Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

Hidegháború

2019. január 21. - Péntek Tünde

Még 2018-ban is készülnek fekete-fehér filmek, méghozzá nem is akárhogyan. Az Oscar-díjas lengyel rendező legutóbbi alkotása egy évtizeden átívelő, se veled, se nélküled románcot mutat be a vasfüggöny árnyékában. 

7_46.jpg

A Hidegháború Lengyelországba kalauzolja a nézőket, a kommunizmus kiépülésének időszakába. A történet egyik főhőse, Wiktor a népi együttes megszervezésén dolgozó értelmiségi, aki kollégáival együtt vidékre utazik népdalokat és tehetséges énekeseket, táncosokat toborozni. Így találkozik a nehézsorsú, önvédelemből apa-gyilkos Zulával, akit tehetségének és kisugárzásának elbűvölő egyvelege miatt juttat be a csapatba. Miközben szerelmük szárba szökken, az egyesület is egyre népszerűbb lesz, a politikai vezetés pedig a nemzetközi sikerek küszöbén erőteljesen javasolja, hogy népdalos profiljukba szőjenek bele mezőgazdasági reformokról vagy Sztálin elvtársról szóló zenéket is. A kérésnek eleget téve végül Berlinbe is eljutnak, ahol a kommunista rendszertől megcsömörlött Wiktor disszidál, de Zula végül nem tart vele. Innentől élethosszig tartó románcuk szemtanúi lehetünk, Lengyelországon, Párizson és Jugoszlávián át ívelő történetük nyomasztó találkozások és búcsúk sorozatává alakul, amikor is hol egyikük, hol másikuk válik a rendszerek áldozatává vagy hoz rossz döntéseket.

3_65.jpg

Pawel Pawlikowski előző műve, a mély drámaiságú, de könnyen átélhető Ida, 2013-ban végigtarolta az európai fesztiválokat, és végül Oscar-díjat is nyert a legjobb idegen nyelvű filmek járó kategóriában. A mű egy leendő apáca történetét meséli el, akit a fogadalomtétel előtt kikér nagynénje a kolostorból, hogy megismertesse vele a megrázó családi múltat. „Ida, bár felfedezi zsidó származását, és megismeri szülei halálának körülményeit, továbbra is jó keresztény marad. Néha meginog az úton, de Istenbe vetett hite nagyon mély. Ez egyáltalán nem általános. Elsősorban egy ilyen alakról akartam filmet készíteni” – nyilatkozta a rendező. Ez a hatvanas években játszódó fekete-fehér dráma egy csapásra minden idők egyik legnagyobb nézettségű lengyel filmjévé vált, így joggal várt sokat a közönség Pawlikowski következő alkotásától.

1_73.jpg

A 2018-as Cannes-i fesztiválon bemutatott Hidegháború a bevált sikerrecept alapján készült, hasonlóan fekete-fehér kivitelezésben, és mély tartalommal: személyes traumákon keresztül mutatja be a huszadik század közepének zavaros időszakát. A rendező ezúttal is az Idáért Oscar-díjra jelölt operatőrrel, Lukasz Zallal dolgozott, aki most is csodát művelt: a sötét, lehangoló terekben megvilágított szereplők, a kemény árnyékok, a megfontoltan mozgó kamera, mind-mind annyira gyönyörűen, húsba vájóan és beszédesen festenek a vásznon, hogy mindezt színesben látni csupán szükségtelen figyelemelterelés lett volna. Lukasz Zal olyan bravúrra komponálta a képi világot, hogy egy állóképpel is többet tudott elmondani száz szónál. Így már az is értelmet nyer, hogy a Hidegháborúban miért szerepel csaknem több énekbetét, mint párbeszéd.

2_70.jpg

A Hidegháború eseményeinek kibontakozását nemcsak aláfesti a korhű muzsika, hanem folyamatosan követi is a cselekmény drámaiságának alakulását, a szereplők lelki állapotát. Tehát a film zeneisége szerves részét képezi a történetmesélésnek és az adott korszak felelevenítésének. Ennek megfelelően a népdaloktól kezdve, a műdalokon és kórusműveken keresztül egészen egy párizsi, füstös jazz bárig jut a zenei paletta, érzékeltetve a személyes és kulturális értékrend változását a szereplők életében, kapcsolatuk alakulásában. Igazából nem a kiváló színészeken múlott, hogy Wiktor és Zula karaktere inkább sablonosnak mondható, mintsem mélységeiben árnyalt, hús-vér emberi jellemek megnyilvánulásának. Maga a politikai háttér is tankönyvi példának tűnik, és például a magyar nézők számára nem mond semmi újat vagy meglepőt a kommunista rendszer kiépülésének folyamatáról. A történetvezetésben található fordulatok pedig annyi kémfilmes klisét tartalmaznak, hogy már a hihetőség határát súrolják. Így a Hidegháború legnagyobb erényének megmarad a zene, amely megtölti élettel cselekményt és még némi aktualitással is felruházza a film által hordozott üzenetet.

6_52.jpg

Nemcsak a kommunizmusban lehet azt elképzelni, hogy amikor az ideológia beférkőzik a művészetbe és a magánéletbe, akkor a művészek csapdába kerülnek. Wiktor a disszidálást találja a megoldásnak, viszont Párizsban minden sivárnak tűnik számára kulturális gyökerei nélkül. Zula másik utat választ, egy vízumot nyújtó házasságba menekül, ami számtalan lehetőség kínál neki, ám a nemzetközi sztárság helyett inkább a megalkuvásokkal teli középszerűségben talál végül megnyugvást. Nem titok, hogy a főhősök életébe személyes élményeit is beleszőtte Pawlikowski. A rendező maga is ismeri milyen a gyökértelen lét, kamaszként a kommunista Lengyelországból Londonba emigrált édesanyjával, később Párizsban is élt, de igazi művészként akkor tudott kiteljesedni, amikor a 2010-es években visszatért Varsóba és azóta is ott maradt.

4_64.jpg

Minden hibája ellenére a Hidegháború egy rendkívül megindító és magával ragadó film, amelyet igazi élmény végignézni. Pawlikowski visszafogott és érzékeny lelkivilága révén egy mérnöki igénnyel megkomponált alkotás született, amely rövid, lényegre törő, mentes minden sallangtól, nem akar többnek látszani, mint ami – mégis másfél óra alatt tökéletesen lepereg előttünk 10 érzelmi vihartól terhes esztendő, amelyből tökéletesen megértjük a főhősök motivációit és nem marad semmiféle hiányérzetünk a lezárás után sem. Ráadásul még néhány gondolat is elkísérhet minket a későbbiek során, amelyeket rendkívül finom eszközökkel érzékeltet a direktor. Ahogy Wiktor és Zula kapcsolatát felőrli a rendszer, majd az emigrációban a kívülállóság, az nagyon ismerősen csenghet napjaink Közép- és Kelet-Európájában, ahol a kivándorlás utáni új életre árnyakat vethet a hátrahagyott világ visszahúzó ereje.

5_54.jpg

Hidegháború (Zimna wojna / Cold War, 2018)

lengyel-francia-angol romantikus dráma, 88 perc

Rendező: Pawel Pawlikowski

Főszereplők: Joanna Kulig, Tomasz Kot

0_12.jpg

A 64-es betegnapló

Jellemzően a hazai gyártású skandináv krimik nehezen jutnak el a magyar célközönségig. Leginkább olyan sikerprodukciónak szánt filmekkel találkozhattunk az utóbbi években, mint a Hóember vagy az Ami nem öl meg – ám az amerikai kiadású A tetovált lány óta egyik sem lett igazán jó. Viszont most mégis akad egy kivétel, az itthoni mozikban is vetítik már A 64-es betegnaplót, ami valójában sok újdonságot nem tesz hozzá a műfajhoz, viszont kiváló darabja a zsánernek.

1_74.jpg

Jussi Adler-Olsen regényei hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek, a Q-ügyosztály eseteiből (amelybe A 64-es betegnapló is beletartozik) mind a hét kötet megjelent magyarul. Az író korábbi tanulmányai során filmkészítéssel is foglalkozott, és több évvel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy hátborzongató történeteit csak papírformában tudja elképzelni. Véleménye szerint, amíg egy filmben másfél-két óra áll rendelkezésre a szálak felgöngyölítésére, addig egy regényben nincsen ilyen limit, olyan hosszúságú lehet, amit a történet is megkíván. Aztán a sors úgy hozta, hogy mégis megelevenedtek könyvei a mozivásznon, 2013-ban debütált a Nyomtalanul, 2014-ben jött a Fácángyilkosok, 2016-ban a Palackposta, és most A 64-es betegnapló. Ráadásul egy valódi sikerszéria született, ami nagyban köszönhető A tetovált lányt is jegyző Nikolaj Arcel forgatókönyvírónak, aki az arrogáns, kiégett és elviselhetetlen Mørck, és az örök optimista, vidám, hívő muszlim Assad nyomozópárosát olyan nagyszerűen felépítette, hogy már a karakterek önmagukban is viszik a filmet, bármilyen ügyön is dolgozzanak éppen. Ám jelen esetben az „ügy” is rendkívül figyelemfelkeltő.

2_71.jpg

A 64-es betegnapló hasonló sémára épül, mint a széria többi darabja, tehát döglött akták után nyomoznak főhőseink. A Q-ügyosztály feladata az elmúlt húsz év lezáratlan, porosodó ügyeinek rendszerezése. Ezt akár a rendőrségen belüli „elfekvőnek” gondolhatnánk, ám a két nyomozó által feltárt, akár több évtizedes bűnügyek megcáfolják ezt a feltevést. Ezúttal mégsem egy, a polcról lekapott régi irat alapján indul meg a vizsgálat, hanem egy lakásfelújítás apropóján. Egy koppenhágai épület renoválása közben befalazott szobára bukkannak a munkások, amit akár Kőmíves Kelemen brigádja is építhetett volna. Ugyanis a falak mögött borzalmas pózokban mumifikálódott testek ülnek körbe egy asztalt. És ha ez nem lenne elég vérfagyasztó, egy üres szék is van ott, utalva arra, hogy valaki hiányzik még a társaságból.

5_55.jpg

Adler-Olsen regényeit mindig úgy építi fel, hogy több idősíkban vezeti az eseményszálakat, amelyek végül persze összeérnek. Így a koppenhágai rémlakás mellett egy irtózatos leányintézet is megelevenedik a történetben. Érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a dán író édesapja pszichiáterként praktizált Dánia egész területén, így a később orvosi tanulmányokat is folytató fia már fiatalon, belülről is megismerhette és tanulmányozhatta a sötét, nyomasztó intézetek mindennapjait. Ennek tudatában nem meglepő, hogy ilyen felkavaró módon tudta ábrázolni a külvilágtól elzárt, lélekölő börtön atmoszféráját.

4_65.jpg

Adler-Olsen könyveire az is jellemző, hogy mindig belesző némi aktualitást a történetbe, ezúttal pedig a dán történelem egyik szégyenfoltját is elővette. Egészen 1967-ig hatályban volt a sterilizációs törvény, amely elsődleges célként a gazdasági stabilitásra veszélyt jelentő devianciák felszámolására szolgált. Kezdetben csak a fogyatékosokat érintette, majd az ötvenes években kiterjesztették mindazokra, akiknek utódai túl nagy terhet jelentettek volna a társadalomnak (például árvaházakban felnőtt vagy magatartás zavaros lányok). Ezzel a törvénnyel nagyjából 11 ezer nőt tettek meddővé a beleegyezésük nélkül, viszont az állam csak a közelmúltban ismerte el a felelősségét, és intézkedett a kárpótlásról. A 64-es betegnapló története nemcsak a múlt sötét árnyait idézi meg, de a jelenbe is átvezeti az eseményeket. A legijesztőbb az benne, hogy egyáltalán nem tűnik hihetetlennek, hogy egy önjelölt Mengeleként viselkedő orvos napjainkban a bevándorlók erőszakos kasztrálását végzi.

6_53.jpg

Ne számítsunk semmi jóra, A 64-es betegnapló igencsak szíven üt, ha megnézzük. De mitől is jó egy skandináv krimi? Talán éppen attól, hogy nyomasztó, sokkoló, ámde felettébb izgalmas. A Q-ügyosztály negyedik esete rendkívül akciódús, fordulatos, feszültséggel teli, a baljós történelmi háttere és a nyugtalanító aktualitása igazán emlékezetessé teszi. A hab a tortán, hogy Mørck és Assad kettőse bravúrosan működik, az alapvetően lehangoló atmoszférát olyan könnyed humorral töltik meg, hogy nekik köszönhetően nem tör rá a világfájdalom a nézőkre.  Nem csoda, hogy A 64-es betegnapló minden idők legjobb premierbevételét hozta Dániában, így nemcsak a széria legsikeresebb darabjának tekinthető. Habár volt már egy olyan bejelentés, hogy ez lesz az utolsó Q-ügyosztály film, valójában furcsa lenne éppen a csúcson abbahagyni. Hiszen alapanyag még van bőven, a Hajtóvadászat, a Határtalanul és a Szelfik című könyvek még adaptálásra várnak, Adler-Olsen pedig további három regény megírását is tervezi. Erre nem is lehet mást mondani, minthogy, csak így tovább.

3_66.jpg

A 64-es betegnapló (Journal 64, 2018)

dán-német thriller, 119 perc

Rendező: Christoffer Boe

Főszereplők: Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares

7_47.jpg

A legjobb háborús filmek

A karácsonyi ünnepek táján a csapból is a kedves, szívmelengető filmek folytak. Akarva, akaratlanul is biztosan megnéztük az Igazából szerelmet, a Reszkessetek betörőket, vagy bármilyen szép, havas, romantikus vígjátékot, elbűvölő, szerelmi történetet. Nos, adventnek és a karácsonyi időszaknak január 6-án, vízkereszt napján búcsút is inthettünk, így az idei év első filmes összeállításával egyből keményebb vizekre evezünk. A legjobb háborús filmek listáját számtalan szempont alapján elkészíthettem volna, akár IMDb pontozás szerint, vagy történelmi időszakokra lebontva, esetleg teljesen szubjektív módon. Végül azt a módszert alkalmaztam, hogy megkérdeztem 10 embert, hogy mi a kedvence, mit tart a legjobbnak, a legemlékezetesebbnek. Erre a kérdésre általában több válasz is érkezett, így alakult ki a következő, 15+1 filmet tartalmazó lista.

befunky-collage_1.jpg

 

A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge, 2016)

4_63.jpg

Érdekes módon a legtöbb szavazat arra a filmre érkezett, amit biztosan kihagytam volna a felsorolásból, ha csak az én kedvenceim alapján állt volna össze a lista. Elsősorban a naturalitása hagyott bennem igazán borzasztó emlékeket, amiket a mai napig szeretnék elfelejteni. Persze mi mást várhat az ember egy olyan filmtől, amit Mel Gibson rendezett, és elmondása szerint a harci jeleneteket gyermekkori rémálmai alapján rekonstruálta, amik azután gyötörték, hogy a második világháborús veterán édesapja mesélt neki a Csendes-óceáni szolgálata közben átélt borzalmakról. A fegyvertelen katona Desmond Doss, a hetednapi adventista háborús hős életét dolgozza fel, aki vallási meggyőződése miatt megtagadta a fegyveres szolgálatot. Szanitécként a második világháború egyik legvéresebb csatájában Okinawa szigetén 75 bajtársa életét mentette meg, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Doss volt az első olyan katona, aki lelkiismereti okokból nem harcolt, de megkapta a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, az Amerikai Egyesült Államok legmagasabb katonai kitüntetését.

 

A rettenthetetlen (Braveheart, 1995)

2_69.jpg

Szintén nem egy megkérdezett említette kedvencei között A rettenthetetlent, így rögtön egy olyan film is bekerült a válogatásba, amely nem valamely világháborúhoz kapcsolódik. A rettenthetetlent nemcsak a nézők, hanem a kritikusok is kedvelik, nem kevesebb, mint 5 Oscar-díjat nyert, többek között bezsebelte a legjobb filmnek, rendezésnek és operatőrnek járó aranyszobrocskát is. Mel Gibson nemcsak a főszereplő skót szabadságharcost, William Walace-t játszotta el, hanem ő volt a direktor is, és már ebben a művében is sok stílusjegyet felismerhetünk, amik a későbbi alkotásaiban is visszaköszönnek. Viszont afelett sem lehet szemet hunyni, hogy A rettenthetetlen felkerült minden idők leghiteltelenebb történelmi filmjeinek listájára is, mivel sok tárgyi tévedést tartalmaz (köztük például azt is, hogy a 13. században még senki nem hordott skót szoknyát.) Evégett Skóciában roppant népszerűtlen a film, hiszen a skót történelem hősi alakját tüntette fel hamis színben. (Erről egyébként skóciai utazásom során is hallottam egy s mást, bővebben itt olvasható.) Mel Gibson később bevallotta, hogy drámai szempontok miatt kerültek pontatlanságok a filmbe, a főszerephez pedig ő is egy évtizeddel idősebbnek érezte magát a kelleténél, viszont a Paramount Pictures ragaszkodott hozzá, hogy neki kell eljátszania William Walace-t, különben nem finanszírozzák a produkciót.

 

Dunkirk (2017) (filmkritika itt)

11_39.jpg

Minden idők legdrágább háborús filmjére is több szavazat érkezett. A Dunkirk igazán megosztó műalkotás lett, vagy nagyon lehet szeretni, vagy egyáltalán nem. Mindenesetre azt senki sem vitatja, hogy Christopher Nolan rendező kísérleti jellegű háborús filmet készített. A Dunkirk a Dinamó hadműveletet mutatja be három idősíkban: a szárazföldi katonák egy hetét, a civil hajósok egy napját és a pilóták egy óráját láthatjuk. Tulajdonképpen nincsen főszereplője a műnek. Habár a különböző színtereken visszatérő karakterek szempontjából élhetjük át az eseményeket, azonban ők is leginkább névtelenek maradnak, és keveset beszélnek. Nolan amikor csak lehetett, kerülte a CGI használatát, szinte kizárólag praktikus effekteket alkalmazott, amit lehetett, rekonstruált, például igazi csatahajókat vett kölcsön, igazi Spitfire repülőket küldött fel az égbe. Összességében egy igazán színvonalas, egyedi látásmódú, elképesztően látványos és kiemelkedő háborús film a Dunkirk, amelynek valóban ott a helye a műfaj klasszikusai között.

 

Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan, 1998)

12_35.jpg

A fegyvertelen katonához hasonlóan, a Ryan közlegény megmentését is annyira naturálisnak találtam, hogy az életben egyszer elég is volt, bármennyire is a háború hiteles arcát mutatja meg. Steven Spielberg 5 Oscar-díjas filmjét (amibe beletartozik a legjobb rendezés, vágás, operatőr és hangeffektek díja), szintén nem egy megkérdezett jelölte meg kedvencének. A történet a normandiai partraszállás idején kezdődik 1944. június 6-án, amikor is az Omaha Beach kódnevet kapott hadművelet keretében a tengerparton a csónakokból védhető fedezékbe igyekvő szövetséges katonák pergőtűzbe kerülnek, és óriási vérveszteséget szenvednek.  A pokol első bugyrán éppen csak túljutott Miller százados (Tom Hanks) megmaradt embereivel azt a küldetést kapja, hogy be kell hatolnia az ellenséges hátországba, felkutatni egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt (Matt Damon).  A film költségvetése kiugróan magas lett, csak az Omaha Beach jelenet került 11 millió dollárba, amihez nagyjából ezer statisztát szerződtettek, köztük az ír hadsereg katonáit, illetve 30 férfit, akinek valamely végtagját amputálták, hogy kevesebb effektet kelljen használni a felvételek során a sérülések rekonstruálásához.

 

A szakasz (Platoon, 1986)

3_64.jpg

Talán már egy kicsit kezd is unalmassá válni, hogy megint itt egy film, amit többen ajánlottak a listára, és szintén több Oscar-díjat nyert (szám szerint négyet), a legjobb filmnek, rendezésnek, vágásnak és hangnak járó aranyszobrot. Oliver Stone remekműve a vietnámi háborúba kalauzolja a nézőket. Egy önkéntes katona (Charlie Sheen) megérkezésével ismerhetjük meg az egyégben uralkodó viszonyokat, a két ellentétes vérmérsékletű őrmestert, szemtanúi lehetünk ártatlan emberek kivégzésének és természetesen harci jelenetekből sincs hiány. Érdekes módon A szakaszban nem is a főszereplő a legemlékezetesebb, hanem a két őrmestert játszó Tom Berenger és Willem Dafoe - akiket még Oscar-díjra is jelöltek alakításukért. Oliver Stone koncepciója az volt, hogy mindkét színésznek olyan karaktert adott, amelyekkel kimozdította őket a komfortzónájukból, mivel korábban Dafoe szinte csak antagonista szerepeket játszott, míg Berenger mindig a jófiú volt. A szakasz sok botrányt is kavart, Vietnámban a nép ábrázolása miatt tiltották be, míg Malajziában a szükségtelen káromkodások és erőszak okán.

 

A halál 50 órája (Battle of the Bulge, 1965)

14_29.jpg

Az ardenneki ütközetet feldolgozó, második világháborús film főbb szerepeiben többek között Henry Fondát, Telly Savalast és Charles Bronsont láthatjuk. A készítők három napba sűrítették a Németország, Belgium és Luxemburg területén csaknem egy hónapig tartó csatát. A film egyes helyszínei nem hasonlítanak a csata valódi helyszíneire, ami komoly kritikáknak adott alapot a mű történelmi hitelességével kapcsolatban. A halál 50 óráját Spanyolországban forgatták, így nem látszik a hideg időjárás és a hó, azaz azok a körülmények, amelyek között az igazi csata zajlott. A filmben használt tankok sem korhűek, mert akkoriban nem léteztek a szükséges számban működőképes, filmforgatásra alkalmas második világháborús harckocsik. Ráadásul a legtöbb második világháborús filmeposszal ellentétben A halál 50 órája szereplői kitalált alakok, noha egy részüket valóságos személyekről mintázták (például Hessler ezredes alakja Joachim Peiper Waffen-SS Standartenführert idézi meg, míg Kiley alezredes figurája Oscar Koch felderítő alezredesnek állít emléket). Eisenhower elnök nyugdíjba vonulása után sajtótájékoztatót tartott, hogy felsorolja a film nagyobb történelmi pontatlanságait. Mindazonáltal a Halál 50 órája helyesen ábrázolja a csata egyik fő jellemzőjét, hogy az Ardennekben állomásozó tapasztalatlan amerikai egységek nem voltak egyenrangú ellenfelei a támadó németeknek, és az amerikai front áttörése után óriási zavarodottság alakult a valóságban is. Emellett a film felhívja a figyelmet a nehéz német páncélosok fölényére, és legnagyobb gyengeségükre, az üzemanyaghiányra.

 

Híd a Kwai folyón (The Bridge on the River Kwai, 1957)

9_41.jpg

Pierre Boulle azonos című regényéből készült a hétszeres Oscar-díjas film (köztük a legjobb film, rendező, főszereplő, operatőr), amely Délkelet-Ázsiában játszódik a második világháború idején egy hadifogolytáborban, ahol brit rabokat megbíznak, hogy a japán hadsereg számára stratégiai fontosságú hidat építsenek a Kwai folyón, ami, ha elkészül, a szövetséges csapatok vereségét is okozhatja Indokínában. A Híd a Kwai folyón angol ellenes hangulatával nem nyerte el a szigetország szimpátiáját, mi több, a japánok is tiltakoztak ellene, hiszen a mű egyik alappillére az, hogy a japánok nem elég jó mérnökök ahhoz, hogy egy hidat felhúzzanak a folyóra.  A híd felépítéséhez használt elefántoknak minden negyedik órában pihenőt rendeltek el és megengedték nekik, hogy a folyóban felfrissítsék magukat. Viszont a víz közelében majdnem tragédia is történt, David Lean rendezőt váratlanul elsodorta a folyó és a Joyce hadnagyot alakító Geoffrey Horne mentette ki. A forgatás atmoszférája sem volt kellemes, az alakításáért Oscar-díjat nyert Alec Guinness annyira nem jött ki a rendezővel, hogy már nem is várta meg, hogy a hidat lerombolják, előtte hazautazott Angliába. Mások számára viszont kifejezetten érdekesnek bizonyult a dolog, ugyanis szuvenír vadászok lepték el a forgatás helyszínét és környékét, hogy a híd maradványait kibányásszák a partról, vagy a vízből.

 

A híd túl messze van (A Bridge Too Far, 1977)

8_49.jpg

Richard Attenborough monumentális, második világháborús eposzához igazi sztárparádét szerződtetett, kisebb-nagyobb szerepekben feltűnik a filmben Sean Connery, Michael Caine, Gene Hackman, Anthony Hopkins, Robert Redford és Sir Laurence Olivier is. A híd túl messze van a történelem legnagyobb ejtőernyős hadműveletét, a Market Garden hadműveletet mutatja be. 1944 szeptemberében, amikor a németek már elvesztették Franciaország nagy részét, a szövetséges csapatok több ezer amerikai, lengyel és angol ejtőernyőst dobtak le Hollandiába, hogy kiépítsenek néhány bázist, illetve, hogy elfoglalják a legnagyobb stratégiai fontosságú Arnhem-hidat, amivel blokkolhatják egész Nyugat-Németországot. A két hét alatt összefabrikált hadművelet előkészítése és kivitelezése katasztrofális lett. Az ejtőernyősök rosszul kiválasztott zónába ledobása és a rádió-összeköttetés hiánya miatt reménytelen küzdelembe fulladó mészárlás alakult ki, amely bár pótolhatatlan veszteségeket okozott a német hadseregnek, több áldozatot követelt a szövetségesek részéről, mint a partraszállás Normandiában. A néző fülébe cseng Browning tábornok végtelenül cinikus mondata a film végén, aki önmagát felmentve a 17 000 áldozatot követelő bevetés előkészítetlensége alól, hűvös eleganciával csak annyit mond a meggyötört Sean Connery-nek: „Nos, én mindig azt mondtam, a híd túl messze van.” Attenborough egyébként mindent megtett a hitelesség érdekében: ez volt az első olyan háborús film, amelyet megelőzően a színészek kiképzőtáborban vettek részt, valamint a forgatás alatt is barakkokban voltak elszállásolva.

 

Apokalipszis most (Apocalypse Now, 1979)

5_53.jpg

Francis Ford Coppola kétszeres Oscar-díjas rendezése (legjobb operatőr és hangok) igazi háborús klasszikus. A vietnámi háború idején játszódó történet főszereplője Benjamin L. Willard, az Egyesült Államok Hadseregének századosa (Martin Sheen), akit azzal bíznak meg, hogy végezzen egy renegát Zöldsapkás (és vélhetően őrült) ezredessel, Walter E. Kurtz-cel (Marlon Brando). Habár az Apokalipszis most Joseph Conrad A sötétség mélyén című, 1902-ben kiadott kisregényén alapul, a fiktív történet ellenére rendkívül hiteles, a részt vevő harci alakulatok és harci járművek elnevezései valódiak, mind amerikai, mind vietnámi oldalról. A film hosszas és gondokkal teli forgatásával hívta fel magára a figyelmet: Brando nem várt módon, 40 kiló túlsúllyal jelent meg a felvételei kezdetekor, Sheen szívrohamot kapott, a szélsőséges időjárás tönkretette a drága díszletek egy részét, Coppola több alkalommal öngyilkossággal fenyegetőzött és 45 kilót fogyott a 16 hónapos forgatás során, a film bemutatóját pedig többször elhalasztották.

 

A szarvasvadász (The Deer Hunter, 1978)

7_45.jpg

Ismét egy ötszörös Oscar-díj nyertes háborús dráma kerül terítékre, amely a legjobb film, rendező (Michael Cimino), férfi mellékszereplő (Christopher Walken), vágás és hang kategóriákban győzedelmeskedett. Erich Maria Remarque a Három bajtárs című regénye alapján készült film három barát (Robert De Niro, Christopher Walken, John Savage) történetét meséli el, akik együtt mentek el harcolni Vietnámba, és mindhármukat máshogy érintett meg a háború borzalma és más módon próbálták azt feldolgozni.  Michael Cimino alkotása világszerte heves tiltakozásokat váltott ki. Amikor versenyen kívül bemutatták az 1979-es nyugat-berlini filmfesztiválon, a premier elleni tiltakozásul a Szovjetunió kezdeményezésére a szocialista országok – Románia kivételével – visszavonták versenyfilmjeiket a programból, és delegációik elhagyták a fesztivált. Az 1979-es Oscar-gála sem múlt el botrány nélkül: a tekintélyes szakmai díj legfontosabb kategóriáiban A szarvasvadász mellett a Hazatérés című film diadalmaskodott, melynek a vietnámi háború utóhatásai volt a témája. A két főszereplő, Jane Fonda és Jon Voight Oscar-díjat kaptak alakításaikért. A díj átvételekor Fonda – aki a vietnámi háború elleni tiltakozás egyik leghíresebb képviselője volt, korábban Vietnámba is elutazott, hogy az amerikai katonák ellen buzdítson, ami miatt igen népszerűtlenné vált az amerikai nép széles rétegeiben – kritikusan beszélt a másik díjazottról, Cimino „rasszista” alkotásáról. További érdekesség A szarvasvadásszal kapcsolatban, hogy rendezői utasításra Christopher Walken arcon köpte Robert De Niro-t, aki nem volt felkészítve a dologra, és habár rendkívül hitelesre sikerült ez a felvétel, a színész ott akarta hagyni miatta a forgatást. A híres orosz rulett jelenet is teljesen autentikus volt abból a szempontból, hogy a valóságban is folyamatosan pofozták egymást és igen ingerült hangulatba kerültek ettől a színészek.

 

Acéllövedék (Full Metal Jacket, 1987)

1_3.png

Stanley Kubrick kiváló filmje a vietnámi háborúban játszódik és azt a folyamatot mutatja be, ahogy a katonák lassan elvesztik emberi mivoltukat és gyilkológépekké válnak. A cselekmény alapvetően két részre osztható. A film első szakasza egy kiképzőtáborban játszódik, ahol az újoncokból a kegyetlen Hartman őrmester nevel öldöklő vadembereket. A második szakasz pedig már Vietnámban játszódik, ahol az egység szembesül a háború borzalmaival az 1968-as vietkong Tet Offenzíva alatt. Az Acéllövedék a korábban már tárgyalt vietnámi filmek sorában a leginkább háborúellenes üzenetet fogalmazza meg: minden háború alapvetően antihumánus, a győztes sem nyer semmit. Hartman őrmester legendás szerepében R. Lee Ermey-t láthatjuk, aki a következőképp nyerte el a figura eljátszásának lehetőségét. Az anekdota szerint személyesen kereste fel Stanley Kubrickot, és megkérte, hogy adja neki ezt a szerepet. A rendező elutasította, miszerint a színész nem rendelkezik elég karizmával a kegyetlen kiképzőtiszt eljátszásához. Ekkor Ermey ráordított a direktorra, hogy álljon fel, amíg vele beszél – Kubrick pedig döbbenetében azonnal engedelmeskedett neki, majd mégis csak ráosztotta a szerepet. A rendező a későbbiekben sem bánta meg döntését, mivel Ermey annyira jól improvizált a forgatáson, hogy egy idő után már szöveget sem írt neki előre, és két-három felvételnél nem is kért többet tőle – amúgy Kubrickra jellemző, hogy akár 30-40 alkalommal is képes felvenni ugyanazt a jelenetet.

 

Bőrnyakúak (Jarhead, 2005)

6_51.jpg

Sam Mendes rendezése egy életrajzi dráma, amely Anthony Swafford amerikai tengerészgyalogos öböl-háborús memoárjának azonos című regénye alapján készült. A Bőrnyakúak egy igazán különös háborús film, amiben ne számítsunk hősökre, vakmerő és felejthetetlen tettekre, végső győzelmi jelenetekre. A film arról szól, hogy miután átesnek a szokásos kiképzésen és beavatási rítusokon, Swoff (Jake Gyllenhaal) közlegényt és társait Szaúd-Arábiába küldik bevetésre, hogy a Sivatagi pajzs elnevezésű hadművelettel biztosítsák a szaudi olajföldeket egy esetleges iraki invázióval szemben. A katonáknak azonban csalódniuk kell, ahelyett, hogy bevetésre küldenék őket, egész nap sátraikban kell elütniük az időt. Amikor aztán végre a harctérre érnek, kiderül, hogy a háború épp véget ért. A Bőrnyakúak a kaszárnyaélet képeivel próbálja meg az amerikai tengerészgyalogos portréját megrajzolni, az unalomtól a teljes becsavarodásig. A témát Mendes a műfaj korábbi nagy alkotásainak perspektívájából ábrázolja, a Bőrnyakúakat keresztül-kasul szövik az elődökre történő félreérthetetlen utalások (például a parancs érkezése előtt az Apokalipszis most híres helikoptertámadásos jelenetét nézik, az egyik katonának felesége küldi el videón a Szarvasvadászt, az Acéllövedék pedig számos jelenetnek szolgál alapjául).

 

Senikföldje (No Man’s Land, 2001)

13_28.jpg

A film egyetlen meleg nyári nap története. Egy bosnyák és egy szerb katona 1993-ban, a délszláv háború alatt az ellenséges frontvonalak közé, a "senkiföldjére" szorul. A katonák megpróbálnak kiutat találni a bizarr helyzetből, amiben az ENSZ egy kéksisakos őrmestere is segíteni próbál, annak ellenére, hogy parancsot kapott a be nem avatkozásra. Az eseményeket a sajtó képviselői is izgalommal figyelik, amitől az egész nemzetközi üggyé válik. A rendező, Danis Tanovic tévés tudósítóként végigkövette az embertelen és abszurd helyzeteket eredményező konfliktussorozatot, a Senkiföldjében pedig letisztázta a sok száz óra haditudósítás lényegét. Gyönyörű iróniával és könnyedséggel ábrázolja azt a népirtástól terhes időszakot, ahol testvér testvér ellen vívott élet-halál harcot. A műfaj legjobbjaihoz hasonlóan, a bosnyák film a világ bármelyik pontján szembenálló háborús felek tárgyilagos helyzetértékeléseként is megállja helyét. A Senkiföldje a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat is megnyerte.

 

A hazafi (The Patriot, 2000)

10_38.jpg

A  hazafi az amerikai függetlenségi háború korában játszódó fiktív történet, de a főszereplőket valós történelmi személyekről mintázták. Például Benjamin Martin (Mel Gibson) figuráját a dél-karolinai milíciát vezető Andrew Pickens története ihlette, akinek a valóságban is felgyújtották a házát és megölték a fiát, mielőtt megszervezte a helyi ellenállást. Habár ezt a filmet Roland Emmerich rendezte, Mel Gibson is kreatívan hozzájárult a történet alakításába. Például, azt kérte, hogy az általa játszott figurának ne a forgatókönyv szerint megírt, hat gyermeke legyen, hanem hét, mint neki is a valóságban. Amikor Mel Gibsont és az egyik filmbeli fiát alakító Heath Ledgert tanították az elöltöltős puska használatára, az oktatójuk a következő tanáccsal látta el őket: „kis cél, kis hiba” – ami arra utal, hogy ha egy embert céloznak meg és elvétik, akkor az embert is eltéveszthetik, amennyiben viszont egy gombot vesznek célba az ingen és elhibázzák, attól még nem feltétlenül vétik el magát az embert. Mel Gibsonnak annyira tetszett ez az útmutatás, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a filmbe is belekerüljön. Illetve egy olyan anekdota is napvilágot látott, hogy egy kemény forgatási napon, amikor Dél-Karolinában közel 40 fok volt, és a színészek kókadoztak súlyos kosztümjeik alatt, Mel Gibson úgy rázta fel fáradt kollégáit, hogy egy ló hátára pattant, és előadta William Walace híres beszédét a szabadságról A rettenthetetlenből.

 

Pearl Harbor – Égi háború (Pearl Harbor, 2001)

15_23.jpg

1941. december 7. a második világháború fordulópontja, a történelem egyik legvéresebb csatája: a japán légierő megtámadta az Egyesült Államok csendes-óceáni flottáját. A bombázás számtalan áldozattal járt, hatalmas pusztítást vitt végbe: sokáig tartott, míg az amerikai hadsereg kiheverte a csapást, és felkészült a visszavágásra. Ez a film e támadás és csata története, de egyben három fiatalról is szól, akik, miközben a történelem a szörnyű, véres események közepébe sodorja őket, egy szerelmi háromszögbe bonyolódnak. Michael Bay rendező fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem dokumentum jellegű mozit akart készíteni, csupán tisztelegni kívánt azok előtt az emberek előtt, akik átélték a második világháború szörnyűségeit, a film éppúgy emléket akar állítani a japánok dicsőségének, mint az amerikaiak hősiességének.  A fiktív történetben valóságos figurákat is láthatunk: valóban James Doolittle (Alec Baldwin) parancsnok vezényelte le a tokiói hadműveletet, Doris Miller (Cuba Gooding Jr.) volt az első fekete, aki az amerikai haditengerészet legrangosabb kitüntetését, a Navy Cross-t megkapta, és a Ben Affleck által játszott pilótát Joe Foss-ról mintázták, aki több mint 32 ellenséges gépet szedett le a második világháború során.

15a.jpg

„Foglalkoztatott a gondolat, hogy egyszer filmet készítsek Pearl Harborról. Akkor kaptam igazán megerősítést, amikor San Diegóban találkoztam egy csoport veteránnal. Belenéztem ezeknek a nyolcvan esztendős férfiaknak a szemébe, és láttam, hogy rengeteget tanulhatnánk tőlük. Amikor elmesélték, hogyan élték meg a támadást, lassan megértettem, miért mondják, hogy Pearl Harborral Amerika elveszítette az ártatlanságát. Minden férfi és nő, aki részt vett a háborúban, valóságos hős volt." - nyilatkozta a rendező. A főszereplők is alaposan felkészültek a forgatásra, Ben Affleck egy hetet töltött az Amerikai Egyesült Államok kommandós kiképzőtáborában, ahol újraolvasta a második világháborús szakirodalmat, és számtalan órát szánt rá, hogy alaposan kikérdezze a hadászati repülőpilóták oktatóit és a Pearl Harbor-i veteránokat, kollégája, Josh Hartnett társaságában. Kate Beckinsale pedig idős asszonyokkal találkozott, akik ápolónőként dolgoztak Pearl Harbor támadása idején, és a hawaii kórházban megengedték neki, hogy beadjon pár injekciót néhány önként vállalkozónak.

A forgatás rendkívül grandiózusra sikerült, magára a produkcióra és a marketingre nagyjából ugyanannyit költöttek, mint a felvételek helyszínén keletkezett károk helyreállítására. Abban a jelenetben, ahol Pearl Harbor bombázása során a főhősöket üldözni kezdi két Japán Zéró, az egyik repülő a valóságban is lezuhant, szerencsére egy törött ujjon kívül más sérülés nem érte a pilótát. A veteránok beszámolói alapján a japán támadás nagyjából hitelesen lett ábrázolva, leszámolva azt a részt, amikor a kórházat is bombázzák, mert ilyen nem történt a valóságban. A japán pilóták szigorú utasítást kaptak, hogy civileket nem vehetnek célpontba.

 

Hideghegy (Cold Mountain, 2003)

16_18.jpg

Charles Frazier azonos című regényének adaptációja Anthony Minghella csodálatos drámája, ami +1 háborús filmként foglal helyet a listán. Ugyanis eddig csak olyan történetek kerültek terítékre, amelyek főhősei katonák és a csatatéren harcolnak. Ugyan jelen film főhőse is katona az amerikai polgárháború idején, aki történészek szerint is igen valósághű  csatajelenetben éli át a harcmezők borzalmait, ám alapvetően arról szól a Hideghegy, hogy a férfi dezertőrnek áll, hogy hazatérjen szerelméhez. A nagy ívű szerelmi történet betekintést nyújt abba, amiről eddig nem esett szó, hogy nemcsak a csatatéren tudnak megnyomorodni az emberek, az otthon maradtaknak, nőknek, gyermekeknek, időseknek is szenvedés a lét háborús időkben. A Hideghegy széles repertoárját mutatja be annak, hogy a háttérországnak is mennyi kínt kell kiállnia. A film, amely nem kevesebb, mint 5 évig készült, sok pozitív értékelést kapott a kritikusoktól és több fontos díjat nyert, például Renée Zellweger a legjobb női mellékszereplő kategóriában elsőként kapta meg az öt legrangosabb filmes elismerést (Oscar-díj, Golden Globe-díj, BAFTA, SAG és Critics Choice Award). Mellette a két főszereplőt, Nicole Kidmant és Jude Law-t is számtalan díjra jelölték. Kisebb mellékszerepekben pedig olyan, később Oscar-díjjal kitüntetett színészeket láthatunk, mint Natalie Portman, Philip Seymour Hoffman és Donald Sutherland. További érdekesség, hogy a Hideghegyet Romániában, Brassó környékén forgatták. A filmben fontos szerep jut a zenének is, Nicole Kidman saját maga zongorázik, Brendan Gleeson is maga hegedül, Jack White pedig nemcsak énekel, hanem dalszerzőként is hozzájárult a filmzenéhez.

 

Esetleg kimaradt a Te kedvenced? Várom kommentben!

befunky-collage1.jpg

Mary Poppins visszatér

Hollywood aranykorába repít vissza minket Walt Disney tündöklő, sokszínű és grandiózus produkciója – habár Mary Poppins legújabb története mégsem sikerült túlzottan eredetire.

5_52.jpg

P. L. Travers 1934-ben alkotta meg Mary Poppins történetét, a későbbiekben további hat könyve is megjelent a csudálatos dada kalandjairól. Ahogy a Banks úr megmentése című filmből is megtudhattuk, az írónő nagyon nehezen adta be a derekát Walt Disney-nek, hogy mozivászonra álmodja művét, és annak ellenére, hogy felügyelet alatt tartotta az előkészületeket, nem nyerte el a tetszését az 1964-ben bemutatott, világ sikerű alkotás. Ezek után soha többet nem adott engedélyt művei adaptálásához, és végrendeletében kifejezetten megtiltotta, hogy bármiféle filmváltozata lehessen könyveinek.

2_68.jpg

Az írónő végakaratát egészen 22 évig tiszteletben is tartották. Ám ekkor a Walt Disney álomgyár mégis jó ötletnek tartotta P. L. Travers második Mary Poppins regényét leporolni, és a 2018-as karácsonyi filmdömpingre a mozikba küldeni – igaz, hogy már az első történetnek sem volt kifejezetten ünnepi jellege, de valamiért ebben az időszakban szokták azt is elővenni. Habár a néhai írónő kérését figyelmen kívül hagyták, de a második könyvének a meghatározó részein nem változtattak, és az eredeti, bevált formulát használták fel, amellyel sikerre vitték Mary Poppins első kalandját is.

1_72.jpg

Így, több mint 50 év után folytatást készíteni egy örökzöld, klasszikus filmhez, elég nagy bátorságra vall és kifejezetten rizikós vállalkozás. A rendezést arra a Rob Marshallra bízták, aki a musicalfilmek királya Hollywoodban, ő követte el a 6 Oscar-díjas Chicagot, a Kilencet és a Vadregényt is – tehát kisujjból rázza ki, hogyan kell nagyszabású és stílusos zenés filmet forgatni. A Mary Poppins visszatérrel pedig nagyon biztosra akart menni a stúdió is, így annyi lett az alapkoncepció, hogy a kor elvárásainak megfelelő, igazán látványos köntösbe csomagolták ugyanazt a klasszikus tartalmat.

4_62.jpg

Ha végig gondoljuk, mai szemmel nézve elég negédes mesének hat az 1964-es Mary Poppins, de az 5 Oscar-díjas alkotáson generációk nevelkedtek fel, hiszen imádni valóan fülbemászó a zenéje, Julie Andrews bűbájos dada, és a történet is nagyon kedves minden korosztály számára. Ráadásul annak idején formabontónak számított a látványvilága, mivel ez volt az első olyan film, amelybe animációs betétet csempésztek. Manapság viszont az effektek csupán szükséges kelléknek számítanak Hollywoodban, ám a Mary Poppins visszatér esetében egyértelműen maximumra állították a nosztalgia-faktort, és az eredeti stílust szem előtt tartva születtek meg az 50 évvel ezelőtti technikát megidéző megoldások. Sőt, nemcsak a látványt, hanem a történetvezetést és a jelenetek felépítését is a régi recept alapján gyúrták össze, és minden hozzávalóból rádobtak még egy adagot, hogy kellően impozáns legyen a végeredmény.

11_38.jpg

A Mary Poppins visszatérben a korábban megismert Banks gyerekek már felnőttek, és abban a tudatban élnek, hogy egykori dadájuk csak egy kiváló mesemondó volt, de a varázslatos kalandok csak a képzeletük szüleményei voltak. A gazdasági világválság idején járunk, és komoly bonyodalom kezd kialakulni a megözvegyült, három gyermekes Michael háza táján. Ám a jelzálogkölcsön szorításában megfordul a szél, és megjelenik Mary Poppins - aki egy évet sem öregedett első felbukkanása óta. A dada a gyerekeket próbálja megregulázni, de természetesen olyan csudálatos dolgokat is elkövet, amelyek az apukát is ráébresztik arra, amit egykor az ő apja is megtanult: még a felnőttek életébe is belefér az önfeledt játék és nevetés.

7_44.jpg

Furcsa élmény a Mary Poppins visszatér, mert igaz, hogy minden új, amit látunk benne, de minden egyes eleme valami fél évszázaddal előbbi dologra akar minket emlékeztetni. Szó se róla, profin össze van rakva a produkció, különösebben bele sem lehet kötni a minőségébe, mivel szemkápráztatóan szépek a kosztümök, a díszlet, az animáció, a táncbetétek és a zene, csak valahol mégis érdektelen marad az összhatás. Tulajdonképpen ez a film semmi újat nem tartalmaz a korábbihoz képest, mi több, precízen, jelenetről jelenetre leutánozza azt. Már maga a történet is bármennyire jól kidolgozott, nagyon is kiszámítható, ugyanazokat a fordulatokat süti el. Itt is van egy munkáscsapat, akik Mary Poppins rajongói, csak ezúttal nem kéményseprők, hanem lámpagyújtók. A csudálatos dada most is azzal varázsolja el először a gyerekeket, hogy hihetetlen dolgokat ránt elő a táskájából. Szintén láthatunk egy hosszú animációs betétet, amelyben feltűnnek a pingvinek, és az élőszereplők ruhája is kísértetiesen emlékeztet az 1964-es öltözetekre. A tetőpont pedig nem sárkányeregetés lesz (mert azon már a film elején túlesünk), hanem lufik által esnek eksztázisba a szereplők.

10_5.png

A filmzene is egyértelműen azt a benyomást kelti, mintha már hallottuk volna – de valójában mégsem. A hangzásvilág felidézi a Spoonful of Sugart, a Chim Chim Cheree-t vagy a Supercalifragilisticexpialidocious-t, ám valahogy mégsem annyira magával ragadóak és fülbemászóak a dalok, mint az eredetiek. Az élményen pedig a magyar szinkron csak rontani tudott, egyrészt nehezen követhetők a dalszövegek, és nem is igazán sikerült szájra igazítani őket, teljesen mesterkéltnek hat a végeredmény. Másrészt a szinkronszínészek énektudása is hagy némi kívánnivalót maga után, például Mary Poppins magyar énekhangja egyszerűen bántja a füleket. Érdemes belehallgatni, hogy az eredetiben milyen kellemes hangszínen szólalt meg Emily Blunt:

Ha már Emily Blunt-nál tartunk, valójában ő viszi a hátán a filmet, tökéletes választás volt a szerepre. Olyan természetes bájjal ruházza fel Mary Poppins-t, amivel méltó utódja tud lenni Julie Andrews klasszikus figurájának. Ahogy az előbb is hallhattuk, nagyszerűen énekel – egy szóval ragyog tőle a vászon, ahányszor csak felbukkan. A lámpagyújtó figurát Lin-Manuel Miranda játssza, aki az Egyesült Államokban népszerű színházi színész, a Hamilton című, rapdalokra épülő musicallel vált közismertté. Ezúttal is lehetőséget kapott rappelni – igazából nem is lóg ki annyira a történetből, mint azt első hallásra gondolnánk. Az 1964-es filmből két színész, Dick van Dyke és Angela Lansbury is beugrik epizodistaként. Illetve kisebb szerepben felbukkan még két Oscar-díjas művész is, Meryl Streep és Colin Firth – akikről nagyjából annyit lehet elmondani, hogy méltóságukat épphogy meg tudták őrizni, habár nem sokon múlt. Ezúttal szerencsére Firth nem énekelt, de arról sem vagyok meggyőződve, hogy Meryl Streep-nek kellene erőltetnie ezt a vonalat. (Mamma mia kritika itt.)

6_50.jpg

Vajon mi értelme van ennek a filmnek? Mit akar üzenni a Mary Poppins visszatér? Remélhetően a fő üzenetet nem a nyitójelenetben rejtették el, ugyanis, bármennyire hihetetlen, ez tényleg megtörténik: a lámpagyújtó kerékpározik a szürke utcákon, arról énekelve, hogy milyen gyönyörű London – a háttérben pedig a füstölgő gyárkéményeket, a segélyért sorban álló embereket, utcagyerekeket és a lépcsőkön alvó hajléktalanokat látjuk.

9_40.jpg

Később persze valami tanulság kikerekedik arról, amit a „perspektívaváltás” szóval jellemezhetnénk legjobban – bármennyire nem gyerekbarát a kifejezés. A feje tetejére állt szoba és a léggömbös finálé is arra utal, hogy ha észrevesszük, a világ tele van apró csodákkal és szeretettel, amely révén napi gondjaink sem tűnnek már annyira elviselhetetlennek, ezek által kapunk erőt a folytatáshoz. P. L. Travers is hasonló, pedagógia célzatú tanmesének szánta Mary Poppins könyveit: a gyerekeket a felnőttek iránti empátiára és engedelmességre neveli, szüleiket pedig arra, hogy védjék és becsüljék meg családjukat, amelyből erőt meríthetnek a legnehezebb pillanatokban is.

8_48.jpg

Habár az üzenet nagy vonalakban átjött, azért biztos vagyok benne, hogy P. L. Travers forog a sírjában a Mary Poppins visszatér megfilmesítése miatt. Hiszen bármennyire is színvonalas szuperprodukció született, semmit nem tudott hozzátenni ahhoz, amit már az 1964-es klasszikus elmondott. A Mary Poppins visszatér a folytatás és remake furcsa egyvelege lett, egy igazán kellemes családi mozi, bájos szereplőkkel és nosztalgikus hangulattal – de meglepődnék, ha a következő karácsonykor bárki inkább ezt a filmet nézné még, mint az eredeti remekművet. Ennek ellenére Mary Poppins visszatér üde színfoltja a mai modern filmgyártásnak, Hollywood aranykorát alaposan megidézi. Legalább annyira nagyszabású és minőségi alkotás lett, mint az 1964-es elődje vagy az Óz, a csodák csodája, és olyan sokszínű képi világot vonultat fel, hogy simán lehetne Disney-összesnek nevezni. Csak sok újdonságot ne várjunk tőle.

3_63.jpg

Mary Poppins visszatér (Mary Poppins Returns)

amerikai musical, 130 perc, 2018

Főszereplők: Emily Blunt, Lin-Manuel Miranda, Ben Wishaw, Emily Mortimer, Colin Firth, Meryl Streep

Rendező: Rob Marshall

12_34.jpg

Ha érdekesnek találtad a cikket, a blog következő bejegyzéseit ajánlanám figyelmedbe!

Filmkritika: Banks úr megmentése

Filmkritika: Chicago

Filmkritika: Kilenc

Filmkritika: Vadregény

Filmkritika: Mamma Mia!

0_11.jpg

2018 legjobb filmjei

Év végén mindig előszeretettel összegezzük, hogy mi minden történt az elmúlt 12 hónapban. Mivel a blogban legtöbbször filmes témakörű bejegyzések születnek, ezért 2018 utolsó írása is erről fog szólni. Ezúttal két top 10-es lista következik: az egyikben a számomra legemlékezetesebb, 2018-as filmek szerepelnek, a másik pedig egy teljesen szubjektív gyűjtés azon korábban készült filmekről, amelyeket idén láttam először – és sok szeretettel ajánlom őket az olvasóknak!

befunky-collage.jpg

A legjobb 2018-as filmek

  1. Ocean’s 8 – Az évszázad átverése

Kicsit belefáradtam az Ocean’s filmekbe, meg se tudnám mondani, hogy hányat láttam belőlük. Viszont valamiért mégis rászántam magam az Ocean’s 8-ra. Nem mondanám, hogy az évszázad átverését – vagy filmjét – láttam, viszont hétvégi kikapcsolódásnak tökéletes volt. Ráadásul nem sokkal előtte jártam a Metben, így igazán érdekes volt kicsit más szemszögből is megismerni a világhírű múzeumot.

oceans.jpg

  1. Szólíts a neveden

A homoszexualitás témaköre a mai napig felkavaró tényező a filmművészetben, habár már közel sem annyira, mint 15-20 évvel ezelőtt. A Szólíts a neveden egy 17 éves srác és egy doktori disszertációján dolgozó fiatalember románcáról szól – és amennyire a Túl a barátságon átlépett bizonyos határokat, nos ezúttal sem volt visszafogott a rendező a szerelem ábrázolásában. Felkavaró, de gyönyörű film – aki nem hiszi, nézze csak meg.

call_me.jpg

  1. A ház, amit Jack épített (kritikai itt)

Ha már a felkavaró filmeknél tartunk, akkor Lars von Trier filmje viszi a pálmát. Rendkívül különleges a mű, hiszen ritkán látni ilyen szintű erőszakot a vásznon – véleményem szerint a 18-as karika is kevés – ám mindennek ellenére, a főszereplőt egy pillanatig sem utáljuk. Számomra Matt Dillon az év egyik legjobb alakítását hozta – ha van gyomrunk hozzá, ne hagyjuk ki!

jack.jpg

  1. Mission: Impossible – Utóhatás

Idén két film volt, amit kétszer néztem meg moziban, ez volt az egyik. Sok mindent lehet hallani Tom Cruise-ról, mindenesetre velem sosem tudta megutáltatni magát. Ráadásul ezeknek a Mission: Impossible filmeknek van értelme is, mivel mindig úgy jöttem ki az aktuális rész után a moziból, hogy ez volt a legjobb. Drukkolok, hogy a jövőben is így legyen. Szerintem az ilyen élmények miatt érdemes filmszínházakba járni, azokat a képi és hanghatásokat, amik egy ilyen profin összerakott akciófilmben vannak, otthon nehezen lehet rekonstruálni.

mission.jpg

  1. A Pentagon titkai (kritikai itt)

Steven Spielberg filmjeit mindig megnézem. Nem mondom, hogy mindegyiket kedvelem is, de például a történelmi ihletésű műveivel ritkán lő mellé (érdekes módon talán csak a Lincoln nem tetszett, pedig a későbbiekben még bőven lesz szó Daniel Day-Lewis-ról.) A Pentagon titkait különösen érdekesnek találtam abból a szempontból, hogy erről az időszakról semmit nem hallottam korábban, ugye mindenki csak a Watergate-ről beszél, arról, ami előtte volt, ritkán esik szó. Számomra egy kifejezetten hiánypótló alkotás volt, amibe némi aktuálpolitikai áthallást is csempészett a rendező, Tom Hanks és Meryl Streep pedig továbbra is nagyszerű színészek, akiket mindig öröm nézni.

the_post_1.jpg

  1. A legsötétebb óra (kritikai itt)

Általában nem találom szimpatikusnak, ha ennyire lezsírozott, hogy a díjkiosztókon ki fog nyerni. 2018-ban mindenki tudta, hogy Gary Oldman lesz mindenhol a befutó – és így is történt. De azért lehetett arról is hallani, hogy ilyen szintű maszkon keresztül, hogyan lehetséges igazán jó alakítás nyújtani, hiszen a színészek egyik fő fegyvere a mimika, amire jelen esetben elég korlátozott lehetőségei voltak Oldmannek. Tulajdonképpen teljesen felismerhetetlen volt, esetleg 1-2 szemvillanásából lehetett következtetni rá, hogy tényleg ő rejtőzik az álca mögött. Szerintem az egész filmben ez az igazán bravúros, hogy mindennek ellenére mennyire magával ragadó alakítást nyújtott. Meg persze arra is vevő szoktam lenni, ha kicsit pátoszos, történelmi művet látok – hát jelen esetben ebben sem volt hiány.

darkest.jpg

  1. Három óriásplakát Ebbing határában (kritikai itt)

Semmi sem az volt, amire számítottam – és éppen ettől lett annyira nagyszerű a film. Szerintem sokan így vannak ezzel. Kicsit drámai, kicsit vicces, kicsit meghökkentő, kicsit könnyed – és két Oscar-díjas alakítás született. Nem is ragozom tovább.

ebbing.jpg

  1. A legnagyobb showman (kritikai itt)

Utánanéztem, december 28-án került a hazai mozikba, így ez kvázi még a 2017-es filmekhez sorolandó, ha szigorúan vesszük, de szerintem ezen a 3 napon ne akadjunk fenn – bevallom, én csak 2018-ban néztem meg. A zenéjét azóta is rendszeresen hallgatom, és az év során már többször újranéztem a filmet. Ez egy igazi show, ahogy a címe is ígéri, aki pedig kifejezetten fogékony a musicalekre, annak ez a film maga a megtestesül tökély, amire évek óta várni kellett.

showman.jpg

  1. Csillag születik (kritikai itt)

Ez a másik film, amit idén kétszer is megnéztem moziban. Ennek oka abban keresendő, hogy véleményem szerint kritikán alulian rossz lett a magyar szinkronja – így megnéztem eredeti nyelven is. Például Lady Gaga játékán sokat dobott, amikor nem magyar hangon hallottam beszélni – de összességében engem színésznőként még így sem győzött meg. Viszont, amikor a filmben énekel, az valami csoda. De így sem értem mi ez a nagy felhajtás körülötte, prózában nem több, mint átlagos színésznő. Számomra inkább Bradley Cooper az igazi meglepetés: színészként és rendezőként egyaránt. Gyönyörű, érzelmes filmet tett le az asztalra, amiben igazán visszafogott és őszinte színészi játékot láthatunk.

star_is_born.jpg

  1. Fantomszál (kritikai itt)

Nálam 2018 abszolút befutója a Fantomszál. Amióta moziban láttam, többször is megnéztem otthon, mi több, ez lett az a film, amit legtöbbször megtekintettem idén. Mindig találok benne valami újat, valami rejtett apróságot. Szerintem egy remekmű. Ráadásul ez volt az a film, amiben annyira megkedveltem Daniel Day-Lewist, hogy elővettem a korábbi filmjeit, alaposan utána olvastam, mi mindent érdemes tudni róla – és ebből született meg blogom legelső, önálló bejegyzése, de erről még lesz szó a későbbiekben.

phantom.jpg

A legjobb hiánypótló filmek, amelyeket 2018-ban láttam először

  1. Idegen földön (2013)

Amikor októberben elhajóztam a Szabadság-szobor mellett New Yorkban, akaratlanul is eszembe jutottak a bevándorlók, akik egy szebb élet reményében érkeztek Amerikába és ugyanezt látták meg először. Pontosan erről szól az Idegen földön, Marion Cotillard, Joaquin Phoenix és Jeremy Renner főszereplésével. Egy alulértékelt, magával ragadó dráma, nagyszerű színészi alakításokkal arról, hogy az újvilágban milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a menekülteknek.

idegen_fldon.jpg

  1. Goya kísértetei (2006)

Az idén elhunyt Milos Forman rendezte az egyik legnagyobb spanyol festő életéről szóló filmet. Valamiért eddig nem kerítettem sort rá, pedig olyan nagyszerű és közismert színészek játsszák a főszerepeket, mint Stellan Skarsgard, Javier Bardem és Natalie Portman. Mint Forman műveiről elmondható, nem csupán egyszerű életrajzi műről van szó, sokat megtudhatunk a spanyol inkvizíció vészterhes időszakáról is.

goya2.jpg

goya.jpg

  1. Elvis és Nixon (2016)

Mindig is érdekeltek az amerikai elnökök, illetve Elvis Presley is, de azt nem tudtam, hogy ebből a témából létezik közös nevező, amíg teljesen véletlenül bele nem futottam ebbe a filmbe. Habár Michael Shannon fizikailag nem a legideálisabb Elvis, színészként annál inkább nekivaló a szerep, Kevin Spacey-t pedig mintha a jóisten is Nixonnak teremtette volna. Nem is értem, miért nincs a köztudatban ez a film, pedig annyira szórakoztató, érdekes és informatív.

e2_7.jpg

e1_7.jpg

elvis_1.jpg

  1. A bunyós (2000)

Alapvetően nem szeretem a bokszolókról szóló filmeket – mondja ezt az, aki egy egész bejegyzést szánt már bokszolós filmeknek. Véleményem szerint A bunyós nem is a bokszról szól, sokkal inkább egy észak-ír dráma a nehéz időkről, illetve egy szép szerelmi történet, kiváló alakításokkal. Abszolút alulértékelt film.

boxer.jpg

  1. Ragyogj! (1996)

A film megtörtént életrajzi események alapján készült, David Helfgott zongoraművész történetét meséli el – és ezért kapott Oscar-díjat Geoffry Rush. Habár Rahmanyinov műveiről esik a legtöbb szó, számomra mégis az a jelenet maradt a legemlékezetesebb, ahogy Helfgott önkívületi állapotban játssza Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját.

shine.jpg

  1. Café Society (2016)

Szeretem Woody Allen filmjeit, általában moziban is megnézem őket. A Café Society-vel viszont bajban voltam, mert mindkét főszereplőt irritálónak találom – már csak ránézésre is. Egészen két évig tartott, mire rávettem magam, hogy túllépjek mindezen. És azt kell mondjam, meg is érte, mivel egy nagyon kellemes és szórakoztató élményben volt részem, mi több, szerintem ez az utóbbi idők legjobb Woody Allen filmje.

cafe.jpg

  1. Borg/McEnroe (2017)

Mondhatjuk, hogy nem rajongok a teniszért. Mi több, a sportfilmek sem tartoznak a kedvenceim közé, hirtelen ezek jutnak eszembe, amikre azt mondanám, hogy tetszenek: Micsoda csapat!, Eddie, a sas, Hajsza a győzelemért, Millió dolláros bébi, Verseny a lejtőn, Bagger Vance legendája – illetve a fentebb említett A bunyós. Lényeg, a lényeg, a Borg/McEnroe óriási meglepetés volt számomra, rendkívül jól felépített, feszült légkörű alkotás – és számomra, aki még a végeredménnyel sem volt előzetesen tisztában – kifejezetten izgalmas élmény volt.

borg.jpg

  1. New York bandái (2002) (kritikai itt)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a filmet nem idén láttam először – vagyis nem teljesen. Amikor még újdonságnak számított, nekifutottam és annyira unalmasnak találtam, hogy el is aludtam rajta. Amikor a Daniel Day-Lewis cikket írtam, és elmélyültem a témában, sajnos, nem sajnos, a New York bandái is terítékre került – és őszintén szólva ennek a filmnek álltam neki a legkevesebb lelkesedéssel. Aztán talán a legnagyobb meglepetés lett belőle, hogy úristen, mennyire jó ez a film – és vajon mit néztem én 15 évvel ezelőtt?

gangs.jpg

  1. Az utolsó mohikán (1992)

Még gyerekkoromból élt bennem egy halvány emlék, hogy az erdőben gyilkolásszák egymást katonák és indiánok – aztán ekkor óvodáskori énem el is lett távolítva a tévé elől. Mindenféle naturalista jelenetre felkészülve vettem elő idén ezt a filmet. 25 év távlatából már egyáltalán nem tűnt vészesnek, viszont a zene, a táj és a történet annyira magával ragadó volt, hogy magam sem értettem, hogy kerültem el ezt a filmet mindezidáig. Azóta többször is megnéztem, és 2019-ben tervezek róla egy hosszabb cikket is készíteni.

mohican.jpg

  1. Az ártatlanság kora (1993) (kritikai itt)

Hasonlóan a New York bandáihoz, úgy tűnik Martin Scorsese filmjei nem adják könnyen magukat elsőre – másodszorra viszont annál inkább. Gyönyörű, szívszorító történet, páratlan díszletekkel, csodálatos zenével és egy jó adag társadalomkritikával fűszerezve. Igazából nem tudom eldönteni, hogy Az ártatlanság kora vagy a Fantomszál tetszett-e jobban idén, mindenesetre annyi biztos, hogy nálam a 2018-as év legnagyobb filmélményei Daniel Day-Lewis-hoz köthetők. Kár, hogy csak most fedeztem fel, amikor már nyugdíjba is vonult.

poster_1.jpg

Végül, de nem utolsósorban, ajánlanám azt a cikkemet, amibe a legtöbb energiát fektettem idén, és talán a legkedvesebb számomra:

 Zseni vagy őrült? - A Daniel Day-Lewis életmű

ddl.jpg

Köszönöm az egész éves figyelmet, jövőre találkozunk!

Fehér karácsonyról álmodtunk

Legutóbb talán gyermekkoromban láttam fehér karácsonyt - ami sajnos nem mostanában volt. Idén, a december közepén történt havazásnak köszönhetően felcsillant végre a reménye, hogy ha szánkózni nem is megyünk, de az ablakon kinézve hófehér tájat láthatunk szenteste. Sajnos egy melegfront véget vetett ezeknek a fantáziáknak 2 nappal karácsony előtt. Mindenesetre az adventi időszakot így is bearanyozta a decemberi havazás. Jöjjön néhány budapesti fényképet a gyönyörű tájról, a nézegetés közben pedig Frank Sinatrát hallgatva akár álmodozhatunk arról, hogy majd jövőre fehér lesz a karácsony - ha idén már majdnem sikerült.

20181215_123907.jpg

20181215_122034.jpg

20181215_123250.jpg

20181215_123221.jpg

20181215_123953.jpg

20181215_132506.jpg

20181215_125109.jpg

20181215_125425.jpg

20181215_125832.jpg

20181215_130349.jpg

20181215_132648.jpg

20181215_130827.jpg

20181215_131039.jpg

20181215_131319.jpg

20181215_131522.jpg

20181215_131954.jpg

20181215_070449.jpg

20181216_182824.jpg

20181216_185646.jpg

Borzalmas karácsonyi meglepetések

Karácsony előtt a vásárlási láz a tetőfokára hág. Ahány üzlet, annyiféle ajándéklehetőség közül válogathatunk szeretteink számára. Vagy, a polcok kínálatát látva, esetleg az is megfordulhat a fejünkben, hogy a legundokabb munkatársat, és a legirritálóbb rokont is meg tudjuk lepni valami szépséggel. Jöjjön egy válogatás az idei legfurcsább termékekből!

 

Bűbájos csokifigurák

20181202_121117.jpg

Egy kis édesség minden ajándékcsomagban jól mutat - lehetőleg ördög, sunyi tekintetű Mikulás és nyuszis hóember nélkül.

 

Csúnya karácsonyi pulcsi

20181206_172825.jpg

Oké, hogy divat minél csúnyább, ünnepi mintás kötött pulóvert húzni manapság - de azért legyen inkább vicces, mint szimplán ronda.

 

Majmos mécsestartó

20181216_124647_1.jpg

Afrikai stílusú karácsonyhoz el tudnám képzelni, ahogy meggyújtunk egy illatos mécsest a majmocska kezén - az ünnepi vacsora tetőpontjaként.

 

Hittan füzet

20181223_161104.jpg

Alsó tagozatos gyermekeinket, vagy mélyen vallásos ismerőseinket meglephetjük ezekkel a tematikus borítójú hittan füzetekkel, amelyek így az ünnepek előtt bukkantak fel a boltok polcain.

 

Lámán lovagló napszemüveges Mikulás

20181213_145603.jpgIdén a lámák és alpakkák visszatértek a divatba, és láthatóan karácsonyi stílusban is hódítanak. A Mikulás pedig napszemüveggel védekezik a káros UV-sugarak ellen.

 

Szőrös rénszarvas dísz

20181216_143624.jpg

Ha túlzottan snassznak érezzük a hagyományos gömbdíszeket, választhatunk szőrös rénszarvasokat is, habár feltételezhetően öreg vagy fagyott példányok lehetnek, hogy ennyire szürke a bundájuk.

 

Meggyújtható gyermek formájú gyertyák

20181208_115145.jpg

El lehetne képzelni annál meghittebb karácsonyt, ahogy egy tündéri gyermeket a feje tetején meggyújtunk és nézzük, ahogy szétolvad? Esetleg Jack, aki a házat építette, üdvözölné ezt a lehetőséget.

20181208_115215.jpg

Jake Gyllenhaal - Egy svéd nemes Hollywoodban

„Nincs fontosabb dolog annál, mint ahogyan másokkal viselkedünk. Nem az számít, hogy milyen munkát teszünk le az asztalra. Nagylelkűséggel, kedvességgel és türelemmel juthatunk a legmesszebbre életünk során” – Jake Gyllenhaal.

0_10.jpg

1980. december 19-én született Los Angeles-ben Jacob Benjamin Gyllenhaal. Tehetős és befolyásos család tagja, édesapja, Stephen Gyllenhaal filmrendező, édesanyja, Naomi Foner Oscar-díjra jelölt forgatókönyvíró. Nővére, Maggie Gyllenhaal színésznő, akinek férje szintén egy közismert színész, Peter Sarsgaard. Egyébként a mai napig Maggie és Jake az egyetlen testvérpáros, akiket a 21. században Oscar-díjra jelöltek. Jake keresztanyja pedig nem más, mint Jamie Lee Curtis, nagybátyja pedig az az Anders Gyllenhaal, aki a The Miami Herald vezérigazgatója.

3_62.jpg

A Gyllenhaal-családról érdemes tudni, hogy az egyenes ági, férfi leszármazottak születési joguknál fogva svéd nemeseknek számítanak, így Jake Gyllenhaal is megtalálható a svéd arisztokráciát tartalmazó almanachban. Jake egy interjú során elmesélte, hogy ősei már a 17. század óta befolyásos családnak számítottak Svédországban, és dédapja emigrált az Egyesült Államokba az 1900-as években. Azonban ő mégsem a svéd katolikus, nemes vonalat érzi magáénak, hanem a lengyel-lett származású édesanyja neveltetésének megfelelően leginkább zsidóként határozza meg magát. Azt is elmesélte, hogy a szülei számára nagyon fontos volt, hogy ne csak a gazdagságot látva nőjön fel. Így 13 évesen, amikor a zsidó hagyományok szerinti bar-micvóját (férfivé avatási örömnap) tartották, szülei egy hajléktalanszállóba vitték, ahol önkéntesként segédkezett, majd ezzel a közösséggel együtt ünnepelte meg vallása szerinti nagykorúságát.

10_37.jpg

Tulajdonképpen minden adott volt ahhoz, hogy Jake Hollywoodban kössön ki. Egészen kicsi korától szerepelt az édesapja által rendezett filmekben, az igazi áttörést és hírnevet viszont a 2001-es Donnie Darko hozta el számára – amelyben nővére is játszott, és egy testvérpárt alakítottak. Viszont karrierje még így is döcögött pár évig, egy nemrég adott interjúban viccesen visszaemlékezett, hogy milyen kasszasikerek castingján vérzett el. Egyik legkínosabb emléke Frodó meghallgatása A gyűrűk ura válogatóján: Peter Jackson rendező azzal búcsúzott tőle, hogy ő volt az eddigi legrosszabb, aki jelentkezett a szerepre. 2001-ben több hónapnyi meghallgatás után a Moulin Rouge főszerepéért maradt versenyben Ewan McGregorral és Heath Ledgerrel – végül előbbi kapta meg a szerepet, viszont Jake ezt az elúszott lehetőséget nevezi pályafutása legfájóbb pontjának. 2004-ben a Vágtában balesetet szenvedett Tobey Maguire helyére már le is szerződtették a Pókember 2 forgatására, viszont Maguire végül mégis felépült a felvételek kezdetére, így Jake-et elbocsátották. 2005-ben a Batman: Kezdődik forgatókönyvírója úgy nyilatkozott, hogy Bruce Wayne karakterét Jake Gyllenhaalként képzelte el – viszont végül Christian Bale játszhatta el Batmant. 2009-ben pedig az Avatar főszerepéről csúszott le azzal az indokkal (ami egyébként a szintén versenyben maradt Matt Damont is érintette), hogy akkor már túlságosan ismert színész volt, viszont James Cameron inkább egy ismeretlenebb színészt látna szívesen Jake Sully-ként.

12_32.jpg

De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza 2005-be, amikor is Jake eddigi karrierje talán legfontosabb állomásához érkezett. A Túl a barátságon Annie Proulx novellája alapján készült, ami 1997-ben rendkívül vegyes fogadtatásban részesült. Az amerikaiaknak van egy sztereotípiája a cowboy-okról, miszerint ők a magányos vadászok, a Vadnyugat hősei, példás családapák, a maszkulinitás hierarchiájának vezetői. Proulx pedig éppen ezzel a vízióval ment szembe, amikor két cowboy szerelmének történetét vetette papírra. Ráadásul 20 évvel ezelőtt egyáltalán nem volt „divat” a homoszexualitás mozgóképes ábrázolása, a filmstúdiók se rendezőt, se színészt nem szívesen adtak „meleg-témájú” filmekhez. 1993-ban is óriási felzúdulás övezte Jonathan Demme rendezte Philadelphia – Az érinthetetlen című művét, amelyben Tom Hanks egy AIDS-ben szenvedő ügyvéd megaláztatásait tárta a nézők elé. És bármennyire is döbbenetesre sikerült, ez a film mégsem tudta ledönteni a homoszexualitás drámai ábrázolásának tabuját Hollywoodban.

11_37.jpg

A tajvani Ang Lee volt az, aki merész rendezésével megtörte a jeget. Jake Gyllenhaal mellett egy szintén népszerű, fiatal színészt, Heath Ledgert szerződtetett le a másik főszerepre. Habár a forgatás során a két színész remekül összebarátkozott, és egy heves csókjelenet orrtöréssel végződött, a pletykáknak mégis elejét vette, hogy Ledger a valóságban is feleségül vette filmbéli partnerét, Michelle Williams-et - az egy évvel később született kislányuknak pedig Jake lett a keresztapja. A 2005-ös Oscar-gálán szinte csak kényes témákkal foglalkozó filmek versengtek: ott volt a Transamerica, ami egy transzszexuális nő történetét meséli el, aztán Truman Capote is megelevenedett egy életrajzi dráma formájában, a legjobb film díját pedig a rasszizmus ábrázolása kapcsán emlékezetes Ütközések kapta meg. A Túl a barátságon a legjobb rendezés kategóriájában győzött, de mindkét főszereplő bezsebelt egy-egy jelölést, nemcsak merész szerepvállalásuknak, hanem kiemelkedő tehetségüknek köszönhetően.

2_67.jpg

2008 januárjában az egész világot megdöbbentette, hogy Heath Ledger gyógyszer-túladagolás miatt életét vesztette. Habár a Batman – A sötét lovagban nyújtott alakításáért kapott egy posztumusz Oscar-díjat, sokan a Túl a barátságon-t tartják rövid pályafutása legjobb játékának. Például a háromszoros Oscar-díjas Daniel Day-Lewis egyik kedvenc filmjének nevezte a művet, és a Vérző olajért kapott SAG-díját (amerikai színészszakszervezet által adományozott kitüntetés) Heath Ledgernek ajánlotta. Ahogy köszönő beszédében elmondta Ledger utolsó filmbeli jelenete kapcsán: „sosem láttam még egy olyan megindító alakítást, ami ehhez fogható lenne.”

Tehát, a Túl a barátságon kapcsán a figyelem alapvetően Heath Ledgerre irányult, de Jake karrierjének is jelentős dobást adott a szerep és az Oscar-jelölés. Innentől válogathatott a jobbnál jobb ajánlatok között. Jake is a method acting híve (amiről bővebben itt lehet olvasni a blogban), például a Túl a barátságon-ra történő felkészülés során egy wyomingi farmra költözött, hogy megismerkedjen a juhászkodás fortélyaival és a vidéki élet rejtelmeivel. Tekintsünk át még néhány emlékezetes alakítását, és nézzük meg, hogy mit tett értük!

6_49.jpg

2005 – Bőrnyakúak

Az öböl-háborúban szolgáló, amerikai tengerészgyalogos szerep kedvéért több kiló izmot épített magára és beköltözött pár hétre egy katonai kiképzőtáborba akklimatizálódni.

11_2.png

2012 – Az utolsó műszak

A Los Angeles-i járőrökről szóló drámára úgy készült fel, hogy pár hétig egy ugyanolyan rendőrpáros mellé szegődött megfigyelőként, ami a filmben is látható, és éles bevetésekre kísérte el őket. A forgatáson a stábtagok közül a bátrabbaknak engedélyezték, hogy kipróbálhatják magukon a paprika spray vagy az elektromos sokkoló hatását – végül egységesen az utóbbi mellett döntöttek, és Jake is vállalta, hogy sokkolóval kiüssék. Az esetről később annyit nyilatkozott „rövid ideig tartott, de igen fájdalmas volt.”

12_33.jpg

2013 – Fogságban

Ebben a filmben is a rendvédelem kötelékébe állt, ám ezúttal egy nyomozót alakít. Jake aktívan részt vett karaktere kidolgozásában, ő javasolta a rendezőnek, hogy az általa játszott figurán tetoválások legyenek, pecsétgyűrűt hordjon és tikkeljen. Jake egyik kedvelt színészi eszköze a pislogással való játék: a detektív szerepének különös védjegyét adja az állandó tikkelés, ellenben a Donnie Darko-ban, vagy a mindjárt részletesebben bemutatott Éjjeli féregben rendkívül ijesztőnek hat, hogy szinte végig farkasszemet néz a kamerával és a többi szereplővel.

13_27.jpg

2014 – Éjjeli féreg

A véres sztorikra vadászó, gátlástalan paparazzi karakter miatt ijesztően soványra fogyott – ebben az időben az is megjelent róla a médiában, hogy esetleg valamilyen komoly betegséggel küzd. Kiderült, hogy Jake ötlete volt a radikális súlyvesztés, szerinte az általa megformált Louis Bloom egy éhes sakálhoz hasonlít, ezért úgy is akart kinézni. Az Éjjeli féreg összes jelenetében látható a figura, Jake pedig úgy memorizálta a szerepét, mint egy színdarabot – tehát azt is megtanulta, hogy a másik fél mit mond neki, ezáltal az egész forgatókönyvet kívülről tudta, és a mai napig idézni tud belőle, ha erre kérik egy talkshowban. Az egyik jelenetbe pedig annyira beleélte magát, hogy baleset lett a vége: improvizálta, hogy miután kiordította magát tükörképét nézve, még bele is üt egyet. Ennek az lett a vége, hogy úgy elvágta a kezét, hogy azonnal kórházba kellett vinni, és 46 öltéssel tudták csak összevarrni egy 4 órás műtét során. 6 óra múltán viszont visszatért a forgatásra, az ominózus jelenet pedig a filmben is látható – viszont az is, hogy gyakran a háta mögé, asztal alá vagy valahová elrejteni kényszerül a kezét, hogy ne látszódjon a sérülés. Habár díjak szempontjából abszolút alulértékelt az Éjjeli féreg, a kritikusok és a nézők szerint is pályafutása eddigi legjobb alakítását nyújtotta a szerepben.

17.jpeg

2015 - Mélyütés

A Mélyütés című drámában egy fiktív ökölvívót alakít, aki éppen karrierje csúcsán áll, ám egy családi tragédia beárnyékolja életét, és ebből próbál újra talpra állni, ismét felküzdeni magát a legjobbak közé. Jake igen nagy erőket fektetett a felkészülésbe, éppen előtte forgatta le az Éjjeli féreg című filmet, amelynek kedvéért versenysúlya alá ment 15 kilóval. Így a bokszoló szerep miatt híznia kellett 6 kilót, majd szálkásítania testét, emiatt hónapokig a hét minden napján kétszer is edzett. A film eredeti címe („Southpaw”) egy szleng kifejezés, amit balkezű bokszolókra használnak. Gyllenhaal jobbkezes, viszont edzői instrukciók alapján a Mélyütés utolsó nagy bokszmeccsén balkézzel üt.

16_17.jpg

2015 – Everest

Az 1996-os Everest tragédiát feldolgozó filmhez történő felkészüléshez meglátogatta az általa alakított Scott Fischer családját, hogy minél hitelesebben tudja ábrázolni a néhai hegymászó karakterét. Nem mellesleg a filmforgatás végig hasonló hőmérsékleten zajlott, mint ami az Everesten uralkodik, a rendező, Baltasar Kormákur, pedig néhány stábtagot, köztük Jake-et is magával vitte hegyet mászni a Dolomitokba.

15_22.jpg

2017 – Bostoni erő

A 2013-as bostoni merénylet egyik sérültjét alakítja, akinek amputálták mindkét lábát. A szerep kedvéért Jake több mint 10 kilót fogyott, és a forgatás ideje alatt sötétbarna kontaktlencsét viselt. Az általa alakított Jeff Baumannal nemcsak, hogy megismerkedett, de barátságot kötött vele, így alaposan tanulmányozni tudta, hogyan él mozgáskorlátozottként, és egy rehabilitációs központba is elkísérte, ahol további sebesültekkel felvehette a kapcsolatot. Jake-et még az a megtiszteltetés is érte, hogy 2016-ban a Fenway Parkban, a maraton emlékére rendezett baseball meccsen övé volt az első dobás lehetősége Jeff Bauman mellett.

14_28.jpg

Végül, jöjjön még pár érdekesség!

A 2007-es Zodiákus című filmbe Jennifer Aniston ajánlotta be (Mark Ruffalo-val együtt), ugyanis David Fincher arról faggatta, hogy kik a kedvenc kollégái, akikkel korábban már dolgozott és a színésznő őket emelte ki. Az ifjú apa szerepének felkészüléséhez Jake egy játékbabát és egy régi típusú pelenkát kapott a direktortól. A köztudottan rendkívül alapos munkát végző rendező pedig digitálisan szőrösebbé varázsolta Jake kezét, ahogy mondta „a közeli felvételeken túlságosan finomnak és nőiesnek tűnt.”

Ahogy korábban említettük, Jake az utolsó pillanatban csúszott le Pókember szerepéről, viszont megállapodtak Tobey Maguire-rel, hogy fizikai hasonlóságukat kihasználva játszanak majd még együtt. Ez 2009-ben valósult meg a Testvérek című drámában, ahol ténylegesen egy testvérpárt alakítottak.

13_26.jpg

Jake eddig négy filmben alakított özvegyet (Holdfényév, Mélyütés, Darabokban, Éjszakai ragadozók), illetve a Donnie Darko-ban is meghal a barátnője.

Habár eddig csak prózai mozifilmekben láthattuk, a Broadway-en már többször szerepelt musicalekben, néhány előadás zenei anyagát hivatalosan is kiadták, amiken hallhatjuk énekelni.

Jake egy talkshow-ban elmesélte, hogy pár éve civilként ellátogatott a Fehér Házba, mert éppen Washingtonban járt, és azelőtt még sosem látta belülről az épületet. Az idegenvezetés során két biztonsági őr megkérte, hogy fáradjon velük. Jake döbbenetére egyenesen az Ovális Irodába vezették, ahol Obama elnök fogadta – akit a biztonsági szolgálat értesített a belépők névsorát áttekintve, hogy a színész az épületben tartózkodik. Jake elmondása szerint annyira zavarban volt, hogy csak arra emlékszik a találkozóból, hogy az elnök megköszönte eddigi munkáját, majd hozzátette, hogy szívesen látná egy vidámabb filmben is.

Kamaszkorában Jake több nyarat az óceánparton töltött életmentőként. Elmondása szerint sosem kellett senki miatt vízbe vetnie magát, de egyszer egy elég csúnya medúzacsípésnél kellett a fájdalmat enyhítenie: aminek, mint tudjuk, az egyik közismert módja a sérülés vizelettel való kezelése.

9_39.jpg

Jake kedvenc könyve Harper Lee-től a Ne bántsátok a feketerigót!, két németjuhászát is a regény karaktereiről, Atticus-ról és Boo-ról nevezte el.

A People Magazine Jake-et is beválasztotta az „50 legszexibb agglegény” listájára. Amennyire a pletykáknak lehet hinni, a színész jelenleg is szingli. Korábban több évig élt együtt Reese Witherspoon és Kirsten Dunst színésznőkkel is. Utóbbi hölgyet nővére mutatta be neki, miután együtt dolgoztak a Mona Lisa mosolya című filmben. A testvéri gondoskodás pedig kölcsönös, Jake a Bőrnyakúak forgatásán ismerte meg Peter Sarsgaard-ot, és közreműködésének köszönhetően egy éven belül sógorok lettek.

4_61.jpg

Miután nagy nehezen összejött egy Oscar-díj Leonardo DiCaprio-nak, arról kezdett el cikkezni a sajtó, hogy Jake Gyllenhaal lesz a következő, akinek pár éven belül biztosan összekampányolnak egy aranyszobrocskát. Mint DiCaprio esetében, nem biztos, hogy a legjobb alakításáért kapja meg, de mindenképpen érdemes rá az alapján, amit eddig letett az asztalra. Mi pedig csak a legjobbakat kívánjuk neki! És persze boldog születésnapot!

5_51.jpg

Ha tetszett a cikk, a következő Jake Gyllenhaal filmkritikák és kapcsolódó cikkek is érdekelhetnek!

Szerelem és más drogok

Fogságban

Everest

Éjszakai ragadozók

Bostoni erő

Daniel Day-Lewis

Method acting

A bokszfilmek evolúciója

1_71.jpg

A ház, amit Jack épített

„Undorító, gusztustalan, hányingerkeltő, hitvány, el sem kellett volna készülnie” – mondták a cannes-i filmfesztiválon a felháborodott nézők, a premiervetítés közben több, mint százan elhagyták a termet. Ám, az előadás végén mégis állótapssal jutalmazták Lars von Trier legújabb munkáját. Akkor most hogy is van ez?

1_70.jpg

A dán rendezőt sok jelzővel lehetne illetni, de azzal, hogy unalmas, semmiképpen sem. Bármit is csinál, az mindig formabontó és felkavaró, ő az a direktor, aki sosem fél megmutatni az emberi természet sötét oldalát. Egyébként sokan kirívóan ízléstelennek tartják. Hét évvel ezelőtt azzal kavart óriási botrányt egy cannes-i interjú során, hogy kijelentette: "Megértem Hitlert, mint embert. Csinált pár rossz dolgot, de mégis látom, ahogy ott ül a bunkerében. Szeretem Albert Speert is, a Harmadik Birodalom építészét és a munkáit. Oké, náci vagyok. Mi nácik szeretjük a nagyszabású dolgokat, és lehet, hogy a következő filmem az Endlösunról fog szólni. Szimpatizálok Hitlerrel, ám ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a zsidók lemészárlásával. Az égvilágon semmi problémám nincs a zsidó közösséggel. De Izraellel tele van a tököm.” Ezek után, nem meglepő módon Lars von Triert kitiltották a filmfesztiválról, és még így hét esztendő múltán is csak versenyen kívül mutathatta be A ház, amit Jack épített című alkotását.

6_48.jpg

A rendező legújabb filmje egy pokoli vízió a gonoszról, ami igencsak provokatív és a nézhetetlenségig kegyetlen. Ugyanakkor vitathatatlan művészi teljesítmény is. Egy rendkívül nehéz darab, ami vélhetően sokakat megbotránkoztat, akiket viszont csak mértékkel, nekik egy igazán emlékezetes és különleges élményben lesz részük. A ház, amit Jack épített az alkotás kedvéért való alkotás mintapéldája, egy „autoerotikus egomasszázs” – ahogy egy kritikus fogalmazott. Tulajdonképpen a mű a teremtés és a művészet felsőbbrendűségéről zeng ódákat, és annyira saját magáról beszél benne Lars von Trier, hogy még önmagától is idéz korábbi filmjei képkockáit bevágva.

00_6.jpg

Azt már tudjuk, hogy valami igazán egyedi és botrányos dologról van szó, de mégis, ki az a Jack, aki a házat építette? Leegyszerűsítve az egész történet Dante Isteni színjátékának újraértelmezése. Még az irodalomórákról emlékezhetünk rá, hogy az élete közepén járó Dante zarándokútja során letér az útról, sötét erők törnek rá, ekkor szegődik mellé Vergilius, aki kivezeti onnan, végigkalauzolja a poklon, a purgatóriumon, végül elkíséri a paradicsom kapujához. Lars von Trier Jack-je leginkább csak a pokolban jár. Egy középkorú mérnök meséli el egy ismeretlennek (akit egyébként A bukás című filmben Hitlert alakító színész játszik) munkássága öt meghatározó eseményét: ő egy meg nem értett zseni, aki a tökéletes házat szeretné felépíteni, és eközben művészi hajlamait abban éli ki, hogy bizarr pózokban fotózza az általa meggyilkolt embereket, a képeket pedig „Mr. Sophistication” (magyarul Kifinomult Művész) aláírással a helyi sajtóban megjelenteti. Jack építészetének téglái ezek a holttestek, amiket egy fagyasztó raktárban tárol.

9_38.jpg

Nincs mit szépíteni, ebben a filmben két és fél órán át azt nézhetjük, ahogy Jack nőket és gyerekeket öl, elképesztően kegyetlen és igen változatos módszerekkel. Igazából Jack nem szeretne mást, csak alkotni, és bántja, hogy senki nem érti meg. A sorozatgyilkos élvezi, ahogy kínozza és feldolgozza áldozatait, szórakoztatja, ahogy saját hűtőkamrájában kompozícióba rendezi őket. Tulajdonképpen sokat gondolkoznunk sem kell, Vergilius és Jack beszélgetéséből kiderül, hogy ez az egész csak egy metafora, a pusztulásban rejlő szépséget ábrázolja az alkotás. Nehéz elképzelni ennél találóbb ars poeticát Lars von Trier részéről, hiszen az egész életműve is éppen erről szól, és biztosan ő is örömet lel abban, hogy meg tudja kínozni nézőit, amikor bemutatja nekik, hogy mennyire ronda is tud lenni az élet.

3_61.jpg

További hasonlóság, hogy Jack, akárcsak a rendező, kényszerbeteg. Jack nemcsak kényszeresen gyilkol, de kényszeresen takarít is. Ahogy a tetthelyeken suvickolja a padlót, törölgeti a falat, rendezgeti a hullákat, azzal számtalan szórakoztató percet szerez a nézőknek – bármilyen morbidan is hangzik ez egy rendkívül nyers módon naturalista film esetében. Lars von Trier olyan fekete humort épített ebbe a művébe, ami egészen párját ritkítja. Az, hogy a szadizmus ilyen szintű ábrázolása mellett végig szórakoztató figurának megmarad Jack, és a film végén pedig felcsendül a dallamos és könnyed Hit The Road Jack, egyszerűen zseniális.

2_66.jpg

Persze mindehhez kellett egy olyan kaliberű színész is, mint Matt Dillon. Az ő pályafutása kicsit olyan, mint Matthew McConaughey-é, aki hirtelen ráébredt, hogy nemcsak vígjátékokból áll a világ, komolyabb témakörben is kipróbálta magát – aminek a vége egy Oscar-díj lett. Dillon úgy nyilatkozott a filmről, hogy ez volt az egyik legkeményebb munka az életében, de megérte, mert nagyon elégedett az eredménnyel. Ez abszolút látszik is, mondhatni tökéletes alakítást tett le az asztalra. Hol mániákus, hol számító, hol sármos, hol hidegvérű, hol megnyerő, hol laza és hol iszonytató – minden verzióban brillírozik, pusztán a tekintetében is elcsíphetjük az eszelős gyilkost. Megborzongat minket, mégsem undorodunk tőle. Mi több, kíváncsivá tesz, hogy mit tartogat még számunkra. Már eleve nagy teljesítmény az is, hogy a két és fél órás időtartam alatt végig fenntartja az érdeklődést, de ez egészen zseniális, hogy egy percre sem válik unalmassá ez a gyomorforgatóan kegyetlen figura.

4_60.jpg

A ház, amit Jack épített kapcsán eszünkbe juthat Bret Easton Ellis Amerikai pszichója is. Aki olvasta a könyvet, biztosan nem felejtette el azóta sem a betegesebbé betegesebb formájú, brutális gyilkosságokat, amelyeket a legapróbb részletességgel mutatott be a szerző a főszereplő hányaveti tolmácsolásában. Bármennyire is undorító olvasmány volt, egyszerűen nem lehetett letenni – képtelenség volt elszakadni ekkora tabuktól, hogy bárki képes ilyen élvezettel nőket, férfiakat, gyerekeket és állatokat megkínozni, majd kivégezni. Meghökkentünk, elítéltük a főszereplőt, de a lelkünk mélyén valahol mégis megnyugvással töltött el minket, hogy csak egy fiktív történetet olvastunk. Valahogy így van ez Jack-kel is, aki a házat építette. Ez Lars von Trier Amerikai pszichója. (A könyv alapján készült, harmatgyenge filmet pedig inkább felejtsük el.)

8_46.jpg

Ha pedig ez sem lenne éppen elég provokáló, a rendező még pár polgárpukkasztó dolgot is belecsempészett alkotásába. Viselt dolgaira tekintettel, főhőse számára ikonként elevenedik meg Hitler, Sztálin és Mussolini. Egy hírhedt náci kivégzési módot is láthatunk, amikor Jack egy golyóval készül egyszerre több életet is kioltani. Aztán a II. világháború egyik német repülőgépe, a náci terrorbombázások egyik hírhedt eszköze, a Stuka zuhanóbombázó tökéletességéről és szépségéről mesél nekünk. Továbbá Jack a korábban már említett Albert Speertől idéz, aki Berlin újjáépítésének tervezése kapcsán kifejtette gondolatait az erős és gyenge építőanyagokról: előnyben részesítette a gyenge anyagokat, amiknek beépítésével az épületek idő előtti romlását és pusztulását akarta előidézni, mivel vonzották az építészeti romok. A rendező a „MeToo” mozgalomra is reflektál, mivel őt is több ízben nevezték már nőgyűlölőnek, aki állítólag kéjes gyönyörrel képes gyötörni a színésznőit mindaddig, amíg tökéletes nem lesz egy-egy jelenet. Lars von Trier válasza pedig annyi, hogy ebben a művében túlnyomó többségben női áldozatokat mutat, akik ráadásul idegesítők, hiszékenyek és buták. Emellett az emberek elhidegülése és közönye is megjelenik a filmben: Jack szabadon járkál ki-be különböző lakásokból hullákat cipelve, de senki nem buktatja le. Az egyik jelenetben egy bérház ablakából az éjszaka csöndjébe ordítva demonstrálja leendő áldozatának, akit szintén segélykiáltásra biztat, hogy kiabáljon torkaszakadtából segítségért, úgysem siet senki sem a megmentésére.

7.jpeg

Szó, mi szó, A ház, amit Jack épített letaglózó moziélmény, egyszerre felkavaró és mélyen elgondolkodtató alkotás. Lars von Trier fekete humora, sodró lendülete, cinizmusa továbbra is páratlan, egyszerűen nem tűnik el nyomtalanul a néző fejéből. Nemcsak azért, mert mondjuk egy életre belénk vésődik a jelenet, ahogy egy kisfiú metszőollóval lenyisszantja a kiskacsa lábát (a rendező később mindenkit megnyugtatott, hogy a madárnak a valóságban nem esett bántódása). Ha az ember nyitottan és érdeklődően áll hozzá, akkor könnyedén megértheti, hogy a sorozatgyilkos megbánást nélkülöző tettei mögött valójában egy filmművész gyarlósága rejtőzik. A rendező úgy nyilatkozott, hogy ez lesz az utolsó filmje, és valóban: A ház, amit Jack épített eddigi életművének összegzése, csúcsterméke. Ezt akár nevezhetjük nagybetűs Művészetnek is – ha van hozzá gyomrunk.

5_50.jpg

A ház, amit Jack épített (The House That Jack Built, 2018)

dán-francia-német-svéd dráma, 155 perc, (18)

Rendező: Lars von Trier

Főszereplők: Matt Dillon, Bruno Ganz, Uma Thurman, Riley Keough

10_36.jpg

Advent Prágában

Ha az ünnepi időszakból külföldön is szeretnénk elcsípni némi hangulatszikrát, leginkább Bécs szokott lenni a célállomás, a közhiedelem szerint ott található az adventi vásárok alfája és omegája. Érdekes módon Prágáról senki sem beszél, pedig cseh barátaink is igazán megadják a módját a karácsonyi készülődésnek.

20161217_163137.jpg

Kezdjük Béccsel. Régóta álmodoztam róla, hogy megnézem azt a meseszép ünnepi forgatagot Bécsben, amiről mindenki ódákat zeng. Végül csak összejött egy hosszúhétvége, ráadásul éppen a karácsony előtti utolsó hétvégén, advent csúcspontján. Habár korábban jártam már az osztrák fővárosban, az adventi vásáron kívül szerettem volna még várost nézni, illetve karácsonyra beszerezni ezt-azt. Bármennyire is tökéletesnek tűnt a csillagok együttállása terveim megvalósításához, valójában eddigi utazásaim legborzalmasabbja kerekedett ki belőle.

100_7392.jpg

Ahogy a villámgyors, csúcsszuper buszunk bekanyarodott az Erdberg Station-re, úgy éreztem, egy világvégi barakkba érkeztem. Utána a metró okozta a következő sokkot: egy olyan ősrégi szerelvény gördült be az állomásra, aminek az ajtaját az utasnak kell kézzel kirángatnia – persze nem is sikerült, csak megmentőnk segítségével. Még ekkor is úgy gondoltam, hogy ez csak a külvárosi légkör hatása, a legrosszabbon túl vagyok. De nem így történt.

100_7390.jpg

Valahogy sejtettem, hogy tömeg lesz, de erre még álmomban sem mertem gondolni. A karácsonyi vásáron a standokhoz nem fértünk oda, forralt borozni esélyünk sem volt. A városnézés is hasonló zsúfoltságban telt, a Schönbrunnban pechünkre a nagy túrára fizettünk be, amit a jelzett 50-60 perc helyett kb. 3 óra alatt tudtunk le, mivel annyira csigatempóban haladt az érdeklődők sokasága teremről teremre – ráadásul a kiállításból sem sokat láttunk, végtelen számú turistán kellett átverekedni magunkat, hogy a látványosságok közelébe férkőzzünk. A nagy bevásárlásra a Shopping City SÜD-öt néztük ki – azóta sem jártam ekkora plázában, de azt hiszem ekkora sorokat sem láttam a kasszáknál, próbafülkéknél, vagy csak szimplán az üzletek sorait végigjárva. A Glamour-napok az Árkádban kutyafüle ehhez képest. Ami pedig szintén nagyon zavart, hogy bárhová is mentem – metróztam, buszoztam, sarki boltba ugrottam le vagy csak szimplán az utcán sétáltam – ennyiszer életemben nem löktek meg. Simán belém tolták a bevásárlós kocsit, oldalba vágtak a bevásárló kosárral, vagy csak szimplán nekem jöttek, ha éppen útban voltam.

100_7396.jpg

Egyébként a hab a tortán az volt, hogy a szuperértékelésű, belvárosi szállodánkban egy eltévedt vendég bejutott hozzánk a saját mágneskártyájával, a frászt hozva ránk az éjszaka közepén. Így a hátralévő két éjjelt úgy aludtuk végig, hogy az ajtó elé toltuk a méretes hűtőszekrényünket. Az egyetlen hely, ahol vigaszt leltünk a bécsi rémálomban, az az állatkert volt a pandákkal és koalákkal – alig volt ott rajtunk kívül látogató, de legalább jó hideg volt...

100_7357.jpg

Szóval abban biztos voltam, hogy ha legközelebb elutazom valahová advent idején, az nem Bécs lesz. Ellenben, éppen abban az évben jártam először Prágában, és a cseh főváros annyira magával ragadott, hogy elhatároztam: ide még vissza kell térnem. Prága mindig gyönyörű, és feltételeztem, hogy ez adventkor sincs másképpen . És ha már lúd, legyen kövér is: szintén az aranyvasárnapot is érintő hétvégén indultam el karácsonyi élményeket gyűjteni.

20161217_163347.jpg

A blogban korábban született már egy bejegyzés a száztornyú városról (itt elérhető), így fő attrakcióiról most nem bocsátkoznék részletekbe. Összegezve annyi bizton állítható, hogy fekvésének, a világörökség részének számító patinás óvárosának és az életteli, nyüzsgő, modern belvárosi központjának köszönhetően Prága az egyik legkedveltebb közép-európai úti cél, ahová naponta 11 ezer turista érkezik – adventkor pedig feltételezhetően az átlagnál nagyobb a forgalom.

20161217_161505.jpg

Valójában még gyönyörűbb látvány fogadott, mint amit elképzeltem: az amúgy is igen kedvelt cseh fővárost az ünnepi fények, a díszkivilágítás és a karácsonyi vásár tette még különlegesebbé, álomszép arcát mutatta meg adventi öltözetében. Az arany város ekkortájt igazán méltó eme becenevére, ráadásul már november közepétől elkezdődik a karácsonyi készülődés. Ilyenkor a leghíresebb tornyok, a Vár, a Vencel tér, a Károly-híd és az Óratorony környéke mind-mind ünnepi fényárba borulnak, karácsonyfák, betlehemek emelik az ünnep meghittségét, és különböző vásárfiát kínáló árusok, forralt bort, puncsot, édességeket, húsos falatokat kínáló standok lepik el a leglátogatottabb attrakciók területét. Már maga a látvány is elbűvölő, de az igazi karácsonyi atmoszférához elengedhetetlennek az illatok, a zene és az alapnyüzsgés. A semmihez nem fogható légkör pedig nemcsak szerintem volt ámulatba ejtő: éppen ebben az évben nyerte el az Óvárosi tér „Európa legszebben díszített adventi tere” címet.

20161218_131147.jpg

Prágában mindig sokan vannak, de meglepő módon nem tűnt zsúfoltabbnak aranyvasárnap sem, mint például ősszel. A városok királynőjének megvan az a különös varázsa, hogy habár lépten-nyomon hömpölygő turistákba lehet botlani, valahogy senki sem idegeskedik, lökdösődik, káromkodik, türelmetlenkedik, kiabál, hanem nyugodtan sétálgat a tömeggel együtt, mindenkit átjár a patinás épületekből áradó, semmihez sem hasonlítható atmoszféra. Ha pedig netán mégis a tűréshatárunk végére érkeznénk, mindig van a közelben 1-2 csendes, hangulatos utcácska.

20161217_165112.jpg

Összességében most is az volt a benyomásom, hogy Prágában jó dolog turistának lenni, mivel a helyiek teljes mértékben a külföldi vendégek kiszolgálására rendezkedtek be, mindenhol beszélnek angolul, csak udvarias és segítőkész csehekkel találkoztunk, bárhová is mentünk. Az viszont már más kérdés, hogy az itt élők hogyan viselik el ezt az irdatlan turistaáradatot a hétköznapok során – mindenesetre a szolgáltatóiparnak nyilván kifizetődő mulatság.

20161217_163500.jpg

Persze egy karácsonyi vásár nem is lenne az igazi az ünneplők sokasága a nélkül, a lenti képek pedig igazán magukért beszélnek, hogy miért lenne vétek kihagyni Prágát advent idején!

 20161217_163601.jpg

Ha tetszett a cikk, itt található még több információ és érdekesség Prágáról!

A száztornyú Prága

20161218_113216b.jpg

Il Volo – Notte Magica

Nem, nem elírás történt, habár hasonló műfajban utaznak (azaz a trió nevét lefordítva „repülnek”), nem az Il Divo-ról lesz szó, hanem fiatal, olasz énekesekről, akik a Három Tenor örökségét gondozzák tovább, és egy napon legendás elődjeik nyomdokaiba szeretnének lépni. Nem mellesleg tegnap adták első koncertjüket Budapesten.

il-volo-notte-magica-original-115332.jpg

Gianluca Ginoble, Piero Barone és Ignazio Boschetto 2009-ben ismerkedtek meg a Rai1 „Ti lascio una canzone” nevű tehetségkutatójában, amelyben a 13-15 éves fiatalok operaslágereket énekeltek. Az első show-t Gianluca nyerte meg, viszont a producerek fantáziát láttak egy trió létrehozásában – nem titkoltan a Három Tenor (Plácido Domingo, José Carreras és Luciano Pavarotti) mintájára. A műsor tetőpontja az volt, amikor a három kamasz fiú az ’O Sole Mio című klasszikust adta elő, amivel egy csapásra Olaszország kedvenceivé váltak.

il-volo-25-aprile.jpg

A világhírnév sem váratott sokáig magára, egy Amerikában élő, olasz zenei producer felfigyelt rájuk, így végül ők lettek az első olasz előadók, akik közvetlenül szerződtek egy amerikai lemezkiadó céggel. Első albumuk 2010-ben látott napvilágot Il Volo címmel, és a 6. helyig jutott az olasz albumlistán, később platina minősítést ért el. Illetve megjelenésének első hetében az album tizedik helyet ért el Amerikában a Billboard 200 listán, és vezette a Klasszikus Albumok listát 23 ezer eladott példánnyal. A fiúk sztárvendégként felléptek az American Idolban, az Ellen DeGeneres Show-ban és a Good Morning America-ban is. Továbbá két kategóriában is (Legjobb új előadó, Legjobb album duótól vagy együttestől) versenybe szállhattak a 12. Latin Grammy-díjátadón.

il-volo-steven-tyler.jpg

2012-ben jelent meg második lemezük „We Are Love” címmel, egy év múlva pedig egy karácsonyi albummal is jelentkeztek Buon Natale – The Christmas Album néven. A nemzetközi sikerek tartósnak bizonyultak, többek között koncerteztek Barbra Streisanddal, Anastaciával, Eros Ramazotti-val és Plácido Domingoval, illetve felléptek a 80. Rockefeller Center Karácsonyi Gyertyagyújtáson is. A második album címadó dalát, a We Are Love-ot pedig a 2012-es Nobel-békedíj Koncerten Oslóban, V. Harald norvég király jelenlétében énekelték el. 2014-ben elnyerték a Latin Billboard Zenei Díjátadón “Az év legjobb csapata” díjat is a latin pop albumok kategóriában.

gp_streisand_iivolo_t800.jpg

Nem sokkal ezután bejelentették, hogy egy vadonatúj, saját dallal indulnak a 2015-ös Sanremói Dalfesztiválon, aminek a győztese Olaszországot képviselheti az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Grande Amore elsöprő győzelmet aratott. A bécsi dalfesztiválon viszont csak harmadik helyezést értek el vele, de toronymagasan megnyerték a telefonos szavazatok listáját, és megkapták a verseny akkreditált újságírói által odaítélt Marcel Bezençon-díjat 'Sajtódíj' kategóriában. Habár a zsűrinél nem a Grande Amore lett a nyertes, igazi közönségsiker lett tengeren innen és túl, a trió a dalt még a New York-i Columbus Day Parade-on is előadta.

eu.jpg

Tehát az Il Volo tagjai fiatal koruk ellenére (a legidősebb énekes is csak 25 éves) már roppant sikeres karrierrel büszkélkedhetnek. Az együttes mostani koncepciója szerint ötvözi a népszerű operák világát a könnyűzene elemeivel. Annyira nagyszerűen és olyan minőségben teszik mindezt, hogy a kritikusok is a crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselőjeként tartják számon a triót. Nem véletlenül, hiszen az ifjú énekesek bátran, ugyanakkor stílusosan, finom ízléssel alkotják meg a klasszikusokban gyökerező, ugyanakkor nagyon is mai zenei világukat. Youtube videóik több százmilliós megtekintést értek el, népszerűségük a popsztárokét közelíti, rajongóik megőrülnek értük.

il_volo_notte_magica_hero.jpg

2016-ban Plácido Domingo közreműködésével megjelent a Notte Magica - A Tribute to the Three Tenors című albumuk, amelyen a Három Tenor munkássága előtt tisztelegnek, az ő repertoárjukból szemezgettek az új generáció legsikeresebb énekeseiként. Az Il Volo a Notte Magica turnéval érkezett Budapestre is, a Győri Filharmonikus Zenekar kísérte őket, és az a Marcello Rota vezényelt, aki Andrea Bocelli állandó karmestere.

Aki ezen az estén ellátogatott a Papp László Sportarénába, egy roppant szimpatikus és nagyon olasz együttessel találkozhatott, akik többek a között a következő szerzeményeket is előadták.

Turandot: Nessun Dorma

Granada

Tosca: E lucevan le stelle

Carmen: Les Toreadors (intermezzo)

Maria (from "West Side Story")

My Way

Tonight (from "West Side Story")

‘O Sole Mio

La Traviata - Libiamo ne`lieti calici

Ave Maria, Mater Misericordiae

Adeste Fideles

Grande Amore

Il Mondo

Habár a huszonéves fiatalok zenei képzettsége nem közelítheti meg egy több évtizede hangját képző operaénekesét, azért mindenképpen jó úton haladnak. Aki évről évre nyomon követi az Il Volo pályafutását, megfigyelheti, hogyan fejlődik a hangjuk. Amit a budapesti koncerten hallani lehetett, határozottan kellemes és minőségi élmény volt. Ráadásul az olasz operatörténelem klasszikusait hozták el a nézőknek, ahogy fogalmaztak ez a „Forza Italia”, hiszen a világ bármely táján ugyanúgy ismerik ezeket a klasszikus dallamokat.

2_65.jpg

A koncert hangulata is tipikusan olasz volt. A trió tagjai felosztották egymás között, hogy Piero olaszul, Gianluca angolul és Ignazio magyarul (!) beszél. Természetesen utóbbi nyelvtudás pár szóban merült ki (mint a „jó estét”, „köszönöm”, „szeretlek”, „gulyás”, és „boldog karácsonyt”), és nem mondanám, hogy megértettem volna a zenekar felkonferálását („Győri Filharmonic”) a kiejtés alapján. De a gesztus nyilván szívmelengető volt minden jelenlévő magyar számára - akik egyébként a közönségnek jó esetben a felét tették ki, alapvetően külföldiek érdeklődtek az esemény iránt. Tehát kellemes olasz humorral fűszerezték a csodálatos zenék közti részeket, többször megnevettetve a közönséget. Egyértelmű volt, hogy nemcsak úgy eljöttek haknizni egyet, hanem a nézőknek akartak kedveskedni is, például kérték, hogy tapsoljuk meg az olasz és magyar népet is, hiszen nekünk vannak a legszebb színű zászlóink a világon. Esetleg még Mexikó is játszik.

3_60.jpg

Az előadás előtt rövid interjúkat vetítettek az együttes tagjaival, akik elmondták, hogy igazából nem tudják, mire számítsanak Budapesten, hiszen ez lesz az első alkalom. Az alapvetően ülő koncert végére olyan tombolás alakult ki a színpad előtt és a lelátókon, hogy a srácok biztosítottak róla mindenkit: jövőre újra eljönnek ide. Bízzunk benne, hogy így is lesz! És esetleg még több, komoly zenét kedvelő, hazánk fiához/lányához is eljut az információ, hogy ha valami igazán minőségi élményre vágynak, akkor bátran váltsanak jegyet egy Il Volo koncertre.

4_59.jpg

És habár Három Tenor biztosan nem lesz belőlük, (mivel egyikük bariton), azért mindenképpen érdemes már most megismerkednünk nevükkel, mivel minden tehetségük adott hozzá, hogy hasonló sikereket érjenek el, mint legendás elődjeik.

Gianluca Ginoble (1995. 02. 11.), bariton

Piero Barone (1993. 06. 28.), tenor

Ignazio Boschetto (1994. 10. 04.), tenor

1_69.jpg

Adventi filmajánló

Van egy teljesen szubjektív listám olyan filmekről, amelyeket szeretek minden évben újranézni karácsony előtt. Vannak köztük könnyedebb és drámaibb, viccesebb és elgondolkodtatóbb, nevetős és sírós, ünnepi és kevésbé szezonális alkotások - de mindenképpen a szeretet témaköre a központi elem bennük, meghittséggel töltik meg az adventi estéket.

cmmcollage1.jpg

Holiday

Van, aki az Igazából szerelemre esküszik - számomra a Holiday a karácsonyi filmek alfája és omegája.

holiday_xlg.jpg

Szerelem a végzeten

Romantikus történet az ünnepi díszbe öltözött New Yorkban.

4a9957f17b656b411e4ba324f3ada55e.jpg

 

A nyomorultak

Victor Hugo klasszikus regényét musical formában ajánljuk, a csodálatos zene még inkább magasztosabbá teszi a gyönyörű történetet.

2013-les-miserables.jpg

 

Bridget Jones naplója

Minden idők egyik legnépszerűbb romantikus vígjátéka egy londoni szingli csacskaságairól.

mv5byjc3nju1ztetnmnjni00yznilwi3owqtmtjmytrkzdc1nde2xkeyxkfqcgdeqxvymtqxnzmzndi_v1.jpg

 

P.S. I Love You

A frissen megözvegyült Holly sorsát követhetjük nyomon, szívmelengető történet az újrakezdésről.

mv5bntg2mdg4mji5nv5bml5banbnxkftztcwmzq0mdczmw_v1.jpg

 

Kate & Leopold

A 19. századi Leopold herceg egy véletlen folytán napjaink New Yorkjába csöppen, ahol a sok furcsaság mellett a szerelem is rátalál.

b9354ced2ba239200621d3ccbf256944.jpg

 

Micsoda nő

Az utcalány és a milliomos üzletember románcát minden évben megtaláljuk a televíziós csatornák karácsonyi kínálatában is.

mv5bnjk2odqzndyxnv5bml5banbnxkftztgwmtcyndg4nje_v1.jpg

 

Napos oldal

Két mentális problémával küzdő ember együtt készül a karácsonyi táncversenyre, és nemcsak a próbák során lesznek egymás segítségére.

mv5bmtm2mti5nza3mf5bml5banbnxkftztcwodexntc0oa_v1.jpg 

Kaliforniai álom

Nagy hollywoodi romantikus, zenés film nagy álmokról és nagy szerelmekről.

poster.jpg

 

Szeretném, ha szeretnél

Könnyed kis romantikus film arról, amikor az esküvőszervező beleszeret a vőlegénybe.

9b683ca68bcee8ce68a3560d9460dc57.jpg

 

Sztárom a párom

A hollywoodi sztár és egy könyvárus szerelmének története, a romantikus vágyálmok netovábbja. 

mv5bmte5otkwyzytndhlnc00mzljltk1ytkty2ixzjlizmnjmjuzl2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvymtqxnzmzndi_v1.jpg

 

A csábítás elmélete

Egy vígjáték arról, hogy habár sokszor rosszul választunk és szenvedünk miatta, a megoldás talán csak egy karnyújtásnyira volt mindvégig.

61683.jpg

 

Ősz New Yorkban

Nemcsak az őszi, hanem a karácsonyi New York hangulatából is ízelítőt kapunk ebben a szomorkás drámában.

rni4zhrtwytlwhcpij4tal3opoy.jpg

 

Titanic

Szenteste valamelyik tévécsatorna kínálatában biztosan megtaláljuk a Titanicot is, bármennyire semmi köze nincs az ünnepekhez.

mv5bmddmzgu3ndqty2e5my00ztlilwizotutmty4zgi1yjdinjk3xkeyxkfqcgdeqxvynta4nzy1mzy_v1.jpg

 

Hideghegy

Az amerikai polgárháború idején játszódó nagy ívű szerelmi dráma talán kissé méltatlanul mellőzött alkotás, pedig minden adott benne, ami egy sírós-romantikus filmhez szükségeltetik.

40bb503fdd2e290b4e96c6c98a16e486.jpg 

Nektek mik a kedvenceitek? Várom kommentben. :)

New York-i élménykalauz

„A napfény átsütött a híd tartógerendáin, és a gerendák árnyéka ráesett az úttesten haladó járművekre. A folyón túl emelkedtek New York belvárosának óriási cukorsüvegekre emlékeztető, hatalmas, fehér épületei. … A város a Queensboro Bridge-ről nekem mindig olyan, mintha első ízben látnám, minden titkának és szépségének első, szűzies ígéretében. … Minden lehetséges, ha egyszer átjövünk ezen a hídon – ezt gondoltam.” F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

20181026_071902.jpg

Bármilyen sarkalatos véleményünk is van az amerikai életformáról, ahhoz nem fér kétség, hogy nincs még egy ilyen nemzet, akinek ekkora érzéke lenne a hatásvadászathoz. Manhattan sziklás talapzata lehetővé tette, hogy a legnagyobb amerikai álmok megszülessenek. Így jött létre a felhőkarcoló dzsungel, ahol több évtizeden keresztül zajlott a versengés, hogy melyik épület számít a világ legmagasabbjának. Habár napjainkban már nem az Egyesült Államok bitorolja ezt a címet, New York páratlan atmoszférájához foghatót sehol sem találunk, egyszerre a Föld kulturális fővárosának és vezető globális metropoliszának is nevezhetnénk. A város szíve Manhattan, a 21 km hosszú és 3,7 km széles szigetet 1,6 millión lakják, népsűrűsége 27 ezer fő/km2 – ezenfelül pedig évente nagyjából 60 millió turista is tiszteletét teszi itt.

20181025_202917.jpg

Európaiként belecsöppenve ebbe a forgatagba az első alkalom biztosan kulturális sokk lesz. A következőkben 10 kihagyhatatlan New York-i programlehetőségről lesz szó, amelyek révén akár életre szóló élményekkel gazdagodhatunk, és a Nagy Alma semmi máshoz nem fogható ízvilágából is kiváló kóstolót kapunk. Nem mellesleg még arra következtetésre is juthatunk, hogy a New Yorkban játszódó filmek elég ötlettelenek, mivel pontosan azt mutatják meg, amilyen a valóságban is az a város, amely sosem alszik. Viszont kétség sem fér hozzá, idelátogatva mi is a mozi szereplőivé válunk. Kezdjük is a legelején!

20181026_071911.jpg

Az első élmények New Yorkban

Metróval érkeztünk a JFK reptérről Manhattanbe. Sosem fogom elfelejteni, hogy amikor már majdnem a lépcső tetejére sikerült felvonszolnom 20 kilós bőröndömet magammal együtt, egyre hangosodó dudálásra lettem figyelmes. Ahogy kiléptem a felszínre a 41. utca és a 8. sugárút kereszteződésénél, nem akartam hinni a szememnek: előttem egy teljesen beállt dugó, az autók döntő többsége sárga taxi, de minden kocsi óriásinak tűnt, a sarkon egy hotdog árus stand, a lábam alatt egy metrórács, a sarkon valami gőzölgött a csatornafedél alól, velem szemben pedig a The New York Times szerkesztőségének felhőkarcolója. Megpróbáltam megkeresni a tetejét. Egy kis ideig csak álltam, és próbáltam feldolgozni a látottakat. Aztán végül csak elindultam, belevetettem magam a Time Square hömpölygő forgatagába. Nekem így kezdődött a nagy kaland, így mutatkozott be Manhattan.

20181025_175617.jpg

Sokszor elképzeltem már, hogy milyen lehet ott lenni, a mozifilmek alapján úgy gondoltam, hogy tulajdonképpen ismerem is. Viszont a kellős közepébe csöppenni, amikor úgy hirtelen rázúdul minden az emberre, annyira meghatározó élmény volt, amire mindig emlékezni fogok. Akárcsak arra, amikor először láttam mókust szaladgálni a Flatiron Building melletti parkban – nem sokkal később pedig ráébredtem, hogy itt bizony nem számítanak kuriózumnak és igen barátságosak. Vagy amikor Greenwich Village kis utcácskáit róttuk Halloween estéjén, és a cukorkakéregető, jelmezes gyerekeket kerülgettük. Vagy ahogy Chinatown-ban minden sarkon Rolex órákat, márkás táskákat és pénztárcákat akartak rám tukmálni „Purse, purse, purse” felkiáltással – és erről eszembe jutott, hogy otthon a Keletinél is anno volt ilyesmi „cigi, cigi, cigi” verzióban. Vagy, hogy itt milyen barátságosak, segítőkészek, udvariasok az emberek, és simán énekelnek az utcán, vagy a metrón is.

20181103_150827.jpg

De nemcsak a szépre emlékszem, az is eszembe jut, hogy ekkora halomnyi szemetet még életemben nem láttam, mint amit kidobálnak Manhattan utcáira. Vagy, hogy mennyi patkány szaladgál a New York-i metróban, és mennyire utáltam a papírvékony metrókártyát lehúzni – ami a helyieknek elsőre sikerült, nekem meg néha vagy tizedjére. Vagy, hogy itt még a rendőrautó is a zebrára parkol, és egy törzsgyökeres manhattani fejében megfordul, hogy a zebra használatát teljesen képtelenné tevő, végtelen hosszúnak tűnő kamion alatt átbújjon. Órákig lehetne mesélni az élményeket, de vegyük sorra a főbb attrakciókat.

20181026_111307.jpg

Empire State Building

A legenda szerint 1928-ban John Jacob Raskob, Wall Street-i pénzügyi szakember megkérdezte Bill Lambet építészt: „Bill, milyen magasra tudod építeni, hogy ne dőljön össze?” Így indult az Empire State Building pályafutása, ami 42 évig a világ legmagasabb épülete volt. A telek megszerzése után, 1930. január 22-én kezdődtek el a munkálatok. Az építkezésen 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a toronyház hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában emelkedő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Végül az Empire State Building rekordidő, alig több mint egy év alatt épült fel, és 1931. május 1-jén adták át. Kevésbé köztudott, hogy nevét New York állam becenevéből (Empire State) kapta.

20181026_083900_1.jpg

Az Empire State Building 381 méterrel magasodik az utcaszint fölé, ezzel 1972-ig a világ legmagasabb épülete volt. Minden értelemben kihagyhatatlan látnivalónak számít az ikonikus felhőkarcoló, ugyanis New York bármely részéről jól látható az impozáns építmény – illetve az épületből is páratlan kilátás nyílik egész New Yorkra. A turisták által látogatható a 86. emeleti nyitott körterasz és a 102. emeleti zárt kilátó. A panoráma valami ilyesmi:

20181026_091155.jpg

Még egy tipp: Talán az Empire State Building kilátójából fel sem tűnik, de pár perc sétára található a Flatiron Building, ami, bármennyire is hihetetlen, de 1902-es átadásakor New York legmagasabb épületeinek egyike volt a maga 86,9 méterével.

20181026_102335.jpg

Grand Central Terminal

Manhattanben két nagyon pályaudvar található. A Madison Square Garden alatt elhelyezkedő Pennsylvania Stationt New York szégyenének tartják, a napi 200 ezer utas befogadására alkalmas épületben nagyjából háromszor annyian haladnak át nap, mint nap. Ez Észak-Amerika legforgalmasabb pályaudvara, de senki sem szeretne sokkal több időt eltölteni a zsúfolt tömegben a föld alatt, mint amennyit nagyon muszáj. Egy washingtoni kiruccanás alkalmával viszont sajnos elkerülhetetlen ez a labirintusszerű borzadály – erről kicsit később még lesz szó.

20181026_111656.jpgEllenben szintén Manhattanben van a világ legnagyobb vasúti pályaudvara is, a Grand Central Terminal: 44 peronjához 67 vágány tartozik, naponta több mint félszáz járatot, 250.000 utast indít és fogad, de a duplája az érdeklődő látogatója. A vágányok közül egyik sem a föld felszínén fut, hanem két szintet birtokolva a föld alatt. Nevezetessége ólomüveg ablakai és hatalmas csillagászati freskója. Nagycsarnoka ikonikus, sok filmben is látható.  Pompás éttermek és gyorsétkezdék, valamint üzletek is találhatók a pályaudvaron. New York-i kirándulásunk első napján tértünk be ide ebédelni, az étkezéshez pedig élő zenei aláfestést is kaptunk: egy utcazenész olyan örökzöld slágerekkel szórakoztatta a csarnokon áthaladókat, mint a New York, New York, a Moon River vagy a My Way. Ekkor éreztem először azt New Yorkban, hogy egy mozifilmbe csöppentem.
20181026_111903.jpg

Time Square és Broadway

Manhattan egyik ikonikus jelképe a felhőkarcoló dzsungelben található a Broadway és 42. utca sarkán. A villogó reklámoktól fénylő, zsúfolt neon-tér napi látogatóinak száma eléri akár a 330 ezret is. Szilveszter éjjelén pedig több százezren várják itt együtt az Újévet, amelyet egy nagy kristálygömb leeresztésével köszöntenek.

20181026_154645.jpg

A 40. utcától az 54. utcáig viszont már a színházaké a főszerep. A Broadway több, mint a musical játszás fellegvára. Akár egy hirtelen jött ötlettől vezérelve is válthatunk jegyet világklasszis zenés és prózai darabokra, mivel az utcán könnyedén elcsíphetünk kedvezményes jegyvásárlást biztosító szórólapokat az aznapi előadásokra. A Broadway színházai máshogy működnek, mint amit itthon megszoktunk: a teátrumok repertoárján egyetlen darab szerepel, így már távolról, a homlokzatról is kitűnik, hogy jó helyre jöttünk-e a Chicago-t, Az operaház fantomját vagy a Harry Potter színdarabot megtekinteni. További furcsaság (az Ambassador Theatre-beli élmények alapján), hogy nem jellemző a ruhatár, illetve a büfé sem – viszont a szünetekben kiabálva kínálják nyakba akasztható tálcán hordozva az enni- és innivalót a színház munkatársai, mintha csak egy baseball meccsen lennénk.

20181028_102331.jpg

Central Park

A világ egyik leghíresebb parkja Manhattan szívében található, a kereskedelmi negyedtől egészen Harlemig tart. Több mesterséges tó, sétányok, korcsolyapálya és állatkert vár mindenkit, aki a nagyvárosi forgatagból a természetbe vágyik.

20181026_133852.jpg

Itt található a Strawberry Fields is, a park nyugati sarkán a 72. utca magasságában. Innen nem messze helyezkedik el a Dakota-ház, ami arról közismert, hogy itt lakott John Lennon, és az épület előtt lőtte le egy elmebeteg rajongója, Mark David Chapman 1980. december 8-án. Még az 1960-as években Lennont egyszer arról kérdezték, szerinte hogyan fog meghalni, és azt felelte: „Biztos valami őrült fog kinyiffantani.” Bár az énekes ezt minden bizonnyal viccnek szánta, mégis bekövetkezett. Lennon hamvait felesége, Yoko Ono, a zenész által hőn szeretett Central Parkban szórta szét azon a ponton, ahol az Imagine emléktábla látható a Strawberry Fields-en. Ott jártunkkor egy gitáros épp az Imagine-t énekelte. Ki tudja, hogy egy nap vagy egy évben hányszor énekli el ezt a dalt, viszont ez a pillanat is annyira filmbe illő jelenet volt, ami csak New Yorkban történhet meg.

20181026_141524.jpg

World Trade Center – Ground Zero

A 411 méter magas Világkereskedelmi Központ ikertornyai voltak New York legmagasabb épületei, a város látképének szimbólumai. 2001. szeptember 11-én mindez a múlté lett, 2977 ember lelte halálát a terrortámadásban. Emlékük azóta sem halványult, évente milliók érkeznek leróni tiszteletüket ezen a tragikus helyen. Az egykori ikertornyok területén két hatalmas, fekete, végtelenül mélynek tűnő vízeséses medence található, a peremére felvésték az áldozatok neveit.

20181031_172050.jpg

A közelben látogatható meg a 9/11 Museum, a föld alatt. A hatalmas területen az egykori épület maradványait tekinthetjük meg, illetve a belső kiállítótérben rengeteg videó-felvételt nézhetünk meg a terrortámadással kapcsolatban, a túlélők beszámolóit hallgathatjuk meg, döbbenetes képeket láthatunk az ablakokból kiugró, reményvesztett emberekről, személyes tárgyakat szemlélhetünk meg, a nyomkereső kutyákról is megemlékezhetünk, legvégül, az utolsó teremben 2977 fényképet találunk az áldozatokról. Ahogy a bevezetőben is utaltam rá, Amerika a hatásvadászat országa, viszont a Ground Zero-n nem kellett semmilyen más effekt a puszta tények és fennmaradt emlékek ismertetésén túl. A termek melletti zsebkendős standok is csupán praktikussági szempontból kerültek ki. Ennél a helynél keresve sem találunk megrázóbbat New Yorkban.

20181031_155905.jpg

20181031_155228.jpg

Még egy tipp: A 9/11 emlékhelyek mellett található egy igen különleges építmény, az Oculus, amely bevásárlóközpont és közlekedési csomópont is. “Az Oculus az élet és a hit emlékműve New Yorkban, a lehetőségek, a fejlődés és állhatatosság szimbóluma” – nyilatkozta az áruház vezérigazgatója.

20181031_172408.jpg

Szabadság-szobor

Ahogy a kompról közeledve egyre növekszik a világ egyik leghíresebb műemlékének mérete a horizonton, akaratlanul is eszünkbe jut, hogy ezt a szobrot látta meg elsőként a mintegy 12 millió Amerikába tartó bevándorló, akik egy szebb élet reményében érkeztek New Yorkba. A szabadság és a demokrácia egyetemes szimbólumát a francia nép adományozta az Egyesült Államoknak a függetlenségi nyilatkozat aláírásának 100. évfordulója alkalmából. A szobor egy óriási tengeri vihart túlélve 214 ládába csomagolva érkezett meg New Yorkba, 350 darabból állt, és közel egy évig tartó összeszerelése után 1886. október 28-án avatták fel.

20181028_171031.jpg

A méretei igazán impozánsak, a teljes magassága a fáklya tetejéig 93 méter, a szobor 46 méter magas, a súlya pedig 204 tonna. További érdekesség, hogy rézből készült, és az oxidálódás miatt lett zöld a színe nagyjából 20 év alatt. Lady Liberty bal kezében tartott könyvbe római számokkal írva az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatának aláírási dátuma szerepel, azaz 1776. július 4. A fején lévő korona hét ága a hét tengert és a hét kontinenst jelképezi. És habár látszólag áll, valójában a tógát viselő Lady Liberty éppen a jobb lábát emeli, körülötte széttört láncok vannak, ezzel jelképezve az elnyert szabadságot, a zsarnokságon való továbblépést.

20181028_114101.jpg

A Szabadság-szobor Manhattan előtt, a Liberty Islanden található, a Hudson folyó torkolatánál. Ha testközelből szeretnénk megcsodálni a remekművet, akkor akár több órás sorban állás után férhetünk fel egy kompra, ami elvisz a Liberty Islandre, illetve érinti a szomszédos Ellis Islandet is, a bevándorlásnak emléket állító szigetmúzeumot. Ha a Szabadság-szobrot belülről is szeretnénk látni és felmennénk a koronájáig, akkor már hónapokkal korábban szükséges megváltani a jegyeket, mivel naponta „csak” 3000 látogatót engednek fel a 15 ezer főből, így igen limitáltak a helyek.

20181028_113937.jpg

Ha azonban megelégszünk azzal, hogy szárazföldet nem érintve csodáljuk meg az ikonikus építményt, akkor az ingyenes, éjjel-nappal közlekedő Staten-Island komppal érdemes mennünk egy kört, amit naponta 75 ezer utas használ. A 25 perces utazás során a Szabadság-szobor mellett madártávlatból megtekinthető Manhattan déli része, illetve a Verrazano-Narrows híd is.

20181028_115713.jpg

Még egy tipp: a kompok a Battery Parkból indulnak, ahonnan 2-3 perc sétára található a Wall Street ikonikus jelképe a Charging Bull. 1989. december 15. éjjelén egy olasz–amerikai művész helyezte a hatalmas bikaszobrot a tőzsde épülete elé, az 1987-es tőzsdei fekete hétfő emlékére.

20181028_110411.jpg

Brooklyn-híd

Az ikonikus híd 1825 méter hosszan köti össze az East River felett Manhattant és Brooklynt. Ez volt a világ első acélkábeles függőhídja, és egyben a leghosszabb is 1903-ig. A terveket a német származású John Augustus Roebling készítette. A helyszíni mérések közben Roebling megsérült, amikor egy éppen kikötni készülő komphajó meglökte a vasoszlopokat, melyek összezúzták lábujjait. Amputálni kellett a sérült részeket, és Roebling néhány hét múlva meghalt. Az építkezés nélküle kezdődött, fia, Washington Augustus Roebling vette át az irányítást. A víz alatti műveleteknél a túlnyomásos munkaterület 27 ember számára okozott halálos kimenetelű keszonbetegséget, maga Washington Roebling is részlegesen lebénult miatta 2 éven belül. Ekkor felesége, Emily Warren Roebling lépett a helyére, és 11 éven keresztül közvetített főmérnök férje és az építkezésen dolgozó mérnökök között.

20181030_120720.jpg

20181030_114557.jpg

Brooklyn-híd átadása 1883. május 24-én történt ágyúk díszlövései közepette: Chester A. Arthur elnök és Emily Warren Roebling mentek át először a hídon, majd Franklin Edson, New York polgármestere következett. Olyan nagy volt az érdeklődés a Brooklyn-híd iránt, hogy az első  napon 150 ezren haladtak át rajta. Építése igazi mérnöki bravúr volt, a sűrű kábelhidaknak köszönhetően hatszor olyan erős lett, mint amekkora teherbírás indokolt lenne és a tervező szerint soha nem fog leszakadni, esetleg csak besüllyed. Még ennek ellenére is elterjedt az a rémhír, hogy a híd összeomlik és az emberek olyan pánikszerűen menekültek le róla az átadás után egy héttel, hogy 12 gyalogost halálra tapostak. A kedélyek akkor csillapodtak le végleg, amikor P.T. Barnum cirkusztulajdonos 21 elefánttal átsétált a hídon, hogy reklámozza az esti előadását. Ma naponta 120 ezer jármű, 4000 gyalogos és 2600 biciklis halad át a hídon teljes biztonságban.

20181030_123342.jpg

Coney Island

Brooklyn déli részén lévő Coney Island valójában egy földfeltöltéssel létrehozott, óceánparti félsziget egy órára Manhattantől, elsősorban strandja és vidámparkja miatt közismert. Már több mint egy évszázaddal ezelőtt is az ország kiemelkedő tengerparti üdülőhelyei közé tartozott, de Coney Island kissé megfakult dicsősége ma is tovább él, a nyári forróságban tömegek jönnek homokos partjára, hogy kiélvezzék az Atlanti-óceán hűs hullámait. Népszerűségének egyik titka, hogy a zsúfolt városból viszonylag könnyű ide kiruccanni, mégis jóval különlegesebb programnak ígérkezik, mint egy belvárosi parkban sétálni. Az utánozhatatlan hangulathoz hozzájárul a végtelen víz látványa és a partmenti sétány a végeláthatatlan büfésorokkal. 

20181030_145821.jpg

20181030_145436.jpg

A strandolás mellett a (fél)sziget többféle programra lehetőséget ad. Például itt működik egy szebb napokat megélt vidámpark, ahol még ma is jár a világ egyik leghíresebb faállványzatos hullámvasútja, a Cyclone, és Wonder Wheel óriáskerék (ami legutóbb Woody Allen azonos című filmjében bukkant fel). Cyclone-hoz egy olyan városi legenda is fűződik, miszerint egy bányász, Emilio Franco, aki születése óta néma volt, 1948-as látogatása során a hullámvasutazás közben visszanyerte a hangját, és felkiáltott: „Rosszul vagyok!”.

20181030_152740.jpg

Múzeumok

Ha New Yorkban járunk, kötelező múzeumokba is ellátogatnunk. Korábban már esett szó a kihagyhatatlan és egyben döbbenetes 9/11 Museumról, de itt van még négy másik is, amit érdemes beiktatni:

  • Metropolitan Museum of Art

1886-ban Párizsban élő amerikaiak határozták el, hogy a nagy francia múzeumok mintájára New Yorkban is létrehoznak egy nemzeti művészeti galériát. A múzeum állandó gyűjteménye is jelentős, európai impresszionista és posztimpresszionista remekművekben gazdag (például Van Gogh, Renoir, Monet és Cézanne festményeit is láthatjuk). Összesen kétmillió műalkotást gyűjtöttek itt össze a világ minden tájáról.

20181027_132552.jpg

A múzeumot, illetve több nagy termét is ki lehet bérelni rendezvények, fogadások, vacsorák számára. Itt szokták tartani minden évben a világ egyik legrangosabb divateseményét, a Met-gálát, amire közismert színészek, énekesek, modellek, divattervezők, politikusok és közéleti szereplők gyűlnek össze, és az adott tematikának megfelelően öltöznek, amely a hozzá kapcsolódó impozáns kiállításra épül.

  • The Solomon Guggenheim Museum

Nem belépni vétek, de kívülről se megcsodálni, már bűn – tartja a mondás a Guggenheim Múzeumról. A galéria épülete nagyon különleges, hengeres alapja szűkebb, mint a teteje – a lélek templomának is nevezik. Az épület belseje tulajdonképpen egy nagy rámpa, ami a földszinttől egészen a kupoláig csavarodik. Mellette a falon pedig olyan tekintélyes művészek mesterművei tekinthetők meg, mint Chagall, Picasso és Van Gogh.

20181027_161025.jpg

20181027_154252.jpg

20181027_153958.jpg

  • American Museum of Natural History

Felsorolni is hosszú lenne, hogy a harminckét millió darabos tárgygyűjteménye hány tudományos területet érint. Egy nap kevés alaposan végigjárni termeit. Legismertebb kiállításai az ősembereket, a dinoszauruszokat és az óceánok élővilágát bemutató tárlatok, de nagyon kedveltek még az észak-amerikai indiánokkal, a drágakövekkel, meteoritokkal foglalkozó termei, ahogy óriási madárgyűjteménye is rendkívül népszerű.

20181027_112410.jpg

20181027_111016.jpg

  • Intrepid Sea, Air & Space Museum

A Hudson vizén pihen a USS Intrepid anyahajó, a város egyik legérdekesebb múzeuma. A repülőgép-hordozó megjárta a második világháborút és Vietnamot, 1980-ig szolgált a haditengerészet állományában. 1982-ben került egy múzeumalapítványhoz, és még abban az évben megnyílt a negyvenhatodik utca végén található 86-os mólónál. A múzeum fedélzetén és a szomszédságában kiállított járművek az űrkutatás, a haditengerészet, a légi hadászat és a légi közlekedés legjelentősebb darabjai közül valók. A hajó fedélzetén látható Enterprise űrrepülőgép, az első Lockheed A-12, sokféle vadászgép és harci helikopter. Az anyahajó szomszédja pedig a USS Gowler tengeralattjáró, aminek a belsejében is lehet egy sétát tenni – amennyiben nem vagyunk klausztrofóbiások és át tudunk bújni az ajtónak nevezett igen szűkös átjárókon.

20181031_111007.jpg

20181031_120724.jpg

20181031_113513.jpg

Kirándulás New Yorkból

Ha pedig a Nagy Alma sem lenne elég számunkra, két kihagyhatatlan programlehetőség is ígérkezik a „környéken”. Akár egy napos utazásra is befizethetünk a világhírű Niagara-vízeséshez, amelyhez turisták milliói látogatnak el évente. A Niagara-vízesés a Niagara folyó vízesés-együttese, amely Kanada és az USA határán helyezkedik el és elválasztja Ontario, illetve New York államot. Két fő részre tagolódik, a Patkó-zuhatag a kanadai oldalon, és az Amerikai-zuhatag az amerikai oldalon, amelyeket a Kecske-sziget választ el. A Niagara-vízesés együttese az utolsó jégkorszakban jött létre, az ide érkezők több millió éves természeti értékeket csodálhatnak meg. Bár a Niagara nem magas, mégis ez a legnagyobb vízhozamú vízesés Észak-Amerikában: a széles zuhatagokon percenként körülbelül 110 000 m³ víz ömlik le. A hatalmas erővel lezúduló víz lebilincselő élményt nyújt mindenkinek. Itt érdemes hajóra szállni és kipróbálni a Maid of the Mist túrát, ami egészen közel visz a zuhatag lábához – és nincs olyan ember a fedélzeten, aki ezt szárazon megússza.

20181101_131213.jpg

20181101_131409.jpg

New Yorktól mindössze 4 órányi vonatútra található Washington D.C., ahol szintén érdemes körülnézni: itt található a Fehér-Ház, a Kapitólium, a Lincoln-emlékmű a monumentális parkkal és obeliszkkel, illetve az Arlingtoni Temető (amelyről már olvasható egy cikk a blogban). Több napnyi New York-i tartózkodás után valószínűleg megdöbbentően furcsának tűnnek Washington széles utcái, óriási terei és maga a csend. Erről a városról már el lehet hinni, hogy tud aludni.

20181103_144251.jpg

20181103_145252.jpg

20181103_170821.jpg

20181103_140203.jpg

Ha tetszett a cikk, az alábbi bejegyzéseimet ajánlom figyelmedbe!

New Yorkban játszódó filmek

Wonder Wheel – Az óriáskerék

A legnagyobb showman

Empire State Building

Arlingtonban jártunk

20181029_171735.jpg

Arlingtonban jártunk

Egy washingtoni utazás kapcsán talán nem a legvidámabb programlehetőség, mégis kihagyhatatlan élményt nyújt egy séta az Arlington National Cemetery-ben. Két héttel ezelőtt, egy kellemes őszi napon mi is meglátogattuk.

20181103_100727.jpg

1963. november 22., Dallas. A nyitott autóban a feleségével és a texasi kormányzóval utazó John Fitzgerald Kennedy-t, az Egyesült Államok elnökét lövések érték: először a torkán, majd a fején. A Parkland kórházba szállították, ahol a halál beálltát megállapították. A Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban számtalan összeesküvés-elmélet született, miszerint Lee Harvey Oswald  egymaga lőtte-e le az elnököt vagy kinek a megbízására cselekedett. Talán sosem tudjuk meg, mi áll a teóriák hátterében - és maga Oswald sem nyilvánult meg ezzel kapcsolatban, mivel Kennedy halála után 2 nappal őt is megölte bosszúból egy Jack Ruby nevű férfi, amit a televízió élőben közvetített, amikor a férfit a kapitányságról akarták volna átszállítani.

20181103_103401_1.jpg

Miután az elnök földi maradványait visszaszállították Washingtonba, koporsóját hat ló húzta át a Fehér Házból a Kapitóliumba, majd a St. Matthew's Katedrálisba, ahol 250 ezer ember rótta le kegyeletét az elnök holtteste előtt. Magát a szertartást Abraham Lincoln temetéséről mintázták. Kennedy-t 1963. november 25-én helyezték végső nyugalomra az Arlington Nemzeti Temetőben, ezt a napot országos gyásznappá nyilvánította Lyndon B. Johnson elnök. A szertartáson több, mint 100 ország vezetői vettek részt. Az elnök édesanyja, Rose Fitzgerald Kennedy a következő szavakkal búcsúzott: "Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem így van. Az agy idővel - hogy megóvja magát - szövetekkel veszi körül a sebet. Így csökken a fájdalom, de a seb megmarad."

20181103_101159.jpg

Jacqueline Kennedy kérésére férje sírját egy örökmécses őrzi, maga a sírhely pedig egy vonalban áll a Lincoln-emlékművel és a Washington-emlékművel, amit szintén a First Lady választott ki. Az örökmécses öltetét az adta neki, hogy a párizsi diadalív mellett, az ismeretlen katona sírjánál is ugyanilyet láttak férjével még 1961-es utazásuk során. A lángot maga Jacqueline Kennedy gyújtotta meg a temetési szertartás végén. Az elnök végső nyughelyét Cape Cod-i kövek és márványtömbök veszik körül, amelyekre a beiktatásakor tartott beszédének részleteit vésték. 

20181103_101101.jpg

20181103_101432_1.jpg

20181103_101014.jpg

20181103_101258.jpgAz elnök sírja mellett található felesége, illetve gyermekei sírja, és nem messze tőlük helyezték végső nyugalomra testvéreit, a második világháborús hős Joseph P. Kennedy Jr.-t, a szenátor Edward Kennedy-t és a szintén merénylet áldozatává vált Robert F. Kennedy-t. Ahogy mindenki emlegette, Bobby Kennedy az 1968-as elnökválasztáson indult és június 5-én nagy győzelmet aratott a kaliforniai előválasztáson. Ennek megünneplésére érkezett a San Francisco-i Ambassador Hotelbe. Amikor elhagyta a báltermében rendezett ünnepséget, a konyhán át indult a lakosztálya felé. A helyiség zűrzavaros légkörét kihasználva Sirhan Bishara Sirhan többször rálőtt az elnökjelöltre, megsebesítve Kennedy számos kísérőjét is. Bobby-t négy találat érte, a támadás után azonnal az Irgalmas Szamaritánus Kórházba szállították, ahol 26 órával később belehalt sérüléseibe. Sirhan elmondása szerint Kennedy hatnapos arab-izraeli háború során tett kijelentései miatt követte el a merényletet.20181103_101934.jpg

A tettest még a helyszínen elfogták. A meghallgatás során egy ideig Sirhan szellemi épségét kétségbe vonták, mivel ellentmondásos vallomásokat tett a gyilkossággal kapcsolatban. Miután előkerült az általa egy éven át vezetett, a gyilkosság előkészületeiről szóló jegyzetfüzet, egyértelművé vált, hogy beszámítható állapotban, előre kitervelten hajtotta végre tettét. Sirhant 1969. április 17-én bűnösnek találta a bíróság, hat nappal később büntetésként a halált állapítva meg. Az elítélt a Pleasant Valley-i Állami Fegyházba került, és mivel 1972-ben Kalifornia állam eltörölte a halálbüntetést, életfogytiglani börtönbüntetését mind a mai napig ott tölti. Eddig 15 alkalommal nyújtott be kegyelmi kérvényt, ám mindig elutasították.

20181103_103029_1.jpg

20181103_100308.jpg

Arlington másik különleges helyszíne az ismeretlen katona sírja, amely előtt éjjel-nappal állandó őrség áll. Az első és a második világháború, valamint a koreai és a vietnámi háború egy-egy katonája nyugodott itt. A vietnámi katona személyazonosságát 1998-ban megállapították, így őt a családja hazavitte. Azóta az a sírhely üresen áll. Maga az őrségváltás is nagyon látványos, valamint az is, hogy pontos koreográfiája van az őrzésnek. Egy gumiszőnyegen lép a katona egészen pontosan 21 lépést, majd kelet felé fordul, és 21 másodpercig néz arra. Utána ismét 21 lépés következik, majd ismét 21 másodperces nézés következik észak felé. Ez ismétlődik fél órán át, amíg nem jön a váltás. Minden egyes fordulónál áthelyezi a fegyvert a látogatók felőli vállára, azért, hogy megmutassa, ha kell fegyverrel védi meg a sírokat.

20181103_103927.jpg

20181103_100232.jpg

Ha további érdekességeket szeretnél olvasni e témában, az alábbi cikkeimet is szíves figyelmedbe ajánlom!

A Kennedy-gyilkosság a First Lady szemével: Jackie

További érdekességek a tragikus Kennedy családról: A megtörhetetlen Kennedy-átok

20181103_100022.jpg

20181103_100948.jpg

Az utolsó szamuráj

A szamurájok élete mind az amerikai, mind az európai nézők számára egzotikusnak tűnik, éppen ezért rendkívül érdekes filmalapanyag. A Tom Cruise főszereplésével készült produkcióhoz sikerült összeboronálni a Gladiátor forgatókönyvíróját, zeneszerzőjét, A rettenthetetlen operatőrét, és A Gyűrűk ura-trilógia jelmeztervezőjét. A nagy elődökhöz pedig méltó lett a végeredmény.

9_36.jpg

Hiába dönti el az ember fia/lánya, hogy nem nagyon néz több véres háborús filmet, ám néha képtelenség kivonni magunkat, ha a műfaj legprofibb képviselői előrukkolnak valami nagyszabásúval – mint például a Steven Spielberg a Ryan közlegény megmentésével, vagy Ridley Scott a Gladiátorral. A helyzet pedig ugyanez Az utolsó szamurájjal is. A rendező, Edward Zwick tulajdonképpen átdolgozta Kevin Costner Farkasokkal táncoló című filmjét, és az indián törzset egy szamuráj klánnal helyettesítette - számos analógiát és metaforát találtak ki a szamuráj klánok és az indián törzsek hasonlóságáról.

1_65.jpg

A történet szerint az amerikai indiánháborúkban való részvétele miatt lelkileg megtört Nathan Algren századost felkeresi egykori bajtársa azzal a kéréssel, hogy segítsen a japán császári hadsereg kiképzésében és modernizálásában. Ezt az teszi szükségessé, hogy megfékezhessék a nyugatiasodás ellen ágáló szamuráj felkelőket. Algren elfogadja az elutasíthatatlan ajánlatot és a felkelő nap országába utazik. Ám a felettesei a tanácsára fittyet hányva túl korán vetik be az újonnan kiképzett erőket, akik emiatt már az első csatájukban vereséget szenvednek. Nathan pedig a lázadók fogságába esik, ahol kezdi felfedezni, hogy a japán hagyományok és értékrend sokkalta közelebb áll hozzá, mint azt elsőre hitte.

7_40.jpg

Az utolsó szamuráj nem konkrét történelmi eseményekkel és valaha élt személyekkel dolgozik, viszont valós forrásokból merít és történelmileg hiteles.  Kiindulópontként szolgáltak például császári reformok, a Satsuma lázadás és a Bosin-háború. És az sem kitaláció, hogy külföldi segítséget kértek a japán hadsereg felkészítéséhez, ám a tapasztalt kiképzők nem az Egyesült Államokból, hanem Poroszországból érkeztek. Amikor az amerikai álomgyár filmet forgat egy nemzet és a sajátjuk közti kultúrák összeütközéséről, mindig erősen fenyeget annak veszélye, hogy hazájukról patetikusan, míg a másik országról pedig sablonosan beszélnek. Ezt a csapdát Edward Zwick rendező sem tudta teljesen kikerülni, ám Az utolsó szamuráj ennek ellenére, vagy éppen ezzel együtt nagyon is működik. Habár sokan azt róják fel neki, hogy a szamurájok életének bemutatása rendkívül egysíkú és eszményített, és az alkotók valóban szívesen el is feledkeztek a nyers brutalitásuk és szinte elviselhetetlenül szegény, nélkülöző életmódjuk bemutatásáról.

6_45.jpg

Viszont ami igazán magával ragadja a nézőt, azok a frappáns forgatókönyvi megoldások, a közvetített erények, és a remek módon megírt párbeszédek. Habár a történet a kelleténél lassabban indul be, de mégis szép ívet ír le a film első negyven percétől a végkifejletig. A lélegzetelállító látvánnyal alátámasztott rendezést helyenként beárnyékolja egy-két klisészerű jelenet, illetve néhány olyan momentum, amelyeket mintha láttuk volna már valahol. Az utolsó szamuráj mindent összevetve az a történelmi film, ami nem újít a már bevált recepten, de annak minden összetevőjét nagyszerűen alkalmazza. Realisztikusan ábrázolja az alapanyagul vett történelmi korszakot és eseményeket. A forgatókönyv és a diskurzusok zsenialitása Algren százados és Kacumoto beszélgetéseikor vitathatatlan, ekkor domborodik ki a legjobban, hogy minden szónak súlya van. A látványos harcjeleneteket a szamurájok vezetőjének bölcs és megfontolt gondolatai egyensúlyozzák ki, illetve a kosztümök, kellékek, valamint a zenei aláfestés is gondoskodik róla, hogy a nézőt végül elégedettséggel töltse el az összesen négy Oscar-díjra jelölt, két és fél órás kalandfilm.

5_47.jpg

Természetesen a színészek is nagy szerepet játszanak a sikerben. Az alakításáért Oscar-jelölést kapott Ken Watanabe egyenesen felejthetetlen Kacumotoként. Csak a szakma legnagyobbjainak adatik meg az képesség, hogy a szemükkel tudják eljátszani a jelenetet. Márpedig Watanabe szinte ugyanazzal az arckifejezéssel játssza végig a filmet, úgy, hogy minden érzelme, gondolata a szemében tükröződik. Amikor szemben a kamerával készül a harcra, és farkasszemet néz az ellenséggel, még a nézők is veszélyben érezhetik magukat.

8_43.jpg

Tom Cruise pedig nemcsak a film főszereplője, de egyben producere is – és személyes küldetésének tekintette, hogy a mű minél magasabb színvonalon elkészülhessen. A költségek lefaragása érdekében még azt is bevállalta, hogy minimális fizetést vett fel munkáiért cserébe, csakhogy minél jobban sikerüljön a végeredmény. A film nagyrészét Új-Zélandon vették fel, azokban időkben, amikor A Gyűrűk urát is forgatták. Tulajdonképpen ezen művek hatására lendült fel igazán az ország turizmusa, hiszen közismertté váltak a szigetek monumentális természeti adottságai. Így tehát az idilli környezet megfelelőnek bizonyult a szamuráj falu rekonstruálásához. További érdekesség a forgatással kapcsolatban, hogy ezen a gyönyörű helyen Tom Cruise majdnem halálát is lelte. A színészről köztudott, hogy nem használ kaszkadőrt, így egy éven keresztül tanult japán harcművészetet – és nem mellesleg a nyelvet is elsajátította. Viszont azzal nem számolt, hogy akár kollégái is okozhatják a vesztét: az egyik jelenetben egy elvétett kardsuhintással majdnem sikerült lefejezni őt.

2_61.jpg

Igaz, hogy Az utolsó szamuráj néhol giccses, viszont nem fájóan, mivel bárhogyan is vesszük, a filmnek mély tartalma és üzenete van. Mi több, ha valaki még fogékony is egy kicsit a japán történelemre, netán kifejezetten a szamuráj-kor végére, vagy arra is, hogy miként született a mai Japán, annak mindenképpen kötelező alapműnek számít. Nem mellesleg a címet is sokan félreértelmezik: az utolsó szamuráj nem Algren századosra vagy Kacumotora utal, hanem a szamuráj szót eredeti szándék szerint a klánra utaló értelemében használják – tehát az összes hős harcos halála előtt rója le tiszteletét ez a nem mindennapi alkotás.

4_55.jpg

Persze Az utolsó szamuráj sem úszta meg a sajtó kritikáit, miszerint a film banális és elcsépelt módon mutatja be a japán kultúrát, és a történet lényegében arról szól, hogy a „fejlett fehér ember” tart leckét politikai korrektségből a fejlődés alatt levő japánoknak, és mutatja meg nekik, hogyan tiszteljék a múltjukat. Azonban a nézők nem voltak ennyire kritikusak, a legmeglepőbb pedig, hogy Japánban sokkal többen váltottak rá jegyet, mint az Egyesült Államokban.

3_56.jpg

Az utolsó szamuráj (The Last Samurai)

amerikai kalandfilm, 154 perc, 2003

Rendező: Edward Zwick

Főszereplők: Tom Cruise, Ken Watanabe

00_5.jpg