Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Edith Piaf „rózsaszínű” élete

2018. május 07. - Péntek Tünde

Ma ünnepelné kilencvennegyedik születésnapját Edith Piaf, a sanzonok királynője, a francia kultúra jelképe. Élete hihetetlen sikerek és mérhetetlen tragédiák sorozata, a fent és lent folyamatos váltakozása.

Már születése pillanata sem számít mindennaposnak: 1915. december 19-én Edith Giovanna Gassion Párizsban a nyílt utcán látta meg a napvilágot. Anyja, Annetta Giovanna Maillard, bárénekesnő volt: énekelni ment Konstantinápolyba, ezért a kis Edith-et rábízta anyjára, majd apai nagyanyjához került, aki egy bordélyház mádámja volt Normandiában. A kislány 1919-ben szaruhártya-gyulladásnkövetkeztében megvakult, látását csak hétévesen nyerte vissza. Elmondása szerint a Szent Terézhez intézett imádságoknak köszönhetően.

edith.jpg

Apja, Louis Gassion, aki cirkuszi artistaként próbált megélni, magához vette a lányát. Ezt követően Edith utcai mutatványosként szerepelt. Ilyen irányú pályafutása hamar véget ért vékony testalkata miatt. Énekhangjának köszönhetően azonban továbbra is pénzt tudott keresni apja mutatványai mellett. Ám 15 évesen önállósította magát és Párizsba költözött. Kilátástalan helyzete volt, hol az utcán élt, hol alkalmi partnereinél hált. 1932-ben megszületett egyetlen gyermeke: Marcellina. Edith ekkor 17 éves volt. A kislány azonban kétéves korában agyhártyagyulladás következtében meghalt.

Utcai éneklés közben figyeltek fel Edith rendkívüli tehetségére, és Louis Leplée, a Gerny’s kabaré igazgatója indította el pályáján. Tőle kapta a Piaf nevet is, ami a francia argóban kis verebet jelent, utalva megjelenésére és vékony testalkatára (Edith alig 150 cm magas, 40 kg súlyú volt). Edith Piaf 1935-ben, húszévesen énekelt először színpadon. Első fellépésén maga kötötte pulóverben jelent meg, melynek egyik ujjával nem készült el, s a hiányt egy fehér selyemkendővel palástolta. Éneklés közben azonban lelepleződött, mivel kendője a lába előtt kötött ki. Túlzás nélkül állítható, hogy a közönség is ott hevert.

edith_piafl.jpg

Több mint húsz éven át az ő lemezei voltak a legkeresettebbek a francia piacon. Dalaival, erőteljes, nagy kifejezőerejű hangjával, magával ragadó előadásmódjával érdemelte ki a sanzon királynője címet. Dalai nagy részét ő komponálta, s a szöveget is ő írta. Leghíresebb dalai: Nem bánok semmit sem, Mylord, Rózsaszínű élet, Padam...Padam... Életéről filmek, színdarabok, könyvek sokasága készült. Életrajzi regénye, a Nem bánok semmit sem, magyar nyelven is megjelent. Edith rendkívüli érzékenységgel bírt a szegények és elesettek irányába. 1941-ben Párizs német megszállása idején rendszeresen énekelt a katonáknak. A hadifoglyok árváinak megsegítésére gálaestet szervezett. A műsor után az elegáns nézők nercbundáit és ékszereit elárverezték, hogy pénzt gyűjtsenek.

Edith életében mindig is jelentős szerepet töltöttek be a férfiak. Yves Montand első szerelmei között volt. A Moulin Rouge-ban találkoztak és a férfi azonnal elvarázsolta. Az érzés kölcsönösnek bizonyult: „23 éves voltam és ő volt az első igazi szerelmem. Elhitette velem, hogy Isten vagyok” – mesélte Montand. Edith rövidesen hozzálátott, hogy létrehozza belőle az ő Istenét. Ceruzát tett a fogai közé, hogy elveszítse marseille-i akcentusát. Megváltoztatta a repertoárját. Kilökte a színpadra, ahol Montand-nak rövidesen ugyanakkora lett a sikere, mint neki.

Amikor a közönség tombolva ünnepelte Montand-t, Piaf a színfalak mögött szomorkodott: „Minden visszatapsolásod közelebb visz ahhoz, hogy megunj.” A forgatókönyv későbbi kapcsolataiban is ugyanez maradt: felfedez egy férfit, művészt, sztárt farag belőle, a férfi eltűnik, ő kezdi elölről. E sort erősíti többek között Eddie Constantine, André Pousse, Jacques Pills (második férje), Moustaki, Charles Dumont, Charles Aznavour, Félix Marten, Gilbert Bécaud és Thépohanis Lamboukas (harmadik férje). Edith rendelkezett azzal a képességgel, hogy önbizalmat csepegtessen másokba, éppen ő, akinek oly kevés volt az önbizalma.

edith-piaf.jpg

Az egyetlen férfi, akiben nem csalódott, a bokszoló Marcel Cerdan volt, aki először vezette oltárhoz. Edith amerikai turnéja során ismerte meg 1947-ben. Ekkoriban feszített tempóban dolgozott, hogy belopja magát a tengeren túliak szívébe. A kezdeti nehézségek után végül ő győzött: a közönségből őrült elragadtatást vált ki. Hollywood leghíresebb személyiségei jöttek el, hogy tapsoljanak neki: Marlene Dietrich (akivel barátságot köt és esküvői tanújának választja), Orson Welles, Frank Sinatra, Henry Fonda, Charlie Chaplin, Judy Garland.

Ám a sors ismét kegyetlenül bánt vele: szeretett férje repülőgép-szerencsétlenség következtében meghalt. Innentől tulajdonképpen mélyrepülés Edith élete: rászokott az alkoholra és a kábítószerekre. Bár 1952-ben fényűző körülmények között férjhez ment Jacques Pillshez, négy év után mégis elváltak útjaik. Az 50-es évek közepére Piaf egészsége megrendült, de ő orvosai tiltása ellenére újra és újra színpadra lépett.

edith_piaf_1.jpg

1962-ben a görög származású, alig 27 éves Thépohanis Lamboukashoz ment feleségül, akivel együtt többször is fellépett. 1963 októberében turnéra indult, amit „öngyilkos turnénak” is szoktak nevezni. Azonban többszöri rosszullétei miatt kórházba került, ahol áttátes rákot diagnosztizáltak nála. 1963. október 11-én halt meg Plascassierben, Grasse külvárosában. Temetését nem támogatta a katolikus egyház, viszont negyvenezren kísérték utolsó útjára.

Yves Montand gondolataival búcsúzunk: „Amikor meghalt, a betegágya mellett lehettem. Nem, nem jó a szó: nem meghalt, ez a kis nő egyszerűen elfogyott. Mint a gyertya. Törékeny alkata szinte eltűnt a lepedőben… És amikor lecsukta örökre a szemét, akkor szűnt meg teljesen. Edith a mesélő, daloló szeme volt Franciaországnak, és kérdéses, tudunk-e még úgy látni, mint ő. Olyan őszintén, mélyről jövően – olyan szerelmesen és tragikusan. A temetésre elindultam, de aztán nem érkeztem meg. Nincs közöm a testéhez. A szeméből kinyíló lelkéhez volt közöm. Azt pedig ott hiba keresem.”

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 12. 13. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr9413898312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása