Hamupipőke

2018. május 28. - Péntek Tünde

Nem az a lényeg, hányszor mondunk el egy történetet, hanem sokkal inkább az, milyen hatással van ránk. Százszor hallottuk már és sokszor láttuk Hamupipőke elbűvölő meséjét – viszont a most mozikba került film képes ismét elvarázsolni kicsiket és nagyokat.

Úgy tűnik, az utóbbi években virágkorukat élik az élőszereplős meseadaptációk. Láthattuk megelevenedni Hófehérke (Hófehér és a Vadász, Tükröm, tükröm), Csipkerózsika (Demóna), Alice (Alice Csodaországban) vagy Óz (Óz, a hatalmas) életét is - illetve a Grimm-történetek összegyúrásából készült Vadregényt, amelyben Piroska, Hamupipőke, Aranyhaj és Babszem Jankó is szerepel. Most Hamupipőke kapott egy saját filmet, amelyet a nagyszerű Shakespeare-színész és -rendező, Kenneth Branagh álmodott meg. Aki úgy érzi, hogy kicsit besokallt már az elmúlt időszak feldolgozásaitól, még ne adja fel! Ugyanis a Hamupipőke kiemelkedően a legjobb alkotás e műfajban.

Nem könnyű magyarázatot találni arra, hogy Branagh választása miért éppen erre a történetre esett, hiszen eddigi munkáival kifejezetten a felnőtteket szólította meg. Viszont mindez nem változtat azon a tényen, hogy alkotói csúcsformájába lendítette vissza a feldolgozás – és arra máris egyszerűbb választ adni, hogyan érte el ezt. A titok egyik nyitja abban áll, hogy az angol rendező nagy tisztelettel nyúlt az eredeti műhöz és mindvégig tartotta magát a hagyományokhoz. Így a tündérmese pontosan ugyanarról szól, amit már kisgyerekként is megismertünk, nem modernizálja vagy realizálja azt. Nincsenek extrém szereplők a látvány kedvéért sem, mi több, még a kisegerek sem beszélnek, mint a régi Disney mesében, a felesleges vérontás és ijesztgetés is kimarad belőle (mint a levágott sarkak és lábujjak). Másrészt a történet kivitelezése minden téren stílusos és ízléses, a díszlet és a kosztümök pontosan olyanok, mint amilyennek gyerekkorunkban elképzeltük őket, ha valósak lennének. Az 1950-es rajzfilmből vették a szabásmintát Hamupipőke báli ruhájához, amely lenyűgözően mutat a vásznon: számokban kifejezve, 270 méter, kézzel festett selyemorganzából áll, amelyet 16 ember készített 550 órán át, 10 000 darab apró Swarovski kristállyal díszítve. Ebből is látszik, hogy professzionális csapat dolgozott a filmen, minden apró részletre odafigyeltek.

Természetesen az alkotás színvonalát tekintve a színészgárda sem elhanyagolandó tényező – és Branagh ebben sem nyúlt mellé. Sőt, rendkívül szellemes módon osztotta ki a szerepeket: a Gyűrűk ura tündehercegnőjeként ismert Cate Blanchett játssza a gonosz mostohát, az Alice Csodaországban vérszomjas Vörös Királynője és a Harry Potter filmek legkegyetlenebb boszorkánya, Helena Bonham Carter eleveníti meg a jóságos tündért, és a Trónok harca borostás és harcias Robb királya, Richard Madden formálja az álomszerűen tökéletes herceget. Hamupipőke alakítója a szinte ismeretlen Lily James, aki kedvesen mutat vásznon és illik a szerepéhez. Valószínűleg nem az ő hibája, hanem inkább a forgatókönyvé, hogy néhol a bájos naivitása átcsap a néző által is érthetetlen balekságba – és ilyenkor nem hat hitelesnek és természetesnek a színésznő játéka. Mindig is presztízsértékkel bírt a gonosz mesehősök megformálása és Cate Blanchett brillírozik benne. Általa nemcsak a démoni mostohaanyát ismerjük meg, hanem mélységeiben is megmutatkozik a karakter és némi magyarázatot is kapunk a zsarnoki tetteire. Helena Bonham Carter jelenléte nyúlfarknyira sikeredett, viszont annál emlékezetesebb. Bizarr őt ennyi negatív szerep után a jó oldalon látni, de természetesen ezt is a kisujjából rázza ki. Richard Madden hercege pedig szerencsére nem esik túlzásokba, nyilvánvalóan romantikus alkat, de nem nyálas.

Az egyetlen kellemetlenség a Hamupipőke-élménnyel kapcsolatban az, hogy valamilyen rejtélyes okból, a mozikban a film elé betettek egy 7 perces animációs kisfilmet. A Jégvarázs szereplői énekelnek el egy teljesen érdektelen dalt, önismétlő „eseményekkel”, gyenge poénokkal, ami egyébként sehogy sem kapcsolódik a tényleges alkotáshoz, amire jegyet váltottunk. Ezzel nem lehet mást tenni, csak túl kell élni. Mindenképpen érdemes kivárni a folytatást, mivel a Hamupipőke hangulatában könnyed és finoman humoros mese, amely egy kis bűbájt csempész a hétköznapok szürkeségébe. A film tulajdonképpeni, sokszor elhangzó jelmondatát főhősnőnknek adta útmutatásul haldokló édesanyja: „légy bátor és kedves”. Valószínűleg Kenneth Branagh is ezt a sugallatot kapta, amikor mozivászonra álmodta Hamupipőke meséjét: bátor volt a témaválasztása és kedves a megvalósítása. A többi pedig csak varázslat.