Katharine Hepburn hosszú élete során összesen negyvennégy filmben játszott, és alakításaival négyszer nyerte el az Oscar-díjat: ezzel a színészek között ő a legtöbb aranyszobrocskával kitüntetett színész, hiszen tizenkétszer jelölték, melyből négy alkalommal kapta meg a díjat.
Katherine Hepburn vagyonos család gyermekeként született a connecticut-i Hartfordban 1907. május 12-én. Urológus apja és szüfrazsett anyja nyíltnak, szókimondónak nevelte, de nagyra törő ambícióit a testedzésében is kamatoztatta: úszott, lovagolt, golfozott és teniszezett. A bátyja 14 éves korában véletlenül felakasztotta magát, miközben egy apjától tanult csomózási technikával kísérletezett. Katherine-t nagyon megrázta testvére halála, sokáig november 8-át, bátyja születésnapját ünnepelte sajátjaként. A magánórák mellett a Bryn Mawn College óráit hallgatta és itt határozta el, hogy színésznő lesz.
Már egyetemi évei alatt tagja volt egy amatőr színjátszó együttesnek. 1928-ban egy baltimore-i társulathoz szegődött, de még ugyanebben az esztendőben New Yorkban is debütált. Hamarosan a Broadwayre került és a hollywoodi szabványszépségektől eltérő karakterével, életszerűségével, szenvedélyességével hitelesen és sikeresen formálta meg a rá bízott szerepeket. A közönség hamar felfigyelt rá és nagyszerű játéka a filmgyártók figyelmét sem kerülte el. 1931-ben filmezett először George Cukor megbízásából: néhány próbafelvétel után kiválasztották a Búcsú a szerelemtől főszerepére. A film óriási kasszasiker volt és miután megállapodtak a fizetési igényekben, az RKO Pictures szerződést írt alá Hepburn-nel. Két év alatt öt filmet forgatott, a harmadikért, az 1933-as Morning Glory-ért elnyerte élete első Oscar-díját.
Magánéleti kudarca mellett karrierjének sikersorozata is egy időre kihunyni látszott. Katharine ugyanis nem volt hajlandó alkalmazkodni Hollywood csillogó világához. Nem viselt sminket, általában overált és teniszcipőt viselt és gyűlölte, ha fényképezik. A sajtót nem szerette, fejvesztve menekült előle, egyszer majdnem szó szerint is: egy repülőgép propellere majdnem lefejezte, amikor az újságírók elől futott. Ha mégis adott interjút, akkor alkalmanként élvezettel hazudott önmagáról.
A szokottól eltérő viselkedése meglepte a közönséget és mikor 1934-ben visszatért a Broadway-re, a The Lake előadásaira, nem a várt sikert érte el. A kritikusok lehúzták a darabot és a belépőjegyek sem keltek el. Élete Hollywoodba visszatérvén sem fordult sokkal sikeresebbre. 1935-től 1938-ig csak két fontosabb filmszerepet kapott és az Elfújta a szél végzős castingjában sem rá osztották Scarlett O’Hara szerepét. Az éveken át tartó hullámvölgy miatt a közönség beskatulyázta, a kritikusok „kassza-gyilkosnak” bélyegezték. Elhatározta, hogy ismét visszatér a Broadway-re, ahol 1938-ban óriási sikert aratott A Philadelphiai történet című darabbal.
1942-es filmje, Az év asszonya vezette be Spencer Tracy-t Katherine életébe, amely kapcsolat 25 éven és nyolc további filmen át tartott. Hollywood a leghíresebb románcként tartotta őket nyilván. Kétségtelenül egy pár voltak, de nem éltek együtt folyamatosan. Tracy jámbor katolikus és nős volt, az is maradt a haláláig. A barátai és az életrajzírók nem Spencer katolikus hitében látták a fő okot, amiért nem vált el a feleségétől, hanem túl bűnösnek érezte volna azt, hogy elhagyja süket fiát, Johnt. Katharine-nak volt pár szerelmi kapcsolata Tracy előtt, néhány rendezővel és többek között Howard Hughes producernek és aviátornak is éveken át a szeretője volt - azonban csak egy igaz szerelme volt egész életében, Spencer Tracy. Teljesen összetört, mikor Tracy meghalt és sohasem nézte meg utolsó filmjüket.
Az 1960-as években a rendezők elfelejtették egy időre, főleg azért, mert ideje legnagyobb részét betegeskedő párjára, Spencer Tracy-re fordította. Az évtized egyik legsikeresebb filmje, az 1962-es Long Day’s Journey Into Night már a kilencedik akadémiai jelölést hozta meg számára. Öt éves kihagyás után együtt forgatták kettejük és egyben Spencer Tracy legutolsó filmjét, a Találd ki, ki jön ma vacsorára? 1967-ben. Néhány héttel a színész halála után Katherine Hepburn a filmben nyújtott alakításáért elnyerte élete második Oscar-díját. A következő évben Az oroszlán télen című filmmel már a harmadik aranyszobrocskát tarthatta a kezében.
Az 1970-es években a televízió felé fordult. Továbbra is feltűnt kisebb mozis szerepekben és 1981-ben Henry Fonda oldalán az Aranytó című filmért hazavihette a negyedik Oscar-díját. 1991-ben megírta önéletrajzi könyvét, „Me” (Én) címmel. Utolsó mozifilmje A sors útjai volt 1994-ben, amiben Warren Beatty-vel és Annette Bening-gel szerepelt a vásznon. Az egészséges életmód harcosának ismert színésznőt a nyolcvanon túl Parkinson-kór támadta meg és az 1990-es évek közepe felé végleg visszavonult a színművészettől, teljes magányban töltötte napjait. A haláltól sem félt: mondása szerint akkor legalább nem kell több interjút adnia. 96 éves korában, otthonában Old Saybrook-ban hunyt el 2003. június 29-én. Hepburn figuráját Martin Scorsese is megmintázta az Aviátor című 2004-ben Howard Hughes életéről készült filmjében. Cate Blanchett játszotta a szerepét rendkívül hitelesen, amiért elnyerte a legjobb női mellékszereplő díját az Oscar-díj átadáson.
A cikk eredeti megjelenése: 2010. 07. 12. www.nembulvar.hu
