Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk


Az operaház fantomja

2021. augusztus 21. - Péntek Tünde

Habár minden túlzás nélkül a világ legsikeresebb musicaljéről van szó, csaknem húsz évet kellett várni, hogy a titokzatos fantom története a mozivásznon is megelevendjen. „A Fantom megírása traumatikus élmény volt számomra. Komponálás közben úgy éreztem, belepusztultok.  Hát feltettem magamnak…

Tovább

A rettenthetetlen

Vannak olyan filmek, amelyek egyszerűen túl nagyszabásúak ahhoz, hogy ne vegyünk róluk tudomást – még akkor is, ha nem kedveljük őket. Mel Gibson felejthetetlen rendezése minden kétséget kizáróan ebben a kategóriába tartozik, sikerei nagyban befolyásolták a műfaj későbbi produkcióit, annak ellenére…

Tovább

Táncoló esernyők

Télen, nyáron, ha havazik, ha esik, ha szemerkél, ha szakad, használjuk – és még tán a nagy kánikulában is, mikor nem szeretnénk, hogy a tűzforró napsugarak a bőrünket égessék. Mindenkinek van, a legkülönbözőbb formákban és színekben: lehet nyeles, összecsukható, önkilövő vagy manuálisan nyitható,…

Tovább

Brad Pitt – a címlapsztárságon túl

„Felhívtam nagyapámat, aki többek között azt is elmondta, hogy nemrég látta az egyik filmemet. Mikor rákérdeztem, hogy melyiket, ő csak odakiabált a nagyanyámnak: „Betty, melyik is volt az a film, amelyik nagyon nem tetszett?”. Sokszor eszembe jut ez a klasszikus párbeszéd, nemes egyszerűséggel…

Tovább

Emily Párizsban

Az utóbbi időszak legnagyobb port kavart sorozataként vonult be a köztudatba a Szex és New York alkotójának legújabb szériája, amely egy amerikai lány franciaországi kalandozásait mutatja be. Egyesek imádják, és tűkön ülve várják a folytatást, míg mások egyszerűen ki nem állhatják, és vérig…

Tovább

A Manderley-ház asszonya

„Egy álom már csak Manderley, nem bánthat már a múlt. A bűn, a vágy, s a szenvedés tovatűnt, s a mélybe hullt. Mégis éreztem, folyton ott láttam Rebeccának szellemét, s tudtam megnyugszom, hogyha értem majd, ami volt, az miért történt.” Daphne Du Maurier nagy sikerű gótikus regénye 1938-ban…

Tovább

Szövetségesek

Hollywood aranykora már sosem tér vissza, de az utóbbi években egyre több amerikai filmben bukkan fel ez az időszak, és olykor készül még egy-egy nagy ívű, klasszikus stílusú szerelmi dráma is, amely megidézi azokat a régi, szép időket. Így született meg a Casablanca tovább gondolt, újratöltött…

Tovább

Apám nevében

Írország történelme sosem volt egyszerű. Nehéz meghatározni, hogy pontosan mikor is kezdődött az a soha véget nem érő háborúskodás az angolokkal, amely a huszadik század második felében több ezer áldozatot követelt. Jim Sheridan filmje erről az időszakról mesél, és a modernkori igazságszolgáltatás…

Tovább

Ausztrália

Baz Luhrmann nagyszabású filmjével egy ausztrál utazásra invitálja a nézőket, melyben minden van, amit csak el tudunk képzelni a kenguruk földjéről – és még több is: egy hangulatos western kaland, vadnyugatot idéző romantikával, egy kis Pearl Harbort idéző háborúzással, miközben a Somewhere Over the…

Tovább

Álarcos színészek

Aki a színész mesterségre adja a fejét, minden bizonnyal exhibicionista. Hogyan is ne lenne az, hiszen abból él, hogy sokan lássák a művészetét, melynek eszköze nem más, mint a saját teste. És persze vannak azok is, akiknek megadatott, hogy nemzetközi karriert fussanak be, akiknek arcát mindenki…

Tovább

A szív hídjai

Clint Eastwood nevét meghallva sokkal inkább egy marcona figura képe ugrik be, fegyverrel a kezében a Vadnyugaton, mintsem egy szerelmes férfié, aki a vidéki farmon a ház asszonyával jazz zenére táncol a konyhában. Pedig ez is megtörtént 1995-ben. Az nem újdonság, hogy az egykori westernhősből…

Tovább

Elcserélt életek

Mondhatnánk, hogy az eltűnt gyerekek utáni nyomozás igencsak sablonos, mégis olyan lebilincselő drámát hozott össze Clint Eastwood egy megtörtént eset perirataiból, amit biztosan nem tudunk kiverni a fejünkből, ha egyszer megnézzük. Tulajdonképpen Clint Eastwood már a harmincas éveiben beírta…

Tovább

Pearl Harbor - Az égi háború

A Pearl Harbor – Az égi háborút 2001 nyarán mutatták be, és alkotói még csak nem is sejthették, hogy a néhány hónappal későbbi terrortámadás Amerika ellen mennyire elevenné és aktuálissá teszi majd történelmi romantikus filmjüket. Mindkétszer a felkészületlenség állt a háttérben, az amerikai…

Tovább

Szólíts a neveden

Mondogatták annak idején, hogy ez a 2017-es év legromantikusabb filmje, az év leggyönyörűbb drámája és egyúttal az év meglepetése is. És mindenkinek igaza volt. Luca Guadagnino érzékeny műve a felnőtté válásról, az utolsó nyárról, az első szerelemről mesél nekünk. 2017 határozottan erős és…

Tovább

Sötét vizeken

A teflon a huszadik század egyik csodája, mely forradalmasította az otthoni sütés-főzést és az élet számos területén jelen van. Ezt értsük úgy, hogy még a mi szervezetünkből sem ürül ki. A Sötét vizeken egy közel 20 éves, de mai napig tartó történetet dolgoz fel, amely egyúttal Amerika egyik…

Tovább
süti beállítások módosítása