2011. legtöbb Oscar-díjra jelölt filmjének főhőse egy árva kisfiú, aki apja hagyatékát próbálja felkutatni szívmelengető kalandok közepette. Viszont A leleményes Hugo mégis leginkább a filmekről szól. Hogy is van ez?

A rejtély nyitjának első és legfontosabb kulcsa a rendező megnevezése, aki nem más, mint Martin Scorsese. Ilyen szemszögből nézve maga a kontextus hat furcsán, hiszen a Scorsese életmű drámái és gengszterfilmjei között még ehhez hasonlóra sem nagyon volt precedens. A bemutatót látva vagy az ismertetőt olvasva leginkább egy tipikus Tim Burton-filmre (Ollókezű Edward, Alice Csodaországban, Nagy hal) jellemző történetre tippelhetnénk, amely a káprázatos képi világ és mesés elemek ellenére valójában felnőtteknek szól. Ezúttal még többről van szó…

Scorsese nagy ívű filmje minden létező korosztályt megszólít. Az árva Hugo története minden bizonnyal leköti a gyermekek figyelmét, mivel a mindent tudó robot rejtélye éppen elég izgalmakat és tanulságot tartalmaz, a színes és látványos díszletekről nem is beszélve. A felszínt nem is kell annyira megkapirgálni, hogy a másodlagos tartalom eljusson az érettebb nézőkhöz: A leleményes Hugo tulajdonképpen a filmgyártás pátoszaként értelmezhető.

Az árva fiú egy párizsi pályaudvaron tengeti mindennapjait, miután szeretett édesapja (Jude Law) odaveszett egy tűzvészben. A pályaudvaron nemcsak a mindennapi betevőért folytat harcot a megátalkodott felügyelővel (Sasha Baron Cohen), hanem édesapja utolsó munkájához, egy örökmozgó robothoz keres alkatrészeket, hogy megjavíthassa. Az útja gyakran a pályaudvari óráshoz (Ben Kingsley) vezet, akinek kislányával barátságot köt és együtt próbálnak a robot rejtélyének nyomába eredni.

A film megítélésének szempontjából azonban az órás története a legérdekesebb. A gyerekek nyomozása során derül ki, hogy az órás igazából francia filmgyártás legnagyobb alakja. Szomorú története a némafilmek korába repít vissza minket, amikor mint a filmek világának talán legnagyobb tisztelője, sorra készíti sikerfilmjeit. Élete csakis a filmekről és a filmek okozta boldogságról szólt. Azonban a világháború mindent megváltoztatott. Nemcsak anyagi forrásai megcsappanását (ezáltal újabb alkotások készítésének problémáit) jelentette, hanem maguk a nézők is megváltoztak. Az örömfilmezés már nem senkit nem érdekelt a háború borzalmai után. Így egy borongós napon minden emlékét elégette és felszámolta a fájdalmas múltat. Viszont most, a fiatalok nyomozásának köszönhetően egy reménysugár villant a megkeseredett órás életében.

A leleményes Hugoban számos napjainkban divatos tendencia megtestesül. A helyszínválasztás, Párizs, eleve jó ötlet, hiszen akár az Oscar-jelöltek listáját végigböngészve is rájöhetünk, hogy a legtöbbnek köze van hozzá. A némafilmek és a múltidézés szintén közkedvelt tematikává vált napjainkban, gondoljunk csak A némafilmesre vagy az Éjfélkor Párizsban-ra. A mesés filmvilág és a bohókás karakterek a korábban már emlegetett Tim Burton sikerfilmjeit idézik – és Johnny Depp, mint producer személye az élő bizonyíték erre, hiszen ő Burton filmjeinek szinte állandó szereplője.

Mindezekből mégsem egy maszlag jött össze, hanem egy lenyűgöző műalkotás, amely meghajol a filmvilág nagysága előtt. A pátosz kifejezés talán még kevés is mindarra a tiszteletre, amelyet A leleményes Hugo mutat a minőségi filmgyártás felé. Az örömből készített filmek, melyek az örömszerzés céljából jöttek létre, sosem mennek ki a divatból. Boldogságunk forrása az apró dolgokban rejlik, melyek szebbé teszik mindennapjainkat. Ez lehet egy kedves mosoly a pályaudvaron, okozhatja egy kisállat szeretete, a család, a barátok, a könyvek, egy virágszál vagy akár egy olyan film is, amely megmelengeti szívünket – mint teszi azt A leleményes Hugo is.

A leleményes Hugo (Hugo)

amerikai filmdráma

Rendező: Martin Scorsese

Főszereplők: Asa Butterfield, Chloe Grace Moretz, Ben Kingsley, Sasha Baron Cohen

Forgalmazó: UIP-Duna Film

 A cikk eredeti megjelenése: 2012. 02. 26. www.nembulvar.hu