A dán lány

2018. május 25. - Péntek Tünde

A transzvesztitákkal kapcsolatban számtalan előítélet él és ritkán jelennek meg a mozivásznon. Leginkább csak extravagáns mellékszereplőként bukkannak fel, azonban két éve Jared Leto Oscar-díjat kapott a Mielőtt meghaltam-ban nyújtott alakításáért, és egyre nagyobb igény mutatkozott egy olyan alkotás iránt, amelyben övék a főszerep. Erre egészen mostanáig kellett várni: A dán lány célja nem más, minthogy a lehető legszélesebb közönséghez juttassa el a témát – netán bezsebeljen néhány rangos díjat.

Az életrajzi dráma 1926-ban kezdődik Koppenhágában, ahol egy művész házaspár mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást. Einar Wegener (Eddie Redmayne) nagy sikereket arat tájképeivel és Gerda Wegener (Alicia Vikander) a köztiszteletben álló polgárok portréfestője. Boldog házasságban élnek, bár a személyes és a művészi megvilágosodás eddig mindkettejüket elkerülte. Ám egy napon Gerdának gyorsan be kell fejeznie egy portrét, ezért megkéri a férjét, hogy öltözzön nőnek és legyen a modellje. Az élmény sorsfordító erejű, Einar rájön, hogy Liliként tudja kifejeznie valódi énjét, és elkezd nőként élni. Gerda váratlanul rádöbben, hogy új múzsája lett, ami kreatív lendületet ad művészetének. Egymásnak köszönhetően mindketten bátorságra tesznek szert, hogy merjék vállalni valódi önmagukat.

A rendezői széket Tom Hooper foglalta el, aki pár éve számos díjat elnyert A király beszédével, illetve A nyomorultak című musicallel. Korábbi műveihez hasonlóan most is a konvencionális ízlés és letisztultság jellemzi munkáját, amellyel azonban éppen a választott célkitűzés ellen szól, és saját prűdsége akadályozza meg abban, hogy az első nemváltoztató műtét vállaló „dán lány” lelke mélyére ásson, csak a felszínt kaparássza meg. Semmiképpen sem a polgárpukkasztás volt a cél, persze láthatunk „pikáns” jeleneteket is, de ezek egyszer sem lépik át a jóízlés határát, nem váltak öncélúvá.

Hooper azt próbálja bemutatni, ahogyan a férfi ráébred nőiségére, és megalkotja Lilit. Viszonylag precízen követte le az ezzel járó érzelmi folyamatokat, az eltávolodást a levetni kívánt személyiség szokásaitól, a zavarodottságot és a gyászt a feleség részéről. Ám a cselekmény középpontjába nem a férjet, hanem feleségét, Gerdát helyezte. Főként az ő megpróbáltatásait láthatjuk, ami egyrészt érthető, hiszen a közönség túlnyomó többsége vele tud azonosulni, másrészt viszont épp önnön célja elől veszi el a lehetőséget, mivel nem mutatja be jól a transznemű emberek belső vívódásait. Annyira nem, hogy Einar Lilivé válását szinte kizárólagosan a külsőségekre alapozva ábrázolja: jóformán utánzással válik nővé, és közhelyek gyűjteményét veszi magára, hiszen a divatszakmában dolgozik, a selyemharisnya tapintása izgatja, és háztartásbeliként szeretne élni. Lili sűrű szempilla rezgetéssel, haja folyamatos babrálásával, egyszerre zavart és kihívó mosolyával borzasztóan suta jelenség, és végig megmarad egy bizonyos távolság, ami miatt nem lehet megkedvelni. Ezentúl ott van Gerda, akiről valójában nem sokat tudunk meg, érthetetlen módon tart ki egyre távolodó férje mellett. Ezek a karakterek teljesen életszerűtlennek hatnak még úgy is, ha nem tudjuk, hogy a valódi Gerda nyilvánosan leszbikus volt, nyílt házasságban élt férjével, akire egy idő után barátnőként tekintett, és halálhíre pedig Marokkóban érte.

Mindemellett az is a valóság felfoghatatlan torzítása, hogy a filmben Einar halálát a második műtétje, a női nemi szerv kialakítása okozza, de valójában csak az ötödik operációja után hunyt el, ami a méhbeültetés volt. Ráadásul még az is kimaradt, hogy egy orvosi szakvélemény szerint a férfi fejlődési rendellenességgel született, kezdetleges női ivarszervei voltak. Viszont olyan, szinte már tragikomikus, fantazmagóriák belekerültek a műbe, hogy Einar orra minden hónapban vérzett és ekkor a hasa is görcsölt.

Azonban, hogy mondjunk valami jót is, érdemes a színészekről is beszélni. Alicia Vikander alakítása rendkívül impulzív, amiért Oscar-díjra is jelölték, de furcsa módon a legjobb női mellékszereplő kategóriában, habár ő tölti a több időt a vásznon. A nővé átváltozó Eddie Redmayne-t androgün alkatával, filigrán vonásaival, hófehér bőrével és hatalmas mosolyával az Isten is ilyen szerepekre teremtette, zseniálisan hozza ezt a figurát, minden idegszálával ráfeszül arra, hogy úgy nézzen ki minden mozdulata, mintha azt egy nő végezné. Ha tavaly nem nyert volna A mindenség elméletével Stephen Hawking megformálásáért, ezért az alakításért biztosan Oscar-díjat kapna. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy számára nem ismeretlen az alapállás, mivel ismét egy olyan férfit alakít, aki szakmájában kiemelkedő, de teste börtönében kell élnie, mígnem rá nem jön, hogyan tud ezen túllépni, ebben pedig felesége segíti őt. Nem túlzás azt állítani, hogy a két történet váza teljesen megegyezik.

A dán lány nem egy nővé operálandó férfiről szól, hanem arról, hogy a férfi nőnek akarja magát érezni. Ám hiába lesz izgalmas külsejű férfiból izgalmas külsejű nő, ha nem derül ki, hogy mitől lesz egy transzszexuális ember transzszexuális. Mi hajtja egészen odáig, hogy kockára tegye az életét is, hogy női testben élhessen tovább. Napjainkban hatalmas kincs a filmre vihető érdekes, eredeti sztori. Einar Wegener élettörténete ilyen. A téma elképesztő bátorsága ellenére, vagy éppen ezért, az alkotók nagyon biztonsági játékot játszottak és Hooper csak egy szép filmet tudott belőle készíteni, amely esztétikailag kifogástalan, a látvány, a sminkek, a jelmezek, a díszletek gyönyörűek. Lehetett volna felkavaró, nyomasztó, megdöbbentő is, de mégsem lett az.