Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Apám nevében

2020. szeptember 08. - Péntek Tünde

Írország történelme sosem volt egyszerű. Nehéz meghatározni, hogy pontosan mikor is kezdődött az a soha véget nem érő háborúskodás az angolokkal, amely a huszadik század második felében több ezer áldozatot követelt. Jim Sheridan filmje erről az időszakról mesél, és a modernkori igazságszolgáltatás egyik legszégyenletesebb esetét mutatja be.

11_69.jpg

Az északír konfliktus 1968 októberében kapott lángra, amikor is a rendőrség Londonderryben brutális módszerekkel nyomott el egy polgárjogi felvonulást. Innentől három évtizeden keresztül tartó, függetlenségért folyó küzdelem vette kezdetét, amelyet a helyiek csak „The Troubles”, azaz „a Bajok” néven emlegetnek. Az ellenségeskedés gyökere Észak-Írország vallási és politikai megosztottságából ered, és jellegzetes példája annak, hogy a nyugati társadalmakban is mennyire el tud fajulni egy etnikai konfliktus, főként, ha rosszul kezelik. A Bajok idején a britpárti protestánsok a korona fennhatósága alatt kívántak továbbra is élni, míg a katolikus republikánusok egy független és egységes Írország létrehozását kísérelték meg. Az ellentéteket tovább élezte, hogy a két felet a brit hadsereg hivatott szétválasztani: a gyűlölet áthatotta a protestáns és katolikus közösségeket is, mindkét táborban volt társadalmi támogatottsága a bosszúnak és erőszaknak.

15_35.jpgFelkavar a szél, 2006

A közel három évtizedig tartó polgárháborús időknek nem kevesebb, mint 3500 ember esett áldozatul, és több mint a felük civil volt. Az 1998-ban megkötött nagypénteki megállapodás pedig korántsem jelentette azt, hogy a köztársaságpártiak és a brit lojalista erők közötti harc véglegesen lezárult volna. A Queen's University Belfast történésze, Paul Bew a következőkkel jellemzi a viszonyokat: „Ez olyan, mint egy megállapodás férj és feleség között, akik továbbra sem tudják egymást elviselni, de mégis találniuk kell egy módot arra, hogy együtt éljenek.” Legutóbb a brexittel ismét napirendre került az északír kérdés, mivel veszélybe került az egyezmény, amit természetesen senki sem szeretne felrúgni. Az pedig a jövő zenéje, hogy hová vezetnek a tárgyalások, Észak-Írország továbbra is egy puskaporos hordó a brit korona égisze alatt.

16_27.jpgA síró játék, 1992

Az pedig nem meglepő, hogy ez az időszak megihlette a filmvilágot is, hiszen nagyszerű táptalajt ad lélektani drámákhoz és az alapvető emberi jogokat is alaposan ki lehet vesézni a konfliktus által. Éppen ezért aligha véletlen, hogy az Észak–Írországban játszódó filmek többsége csak áttételesen érinti a Bajokat, és inkább azok közegét, a mindmáig rendkívül konzervatív kulturális–vallási értékrend mindennapi hatását vizsgálja fikciós karakterek történetein keresztül.

12_61.jpgA bunyós, 1997

Az ebbe a kategóriába sorolható alkotások leginkább azt mutatják be, hogy IRA katonák hogyan próbálnak az erőszak csapdájából menekülni, beilleszkedni a társadalomba és korábbi tetteik mennyire meghatározzák a jövőjük alakulását. A legemlékezetesebb művek közé tartozik Neil Jordan 1992-ben készült filmje, A síró játék; az Alan J. Pakula rendezte, 1997-es Az ördög maga Brad Pitt és Harrison Ford főszereplésével; vagy az ír szabadságharc idején játszódó, 2006-os Felkavar a szél. Illetve az Apám nevét is jegyző Jim Sheridan jelentkezett még 1997-ben A bunyóssal, amely egy rendkívül alulértékelt és kevéssé felkapott dráma – pedig valójában egy könnyen befogadható, intelligens és érzékeny szerelmes film Daniel Day-Lewis és Emily Watson főszereplésével, ami arról szól, hogyan próbálja felvenni az élet fonalát a börtönből hazatérő egykori szabadságharcos férfi.

13_50.jpgMichael Collins, 1996

A fikciós történetek mellett egy sor olyan film is született, amelyek megtörtént eseményeket dolgoznak fel – jellemzően dokumentarista pontossággal. Kiemelkedő jelentőségű Neil Jordan 1996-os műve, a Michael Collins, amely történelmi megvilágításba helyezi a Bajokat, és bemutatja a századeleji függetlenségi mozgalom egyik legjelesebb képviselőjét, akit Liam Neeson alakít. A Véres vasárnap az 1972. január 30-i eseményekről szól, amikor 13 fegyvertelen tüntetőt gyilkoltak meg a brit katonák Londonderry-ben. Az Őt is anya szülte (1996) és az Éhség (2008) című filmek 1981-be kalauzolják a nézőket, amikor az elviselhetetlen börtönviszonyok miatt az IRA 21 tagja éhségsztrájkba kezdett. És szintén a kiváló történelmi filmek táborát gyarapítja Jim Sheridan 1993-as filmje, az Apám nevében, amely az 1974-es guilfordi merényletről szól.

14_45.jpgÉhség, 2008

1974-ben kettős bombamerényletet követtek el a London melletti Guilford városában, melynek következtében öt ember meghalt, és negyvenketten megsebesültek. A rendőrség az Ír Köztársasági Hadsereget gyanúsította a terrorakció elkövetésével, és hamarosan letartóztatták Gerry Conlont, a léha fiatalembert, akit az apja, Giuseppe Belfastból küldött Londonba, amikor meggyűlt az ifjú baja a zsarukkal és az IRA-val. Habár ártatlan, mégis rákényszerítik, hogy beismerje a kegyetlen terrorista robbantást, és életfogytiglani börtönre ítélik. Egyúttal édesapját is lecsukják, aki pár éven belül meghal a rácsok mögött. Egy szenvedélyesen elkötelezett ügyvédnő billenti ki Gerry-t a mélypontról, kinek segítségével bizonyítani akarja ártatlanságát, hogy tisztára mossa az édesapja nevét, és feltárja az igazságot a jelenkori történelem egyik legszégyenletesebb igazságszolgáltatási esete mögött.

01_46.jpg

Az Apám nevében Gerry Conlon önéletrajzi könyvéből készült, amely a „Proved Innocent” címet viseli. A férfi 15 évvel letartóztatása után ártatlanul szabadult a börtönből. Amiről a film már nem mesél, hogy a későbbiekben sem volt egy tündérmese Conlon élete. Szabadulása után nehezen illeszkedett vissza a társadalomba, évekig komoly drog- és alkoholproblémái voltak és mentális betegségektől szenvedett. Habár végül felgyógyult ezekből, 2014-ben, 60 évesen tüdőrákban elhunyt.

08_33.jpg

Visszakanyarodva a filmre, Jim Sheridan komoly kritikát kapott amiatt, hogy kicsit elferdítette a valóságot.  A leglényegesebb eltérések közé tartozik, hogy nem Gareth Pierce képviselte a vádlottakat, de dolgozott az ügyön; Gerry és Giuseppe soha nem kerültek közös cellába, Joe McAndrew karaktere teljes egészében fiktív és Dixon nyomozó is kitalált figura, akit valójában az ügyön dolgozó, több rendőrtisztből gyúrtak össze. Eredetileg Gabriel Byrne vásárolta meg a könyv megfilmesítésének jogait és szerepelni is akart benne, ám végül a forgatókönyv pontatlanságai miatt teljesen elhatárolódott a produkciótól.

05_38.jpg

Habár Mel Gibson és Liam Neesen neve is feljött Gerry Conlon megformálása kapcsán, végül Daniel Day-Lewis futott be, aki pályafutása során összesen háromszor játszott már Jim Sheridan filmben főszerepet (A bal lábam, Apám nevében, A bunyós). Day-Lewis-t Oscar-díjra is jelölték alakításáért, és a method acting technikáiról közismert színész ezúttal is alaposan belemerült a karakterbe. Day-Lewis jelentősen lefogyott a szerep kedvéért, észak-ír akcentust használt a forgatás teljes ideje alatt, és sok időt töltött börtöncellába zárva. A legendássá vált kihallgatásos jelenet előtt három napig nem aludt, nem evett, és nem ivott, a stábtagokat pedig megkérte, hogy váratlanul öntsenek rá vizet vagy alázzák meg bármilyen durvaságot mondva neki. A harmadik napon kilenc órán át, megállás nélkül kihallgatták. Három különböző csoport intézett hozzá kérdéseket, amelyekből kettő igazi rendőrökből állt. A forgatás pedig csak ezután kezdődött. (Day-Lewis őrült alakításairól már született egy bejegyzés, ami itt olvasható.)

02_43.jpg

Az Apám nevében szereplőivel kapcsolatos további érdekesség, hogy a Giuseppe Conlont játszó Pete Postlethwaite a valóságban mindössze 11 évvel idősebb Daniel Day-Lewis-nál, holott a filmben az édesapját alakítja. Amikor pedig Gerry Conlont kérdezték arról, hogy melyik színészt látná a legszívesebben a főszerepben saját magát eljátszani, Johnny Deppet választotta – viszont ő még lehetőségként sem merült fel, mert a producerek mindenképpen ír gyökerekkel rendelkező színésznek szánták Conlon karakterét. Ám éppen ezért nagyon szerették volna Bono-nak adni Paul Hill szerepét, ám az énekes végül a U2 turnéja miatt nem tudta vállalni.

03_42.jpg

Az Apám nevében elnyerte Berlinben az Arany Medvét és 7 Oscar-díjra jelölték (a legjobb film, rendezés, forgatókönyv, vágás, és 3 színészi kategória), ám végül ezekből egyet sem kapott meg. De persze a mű értékéből mindez semmit nem von le, mivel egy tipikusan olyan alkotásról van szó, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell. Az Apám nevében egy rendkívül megrázó dráma, amely olyan ártatlan emberek hányatott sorsáról szól, akik csupán rosszkor voltak rossz helyen, rossz nemzetiségből. A film egyszerre politikai thriller, tényfeltáró leleplezés, tárgyalótermi dráma és lélektani utazás, amely sokféle eszközzel közvetíti a maga egységes közlendőjét, az igazságtalanság áldozatainak védelmét és az őket a tömeghisztéria érdekében feláldozók elítélését. És habár a magyar cím is értelmet nyer a film történetének ismeretében, ám eredendően magasztosabb tartalommal rendelkezik, hiszen az „In the Name of the Father” angolul annak a sornak a kezdete, hogy: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

07_37.jpg

Apám nevében (In the Name of the Father, 1993)

angol-ír életrajzi dráma, 128 perc

Rendező: Jim Sheridan

Főszereplők: Daniel Day-Lewis, Emma Thompson

 04_44.jpg

Ha tetszett a cikk, szíves figyelmedbe ajánlom a következőt is:

Zseni vagy őrült? – A Daniel Day-Lewis életmű

00_36.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr6415705894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása