Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

X-Men: Az elsők

2018. június 06. - Péntek Tünde

A képregény filmek virágkorát élik napjainkban, nemcsak újabbnál újabb hősök történetei elevenednek meg a filmvásznon, hanem a bevált receptet ismét felhasználva szinte mindegyiknek a folytatása is elkészül. Jelenleg az ötödik X-Men film fut a mozikban.

32_2.jpg

Az X-Men – A kívülállók 2000-ben indult hódítóútjára: a mutánsok harca az emberiséggel és egymással három epizódot is megélt egymás után. A mutánsok különleges képességekkel rendelkeznek, melyeket a hétköznapi emberek nemcsak furcsának, hanem általában félelmetesnek is tartanak. X professzor létrehozott egy iskolát a társadalom által kirekesztett mutánsoknak, ahol nemcsak egy szerető közösségben élhetnek a fiatalok, hanem megtanulják kezelni saját rendkívüli tulajdonságukat. Viszont nem minden mutáns ért egyet a társadalomtól különvonulással, illetve maguk az emberek is félelemmel viseltetnek irányukba – ezen ellentéteket dolgozza fel az első három film. Az X-Men 2. és az X-Men – Az ellenállás vége után a legnépszerűbb karakter történetébe is betekintést nyerhetünk a negyedik filmben, amely az X-Men kezdetek: Farkas címet viseli. A mostani mozifilm is a kezdetek sorozatot erősíti: ezúttal a két ellenálló mutáns csoport vezetőinek, X professzornak és Magnetonak a múltjával ismerkedhetünk meg.

35_3.jpg

Mivel Az elsők X professzor és Magneto fiatalkorát mutatják be, így evidens, hogy nem az idős Patrick Stewart és Sir Ian McKellen játssza a huszonéves karaktereket. A választás korosztályának egyik legtehetségesebb drámai színészére, James McAvoy-ra és a szinte ismeretlen Michael Fassbenderre esett. Mellettük Mystique karaktere is megújul: kiderül, hogy egyidős az „elsőkkel”, és logikus magyarázatot is kapunk, hogy miért maradt fiatal hölgy a kronológiailag később játszódó filmekben. Kevin Bacon alakított mutáns szerepében egy olyan karaktert ismerhetünk meg, aki minden korábbi képzeletet felülmúlóan romlott és óriási pusztítást akar véghez vinni – kicsit furcsállható, hogy róla nem esett említés mindezidáig. A legutóbbi X-Men további érdekessége, hogy ez az első olyan film, amelyben nem szerepel a korábbi részek központi figurája, Farkas – bár a filmkészítők humorának köszönhetően mégsem mellőzték teljes mértékben.

33_2.jpg

Az X-Men: Az elsők valójában azért ígérkezik izgalmas vállalkozásnak, hogy vajon tud-e még újat mutatni a rajongóknak, ráadásul rizikósnak tűnik a megszokott karakterek más színészekkel történő eljátszatása. Ez a film nem más, mint élő bizonyítéka annak, hogy egy jól megírt forgatókönyv, tökéletesen megválasztott színészek és igényes kivitelezés összességéből igenis lehet nagyszerű alkotást létrehozni egy képregény-adaptáció sorozat ötödik darabjaként is.

34_3.jpg

A forgatókönyv a képregény filmek kliséire épül olyan szempontból, hogy azok gyakorta szerveződnek egy valóságos történelmi esemény köré – csak a szuperhősök szemszögéből értelmeződnek újra. Az elsők a koncentrációs táborok szörnyűségeinek felvillantásával kezd, majd a kubai válságban csúcsosodik ki a történet. Másrészt valóban megtudunk újabb információkat a szereplőkről és egymáshoz fűződő viszonyukról, melyeket eddig titokzatos homály fedte a korábbi epizódokba. Tulajdonképpen csak az ötödik részben jutottunk el odáig, hogy megtudjuk, honnan ered az X-Men kifejezés, hogyan alakult meg a híres mutáns iskola, honnan származik Magneto sisakja vagy hogyan került tolószékbe X professzor. A megvalósítás pedig az X-Men filmektől megszokott színvonalon történik: korrekt színészi alakítások, igényes grafika, hátborzongató zene. Viszont még mindig maradtak rejtélyek, amelyek elég táptalajt szolgáltathatnának egy újabb részhez vagy izgalmas befejezésként is felfoghatók, melyeket a nézők fantáziájára bíznak. Akárhogy is lesz, a következő információ már nem titok: jelenleg forgatják Farkas kalandjainak következő epizódját, a negyedik X-Men film folytatását.

 36_3.jpg

X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)

amerikai akciófilm, 132 perc

Rendező: Matthew Vaughn

Főszereplők: James McAvoy, Michael Fassbender, Kevin Bacon, Jennifer Lawrence, Rose Byrne

Forgalmazó: InterCom

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 07. 10. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr8814024662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása