Minden idők legdrágább háborús filmjeként már hónapokkal ezelőtt nagy érdeklődés övezte, a premier után pedig kapásból bombasztikus sikernek bizonyult a Dunkirk, mivel a 100 millió dolláros költségvetése gyakorlatilag két hét alatt meg is térült. Nem mellesleg páratlan kritikai visszhangokat is kapott, egyből ráhúzták a „remekmű” jelzőt és a legnagyobb klasszikusokkal emlegetik egy lapon. Tényleg ennyire jó lenne a Dunkirk?
A történelemórákról is ismerősen csenghet Dunkerque neve. 1940 májusában a Belgium és Hollandia irányából érkező német hadsereg Dunkerque közelében a La Manche csatornáig szorította a brit és francia erőket. Egy nagyon szűk, nagyjából öt kilométeres tengerparti sávban 400 ezer katona esett csapdába. Winston Churchill miniszterelnök a brit parlamentben elmondott beszéde során „kolosszális katonai katasztrófának” minősítette a kialakult helyzetet, melyre az egyetlen megoldást a villámgyorsan kidolgozott Dinamó hadművelet jelentette. A brit katonák evakuálásában több mint 850 különféle hajót is bevontak, köztük a Brit Királyi Haditengerészet hadihajóit, halászhajókat, magánjachtokat, utasszállító hajókat. Előzetes kalkulációk szerint 30-45 ezer katona kimentésével számoltak, ám a végeredmény mindenkit meglepett: 338 ezer katona ért partot Nagy-Britanniában.
A film a Dinamó hadműveletet mutatja be három idősíkban: a szárazföldi katonák egy hetét, a civil hajósok egy napját és a pilóták egy óráját láthatjuk. Tulajdonképpen nincsen főszereplője a műnek. Habár a különböző színtereken visszatérő karakterek szempontjából élhetjük át az eseményeket, azonban ők is leginkább névtelenek maradnak, és keveset beszélnek. A Dunkirk egyik húzónevének számító Tom Hardy például az egész filmben nagyjából két mondatot mond – és hasonlóan a rendező korábbi alkotásához, a Sötét lovag - Felemelkedéshez, itt is szinte végig maszk fedi a pilótát alakító Hardy arcát, a szemeiről ismerhetjük csak fel. További furcsaság, hogy az egész alkotásban egyetlen német katona arca sem látszik, mindössze olyan fenyegetésként vannak végig jelen, akik bármikor felbukkanhatnak és lelőhetik, vagy szétbombázhatják a parton rekedteket. Ami pedig az erőszakos jeleneteket illeti, a Dunkirk mellőz mindenféle naturalitást, véres haláltusát vagy érzelgősséget. Mindebből levonathatjuk azt a következtetést, hogy valóban nem túlzott Christopher Nolan, amikor azt állította, hogy kísérleti jellegű háborús filmet készített. Ilyet eddig még tényleg nem csinált senki sem előtte.
Ha ennyire személytelen maga a mű, akkor mégis mitől lesz hatásos? A válasz igen egyszerű: a képek és a hanghatások visznek magukkal – nem kicsit. Nolan amikor csak lehetett, kerülte a CGI használatát, szinte kizárólag praktikus effekteket alkalmazott, amit lehetett, rekonstruált, például igazi csatahajókat vett kölcsön, igazi Spitfire repülőket küldött fel az égbe. Ha már a repülőknél tartunk, a pilóták például teljesen hihető módon manővereznek: abszolút hiányoznak a hollywoodi túlzások a légi csatákból, és gyakorlatilag ugyanazzal az elánnal száguldunk mi nézők is a levegőben, ahogy a pilóta harc közben figyeli a célkereszten át az ellenfelét. A felépített tengerparti látvány, a sorakozó katonák, a végeláthatatlan móló, a bombázások, a süllyedő hajók annyira nyomasztó, ijesztő és baljós érzések közé sodorják a mozi teremben ülőket is, hogy szabályosan minket is elfog a rettegés. Szerintem nincsen olyan néző, akiben ne merülne fel az, hogy „ha én itt a klimatizált multiplexben ennyire rosszul érzem magam a háborútól, mi lehetett ott élőben!” Érdemes a filmet minél jobb minőségű filmszínházban megtekinteni – én például IMAX-ben láttam – párját ritkítóan bravúros effekteket láthatunk, amik otthon nézve már biztos nem lesznek ugyanolyanok. A Dunkirk egyértelműen egy igazi mozi-élmény, amiért megéri elmenni és kifizetni a jegy árát.
Összességében egy igazán színvonalas, egyedi látásmódú és kiemelkedő háborús film a Dunkirk, amelynek valóban ott a helye a műfaj klasszikusai között. Viszont a „tökéletes” jelzővel nem illetném, mivel két zavaró tényező is szemet szúrt. Az egyik, miszerint a tengerparton szabályos, kettes oszlopokban, fegyelmezetten várakoztak a hajókra a katonák, bombázás után is felkeltek, majd egyből visszaálltak a sorba. Ellenben a Vágy és vezeklés című film dunkerque-i jelenetében egy bravúros 5 és fél perces, vágás nélküli jelenetben elementáris erejű látképet kaptunk a parton uralkodó káoszról, fejetlenségről, reményvesztett katonákról, akik szervezetlenül lézengenek és inkább a halált várják, mintsem a megváltást. Nem tudom eldönteni, hogy vajon melyik a hitelesebb. A másik dilemmát pedig a Jack Lowden alakította pilóta frizurája okozta, ami tökéletesen úgy fest, mint az a napjainkban divatos, oldal felnyírt, felül hosszú stílusú – felmerült bennem, hogy mennyire lehet korhű viselet. Mindenesetre ez már tényleg csak szőrszál (vagy itt inkább hajszál) hasogatásnak minősül.
Dunkirk (2017)
amerikai-angol-francia történelmi dráma, 106 perc, (16)
Rendező: Christopher Nolan
Főszereplők: Kenneth Branagh, Mark Rylance, Tom Hardy, Cillian Murphy
Forgalmazó: InterCom
A cikk eredeti megjelenése: 2017. 08. 12. www.nembulvar.hu
