Négy évvel ezelőtt egy különös című regény akkora szenzáció lett, hogy a Google is kezdett kifáradni abban, hogy megmondja: a folyami rákok nem énekelnek. Íratlan szabály, hogy a bestsellerek a toplistákról hamarosan a filmproducerek asztalára kerülnek, ám gyakorta éppen arra a kérdésre nincsen válasz, hogy miért? A pazarul megírt sorokat miért kell feltétlenül vizuális formában is látni? Néha jobb mindent a képzeletünkben meghagyni.

Delia Owens első és eddigi egyetlen regénye akkora siker, hogy eddig világszerte 15 millió példányt adtak el belőle – és akadt egy rendkívül lelkes olvasó is, aki szívügyének tekintette, hogy a nem mindennapi történet még nagyobb közönséget kapjon. Vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy arra, amit Reese Witherspoon olvas, egy ideje az egész világ figyel. Az Oscar-díjas színésznő évek óta üzemelteti könyvklubját, ahol havonta ajánl egy regényt, amely középpontjában női sorsok állnak döntő többségben – sokan itt figyeltek fel az Ahol a folyami rákok énekelnek című kötetre. A színésznő amellett, hogy saját olvasmányélményeit osztja meg a közönséggel, előszeretettel segíti ezeket a történeteket a megfilmesítés felé: így készült el többek közt az ő főszereplésével a Vadon vagy a Hatalmas kis hazugságok című sorozat. Jelenleg is több ilyen sztori áll a megfilmesítés különböző fázisában, az Ahol a folyami rákok énekelnek pedig már a közönség elé került.

Az alkotók nagyjából 95 százalékban pontosan követték le az eredeti regény cselekményét, és a szükségszerű kihagyásokon kívül csak minimális változtatásokat eszközöltek rajta. A sztori onnan indul, hogy 1969-ben felfedezik egy észak-amerikai mocsaras, partvidéki kisváros egykori ünnepelt focisztárjának holttestét a lápon. Chase Andrews leesett a tűztorony hiányos rácsai között, ám nem tudni, hogy az eset véletlen baleset következménye-e vagy gyilkosság történt. A nyomozás és a népharag hamar a városka közelében, a természet sűrűjében egyedül lakó fiatal lányra, Catherine Danielle Clarke-ra terelődik. A mindenki által csak “lápi lányként” ismert Kya már több, mint 10 éve él egyedül, amikor a családja utolsó tagja is elment otthonról. Vad pletykák és nevetséges feltételezések keringenek róla, minthogy félig farkas, vagy hogy ő a hiányzó láncszem az ember és a majom között. Kya csak kevesekre számíthat a helyiek közül, hiába áll kevés bizonyíték a nyomozók rendelkezésére, az előítéletek túl erősek a városiakban a különös lány ellen.

Nem csoda, hogy Reese Witherspoonnak megtetszett az állhatatos, magát a nyomorból önerőből kiemelő és az erőszakos férfiak elnyomása alól kitörő lány meséje, ami a #MeToo témáihoz kapcsolódva beszél nemcsak a nők kiszolgáltatottságáról, hanem a társadalmi előítéletekről is. Akárcsak minden idők két legmeghatározóbb tárgyalótermi drámájában, a Ne bántsátok a feketerigót!-ban és a Tizenkét dühös emberben, itt is az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának igazságtalan igazságszolgáltatási rendszerébe nyerünk betekintést, ahol az előítéletek nagyobb erővel bírnak az esküdtszék döntéshozatalában, mint a bizonyítékok.

Az Ahol a folyami rákok énekelnek az elfogadást és a megértést hirdető tanulsága mellett a természethez való hozzáállása miatt is kifejezetten aktuális. A könyv egyik legnagyobb erénye a lápvidék növény- és állatvilágának érzékletes és szeretetteljes bemutatása a természettel teljes harmóniában élő Kya szemén keresztül. A klímaválság árnyékában eleve többletjelentést kap az érintetlen természet csodáiról olvasni, az írónő pedig jól ismeri ezt a világot. Az elkötelezett természetvédő és zoológus Delia Owens férjével együtt évtizedekig élt Afrikában, majd később a könyv helyszínét adó Észak-Karolinában is, ahol közelről tanulmányozták az állatvilágot és élményeikről több könyvet is írtak közösen.

Az Ahol a folyami rákok énekelnek filmes verziója viszont tökéletes példa arra, hogy egy film nemcsak a forgatókönyvből, a rendezésből és a színészi játékból áll össze, hanem nagyon fontosak az olyan részletek, mint a jelmez és a berendezés, azaz a hősöket körülvevő tárgyi környezet. Például a történet szerint Kyát a nyomortól és az éhezéstől csak egy hajszál, a természet menti meg: mivel szó szerint a mocsárban nő fel, mindent tud az ottani élővilágról, aminek az élelemszerzésen kívül a későbbiekben külön is hasznát veszi. Ehhez képest a filmben azt látjuk, hogy a „lápi lány” egy olyan házikóban éldegél, amibe bármikor szívesen beköltöznénk, és az egyik párbeszédben felhívják a figyelmet arra, hogy vízszivattyúja is van. Ilyesmiről a regényben szó sincs, arról ellenben igen, hogy áram híján nincs működő hűtőszekrénye – ennek a gyakran és hangsúlyosan megjelenő motívumnak nyoma sincs a vásznon. Ami pedig a filmben megjelenő jelmezeket illeti: a kisgyermekkori részeket leszámítva két olyan jelenetet sem találunk, amelyben a Kyát játszó színésznő ugyanazt a ruhát viselné. A főhősnőn minden egyes képsorban más és más, az alkalomhoz illő és a kor divatjának abszolút megfelelő öltözet látható.

A Normális emberek című sorozat gazdag családból származó értelmiségijeként megismert Daisy Edgar-Jones belead apait-anyait a „lápi lány” szerepébe, de nem tudja levetni magáról a civilizáltságát, amin nem segít az sem, hogy legtöbbször jól fésült frizurával és makulátlan ruházattal látjuk. Bár ártatlan karizmájához kétség sem fér, a könyv folyamatosan bántott Kyájához képest nehéz elhinni, hogy a film legcsinosabb karaktere, akinek szakadtságát mindössze azzal érzékeltetik, hogy gyerekkori változatának arcára kennek egy leheletnyi koszt. Alapjában véve a film túlságosan rendezett és tiszta, éppen olyan, ahogyan a városiak elképzelik a természetbe való kivonulást. Bár a hősnőnek elvileg a természetben kell megkeresnie a kenyérre valót, a makulátlan, fehér bőre nem arról árulkodik, hogy túl sok időt töltene odakint, és valahogy még a szúnyogcsípések és a kosz is elkerülik őt egy mocsár közepén.

Ahhoz képest, hogy Kya történetének minden eleme kiált a tragédia, a kegyetlen dráma után, a film jelenetei az első kockától az utolsóig, végig szépelegnek. Az Ahol a folyami rákok énekelnek szemet gyönyörködtetően megvalósított mozgó képeskönyv lett, amiben szép emberek szép ruhákban csak annyira csinálnak csúnya dolgokat, amennyire muszáj, de a sminkjük azért nem kenődik el közben. A regényben a láp mocska szó szerint és átvitt értelemben is beborított mindent, miközben azért folyamatosan felsejlett a természeti környezet szépsége is. A filmben mocskot nyomokban sem találunk, és ez a szépelgés sajnos tönkreteszi a hitelességet.

Emellett az Ahol a folyami rákok énekelnek film valójában nem tudja eldönteni, mégis mi szeretne lenni. Korszak lenyomat? Tárgyalótermi krimi? Romantikus melodráma? Természetrajongó mozi? Végeredményében egyszerre lesz mindegyik és egyik sem. A film egyszerre felnövéstörténet, korrajz, természetfilm és krimi, ezt a sokféleséget nem is képes egyben tartani. A párbeszédek sokszor gyengék, a narráció vérszegény, giccses a szerelmi történet, ráadásul a cselekmény is ellaposodott a játékidő közepe tájékán.

Ám a film legnagyobb problémája valójában az, hogy képtelen úgy átadni azt a mindent átszövő hangulatot, ami a könyv legfőbb erénye. Bár a regény alapvetően krimiként hirdeti magát, mégsem a közepesen fordulatos cselekményével érte el a közönség szeretetét, hanem azzal ahogyan elmerült a természet és egy magányos lélek kapcsolatában. Olvasása közben mi is úgy érezzük, hogy a sásban gázolunk, térdig vízben araszolva, miközben körbevesz minket az állat- és növényvilág apraja-nagyja. Ez az utánozhatatlan atmoszféra évek múltán is az olvasóval marad, akkora élményt ad a könyv. A mozgóképes verzió azonban nem képes megismételni a regény bravúrját, megmarad egy sablonos, de kellemes filmnek. Kiszakít a hétköznapokból, fontos dolgokról elmélkedik, ám az egyszeri néző nem biztos, hogy megérti, valójában mi okozta az eredeti sikerét.

Mindezek ellenére az is tudja élvezni a filmet, aki egyáltalán nem olvasta az alapművet. Az Ahol a folyami rákok énekelnek egy keserédes szerelmi történet, krimivel fűszerezve és szép képekkel illusztrálva, amellyel a könyv ismeretének hiányában vélhetően nem lesz túl sok baja a nézőnek, mivel korrekten átélhető szórakozást nyújt. Ám ha tudjuk, hogy Owens regénybéli mocsara ennél sokkal mélyebb, szövevényesebb és változatosabb, akkor nem fogunk szabadulni az olvasmányélmény okozta égető hiányérzettől. Nem kérdés, hogy könyvben ez sokkal emlékezetesebb…

Ahol a folyami rákok énekelnek (Where the Crawdads Sing, 2022)

amerikai filmdráma, 125 perc

Rendező: Olivia Newman

Főszereplők: Daisy Edgar-Jones, Taylor John Smith