„Komoly dolognak tartom a színházat, olyannak, amely az embert emberibbé teszi - vagy teheti, és megszabadítja magányosságától” –vallja művei előszavában Arthur Miller, a huszadik század egyik legkiemelkedőbb drámaírója.
1915. október 17-én született Arthur Asher Miller New Yorkban. Szülei lengyel bevándorlók voltak. Édesapjának sikeres ruhagyára és üzlete volt, ami az amerikai gazdasági válság idején teljesen tönkrement. Miller középiskolásként elsősorban a sportra koncentrált, a tudományok, az irodalom és a művészet hidegen hagyták. (Kritikusai szerint később az egyetemre azért nem vették fel elsőre, mert nem tudott helyesen írni.) Miller Dosztojevszkij Karamazov testvérek című regényét olvasva döntötte el, hogy író lesz.
A középiskola befejezése után egy autóalkatrészeket tároló raktárban dolgozott, mint kétkezi munkás, hogy az egyetemi tandíját össze tudja kaparni. A michigani egyetemen először újságírást tanult, ő szerkesztette a helyi lapot. Később átment történelem és közgazdaságtan szakra, de az írás szeretete megmaradt, mivel ekkor keletkezett első színdarabja No Villain címmel. A kritika „sokat ígérő pályakezdéssel” jellemezte alkotását.
Az egyetem elvégzése után 1938-ban visszatért New Yorkba, ahol rádióműsorok szövegét és forgatókönyveket írt. Két évvel később megnősült, egykori iskolatársa, Mary Slattery lett a felesége, akitől két gyermeke (Jane és Robert) született. (Robert filmrendező lett, 1996-ban ő volt a filmre vitt Salemi boszorkányok gyártásvezetője.) A második világháború idején Millert felmentették a katonai szolgálat alól egy régebbi, futball közben szerzett térdsérülése miatt. Ekkoriban a brooklyni hajójavító telepen dolgozott, s anyagot gyűjtött a Helyzet normális című riportregényéhez.
A Brodway-n 1944-ben mutatkozott be Az ember, akinek mindenben szerencséje volt című drámájával, de a darab csúfosan megbukott. Ám 1947-ben ismét szerencsét próbált az Édes fiaim című alkotásával és a siker ezúttal nem maradt el, a darab 328 előadást ért meg.1949-ben készült el Az ügynök halála, s még abban az évben színpadra állították. Megkapta érte a Pulitzer-díjat, s Millert a kor egyik legkiemelkedőbb drámaírójává avatta.
A politikai üldözések idején (McCarthy korszakban) meg kellett jelennie az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt Elia Kazan amerikai író és filmrendező feljelentése miatt, mely szerint Miller kommunista gyűlésekre járt. Ő nem volt hajlandó liberális kortársait beárulni, így bűnösnek találták törvénysértés címén és harminc napi börtönre, hollywoodi feketelistára és 500 dollár pénzbüntetésre ítélték, azonkívül megtiltották útlevele használatát. Az ezzel kapcsolatos események árnyékában született a Salemi boszorkányok című drámája.
1956 júniusában Miller elvált Mary Slattery-tól, és június végén feleségül vette a nála tizenegy évvel fiatalabb Marilyn Monroe-t, aki a kedvéért áttért a zsidó vallásra. Miller egy tévéműsorban üzente meg Marilynnek, hogy el akarja venni feleségül. A színésznő a sajátos leánykérést így kommentálta: „Igen kedves volt, Arthur, hogy velem is tudatta a terveit!” Mr. Agy és Miss Test (ahogy a sajtó emlegette őket) négy évet élt együtt. Ebben szerepe volt annak is, hogy Marilyn nem tudott szülni, Millertől két gyermek is fogant, ám mindkettőt elvetélte. Miller nem bírta elviselni, hogy Monroe annyira retteg a forgatásoktól: minden filmes napja azzal kezdődött, hogy szorongásoldó tablettákat vett be, esténként pedig egyre inkább az alkoholba menekült. 1960-ban, a Kallódó emberek című film forgatása közben szétköltöztek és négy évi viharos házasság után elváltak. Monroe egy évvel később halt meg, Miller még a temetésére sem ment el. 1964-ben írta A bűnbeesés után című leginkább önéletrajzi ihletésű drámáját, melynek premierjét mind a hallgatóság, mind a kritikusok óriási felháborodása követte, mivel a Maggie nevű karakter az ekkor már halott Monroe-ra emlékeztette a nézőket, a történet feldolgozását szinte kegyeletsértésként fogták fel.
Miller 1963-ban feleségül vette Inge Morath osztrák származású fotográfust. Két gyermekük közül a fiú, Daniel Down-kórral született. Őt intézetben helyezték el, ahol apja sosem látogatta meg, sőt Miller 1987-es emlékirataiban sem említette meg beteg fiát. Lányuk, Rebecca Miller, filmrendező lett, férje a háromszoros Oscar-díjas Daniel Day-Lewis.
Miller 1969-ben Londonban maga rendezte meg Az alku című darabját, s ezt követően hosszú szünet következett alkotói pályáján. Közéleti tevékenysége jelentős: volt a PEN Club elnöke, felemelte szavát a diktatúrában élő írótársaiért, s 1995-ben elvállalta az Oxfordi Egyetem kortárs színháztudományi tanszékének vezetését. Számos kitüntetést kapott, köztük többször a Tony-díjat, 2002-ben a spanyol Asturias Hercege díjjal tüntették ki. 2002 januárjában harmadik felesége, Inge Morath meghalt. 2004 decemberében a 89 éves író nyilvánosságra hozta, hogy együtt él a 34 éves Agnes Barley festőművésznővel, és rövidesen összeházasodnak. Erre azonban már nem került sor, az író 2005. február 10-én szívbénulás következtében meghalt.
A cikk eredeti megjelenése: 2010.11.07 www.nembulvar.hu
