, mert a nem távoli múltban történtek az események. Ahogy az USÁban a faji megkülönböztetés sem volt régen.

Európai téridő 2019.05.14. 08:51:00

@Cycmen: Vagy nem volt már szellemi képességei teljes tudatában Ira Gershwin, amikor 1983-ban aláírta a végakaratát, amelyre hivatkoznak az amcsi nyikhajok. Pedig milyen baromi jó dalszövegeket írt fénykorában! Csak nem holmi perekből, pénzbírságokból akarnak tovább gazdagodni, a zenemű pedig "másodlagos" számukra?

Wrex 2019.05.14. 08:53:48

@ednet2023: "Mészáros gazdagodása jogszerű, nem sért törvény" eddig stimmel, ha másképp gondolod, jelentsd fel.

"erkölcsi-etikai problémakat nem vet fel" dehogynem. De annak ellenére amit a liberósok naponta összehisztiznek, ez itt jogállam.

"Ókovács etikátlan" esetleg a liberósok szemszögéből.

"jogot kijátszó cinikus ügyeskedés" azt akartad mondani hogy a jog betűjét tökéletesen betartó ügyes kiskapu. Ugyanis ha a színészek azt mondják magukról hogy ők márpedig négerek, akkor azok és kész, legalábbis mindaddig amíg nincs olyan törvény ami egyértelműen deklarálja hogy mi alapján lehet valakit négernek tekinteni. Tudod, jogállam. Vagy mondhatnám azt is: tudod, LGBTXYZ.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.14. 09:01:19

@chrisred: Lehet, de legalább előadják. Hogyha a Kodály örökös előírta volna, hogy csak magyar anyanyelvűek adhatják, elő, csak Magyarországon lenne színpadon,illetve külföldi hakniban. Bár így se hiszem, hogy a világ túl sok pontján játszanák, de legalább a lehetősége megvan...

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.14. 09:04:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Annak, hogy ötösöd legyen a lottón kb. 44 milliószor kisebb az esélye ennél, ha egyetlen szelvényt töltesz ki..:)

ednet2023 2019.05.14. 09:09:49

@ételizésítő: “Ami meg a fekete bőrű KKK-sokat illeti, nemrég választottak valami helyi szervezeti főmuftinak egy négert a KKK-ban.“
Micsoda érvelés! :) Azért ha a KuKluxKlan “fénykoráról” írnék egy komoly törtenelmi drámát, és jogi lehetőségem lenne rá, én sem engedném, hogy feketék játsszák a KuKluxKlan tagjait. Egy kongói, csupa fekete színésszel bemutatott előadás pillanatok alatt a világ bulvárhíreiben szerepelne, mint “kisszínes”. Komoly dráma esetében, mint szerző, nem szeretném, ha ezzel hiteltelenítenék el a darabot. Persze van, aki úgy érvel: “Na de, most már van fekete KuKluxKlan tag is. Akkormeg? Hát nem? De.” Esküszöm, rólad mintáztak Besenyő Pista bácsit. :)

ednet2023 2019.05.14. 09:14:45

@Wrex: “ "erkölcsi-etikai problémakat nem vet fel" dehogynem. “
Akkor tedd szóvá.
Ókovácsnak jogi kiskapukat PRÓBÁLT kihasználni. “De sikerült?” Nem.

Cycmen 2019.05.14. 09:20:13

Nem szívesen lövöm le a poént, de a jelek szerint nem az örökösök kavarnak igazából, hanem egy névtelenségben maradó, felháborodott magyar operarajongó (kackac, vajon miféle lehetett) fedőnév alatt a libsi kultúrmaffia. Ha valamelyik bennfentes titán csinálja meg ezt a húzást, tuti agyonünneplik.

Wrex 2019.05.14. 09:22:26

@ednet2023: "Akkor tedd szóvá." szóvátettem. Happy now?

"Ókovácsnak jogi kiskapukat PRÓBÁLT kihasználni." Nem csak próbált, hanem ténylegesen ki is használta. Persze ha mutatsz nekem egy vonatkozó törvényt - legyen akár nemzetközi, akár magyar - ami deklarálja hogy mi alapján lehet négernek tekinteni valakit ÉS ebbe nem férnek bele a magukat négernek valló színészek, akkor neked van igazad. De csak akkor. Addig viszont coki.

élveteg 2019.05.14. 09:40:11

Írni kellene már valakinek egy operát a vadnyugatról , és leleményesen előírni hogy az indiánokat ritkítók kizárólag feketék lehetnek

ednet2023 2019.05.14. 09:54:37

@Wrex: Te nem olvasol kommenteket. úgy nehéz értelmesen vitatkozni.
chrisred:
“Utánaolvasva:

fidelio.hu/zenes-szinhaz/nyomozas-az-operaban-akcioban-a-jogi-osztaly-140839.html

"A tárgyalásokat dr. Béres Attila folytatta le a jogtulajdonosokkal, akik eleinte ragaszkodtak a darab szövegírója, Ira Gershwin végakaratában foglalt all-black cast-hoz, vagyis ahhoz, hogy csak született fekete énekesek adhatják elő az operát. Ám aztán történt valami váratlan. „Miután kimerítettünk minden opciót, és úgy tűnt, semmilyen engedményt nem adnak, ezért végül annyit kértünk tőlük, hogy küldjenek el egy szerződéstervezetet, hogy láthassuk, melyek lennének a konkrét előadási feltételek. Elküldték a tervezetet, és legnagyobb meglepetésünkre ebben nem szerepelt az all-black cast kitétel. A szerződést aláírtuk, a produkció megszületett, és noha az örökösök nem értettek egyet azzal, hogy fehér bőrű énekesek játszották darabot, azaz a megvalósítás módjával, egyben utasították az Operát, hogy ezt minden nyomtatott anyagukon tüntessék fel – végül mégsem visszakoztak, pedig bármikor felmondhatták volna a szerződést."

Nekem ebből elég egyértelműnek tűnik, hogy a jogtulajdonosok voltak jófejek, éppen csak adtak a látszatra, nem akarták direktben seggberúgni Ira Gershwint.”

CleanYourRoom 2019.05.14. 10:03:13

@chrisred: Francokat nem. Ami az egyik csoportnak pozitív megkülönböztetés, az a másiknak diszkrimináció. Nincs pozitív megkülönböztetés diszkrimináció nélkül. A pozitív megkülönböztetés fából vaskarika, ugyanaz a liberális demokráciának, mint a numerus clausus volt a Horthy-korszaknak.

teéjesenmindegy 2019.05.14. 10:09:14

@ednet2023:
Ha Japánban esetleg bemutatnák a nankingi eseményeket, akkor szerinted jobb lenne, ha az áldozatok ott is kínaiak lennének? Szóval attól kevésbé lenne fájó, vagy sértő, vagy felkavaró, ha hozatnának néhány tucat kínai statisztát, csak azért, hogy a japánok legyilkolhassák őket?

Amikor a darabot megírták, meg a szerző meghalt még eszébe sem jutott senkinek, hogy 60 év múlva a világ túlfelén is be akarják mutatni esetleg, ahol közel-távol nincs néger.
Egyébként a szerző akaratának a meggyalázása az volna igazán, ha Fekete Pákóval a főszerepben bemutatnák.

(Egyébként nem ciki Mészáros Lőrinccel érvelni egy ilyen vitában? Értem én, hogy ez amolyan Jolly Joker felétek, de tényleg nem unalmas?)

Cycmen 2019.05.14. 10:09:18

@élveteg: Írni kellene már valakinek egy operát a vadnyugatról , és leleményesen előírni hogy az indiánokat ritkítók kizárólag feketék lehetnek............

Én már majdnem elkezdtem írni egy uzsorásokról szóló operát szintén behatárolt szereposztási kohncepcióval,de rájöttem hogy bár lenne rá igény, de problémám lenne belőle ha felcsendülne Soros áriája. :DDDDDDDDDD

CCnick 2019.05.14. 11:02:16

@Magánvéleményem: "Talán még emléxik valaki Judásra a Jézus Krisztus Szupersztár mozifilmes verziójából..." A 2000-es változatban Kajafás lett black :) www.youtube.com/watch?v=Uo81UqO54dg

CCnick 2019.05.14. 11:03:56

@Galigo: "Ha jogi kérdésként tekintjük, teljesen egyértelmű" hogy törvényellenes kikötés bármilyen szerződésben érvénytelen. Márpedig a börszin alapján megkülönböztetés a fejlett világban mindenhol tilos.

CCnick 2019.05.14. 11:07:18

@_most_: "Azért a jobboldal elég nagy hisztit szokott csapni, mikor egy fehér szereplőt fekete bőrű színész játszik el. "

Tudnál erre valami példát?

ednet2023 2019.05.14. 11:17:09

@teéjesenmindegy: Tényleg nem érted a különbséget a közelmúlt és a távoli múlt között? “Majd ha egyszer bemutatják...” Egyetértek, majd ha valamelyest megnyugodtak a kedélyek. Addig azonban hangulatkeltésre és a mondanivalójától eltérő értelmezésre adhat okot.
A szerzőnek meg joga van azt megítélni, hogy vállalja-e ennek a kockázatát. Nyilván a végrendeletkor érvényes amerikai helyzetből indult ki, nyilván az amerikai jogot vette alapul, nyilván nem gondolt Európai bemutatókra. És?
Mészárost meg az - ebben a vitában kifejezetten magas - erkölcsi mércétek miatt említettem. Egy meghalt ember - ideológiai alapú - végrendeletének jogi érvényesítése egyeseknél kiveri a biztosítékot, a magyar közpénzből aránytalanul gyorsan meggazdagodó Mészáros ügyeiben viszont mélyen hallgat az erkölcs.

CCnick 2019.05.14. 11:17:26

@szepipiktor: "Az örökösöknek sajnos joga van bármilyen abszurd szamályt előírni"

Pont annyira van joga mint amennyire joga van egy vállaltnak feladni egy hirdetést fehérbőrű 20-30 közti férfi munkavállalót keresve.

CCnick 2019.05.14. 11:19:40

@ednet2023: "Ahogy az USÁban a faji megkülönböztetés sem volt régen. " Mi viszont nem az USA-ban élünk.

CCnick 2019.05.14. 11:23:01

@ednet2023: "és jogi lehetőségem lenne rá, én sem engedném, hogy feketék játsszák a KuKluxKlan tagjait."

Kérdés: lenne rá jogi lehetőséged vagy aznap perelnének atomjaidra amikor ezt a pontot beleírod egy szerződésbe?

ednet2023 2019.05.14. 12:19:00

@CCnick: Miért írnám a szerződésbe, ha nincs rá jogi lehetőségem?
Mi nem az usában élünk, de aki ezt a végrendeletet hozta, az igen. Most ezért meg kell őt vetni?

CCnick 2019.05.14. 12:38:59

@ednet2023: "Mi nem az usában élünk, de aki ezt a végrendeletet hozta, az igen" Az USA jog nem tiltja a faji megkülönböztetést? Egyébként ez az egész poszt egy magyarországi előadásról szól ahol a magyar jog van érvényben.

sírjatok 2019.05.14. 12:39:50

@ednet2023: "Arra azért kíváncsi lennék, hogy egy feketebőrű, göndör hajú Árpád vezért"

Magyarországon nem, mert van elég "fehér" színész, de egy olyan országban, ahol 90%+ a fekete népesség aránya, nyilván nem lehet ilyen elvárás, hogy Árpádot csak fehér játszhassa. Sőt Japánban meg japán is játszhatja. Szerintem nem annyira bonyi, csak játszod a hülyét.

Wrex 2019.05.14. 12:41:00

@ednet2023: "Te nem olvasol kommenteket. úgy nehéz értelmesen vitatkozni." Te meg nem válaszolsz, úgy aztán pláne. Egyébként
1. olvastam a beidézett kommentet
2. ami abban szerepel az egy cikk és egy vélemény
3. amiből a cikket én meg úgy véleményezem, hogy nekem ebből elég egyértelműnek tűnik, hogy a jogtulajdonosok rájöttek hogy rábaltáztak és senki nem fog a javukra ítélni, és ezért inkább hagyták a francba
4. még mindig várom azt a bizonyos törvényt részedről.

Egyébként, ha már kommentolvasás: egész véletlenül nem volt olyan komment is, amelyikben épp azt feszegették hogy a jelzett szerződés már lejárt, és azon túl is bemutatták? Ja, de: "Az a szerződés 4 előadásra volt érvényes, az pedig már tavaly ősszel lement. Ez tehát nem nyert." Akkor most mi is van?

Komposzt Ella 2019.05.14. 12:41:59

"Mi következik abból, hogy a genetika mai állása szerint kettő/néhány embertől származunk valamennyien?" Az, hogy az evolúció mese.

teéjesenmindegy 2019.05.14. 13:21:40

@ednet2023: Egyébként fel lehet adni olyan hirdetést, hogy négert keresek x feladatra?
Jobbat mondok, olyat fel lehet adni, hogy cigányt nem keresek akármilyen munkára?

Mondom, uncsi a Mészárosozás. Van egy vállalkozó, aki megkap megbízásokat. Erre neked erkölcsi aggályaid vannak. Azzal meg nincs, ha nem Mészárosnak hívják, hanem stabagnak. Unalmas.

Eugene Horse 2019.05.14. 13:22:28

Látom sokan tipródtok itt a jogsértésen, pedig elég lett volna figyelmesen olvasni a posztot: "Azonban 2017-ben a Magyar Állami Operaház egy olyan szerződésre tudott lecsapni, melyből kimaradt a hírhedt „all black cast” kitétel – valószínűleg tévedésből." Szóval ez full jogszerű előadás, semmi jogi következménye nem lehet.

ednet2023 2019.05.14. 13:28:50

@Eugene Horse: Ez a 2018-as előadásokra vonatkozó szerződés. A 2019esekhez már kellett volna a szereplők nyilatkozat az afroamerikai identitásról.

ednet2023 2019.05.14. 13:31:47

@teéjesenmindegy: A Porgy és Bess előadások kapcsán neked nem erkölcsi aggályaid vannak? Merthogy jogik nem nagyon lehetnek.
Azt meg, hogy a munkavállaló keresése hogy jön a szerzői joghoz, nem is értem.

Macskond 2019.05.14. 13:33:20

@chrisred: Az alkotmány (alaptörvény) minden egyéb jog felett áll, semmilyen más törvény nem lehet vele ellentétes.
Vitatható lehet hogy magyar (és amúgy európai) vonatkozásban pozitivnak tekinthető-e a diszkrimináció ebben az esetben?
A bőrszin szerinti megkülönböztetés alapvetően ütköző feltétel, közvetlen és közvetett módon is.
A szabályozott kivételek között pozitív az" amelynek célja valamely társadalmi csoport hátrányának felszámolása".
Jó kis "jogászkodási" kérdés, hogy olyan országban ahol nincs elérhető szinpadképes tudással rendelkező "fekete állampolgár" ott szolgálhat-e pozitivként a megkülönböztetés.
A másik kivételezési ok "tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, észszerű indok" egészen biztosan megbukik.

:-)

Én a kérdésben az Erkel szinház véleményének pártját fogom: Semmi hátrány nem érte a darab előadása kapcsán a fekete közösséget. A zene legyen szabad !

ednet2023 2019.05.14. 13:38:02

@Wrex: A 2018as előadásokra szólt a szerencsésen alakult szerződés. A 2019esekre akart az Ómolnár trükközni. A szerzői akarat jogi hátterét egyik fél sem kérdőjelezte neg. Rajtad kívül természetesen. :)

Tangooo 2019.05.14. 13:43:35

Ez már elég régi történet, ami a dolog abszurditását illeti.
Az már inkább jellemzi a PC-őrületet, ami szerint például Mark Twain műveinek átírását követelik, azok rasszizmusa miatt.
Meghülyült a világ és az a baj, hogy ez sokaknak tetszik is.

ednet2023 2019.05.14. 13:54:12

@CCnick: “Egyébként ez az egész poszt egy magyarországi előadásról szól ahol a magyar jog van érvényben.”
Ezt te sem gondolod komolyan :)

chrisred 2019.05.14. 14:29:02

@CCnick: "Napfényvédő termékek tesztelésére fehér bőrű személyek jelentkezését várjuk."

chrisred 2019.05.14. 14:31:35

@Macskond: "Az alkotmány (alaptörvény) minden egyéb jog felett áll, semmilyen más törvény nem lehet vele ellentétes."

A magyar jogrenden belül. Azoknak a nemzetközi jogi szabályoknak alkalmazási elsőbbségük van az alaptörvénnyel szemben, amelyek a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai körébe tartoznak.

Galigo 2019.05.14. 15:15:50

@CCnick: Ha lenne szerződés, akkor beszélhetnénk arról, hogy valami miatt érvénytelen-e az abban levő kikötés. A jelen esetben tudomásom szerint volt egy 4 előadásra szóló érvényes szerződés, ami lejárt. Azóta a jogtulajdonos engedélye nélkül játsszák a darabot, és ezen a nyilvánvaló jogsértésen legfeljebb enyhít, hogy az előadásokért a jogdíjat szerződés nélkül is átutalták.

chrisred 2019.05.14. 15:30:13

Egy másik verziója a történetnek a New York Times szerint: "While the Hungarian State Opera, in discussions with Tams-Witmark originally agreed to the casting requirements, it ultimately declined to do so when the wording was not included in the written contract."

CCnick 2019.05.14. 15:55:11

@ednet2023: "Egyébként ez az egész poszt egy magyarországi előadásról szól ahol a magyar jog van érvényben.”

Keresem, hogy ennek a mondatnak melyik pontját nem kellene komolyan gondolnom de nem találom. A poszt nem a magyar Oreraház egyik előadásáról szól? Magyarországon nem a magyar jog az érvényes? Segítenél?

CCnick 2019.05.14. 15:58:09

@chrisred: "Ezt te sem gondolod komolyan :) "

teéjesenmindegy 2019.05.14. 17:58:53

@ednet2023:
Nem is érted, mi?
A színész nem munkavállaló? Ha négerekkel akarsz előadatni valamit, akkor honnan intézel négert? Feladsz hirdetést, vagy kimész a rabszolgapiacra?
Elviekben a diszkriminációs törvények alapján azt sem írhatod bele a hirdetésbe, hogy nőt keresel, vagy hogy fiatalt.

Egyébként nem, nincsen erkölcsi aggályom azzal kapcsolatban, hogy egy országban, ahol soha nem volt se néger, se rabszolgaság helyi szereplőkkel mutassanak be egy darabot.
Mennyivel jobb lett volna, ha Pali és Bözsi néven játsszák le, nem fizetnek egy fillér jogdíjat, és bíróság előtt megvédhetik az egészet azzal, hogy nem négerek a szereplők, tehát ez egy teljesen másik mű.

ednet2023 2019.05.14. 18:16:00

@teéjesenmindegy: De igen, erkölcsi aggályod van a szerzői jog tulajdonosával. Konkrétan: “De szemét, hogy kikötötte.... Hogy lehetett ilyen... Mi ilyet nem tennénk... Ránk meg miért nem gondol... stb...”.
Jogi aggályod - ugye - nem lehet. A jogi részét Ómolnárék sem kérdőjelezik meg.
Ha tévedek, és nincs erkölcsi aggályod sem, akkor mi a bajod tulajdonképpen?

ednet2023 2019.05.14. 18:27:01

@CCnick: “Keresem, hogy ennek a mondatnak melyik pontját nem kellene komolyan gondolnom de nem találom. A poszt nem a magyar Oreraház egyik előadásáról szól? Magyarországon nem a magyar jog az érvényes? Segítenél?”
Persze, szívesen segítek: A poszt nem az előadásról szól, hanem az előadás körül kirobbant szerzői jogra vonatkozó NEMZETKÖZI jog vitáról. Jogszerű-e az előadás, rasszista-e a korlátozás. Még a címe is ezt jelzi.
Még valamiben segítek, kiegészítem a definíciódat: Magyarországon a magyar jog érvényes, számos nemzetközi jogszabállyal egyetemben.(És itt nem csak az EU-s kötelezettségeinkre kell gondolni.)

teéjesenmindegy 2019.05.14. 18:47:19

@ednet2023: Na, most akkor van erkölcsi aggályom, vagy nincs? Kicsit belezavarodtál.

Nekem semmi bajom, azt nem értem, akinek van. Azt nem értem, hogy 2019ben, hogy lehet
1. Diszkriminálni embereket bőrszín alapján amikor munkát vállalnak
2. Egyáltalán hogy lehet ilyen durván diszkriminatív dolgot egy szerződésbe belefoglalni
3. Ha benne van egy ilyen bármilyen szerződésben, akkor az egyenlő bánásmód hivatala miért nem lép és bünteti rommá azt, aki beleírta.

chrisred 2019.05.14. 20:09:23

@CCnick: Véresen komoly, hogy a hátrányos megkülönböztetés megállapításának feltétele, hogy a megkülönböztetést indokolatlanul alkalmazták.

chrisred 2019.05.14. 20:11:09

@teéjesenmindegy: Én sem értem, hogy 2019-ben hogy lehet visszautasítani egy fekete színészt, ha mondjuk Napóleon szerepét akarja eljátszani.

teéjesenmindegy 2019.05.14. 21:43:14

@chrisred: Várom tőled a linkeket, hogy az ugandai színház melyik Shakespeare darabot vette le, mert nem volt fehér Rómeó.
www.monitor.co.ug/image/view/-/1905930/highRes/538530/-/maxw/600/-/waveov/-/review006px.jpg

ednet2023 2019.05.15. 01:00:02

@teéjesenmindegy: “Azt nem értem, hogy 2019ben, hogy lehet
1. Diszkriminálni embereket bőrszín alapján amikor munkát vállalnak
2. Egyáltalán hogy lehet ilyen durván diszkriminatív dolgot egy szerződésbe belefoglalni
3. Ha benne van egy ilyen bármilyen szerződésben, akkor az egyenlő bánásmód hivatala miért nem lép és bünteti rommá azt, aki beleírta.”
Ha csak egy kicsit is járatos lennél a színházi világban, akkor nem lepne meg téged az a fogalom, hogy szereplőválogatás. És bizony még a testmagasság, beszédstílus, neadjisten bőrszín, vagy karakteres arc is szempont lehet a kiválasztáskor.

ednet2023 2019.05.15. 01:08:19

@teéjesenmindegy: “Várom tőled a linkeket, hogy az ugandai színház melyik Shakespeare darabot vette le, mert nem volt fehér Rómeó.”
Ha belinkeled, hogy melyik jogtulajdonos döntött úgy, hogy csak fehér játszhatja Rómeót, akkor keresek neked linket, hogy megnyugodj. :)
De ha nincs ilyen jogi korlátozás, akkor miért vennék le az ugandai darabot?
Érted a logikai ellentmondást, vagy szükséged van még további részletekre?

chrisred 2019.05.15. 07:15:00

@teéjesenmindegy: Mert a valóságos Rómeónak mi volt a bőrszíne? :)

A Shakespeare darabjaiban szereplő személyek és helyszínek csupán a szerző képzeletében léteztek, még ha valóságban is létező neveket adott nekik. Ettől függetlenül a valósághoz annyi közük volt, mint a Téli regében a cseh tengerpartnak.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.15. 09:54:10

@chrisred: III. Richárd, V. Henrik? Nem hinném, hogy csak a szerző képzeletében léteztek. A Rómeó és Júlia esetében pedig konkretizálva van, hogy két középkori veronai család rivalizál egymással. Shylock szerepében sem lenne túl autentikus mondjuk egy ugandai színész..:)

chrisred 2019.05.15. 10:16:14

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Történelmi tények szerint III. Richárd nem volt nyomorék, ellentétben a Shakespeare darabban szereplővel. A Rómeó és Júlia alapja egy középkori olasz mese, ezért a feldolgozásokban a szerzők olasz hangzású neveket és helyszíneket tettek bele. A valóságban Veronának soha nem volt Escalus nevű hercege.

teéjesenmindegy 2019.05.15. 10:16:55

@chrisred: Miért, Porgy és Bess létező személy volt?
Rómeó és Júlia pedig észak-olaszok, ennek nyilván megfelelően kell kinézniük.

teéjesenmindegy 2019.05.15. 10:24:28

@chrisred: Egyébként mi a jó istent akarsz bizonygatni? Hogy Rómeó Shakespeare szerint néger volt? KOnkrétan melyik néger színészt utasítottak vissza, hogy nem alkalmas Napóleon szerepére?
Egy-két éves film az egyiptom istenei. Ment a botrány, mert fehér színészek játszották az egyiptomi isteneket. Teljesen jogosan. Lehet találni egyiptominak kinéző színészeket Hollywoodban.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.15. 10:25:35

@chrisred: Inkább púposnak ábrázolják és tényleg az volt:

mosaiconline.hu/megtalaltak-iii-richard-maradvanyait/

"Ráadásul a csontok elhelyezkedése arra engedi következtetni a vizsgálatokat végzőket, hogy a férfi egyik válla egy gerincdeformálódás miatt kissé feljebb volt, mint a másik, ezt pedig alátámasztják azok a korabeli ábrázolások, melyek az egykori királyt furcsa pózban mutatják be."

Mindenesetre egész biztosan nem volt néger, ahogy a középkori olasz városállamok főnemesi családjaiban sem voltak négerek. Attól, hogy fiktív egy történet, még alapvető dolgoknak stimmelnie kell. Nem hiteles egy vikingekről szóló film kecsua szereplőkkel eljátszva..:)

chrisred 2019.05.15. 10:28:36

@teéjesenmindegy: A Porgy és Bess történere egy konkrét város konkrét utcájában játszódik, ahová a Gershwin testvérek elutaztak, hogy tanulmányozzák az ottani zenei és beszédstílust. Míg ismereteink szerint Shakespeare soha nem hagyta el Angliát, tehát a darab szempontjából lényegtelen, hogy néznek ki az általa soha nem látott veronaiak.

chrisred 2019.05.15. 10:40:28

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "A csontváz tulajdonosának gerincbántalmai voltak – feltehetőleg gerincferdülés; emiatt a jobb váll magasabban helyezkedett el a balnál, de ez nem egyenlő a helytelenül „púposságnak” nevezett kifózissal."

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.15. 10:44:58

@chrisred: Itt nem az a lényeg, hogyha szerző mit látott vagy mit nem, hanem a történeti hitelesség. A Porgy és Bess tényleg hitelesebb fekete szereplőkkel, de ezt a föld számos pontján igen nehéz lenne kivitelezni. Van olyan Shakespeare darab pl. a Szentivánéji álom, ahol tökmindegy a szereplők bőrszíne de sok műve nem ilyen, mivel időben és térben konkretizálva van..

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.15. 10:47:01

@chrisred: Mindenesetre a normálistól jelentősen eltérő volt a külseje, testtartása. Ezt helyesen tartotta meg a hagyomány..

chrisred 2019.05.15. 10:54:17

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: A Szentivánéji álom Athénban (mármint a Shakespeare képzelete szerintiben) és környékén játszódik, időben meg nagyjából annyira van konkretizálva, mint a Rómeó és Júlia.

chrisred 2019.05.15. 10:59:52

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: m.origo.hu/tudomany/20140530-lelet-iii-richard-nem-volt-pupos-shakespeare-kiralydramajanak-foszereploje.html

"Aki nem állt közvetlenül mellette, nem valószínű, hogy arra gondolt volna, valami nagyon nincs rendben a királlyal" - vélte a kutató. III. Richárd feje és nyaka egyenesen állt, jobb válla azonban magasabb volt, mint a bal, felsőteste pedig végtagjaihoz viszonyítva kicsinek tűnt.

Mitchell és kollégái a maradványok elemzéséből arra következtettek, hogy a gerincferdülés Richárd serdülő korában alakulhatott ki, ennek következtében néhány centiméterrel alacsonyabb volt, mint amilyen a betegség nélkül lett volna.

Az uralkodó 1485-ben halt meg, ő volt az utolsó angol király, aki csatában esett el. Egyes történészek szerint a kutatás eredményei a korabeli beszámolókat támasztják alá, amelyek szerint III. Richárdnak csak kis testi hibája volt.

Ferde testtartása nem biztos, hogy feltűnő volt akkoriban: a 15. században ugyanis sokan éltek testi hibával, az angolkórtól görbe lábbal, feltűnő harci sebesüléssel, betegségek nyomaival - mondta Steven Gunn, az Oxfordi Egyetem történésze, aki nem vett részt a kutatásban."

teéjesenmindegy 2019.05.15. 11:56:33

@chrisred: Tehát attól, mert Shakespeare nem járt Itáliában azt gondolta, hogy négerek rohangásznak ott? Főleg a nemesek között. Szegény hülye Shakespeare.
Esteleg a dán királyfi meg sárga és vágottszemű volt, hiszen nem írta le konkrétan, hogy milyen a szeme.
thetheatretimes.com/wp-content/uploads/2016/09/Prince-928x583.jpg

Nyilván az az üdvös, antirasszista és a kultúrák közeledését szolgáló felfogás, hogy olyan ember játssza amilyennek megírták. Legyen dán Hamlet Sanghajban. Lehet, hogy a kínai közönség egy kurva szót nem fog érteni a darabból, de úgy hiteles.
A Porgyt is elénekelhetné Fekete Pákó. "Bess, addide a didit"

chrisred 2019.05.15. 12:09:18

@teéjesenmindegy: "Tehát attól, mert Shakespeare nem járt Itáliában azt gondolta, hogy négerek rohangásznak ott?"

Ezt miből következtetted ki? Shakespeare számára mindegy volt, hogy a valóságban milyen emberek szaladgálnak Veronában és Athénban. A Rómeó és Júlia szereplői nem azért fehérek, mert Veronában fehér bőrű emberek élnek, hanem mert Shakespeare az Erzsébet-kori Angliában élő emberekről mintázta őket. Az ottani szokásokkal, társadalmi élettel, beszédmodorral és egyéb jellemzőkkel. Miközben felruházta őket egzotikus nevekkel, és elhelyezte őket egzotikus nevű helyszínekre, mert akkoriban ez volt a divat.

teéjesenmindegy 2019.05.15. 14:08:13

@chrisred: Most azért már te is tényleg eldönthetnéd, hogy mit akarsz mondani.
-Játszhat kínai Hamletet, vagy nem?
-Jobban jár-e a közönség, ha én megyek oda a fehér pofámmal és nulla kínai tudásommal Hamletet játszani, mintha egy helyi adná elő? Én színészkedni pont annyira tudok, mint kínaiul, de legalább fehér vagyok.
- Cél-e az, hogy akármelyik országból akárki megismerje egy másik ország kultúráját, vagy maradjon mindenki a sajátjánál? A négernek nem kell Shakespeare, nekünk nem kell a dél-amerikai, a kínainak nem kell Porgy?
- Ha mindenki marad a saját kultúrájánál, akkor mégis hogy kéne megérteni a másikét? Ezen keresztül a másik ember gondolkodását, érzelmeit, történelmét?
- A multikulti - amit sztároltok- csak annyi, hogy kurva jó, hogy a szomszéd ablakából üvölt a pakisztáni zene, és vacsorára kínait eszel?
- Rómeó és Júlia azért fehér, mert veronai. Ezzel nem tesznek hozzá a történethez. Porgy és Bess-nél mit tesz hozzá, hogy fekete? Csak a néger lehet nyomorék/kábszeres/szegény/elnyomott/kirekesztett?

chrisred 2019.05.15. 14:50:21

@teéjesenmindegy: Nekem ez nem okozott problémát. Shakespeare az innen-onnan lopott sztorik feldolgozásával univerzális hatású müveket alkotott, sajátos emberi sorsokkal, élethelyzetekkel, amik mind a mai napig élőek és hatásosak. Pont a britek azok, akik irigykednek a világ többi részére, mert ők hozzá vannak kötve egy 400+ éves szöveghez, ami tele van olyan fordulatokkal, utalásokkal, ami a mai kor emberének már nem mond semmit. Míg egy másik nyelvre bármikor csinálhatnak egy új fordítást, ami adaptálhatóvá, élővé teheti a darabokat.

www.britishcouncil.org/contact/shakespeare-more-popular-abroad-uk

chrisred 2019.05.15. 14:58:01

@teéjesenmindegy: Pont a fentiek miatt Shakespeare úgy jön a témához, mint csizma az asztalra. Lehet ezen görcsölni, de Gershwinék a Porgy és Bessben egy sajátos mikroközösség kulturális lenyomatát akarták megörökíteni. Itt és most te ajnározod a multikultit, velem ellentétben, aki ilyet soha nem csinált. Felőlem megcsinálhatják a Székely fonót Ugandában törzsi jelmezekben és tamtamdobokkal, csak éppen értelmét nem látom.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.15. 15:07:00

@chrisred: Nyilván az udvari szolgák, és egyéb udvari emberek tisztában voltak vele, és ez lehetett a kiindulópontja a torzságáról szóló történetnek.(Nem zörög a haraszt..)és ugye a végzetes ütközet végjátékában is nyilvánvalóvá kellett válnia testi hibájának.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.05.15. 15:13:18

@chrisred: A Rómeó és Júliában nincsenek tündérek. Ez egy a középkori Veronában játszódó szerelmi dráma..

teéjesenmindegy 2019.05.15. 17:37:33

@chrisred: " egy sajátos mikroközösség kulturális lenyomatát akarták megörökíteni."
Értem. Ami csak akkor elevenedik meg, ha ugandai négerek adják elő, akiknek fogalmuk sincs, hogy merre van Charleston, ha fehérek vagy kínaiak, akkor nem.
Tehát, ha négerek énekelnek a charlestoni négerek nyomoráról az hiteles, annak ellenére, hogy mondjuk életükben nem jártak Amerika környékén sem. Nem angol az anyanyelve, nem volt soha egy felmenője sem rabszolga, nem szenvedett diszkriminációtől, de néger, akkor atáadja a kulturális lenyomatot. Ha a bőre fehér, akkor erre képtelen.

teéjesenmindegy 2019.05.15. 17:41:18

@chrisred: Ha megcsinálják a Székely fonót, akkor az ugandaiak kapnak valamit a magyar kultúrából. Miért ne lenne értelme, ha érdekel ott ez valakit?

ételizésítő 2019.05.16. 03:46:55

@Cycmen:
"találtak egy hiányos szerződést és azt írták alá"
Az a négy őszi előadásra szólt, azt már rég lejátszották.

@ednet2023:
"Ha... Mészáros gazdagodása jogszerű, nem sért törvényt"
Sajnos, jogszerű és nem sért törvényt. Úgy alakították a törvényeket, hogy ne sértse.
"erkölcsi-etikai problémakat nem vet fel"
Azokat igen, de az őket nem igazán érdekli.

"Japánban nem viszik színpadra a Nankingi eseményeket."
Van ilyen színdarab? Ha van, akkor honnan tudod, hogy nem viszik színre?

"az USÁban a faji megkülönböztetés sem volt régen."
Az USA-ban. De ez Magyarország, amikor az USA-ban még javában verték a négereket, nálunk az egyetemen tanultak afrikai országok négerei. De még az amerikai Angela Davis is járt itt. Aki néger. És bármelyik ajtón felszállhatott a buszra, és le is ülhetett, ahova akart. Amerikában ezt nem tehette volna meg, de az Amerika.

Egyébként mit szólsz ahhoz, amikor a koncentrációs táborok náci tisztjeit zsidók játsszák a filmekben? Az rendben van? Esetleg amikor a zsidó foglyokat meg nem zsidó németek, akiknek legalább a nagyapja nagy valószínűséggel tagja volt a német hadseregnek a II. vh.-ban?

"Esküszöm, rólad mintáztak Besenyő Pista bácsit."
Nem tudom, ki az a Besenyő Pista bácsi. Olyan ember, hogy rámutat, ha valaki hülyeséget irkál, mint te most itt?
De ahogy olvasom a hozzászólásokat, te egyre inkább a viccbeli vadászra hasonlítasz. Legalábbis annyiban, hogy szopni jársz ide.

@teéjesenmindegy:
"Amikor a darabot megírták, meg a szerző meghalt"
A szerző 36 éve halt meg, legalábbis aki ezt a kikötést tette.
Amennyire én tudom, a Porgy és Besst játszották korábban Budapesten, még az előző átkosban. Ahogy Európában máshol is. Fehérek persze. Szóval szerintem eszébe juthatott bőven.

@sírjatok:
Az a baj, hogy szerintem nemcsak játssza. Ennyire élethű alakításért Oscar járna.

@Komposzt Ella:
Igaz, te valami egészen más állatfajtól származhatsz.

@chrisred:
Verona ezek szerint nem egy konkrét város, mert Shakespeare nem járt ott? (Én mondjuk jártam, de ezek szerint az a város nem létezik. Te már csak jobban tudod.)
Sőt, mivel Karl May sem járt soha Amerikában, indiánok sem léteznek, de lehet, hogy Amerika sem. De ha Amerika nem létezik, hogy a faszba írhatott róla operát egy oda kivándorolt orosz zsidó? (Illetve nem is tudom, oroszok meg zsidók azért léteznek?)

"ami tele van olyan fordulatokkal, utalásokkal, ami a mai kor emberének már nem mond semmit"
Ez azért ebben a formában nem igaz. Nemhogy az angol, de még a magyar is átvett dolgokat a fordítások alapján a Shakespeare-művekből, pl. onnan van a "helyes a bőgés, oroszlán!", valamint a "hátrébb az agarakkal!" , "ide nekem az oroszlánt is!" (jó, mondjuk ezt kissé más értelemben, eredetileg a színész kéri magának az oroszlán szerepét is) , "valami bűzlik Dániában", "mi neki Hecuba?", "őrült beszéd, de van benne rendszer" , a zöldszemű szörny, és még jó pár a mai magyar nyelvben is használt mondás, hogy a "lenni vagy nem lenni"-t ne is említsem. "A többi néma csend."

"megcsinálhatják a Székely fonót Ugandában törzsi jelmezekben és tamtamdobokkal"
A zene és a kosztüm nem lett magyarosítva. Mivel az előadást nem láttam, azt nem tudom, hogy négernek vannak-e maszkírozva a szereplők, de valószínűleg igen.
Kissé eltévedtél újra.

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:
Nem is írta, hogy vannak.

ételizésítő 2019.05.16. 03:56:21

Nos, ezt találtam:
"The Hungarian State Opera did, however, present the opera using blackface in the 1970s and 1980s, for a total 144 performances. Although the current production features mostly white performers, they do not present themselves as black."

Röviden: a 70-es és 80-as években 144-szer előadta már az Operaház fehér (magyar) szereplőkkel, akiket feketére mázoltak. Most nincs fekete maszk.
Érdekes módon a a 70-es és 80-as években nem pattogott emiatt az akkor még élő Ira Gershwin, hogy márpedig csak négerek lehetnek benne. Pedig akkor is kellett már szerződést kötni, a kottákat megvenni stb.

chrisred 2019.05.16. 06:13:58

@teéjesenmindegy: Szerinted Ugandában afroamerikaiak élnek?

chrisred 2019.05.16. 06:23:57

@ételizésítő: A valóságban létező Verona konkrét város, a Shakespeare képzeletében létező pedig nem.

Igen, jól látod, pont erről van szó. A fordítás tette élővé ezeket, az „Ide nekem az oroszlánt is!” például a Szentivánéji álom eredetijében korántsem olyan szállóigeszerű az angolok számára („Let me play the lion, too”), mint nekünk Arany János változata.

Nem tévedtem el, hiszen nem a Porgy és Bessről volt szó, és azt sem írtam, hogy a zene maga változik, csupán hangszert említettem.

chrisred 2019.05.16. 06:25:33

@ételizésítő: Hát, ha pattogott is, ez a vasfüggöny másik oldalán senkit nem zavart. Akkoriban a szovjet blokk a szerzői jogokkal eléggé nagyvonalúan bánt.

CCnick 2019.05.16. 08:21:56

@teéjesenmindegy: "Ment a botrány, mert fehér színészek játszották az egyiptomi isteneket. Teljesen jogosan. Lehet találni egyiptominak kinéző színészeket Hollywoodban. "

Tudtommal az ókori egyiptomiak alapvetően európai típusú fehér emberek voltak szóval annyira nem értem a porblémát abban, hogy európai típusú fehér emberek játszották őket.

CCnick 2019.05.16. 08:30:42

@chrisred: azért valami nyoma csak lenne több évtized alatt ha pattogott volna

Komposzt Ella 2019.05.16. 10:58:46

@ételizésítő: teljesen irreleváns amit nekem címeztél, köszönőviszonyban sincs a kommentemmel. Érvek híján személyeskedni és sértegetni könnyű, erre a szintre nem megyek le.

Macskond 2019.05.16. 13:06:44

@chrisred: Az a nemzetközi jog az államközi szerződések szintjét szabályozó nemzetközi jog.
Ez egy magánjogi szerződés, magyar viszonyban a PTK hatálya alá tartozónak mondanám.

Biztos hogy ez egy "szürke zóna". Jót el lehetne rajta jogászkodni...ha lenne értelme.
Jól tették hogy megcsinálták az előadást. A felhajtás meg gondolom még külön jót is tett neki.
;-)

chrisred 2019.05.16. 16:50:44

@Macskond: Igen, ezért volt szó a nemzetközi magánjogról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.16. 22:10:12

@chrisred:

"Pont a britek azok, akik irigykednek a világ többi részére, mert ők hozzá vannak kötve egy 400+ éves szöveghez, ami tele van olyan fordulatokkal, utalásokkal, ami a mai kor emberének már nem mond semmit."

Éppen ezért készülnek modern angol nyelvű kiadások is.

"Szerinted Ugandában afroamerikaiak élnek?"

Hát ugye négereknek nem lehet nevezni őket, feketéknek sem, akkor marad a PC afroamerikai, nemdebár? :DD

chrisred 2019.05.17. 05:38:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amíg nem támasztják fel Shakespeare-t, akkor azok már nem számítanak eredeti műnek, hanem csak átdolgozásnak.

Mitől lehetne egy ugandait afroamerikainak nevezni, ha soha életében nem látta Amerikát?

ételizésítő 2019.05.19. 18:58:12

@Komposzt Ella:
Szerinted ki a faszt érdekel, hogy egy hozzád hasonló agyatlan valláskárosult fasz hova nem akar lemenni, amikor agyilag valahol a papucsállatka és a baktérium szintje között mozog?

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
És mi van az afroafrikaival? :-)
Egyébként már az afroamerikai (Afro-American) sem PC, ma az afrikai amerikai (African American) az elfogadott. Szóval az afrikai néger eszerint afrikai afrikai.
(Bár az Afro-Afrika kifejezés valaha létezett a magyarban és az angolban is, és Afrikának a Szaharától délre elterülő részét jelentette. Valamikor a 70-es évek végén volt egy ilyen szám is, a szöveg nagy része az országok felsorolásából állt, B. Tóth egy csomószor játszotta, de sajnos, nem emlékszem már az előadóra, pedig olyanok még beugranak abból az időből, mint a szuahéli nyelven előadott AIE (Black Blood) és az In Zaire (Johnny Wakelin).)

ételizésítő 2019.05.19. 18:58:49

@chrisred:
Mert ha négernek nevezik, akkor a hozzád hasonló hülyék felháborodnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.19. 20:21:59

@chrisred:

"Mitől lehetne egy ugandait afroamerikainak nevezni, ha soha életében nem látta Amerikát?"

Inkább az a kérdésem, minek lehetne nevezni úgy, hogy a PC-mániások ne háborogjanak rajta. A néger és a fekete már nem píszí, és előre borítékolom, hogy a píszí-mániások bármilyen eleinte píszí kifejezést előbb-utóbb sértőnek fognak nyilvánítani.

@ételizésítő:

"Egyébként már az afroamerikai (Afro-American) sem PC, ma az afrikai amerikai (African American) az elfogadott."

Igen, ez az.

Persze bennem rögtön felmerül, hogy az African American népesség túlnyomó része soha nem járt Afrikában - de még a dédszüleik, ükszüleik sem. Ez így nagyon diszkriminatív, hiszen a fehéreket simán fehérnek vagy Caucasiannak nevezik, holott az analóg megnevezésük European American lenne. :DD Javaslom a PC-warrioroknak, hogy indítsanak kampányt a diszkriminatív white és Caucasian elnevezések ellen és az European American megnevezés mellett.

chrisred 2019.05.20. 05:32:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez a te problémád, nem az enyém. Például eszembe se jutna, hogy két különböző helyről származó feketebőrű megkülönböztetéséhez olyan szavakat keressek, mint a néger, mivel mindkettő az. Akinek az ősei Afrikában éltek, ő meg Amerikában, az afroamerikai, aki meg ugyanúgy Afrikában él, mint az ősei, az afrikai.

chrisred 2019.05.20. 05:43:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ez így nagyon diszkriminatív, hiszen a fehéreket simán fehérnek vagy Caucasiannak nevezik, holott az analóg megnevezésük European American lenne. :DD Javaslom a PC-warrioroknak, hogy indítsanak kampányt a diszkriminatív white és Caucasian elnevezések ellen és az European American megnevezés mellett."

Szerintem nevezzük őket egyszerűen migránsoknak (első, második, huszadik generációs), mivel a behurcolt afrikaiakkal szemben ők, vagy a felmenőik saját akaratukból keltek át az óceánon, hogy megalapítsák az amerikai vatikánt. (Jó, kivéve az a párat, akiknek a jobbágy őseit az uralkodójuk adott el a brit hadseregbe.)

Komposzt Ella 2019.05.20. 08:51:01

@ételizésítő: mit erőlködsz, magadról állítod ki a bizonyítványt. Nevetséges, ahogy ezeket a panel, gyalázó szövegeket tolod. Ettől most nagyfiúnak érzed magad? Mert mástól biztosan nem!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.05.20. 09:12:17

@chrisred:

Nekem ez biztos nem problémám, mert én magasról teszek a píszí beszédre. Csak nevetek a PC-warriorokon, és alkalmanként - mint most - megpróbálok nekik új témákat adni, bár nekik amúgy is van mindig miért küzdeniük. Hiszen saját maguk járatják le az önmaguk által korábban kierőszakolt kidejezéseket, mert nem veszik észre, hogy nem a nyelvvel, nema szavakkal van baj, hanem a saját hozzáállásukkal.

"Szerintem nevezzük őket egyszerűen migránsoknak"

Valóban, hiszen minden ember valamikor valahonnan elvándorolt oda, ahol most van. Az meg ugye mindegy, tegnap vagy 10,000 éve történt meg a dolog. Ez a tipikus idióta ballibbant módszer, minden szó jelentését addig tágítjátok, amíg értelmét nem veszti.

chrisred 2019.05.25. 06:32:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, biztosan a ballibbantak vezették be a másod-, harmad- sokadgenerációs migráns fogalmát, és nem az illibbant kormánypropaganda.