„Legyen ez a hely örök jajkiáltás és intés az emberiségnek: a hitleristák itt gyilkoltak meg hozzávetőleg másfél millió férfit, nőt és gyermeket – többségében Európa országainak zsidó polgárait.” – magyar emlékplakett Birkenauban.
Kétségkívül a világ egyik legszörnyűbb és legmegrázóbb helyszíne a lengyel Oświęcim település, amely a második világháború alatti német megszállás során az Auschwitz nevet kapta. Habár 1942. január 20-án Wansee-ben született meg a „végső megoldás”, melynek értelmében a nácik meg akarták semmisíteni az összes zsidót, állampolgárságtól, nemtől és kortól függetlenül, de koncentrációs táborokat a Harmadik Birodalomban már 1933 óta, vagyis Hitler hatalomra jutásának időpontjától kezdve üzemeltettek. Ezekben a létesítményekben az úgynevezett ,,nem kívánatos embereket” tartották foglyul: elsősorban zsidókat, de a náci rezsim politikai ellenfeleit, homoszexuálisokat, bűnözőket és hadifoglyokat is munkára fogva, éheztetve, megkínozva, kegyetlen bánásmódban részesítve küldtek a biztos halálba. Treblinka, Belzec, Sobibór, Majdanek, Mauthausen, Dachau területén is létesültek koncentrációs táborok, azonban az 1940-től működő Auschwitz-Birkenau volt a legnagyobb és a legtöbb áldozatot követelő megsemmisítőtábor, ahol közel másfél millió, többségben zsidó vallású ember vesztette életét, embertelen körülmények között.
Habár rendkívül szívbemarkoló érzés saját szemmel látni mindennek a lenyomatát, de ugyanakkor, ha elég erősnek érezzük magunkat hozzá, az életben egyszer talán illik megismerkedni a modernkori történelem legmegrendítőbb helyszínével, az auschwitzi haláltáborral. Odalátogatásunkat szükséges előre megtervezni, mivel igen szigorú szabályozások és korlátozások vonatkoznak az emlékhely megtekintésére – ezekről részletesebben nem tennék említést, a linken elérhető cikk alaposan összefoglalja a lehetőségeket és legfontosabb tudnivalókat. Amennyiben egy krakkói hosszú hétvégével kötnénk össze a programot – ahogy mi is tettük – akkor legegyszerűbb megoldásnak a Get Your Guide oldalon hirdetett, csoportos látogatási lehetőségek valamelyikét javasolnám. A teljesen korrekt alapár (ami esetünkben kevesebb volt, mint jelenleg a teljes árú belépő a Dohány utcai Zsinagógába) tartalmazza az utazást (Krakkóból Auschwitzba, onnan Birkenauba és vissza Krakkóba), a jegyek árát (és minden ezzel kapcsolatos ügyintézést), illetve a profi idegenvezetést. Ha pedig olyan extrákat kérünk, mint a szálláshelyünkön történő utasfelvétel vagy étkezés biztosítása, felár fejében az is megoldható.
Szóval egy napsütötte, október végi reggelen útnak indultunk Krakkóból. A nagyjából hetven percnyi utazás során volt időnk gyönyörködni az őszi természet csodáiban, mivel erdők, dombok völgyek és folyók mellett haladtunk el. Néhány lengyel települést is értintettünk, ahol három dolog tűnt fel: 1. akárcsak Magyarországon lehetnénk, pontosan olyan a falvak látképe, 2. a lengyelek szeretik az erkélyen vagy ablakban szellőztetni az ágyneműt ébredés után, 3. halottak napjához közeledve Lengyelországban is ugyanúgy kínálnak krizantémot és koszorúkat útmenti árusok, mint nálunk. Alapvetően nem vagyok nagy rajongója a szervezett kirándulásoknak, viszont Auschwitz esetében jólesett csak úgy nézelődni az ablakon egy órán át és felkészülni a látogatásra. Útitársaink közül többen jó hangulatban és harsányan töltötték el az utazás időtartamát – de talán mondanom sem kell, hogy visszafelé már mindenki csendben volt.
A buszon a koordinátorunk elmondta, hogy Auschwitzba érve a társaságot két csoportra osztja és a kabátunkra kell feltenni a színes matricát, ami jelzi a hovatartozásunkat, az alapján kapunk idegenvezetőt. Nem tudom, másban keltett-e rossz érzést a szétválasztás és megjelölés ténye – nyilván, ha nem Auschwitzban lettünk volna, eszembe sem jutott volna egy pillanatra sem. Mindenesetre döbbenetes tömeg fogadott minket a múzeum bejáratánál és igazi csoda volt, hogy a csoportunkból senki sem kavarodott el. Egyébként valóban minden biztonsági ember a matricánkat nézte és az alapján mutatta az irányt. A belépéskor olyan szigorú átvilágításon estünk át, mintha reptéren lettünk volna. Utána fejhallgatót kaptunk és azon keresztül hallgattuk az idegenvezetőnket a több órás túra során.
Amikor megtudtam, hogy fejhallgatós idegenvezetés vár ránk, kicsit elszomorodtam, mert sosem tudtam megbarátkozni a technika ezen vívmányával múzeumokban és kiállításokon. Szeretem magam felfedezni a látnivalókat, elolvasni és értelmezni a tájékoztató szövegeket, brosúrákat, esetleg a kísérőmmel váltok még pár szót róla, de az, hogy valaki folyamatosan duruzsoljon a fülembe mindenfélét és elmondja, mit látok és mit gondoljak erről, túl sok. Ezúttal is néha teljesen nullára vettem a hangerőt, kissé lemaradtam a csoporttól és egymagam nézelődtem, fényképeztem. A fejhallgató egyetlen előnye az volt Auschwitzban, hogy a csendet vágni lehetett a barakkok között. Az idegenvezető eleve halkan beszélt, a csoporttagok közül senki nem szólalt meg. Csak a szél rezegtette meg néha a sárguló lombkoronákat és néha zizegett az avar a talpunk alatt. Álomszép őszi időnk volt azon a borzasztó helyen.
Az auschwitzi koncentrációs tábort egy korábbi lengyel laktanyából alakították át 1940 júniusában. A 28 blokkból álló épületegyüttes a foglyok szálláshelyéül szolgált, akik a szomszédos műhelyekben és SS-vállalatokban dolgoztak reggeltől estig. Itt volt továbbá az SS-főparancsnokság és a munkaügyi részleg központi irodája is. Ezeken kívül megtalálható volt még egy tábori kórház, raktárak és irodák, valamint a gázkamra és krematórium, ahol naponta 340 holttestet lehetet elhamvasztani. A kiállítás részeként a barakkokban rengeteg bizonyítékot és fennmaradt tárgyi emléket tekinthetünk meg. Ilyen például a híres ,,Arbeit macht frei” felirat a bejáratnál, a megsemmisített zsidóság személyes tárgyai is megnézhetők, mint bőröndök, cipők, szemüvegek, protézisek, illetve a koncentrációs tábor olyan használati eszközei, mint az étkezéshez használt edények, vagy a kiürült Zyklon-B-s dobozok. Az emlékmúzeum legdöbbenetesebb része a deportált nők levágott haját bemutató terem, a foglyok cellái, a megmaradt gázkamra és krematórium, illetve az eredeti helyen rekonstruált kivégző fal és akasztófák.
Sosem fogom elfelejteni, azt az érzést, amikor a krematórium látványa után kiléptem a szabadba és az arcomba sütött a nap. A közelben kipécéztem magamnak egy csodaszép őszi díszbe öltözött fát a szöges drótkerítés mellett és azon gondolkodtam, hogy vajon 80 évvel ezelőtt bárki gyönyörködött-e az évszakok változásában Auschwitzban. Arra jutottam, hogy nem valószínű. Az elmúlás teljesen más értelmet nyert azokban a sötét időkben. Talán azért, mert ősz volt, talán azért, mert két nappal később halottak napja volt, de borzasztó érzés volt ott lenni azon a napsütéses október végi délelőttön. Őszintén örültem, hogy az auschwitzi idegenvezetés utolsó állomása volt a krematórium és utána kaptunk egy kis pihenőt Birkenau előtt.
Miután a csoport összeszedte magát, elindultunk programunk második állomására és mindössze pár percnyi utazás után meg is érkeztünk. A nácik 1941 őszén kezdtek hozzá az Auschwitz-tól három kilométerre található tábor építéséhez, amit egy kitelepített lengyel falu, Brzezinka (németül Birkenau) közelében húztak fel. Eleinte szovjet hadifoglyoknak szánták, később azonban a zsidó holokauszt legnagyobb központja lett, ahol egyes becslések szerint másfél millió ember vesztette életét. A 140 hektár területű táborban, több mint 300 objektumot építettek fel, ahol 90 ezer fogoly tartózkodott. Eleinte lengyel zsidók érkeztek, majd 1944 májusától több százezer magyar zsidót deportáltak ide. A munkaképes nők és férfiak kivételével, egytől-egyig kivégezték az időseket, a gyermekeket és a munkaképteleneket. Egy nap akár húszezer embert is eltudtak gázosítani a négy gázkamrában. Végül 1945. január 27-én a szovjet hadsereg szabadította fel az életben maradt 6-7 ezer legyengült foglyot, akik mind csont és bőr voltak.
A nácik gyakorlatilag porig rombolták a tábort, mielőtt elmenekültek, így látogatóként a pusztítás eredményét nézhetjük meg és egy-két utólag rekonstruált építményt – például a barakkokat, amelyekben a foglyokat szállásolták el. Láthatjuk a tábor bejáratát, síneket és drótkerítéseket, és kívülről megtekinthetünk egy vasúti kocsit is, amellyel a deportált zsidók érkeztek Auschwitz-Birkenauba. Az emlékhely óriási területét érdemes szakképzett idegenvezetővel körbejárni, aki segít tájékozódni a romok között és részeletesen bemutatja a tábor felépítését, működését. Mivel nincsen kiállítás, alapvetően kültéri látnivalókról van szó és igen hosszú sétákat lehet tenni, Birkenauban turistaként nem annyira fullasztó a légkör, mint Auschwitz-ban a barakkok között. Legalábbis azon a napsütötte őszi napon nem tűnt annak. De nyilvánvalóan, amikor az egykori gázkamrák közelében elhelyezett emlékműhöz érünk, és megkeressük a magyar nyelvű emlékplakettet, nem lehetséges jó érzéssel tovább menni. Kevés annyira borzasztó hely létezik a világon, mint Auschwitz-Birkenau, ennek ellenére évente 700 ezer turista keresi fel, hogy megemlékezzen a holokausztról, a történelem egyik legszörnyűbb tettéről.
Auschwitz maga megmagyarázhatatlan. Legteljesebb megközelítése mindeddig nem állítás, hanem kérdés-felelet formájában történt.
A kérdés: "Mondd, hol maradt az Isten Auschwitzból?"
A felelet: "Hát az ember hol maradt?"
William Styron
A fényképeket a cikk szerzője készítette.
