Napjaink legnagyobb kasszasikerei a képzeltbeli, természetfeletti erőkkel rendelkező, kigyúrt testű képregény-figurákhoz fűződnek. Azonban a legnagyobb hősök mégis köztünk élnek. Ennek ékes példája a Spotlight - Egy nyomozás részletei című, megtörtént eseményeken alapuló dráma, amely a 2015 legjobb filmjének járó Oscar-díjat is elnyerte.
A mű 2001-ben megtörtént eseményeket követ. Bostonban járunk, ahol a kor szellemiségének megfelelően a nyomtatott sajtó már hanyatlani kezdett és egyre nagyobb teret hódított magának az online média. Azonban lelkes újságírók csapata azon tevékenykedett, hogy fenntartsa az olvasók érdeklődését hatásos cikkeikkel, amiért továbbra is érdemes megvenniük a lapot az embereknek. Ezekben az időkben érkezett a Boston Globe-hoz egy új főszerkesztő, aki a Spotlight nevű rovat oknyomozó riportereit ráállította a katolikus egyházzal kapcsolatos gyermekmolesztálási ügyekre. Amire ezután bukkantak, az az egész világot megrengette.
A filmben bemutatott nyomozás igazán magával ragadó és izgalmas lett, legnagyobb erényének pedig az tekinthető, hogy mellőz minden hatásvadász elemet, a maga lehangoló valóságában láttatja a történteket. Nincsenek nagyjelenetek, nincsen érzelgősség, nem akarnak a szánkba rágni semmit, csak őszintén elénk pakolják a tényeket, amelyből mindenki levonhatja magában a megfelelő konzekvenciákat. Persze az is a film javát szolgálta, hogy az események bemutatása is éppen elég felkavaró ahhoz, hogy ne menjük el szó nélkül mellette. A Spotlight csapata megfeszítő munkájával a rendelkezésre álló apró morzsákból feltárta teljes valójában a rendkívül szerteágazó ügyet: az egyház módszeresen védte a gyermekeket molesztáló papjait, folyamatosan eltussolva az ügyeket, így az elkövetők következmények nélkül élték tovább életüket, miközben áldozataik élete teljesen tönkrement. Ahogy a film egyik szereplője is fogalmaz: nemcsak szexuális erőszakot éltek át, hanem spirituálisan is bántalmazták őket, örökre tönkretéve bennük a hitet.
A Spotlight úgy tudott hőskölteménnyé válni az újságírásról, hogy közben nem esett túlzásokba. A főszereplőknek nem az életükre törő, őket elhallgattatni próbáló gonoszokkal kell megküzdeniük, hanem a tudattal, hogy mennyi ember élete ment tönkre évek alatt, miközben senki nem tett semmit, mindenki csak elfordította a fejét. Ráadásul mindez vonatkozik az újságírókra is, ugyanis a bizonyítékok nem teljesen új keletűek voltak, sőt, akadt olyan áldozat, aki már öt évvel korábban is kopogtatott a lap ajtaján. Az ügy darabjai végig ott voltak a kezükben, csak össze kellett volna őket illeszteniük. Így bár az igazság felszínre került, a feszültség nem oldódott fel. A film ezzel igen okosan fogalmazza meg az üzenetét a kollektív felelősséggel kapcsolatosan.
Az alkotás rendezőjét nem titkoltan a klasszikus újságírói munka folyamata motiválta. Nem volt szükség hollywoodi mázra, csak arra, hogy lépésről lépésre, odafigyeléssel, a tényekhez való ragaszkodás szigorú attitűdjével bemutassák az eseményeket, a botrány feltárásának folyamatát. A végeredményt nézve természetesen adódik az összevetés Az elnök emberei című 1976-ban készült remekművel, ami a Watergate botrányt felfejtő két oknyomozó újságíró nyomába eredt. Carl Bernstein és Bob Woodward újságíró közösen vezette a Washington Post tényfeltáró vizsgálatát 1972-től 1974-ig, melynek eredményeképpen Richard Nixon elnök kénytelen volt lemondani. A témából adódóan a két alkotás sok hasonlóságot mutat, még sincs olyan érzésünk, mintha a Spotlight csak kullogna klasszikusa elődje nyomdokaiban, hanem méltó utódja a tényfeltáró riportos filmek non plus ultrájának. A 2016-os mű saját jogán szerez érvényt magának, és teszi ezt a feszültség remek adagolásának, továbbá a kifogástalan színészi játéknak köszönhetően.
A Spotlight rendkívül fontos alkotás az újságírói szakma tekintetében, hiszen újra eszünkbe vési, hogy a média a negyedik hatalmi ág. Még mindig van értelme a minőségi sajtónak, ami tulajdonképpen szabad lehetősége annak, hogy a nem megfelelően működő intézményeket, rendszereket az igazság feltárásával elszámoltatni lehessen. Az alkotás azt is bemutatja, hogyan működik a jó újságírás, mennyire nehéz, összetett munka ez, a sajtót milyen erkölcsi és egyéb válaszutak elé állítja a mindennapos tevékenysége. Összességében a Spotlight önmagában is izgalmas, lendületes, tisztességes film, amely a téma roppant érzékeny mivolta ellenére meghökkentően visszafogott, szentimentalizmus helyett tényszerűséggel operál, mélyen felkavarva a nézőket. És nem utolsó sorban emlékeztet arra is, hogy csapatmunkával, kitartással (és akár egy tollal meg jegyzetfüzettel) meg lehet rengetni a világot: a Boston Globe közel 600 történetet hozott nyilvánosságra, több mint 70 pap szexuális visszaéléseiről, 2008-ra 1476 személyről derült ki, hogy a bostoni katolikus egyház lelkészei szexuálisan bántalmazták, világszerte pedig összesen 6427 katolikus papot vádoltak meg gyerekmolesztálással: az áldozatok száma 17259 főre tehető.
Spotlight – Egy nyomozás részletei (Spotlight)
amerikai thriller, 128 perc, 2015 (16)
Főszereplők: Michael Keaton, Rachel McAdams, Mark Ruffalo, Liev Schreiber
Rendező: Tom McCarthy
Kulisszatitkok
Az igaz történeten alapuló Spotlight – Egy nyomozás részletei arról az esetről szól, amivel a Boston Globe oknyomozó újságírói 2002-ben leleplezték a katolikus egyházon belül zajló gyerekmolesztálásokat. Országos felháborodást kiváltó riportsorozatuk több mint hetven pap érintettségét derítette fel, és alapjaiban rázta meg az egész egyházat. A Spotlight csapata viszont feltárta, hogy a pedofília mélyebben átszövi az egyházat, mint bárki gondolta volna. Viszont ami még döbbenetesebb volt (és erről szintén az ő írásaikból értesülhetett a világ), az egyházi vezetők nemcsak tudtak az évtizedek óta zajló gyerekmolesztálásokról, hanem az eltussolásukban is aktívan közreműködtek. A botrány megrengette az egyház pozícióját az Egyesült Államokban, sőt az egész világon, elsöpörte a helyéről a bostoni egyházmegye püspökét, és az egész katolikus egyházon belül fontos változásokhoz vezetett. Számokban kifejezve úgy összegezhetnénk ennek a maroknyi újságíró munkájának jelentőségét, hogy a Boston Globe közel 600 sztorit hozott nyilvánosságra több mint 70 pap szexuális visszaéléseiről, amelyekről a katolikus egyház nem csupán tudott, de az eltussolásukban is részt vett, 2008-ra 1476 személyről derült ki, hogy a bostoni egyházmegye papjai szexuálisan bántalmazták, világszerte pedig összesen 6427 papot vádoltak meg gyerekmolesztálással: az áldozatok száma 17259.
Nicole Rocklin és Blye Pagon Faust producerek tudták, hogy komoly szakmai kihívást jelent mozivászonra átültetni az oknyomozó újságírók drámai harcát az igazságért, de nagy fantáziát láttak a sztoriban. „A történet izgalmas, ugyanakkor mély társadalmi igazságot hordoz” – mondják a producerek. „Én magam is katolikusként nőttem fel – folytatja Tom McCarthy, a rendező –, és tisztelem az egyházat. Számomra ez a történet nem az egyház érintettségéről szól, hanem arról, hogyan fajulhattak idáig a dolgok. Miképp folyhattak ezek a szörnyűségek évtizedekig anélkül, hogy bárki is szót emelt volna ellenük?”
A Spotlight riportereinek története arra is lehetőséget adott, hogy a direktor kifejezze csodálatát az igényes, távlatokban gondolkodó újságírás iránt. „Szerettem volna bemutatni, mennyire másképp folyt ez a munka 15 évvel ezelőtt, mint manapság, és milyen hatása van az egész társadalomra, ha újságírók komolyan veszik a szakmájukat.” A Spotlight – Egy nyomozás részleteit sokan Alan J. Pakula nagy klasszikusához, Az elnök embereihez hasonlítják, amely Bob Woodward és Carl Bernstein Watergate-botrányt kirobbantó 1972-es nyomozásáról szól. A két filmet a tematikus rokonság mellett összeköti egy érdekes személyi szál: Az 1976-os műben szerepel Ben Bradlee, a Washington Port egykori főszerkesztője, a mostaniban pedig a fia, Ben Bradlee Jr., aki a Boston Globe vezető munkatársa volt az egyházi pedofilbotrány idején. De a legfontosabb kapocs, hogy mindkét film a sajtómunkások felelősségéről szól. Az elnök emberei annak idején arra ösztönözte a fiatal újságírókat, hogy nézzenek alaposan a körmére a jogosítványaikkal visszaélő politikusoknak és intézményeknek. A Spotlight hasonló üzenetet hordoz egy olyan korban, amikor a minőségi újságírás egyre inkább háttérbe szorul a szenzációk, sztárpletykák és internetes nézettségnövelő cikkek mögött. „A bostoni csapat megmutatta, milyen nagy társadalmi hatása lehet a professzionális, magas szintű újságírásnak – összegzi McCarthy. – Ezzel a filmmel szeretnénk megkongatni a vészharangot, és figyelmeztetni a világot, hogy erre a munkára ma is szükség van.”
Mielőtt McCarthy és alkotótársa, Josh Singer nekilátott volna az írásnak, hónapokat töltött kutatómunkával. Háromszor jártak Bostonban, hogy interjút készítsenek az érintett újságírókkal, áldozatokkal, és az ügy egyéb szereplőivel. „Mindenkivel beszéltünk, akivel csak lehetett – emlékezik Singer. – Volt, akivel többször is találkoztunk. Az összes létező szempontból meg akartuk ismerni a történetet.” A színészek is találkoztak az újságírókkal, akiket a filmben eljátszottak. A Spotlight riportercsapatának vezetője Walter “Robby” Robinson volt, akit a filmben a Birdmanért Oscarra jelölt Michael Keaton alakít. Keaton, aki hívő katolikus családban nőtt fel, nem pusztán lelki hasonulásra törekedett a figurával, hanem fizikailag is igyekezett lemásolni modelljét. „Amikor megláttam a mozivásznon, majdnem elájultam – meséli nevetve Robinson. – Nem csak a hanghordozásomat és a bostoni akcentusomat utánozta le, hanem még a grimaszaimat és a mozdulataimat is.” Rachel McAdams részletesen kifaggatta Sacha Pfeiffert. „E-mailben kezdtük az ismerkedést Sachával, majd telefonra váltottunk, és a végén átvonatoztam New Yorkból Bostonba, hogy egy teljes hétvégét vele meg a férjével töltsek. Mindent tudni akartam róla, még olyan apróságokat is, hogy például viselt-e órát akkoriban. Ezek lényegtelen dolgoknak tűnhetnek, de számomra borzasztó fontosak, hogy bele tudjak bújni egy figura bőrébe.”
Csaknem másfél évtized telt el azóta, hogy a Boston Globe újságírói a sokkoló információk nyomára bukkantak. Tényfeltáró írásaikat ügyészi vizsgálatok követték, amelyek lerántották a leplet a katolikus egyházban burjánzó pedofíliáról. Boston döbbenten szembesült azzal, hogy a támadhatatlan tekintélynek örvendő papok sorozatban követtek el gyerekmolesztálásokat, és egyházuk szinte rutinszerűen mosdatta őket tisztára. A botrány alapjaiban rázta meg a katolikus egyházat, és fontos szerkezeti és szemléletbeli változásokhoz vezetett. „Az egyház ma már sokkal jobban odafigyel azokra a problémákra, amelyeket filmünk érint, és szervezeti rendszerét is átalakította – mondja Michael Sugar producer. – Nem túlzás kijelenteni, hogy a Boston Globe riporterei megváltoztatták a világot!”
