Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

A Wall Street farkasa

2018. május 25. - Péntek Tünde

Hetek óta A Wall Street farkasától hangos a sajtó. Mire fel ez a nagy felhajtás? Ugyan kit izgatnak a brókerek? Meg kell nézni a filmet és ezután mindenkinek leesik majd az álla.

A Wall Street farkasa Jordan Belfort önéletrajzi könyvének adaptációja. Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy Belfort 1998-ban pénzmosásért és értékpapírcsalásért 4 év börtönbüntetést kapott (amelyből 22 hónapot kellett letöltenie). Ez idő alatt számot vetett eddigi életéről és így született meg a filmmel azonos című memoárja. Ez a történet egy igazi nagy durranás, Michael Scorsese és Leonardo DiCaprio nem kevesebb, mint hat éven át küzdöttek a film megvalósulásáért. Scorsese és DiCaprio összeszokott színész-rendező páros, mivel A Wall Street farkasa már az ötödik közös filmjük (New York bandái, Aviátor, A tégla és Viharsziget után), így átgondolt koncepció alapján vágtak bele a projektbe. Maga Belfort nem folyt bele a forgatásba, viszont DiCaprio többször találkozott vele és próbált belőle kiszedni olyan részleteket, amelyek a könyvében nem szerepelnek. Például így kerülhetett a filmbe a görkorcsolyázó csimpánz is. De ennek mi köze van a Wall Streethez? Lássuk csak...

w1_1.jpg

A Wall Street farkasának története röviden úgy szól, hogy egy szegény és naiv fiatal a Wall Street világába csöppen, mert kicsit becsvágyó is. Nem kell sok idő ahhoz, hogy egy olyan gátlástalan alak váljon belőle, aki mások átveréséből gazdagszik meg. Annyi pénze lesz, hogy nem tudja mire elkölteni. A film jelentős részében azt láthatjuk, hogyan tép be és szórja a milliót - egy kötegnyi pénzt csak konfettinek nevez, így egyszerűen. Láthatjuk a mérhetetlen gazdagságát, de valamiért mégsem irigykedünk. Megcsömörlünk a rengeteg elvadult partizástól és kokainmámor őrültségektől. Végül megállapíthatjuk, hogy így járnak a túl lentről jött és hirtelen nagy vagyonhoz jutott emberek.

w4_1.jpg

Mindemellett A Wall Street farkasa emlékezetes marad a lenyűgöző színészi alakítások miatt is. Leonardo DiCaprio a hősszerelmes szépfiúk után megmutatta, mennyire romlott is tud lenni - és soha nem tűnt még ennyire hitelesnek fekete hajával és kicsit meghízva. (További érdekesség, hogy az idei Oscar-gálán a Legjobb férfi főszereplő díjáért DiCaprio és Matthew McConaughey pályázik a legnagyobb eséllyel, akiről még később lesz szó, hiszen ebben a filmben is feltűnik.) Jonah Hill A Wall Street farkasa nagy meglepetésének tekinthető. Már A pénzcsinálóért is kapott egy Oscar-jelölést pár éve, amúgy B-kategóriás vígjátékokban tűnik fel. A Wall Street farkasában viszont egyszerűen zseniális, idén is megkapta a megérdemelt Oscar-jelölését. A film egyik legőrültebb pillanatában lenyel egy aranyhalat - azonban mindenki megnyugtatásának érdekében eláruljuk, hogy a valóságban semmi bántódása nem esett a halacskának az állatvédők közbenjárásának köszönhetően: Hill legfeljebb három másodpercig tarthatta a szájában, majd újra vízbe került.

w2_1.jpg

Jean Dujardin is felbukkan egy mellékszerep erejéig. Két éve még Scorsese Leleményes Hugo-jának nagy vetélytársaként versenyzett A némafilmes főszerepében Dujardin. Biztos vagyok benne, hogy a rendező itt figyelt fel rá és úgy gondolta, hogy egyesíteniük kell erejüket és meghívja a következő mesterművéhez. Telitalálat együttműködésük. Illetve Matthew McConaughey talán egyetlen filmben sem játszott még ennyire nyúlfarknyi szerepet, de ennyire emlékezeteset sem. Sokáig csengett a füleimben a film után is a melldöngető mormolása, amely úgy került a vászonra, hogy DiCaprio kifigyelte McConaughey-t, hogy így relaxál a szünetekben az öltözőjében és ezt elég viccesnek találta ahhoz, hogy beletegyék a filmbe. Nagyszerű ötlet volt. McConaughey azért is jöhetett még kapóra, mert akkoriban forgatta a Mielőtt meghaltam-ot, amelyben egy AIDS-beteget alakít és a szerep kedvéért csontsoványra fogyasztotta magát. Így A Wall Street farkasában is rendkívül hitelesnek bizonyult a szétkokózott agyú és kiégett bankár szerepében.

w3_1.jpg

A Wall Street farkasa keményen korhatáros és ez nemcsak annak köszönhető, hogy Guiness-rekordot döntött, mivel 506-szor hangzott el a film három órája alatt a "fuck" szó. Kinek is ajánljuk a filmet? A figyelmeztetés ellenére is biztosan erősnek és mocskosnak ítéljük meg majd, tehát tegyük félre mimóza lelkületünket, mielőtt hozzáfognánk. Viszont A Wall Street farkasát legalább egyszer az életben meg kell nézni. Nagy buli lesz, az biztos.

 

A Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street)

Amerikai életrajzi dráma, 179 perc

Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Jonah Hill, Margot Robbie, Matthew McConaughey

Rendező: Martin Scorsese

Forgalmazó: Pro Video & Film Distribution Kft.

A cikk eredeti megjelenése: 2014. 01. 15. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr2814000502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása