Norvégia dióhéjban

Egy hét, három ország – 3. rész

2019. november 11. - Péntek Tünde

A tallinni kirándulással is megspékelt finn napok után csak megérkeztünk végül Norvégiába. Igazából az egész körutazásunkból ezt a részt vártam a legjobban, mivel mindig is vonzódtam a vadregényes tájakhoz, nem véletlenül jártam már ezelőtt Skóciában, Írországban és Izlandon. Amit viszont most Norvégiában láttam, minden képzeletet felülmúlt: nem is értem, miért nem jöttem ide korábban.

Helsinkiből nagyjából kétórás repülőúttal jutottunk el Bergenbe, az esernyők városába. Ahol évente átlagosan 213 nap esik csapadék –a legextrémebb időszak 2006. október 29. és 2007. január 21. között volt, amikor 84 egymást követő napon esett. Ezen az augusztus végi napon sem kecsegtetett túl sok jóval az előrejelzés, szinte végig felhők felett repültünk, semmit nem láttunk az alattunk lévő svéd és norvég hegyekből. Azonban ennél csodálatosabb módon nem lehetett volna megérkezni Bergenbe, ami nekünk megadatott: a repülőút legvégén csak kisütött a nap, és meg kellett keresnem az államat, amikor fentről megpillantottam ezt a csodás várost, és a lenyűgöző környezetét.

Bergenben egy helyen megkaphatjuk mindazt, amit Norvégiáról elképzeltünk: színes faházakat, kikötőt hajókkal, halászokkal és a csodás természetet fenyőfákkal, szigetekkel és fjordokkal. Bergen egyszerre nyújt kulturális, történelmi, gasztronómiai és természeti látnivalókat. Ráadásul mindezek egymás mellett megtalálhatók, így a város és a környékének bejárása egyszerűen megoldható. Egy apró bökkenő van csak, mint úgy egész Norvégiában: minden rettenetesen drága.

Előzetes megállapodásunk alapján nem számoltuk át a norvég koronában meghatározott árakat magyar forintba – hiszen a világ egyik leggazdagabb országában jártunk. Persze nem mindig lehetett ezt megállni, és azt inkább le se merem írni, hogy a kikötői legegyszerűbb étteremben mennyiért vacsoráztam. Elrettentésként inkább csak annyit szoktam mesélni, hogy egyik este a sarki kisboltban vettem magamnak fél liter kólát, egy szelet csokit és egy 3 decis smoothie-t – majd arról kaptam értesítést, hogy 2400 Ft-ot vontak le érte a bankszámlámról. Szóval inkább ne is ragozzuk tovább, hogy milyen áron lehet táplálékot szerezni Norvégiában, viszont okos szervezéssel a lehetőségekhez mérten költséghatékonyan is meg lehet oldani az ott töltött időt.

Például a szállásfoglalásnál csakis Airbnb-ben gondolkodtunk. Nemcsak azért, mert ez volt a legkedvezőbb opció, hanem az is hihetetlenül vonzó volt, hogy egy tipikus skandináv faházban lakhatunk, mint a helyiek. Ráadásul még tengerre panorámás szállásunk is volt egy óriási terasszal – amit az alapvetően esős idő miatt mérsékelten tudtunk kihasználni, de így is csodálatos volt. Nem mellesleg Bergen központjától 3 km-re laktunk, szóval akár gyalog bejárható távolságra a látnivalóktól.

Bergen Hordaland megye székhelye, de Norvégia világhírű fjordjainak kapujaként is említik, és sokan Skandinávia legszebb városának tartják. A 13. század végétől a Hansa-szövetség egyik legfontosabb csomópontja volt, jelenleg pedig itt található Európa egyik legnagyobb személyhajó kikötője. A rakpart jellegzetes színes, fából készült Hansa-házait 1971-ben nyilvánította az UNESCO a világörökség részévé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a faházak legrégebbike sincs 320 évnél idősebb, mivel sokszor pusztított tűzvész a kikötőben. Az épületek tehát a Hansa-városok felemelkedésének és bukásának éppúgy nem voltak tanúi, akárcsak mi magunk, mégis mintha egy időutazásba csöppennénk a szűkös utcákon bolyongva. Az egykori kikötő vámházaiban és raktáraiban ma éttermek, kávézók, irodák kaptak helyet, a házak közti csinos kis utcácskákban pedig minimúzeumokat, kézműveseket és szuvenírboltokat találni.

Persze a turisták nemcsak ezeket a régi házakat imádják, de a nyüzsgő halpiacot, és a város felett magasodó hegyekről nyíló csodálatos panorámát. Bergennek két híres kilátója is van a Floyen- és az Ulriken-hegyen. Az Ulrikenre drótkötélpályás felvonóval juthatunk fel, és a 643 méteres magasságból páratlan kilátás nyílik a városra és a környező szigetvilágra, sőt, jó idő esetén akár a tengerig is ellátni. Eredeti terveink szerint ezt céloztuk meg, viszont a szeles időjárás keresztülhúzta számításainkat, mivel aznap nem üzemelt a függővasút. Így maradt a Floyen 320 méter magas csúcsa, amely a belvároshoz sokkal közelebb fekszik, egy panorámasiklóval lehet feljutni rá, melynek menetideje kb. 7 perc. Akár úgy is mondhatnám, hogy innen is igazán pazar kilátás nyílik az öbölre, de mutatnék képet is róla:

Bergen korántsem a szép katedrálisairól és bazilikáiról híres, és egész Norvégiában különlegesnek csupán a fa-vagy dongatemplomok számítanak. A 12. és 14. század között mintegy ezer épült belőlük, mivel vikingek ekkortájt tértek át a keresztény hitre. Azonban az ő életükben továbbra is a hajó játszotta a főszerepet, így a templomaikat is ilyen formájúra építették. Mára csak 28 maradt fenn ezekből a furcsa építményekből, és az egyik éppen Bergenben található. A Fantoft fatemplom 1150-ben épült, de sajnos 1992-ben egy sátánista gyújtogatás áldozatává és a tűz martalékává vált. Szerencsére gyönyörűen felújították és szinte eredeti formájában fogadja ismét a látogatókat.

Norvégia messze legnépszerűbb egynapos kirándulása a „Norvégia dióhéjban” fantázianevű túra, amelyen mi is részt vettünk. Ez a program az ország legszebb természeti látnivalóiból ad ízelítőt és annyira közkedvelt, hogy turisták százai teszik meg minden nap - de a kiváló szervezésnek köszönhetően az átszállásoknál nincs semmi fennakadás. Ugyanis, úgy működik ez az egész, hogy Bergenből (vagy Oslo-ból) indul a vonat Myrdalba, ahol át kell szállni a világ egyik legszebb vasútvonalára, a Flamsbana-ra, amivel eljutunk Flam városába. Onnan hajóval átkelünk a Világörökség részét képező Nærøy-fjordon, és Gudvangenben érünk partot. Ott busszal megyünk tovább Voss-ba, ahonnan vonatra szállva visszatérünk Bergenbe (vagy Oslo-ba).

Sajnos az égiek nem voltak kegyesek hozzánk, ugyanis szinte egész nap esett. Viszont a kedvünk töretlen maradt, és így is csak ámultunk a norvég táj páratlan szépségén. Az út egyik legkülönlegesebb része a Myrdal és Flam városkákat összekötő 20 km-es vasútvonal volt, melynek építését 1923-ban kezdték meg és húsz évvel később adták át a vonatoknak. Ez a szakasz amellett, hogy az ország egyik leglátványosabb panorámájával rendelkezik, a világ legmeredekebb normál sínen (nem fogaskerekű) futó vonala. Tengerszintről 866 méter magasra kapaszkodik fel 20 km-en belül, kivitelezése igazi mérnöki bravúr és emberpróbáló teljesítmény. A szakaszon található 22 alagútból 20-at kézzel ástak ki, a folyót több helyen átvezették a hegy alatt vájt alagutakban, a rövid szakaszon több hajtókanyar is található (vasutas mértékkel), az építkezést pedig folyamatos sziklaomlások, lavinák és a zord időjárás nehezítette. A végállomásokat beleértve összesen 11 megálló van. A 8. megállónál található a 93 méter magas Kjosfossen vízesés, ahol 5-6 percre le lehet szállni és egy meglepő performanszot láthat az utazóközönség:

Leginkább a hajóúton sajnáltuk, hogy ennyire rossz időjárást fogtunk ki. A Nærøy-fjord 2005 óta a Világörökség része. A 17 km hosszú fjordot meredek sziklafalak veszik körbe, amelyek néhol 1700 méteres magasságig emelkednek. A legszűkebb részen mindössze 300 méter széles az öböl, ahol kőomlásveszély miatt a nagyobb hajók nem használhatják a kürtjüket. A ködös és esős időnek köszönhetően a még zöldellő hegyek is igazán szürkének tűnt, akárcsak a fjord vize. Viszont semmihez sem fogható élmény volt, amikor hirtelen a vízből a magasba ugrott egy delfin. Úgy tűnik, mégiscsak szerencsének volt.

A programleírást olvasva valószínűleg senki sem gondolná, hogy a buszos szakasz különösebben érdekes lenne, viszont egyértelműen az egész nap legizgalmasabb része volt, ahogy a hajtűkanyarokon keresztül leereszkedtünk egy völgybe. A buszok csak csigalassúsággal merték bevenni az egymást követő, legalább 10 kanyart, amelyek annyira élesek voltak, hogy komoly tétben nem mertem volna fogadni rá, hogy itt tényleg el tud fordulni a járművünk.

A hajtűkanyaros útszakasz azért is volt annyira érdekes számunkra, mert másnap autót béreltünk és szerettük volna saját bőrünkön is érezni, hogy milyen lehet a norvég utakon közlekedni. Egy 400 km-es körutazást terveztünk, melynek célállomása Odda volt. A település az 50 km hosszú Sør-fjord végében helyezkedik, amely a világ harmadik legnagyobb, 179 km hosszú fjordjának, a Hardangernek a mellékága.

Ez a kisváros az ország egyik legkedveltebb desztinációja, ám nemcsak azért, mert innen lehet eljutni a Trolltunga híres sziklájára. Páratlan szépségű a vidék, a gleccserek és a vízesések annyira látványosak, hogy már az 1800-as években is ide érkeztek a világ első utazásszervezőjének, Thomas Cooknak a turistái.

Nem mellesleg a vikingek is igazán otthonosnak találták a fjordot, a Norvégiában viszonylag enyhének számító időjárás mellett nagyszerű a termőföld, kiválóan lehet halászni a helyenként 800 méter mély fjord vizéből, és bőségesen teremnek az almafák. Így a térség híres cideréről és még útszéli árusoktól is lehet palackozott almalevet vásárolni, amely 100 százalékig természetes alapanyagokból készül.

Szerencsénk volt, mert gyakorlatilag egész nap szép időnk volt, csupán a hazaúton eredt el az eső. Festői szépségű tájakon jártunk, és annyira közel kerültünk a természethez, hogy az egyik útszakaszon birkákat és teheneket kellett kerülgetnünk. Az utak minősége változó volt: az annyira keskeny és hajtűkanyaros, „imádkozni kell, hogy ne jöjjön szembe senki” típusú szakaszok mellett egy olyan menő alagúton is átkeltünk, melyben körforgalmat építettek ki. Az alapvetően hegyvidéki környezetben esély nem volt túllépni a 60-70 km/h sebességkorlátot, így viszont volt lehetőségünk a tájban gyönyörködni – ha éppen nem egy 7-8 km hosszú alagútban jártunk.

Az autózás fénypontja pedig akkor jött el, amikor már senki sem számított rá. Sötétedés előtt szerettünk volna visszaérni Bergenbe, ami nagyjából sikerült is – mivel már csak 10 km-re jártunk a célállomástól, mire ránk esteledett. Viszont a GPS kissé gyanúsan 45 perc menetidőre saccolta ezt a hátralévő, a 400 km-hez képest nyúlfarknyi távot. Utazásunk koncepciója az volt, hogy ki akartuk kerülni a fizetős szakaszokat, ám ezen beállításnak megfelelően egy igen festői úton jutottunk vissza Bergen belvárosába. A tök sötétben egyik dombról a másikra keltünk át, erdőkön és lakóövezeteken vágtunk keresztül, helyenként abban sem voltunk biztosak, hogy merre vezet az út vagy szabad-e áthajtani a magánterületnek tűnő részeken. Lényeg, a lényeg, valóban 45 perc alatt küzdöttük le ezt a 10 km-es távot. Igazi élmény volt.

Meg persze egész Norvégia az volt. A lélegzetelállító tájak és a festői szépségű Bergen mellett azt sem fogom elfelejteni, hogy milyen nyugodt légkör uralja az országot, mennyire friss a levegő és hogy imádtam a tenger illatú, sós szelet - illetve a mozgásérzékelős gyalogos közlekedési lámpákat. A sztereotípiák szerint a norvégok maguknak való, zárkózott emberek, én viszont másképp gondolok vissza rájuk: akikkel összefutottam, kifejezetten barátságosak és érdeklődőek voltak, legyen szó a Thor kalapácsát nyakláncként viselő pincérről, a templom gondnokáról, a hegyekben bicikliző munkásról, a hajó büféséről vagy az évtizedek óta itt élő bevándorlókról. Arra is szívesen fogok emlékezni, amikor Bergenben beültünk a fa illatú Szent János templomba, és sosem éreztem annyira találónak azt a kifejezést, mint ott, hogy vágni lehet a csendet.

És végül, de nem utolsó sorban az is meghatározó élmény volt, hogy bálnahúst ettem – ami ráadásul baromira ízlett. Semmihez nem tudnám hasonlítani, abszolút nem érződött rajta, hogy tengeri állatból származna az a félig sült szelet: a pincér szerint a legtöbben a marhahús és a máj keverékeként írják le az ízvilágát. Egyébként eszembe jutott szegény pára, és kicsit restellem is, hogy megtámogattam a bálnavadászokat – de azzal nyugtattam magam, hogy annak a példánynak, amit az étterem beszerzett, már úgyis mindegy volt. Vélhetően más turisták is így gondolkodhatnak, mivel Norvégiában annyi bálnát ölnek meg évente, mint Japánban és Izlandon együtt véve. De ettől függetlenül az ország természetesen még így is csodálatos, a bálnáknak pedig jó egészséget és hosszú életet kívánok!