Valentin-nap óta töretlen népszerűségnek örvend A szürke ötven árnyalata, mindenki látni akarja. Azonban senkit se tévesszenek meg a moziba tóduló tömegek: vannak olyan filmek, amelyek annak ellenére kasszasikeresek, hogy kifejezetten rosszak.
Már az alapanyagra sem lehet mondani, hogy túlzottan igényes alkotás (sem a cselekményt, sem a történetvezetést, sem a karakterábrázolást, sem a megfogalmazást tekintve), viszont E.L. James regénye 2012-ben óriásit robbant és úgy kapkodták, mint a cukrot. Ezek után senkit nem ért váratlanul, hogy trilógiává bővült a történet – habár a színvonal kötetről kötetre csökkent, mégis pillanatok alatt a bestseller listák élére kerültek. Sokan próbáltak magyarázatot találni arra, hogy mégis minek is köszönhető ez az elképesztő érdeklődés az Árnyalat-trilógia iránt. Az egyik elképzelés szerint óriási vonzerőt jelentett a hölgyek számára, hogy inkognitóban olvashatnak egy olyan, látszatra romantikus regényt, amely egy kicsit perverz is.
Ugyanis - aki esetleg nem tudná - A szürke ötven árnyalata alaptörténete, hogy egy fiatal, egyetemista, bölcsész lány megismerkedik egy multimilliomos üzletemberrel, aki azonnal a bűvkörébe vonja. Már a legelején érezhető, hogy valami nem stimmel vele – eddig a pontig egészen hasonlít az Alkonyat-trilógiára. Viszont Mr. Grey nem vámpír, ő más meglepetést tartogat főhősnőnknek: a 21. század aktuális férfi ideálja már nem virággal és bonbonnal hódít, hanem kötözős szexszel és kínzószobával örvendezteti meg az ártatlan, szerelmes leányzót. E. L. James művének alapanyaga a BDSM szex, ami olyan formában jelenik meg Mr. Grey világában, mint kötözés-fegyelmezés, dominancia-alávetettség, szadizmus-mazochizmus…
Nem titok, hogy sok néző a kemény szexjelenetek miatt várta a filmet. Aki olvasta a könyvet, nehezen tudja elképzelni, hogyan lehet ebből mozi-kompatibilis művet létrehozni és ezért kíváncsivá vált. Aki pedig nem vette még a kezébe regényt, a nagy hírverésnek köszönhetően tudja, hogy A szürke ötven árnyalata valami szexuálisan túlfűtött dolog, éppen ezért ezt érdemes lenne megnézni. Úgy foglalhatnánk össze ezt a jelenséget, hogy a szexualitás még mindig a legjövedelmezőbb üzletág napjainkban. Azonban ki kell ábrándítanunk mindenkit, mivel már ezen a szinten is elbukik a produkció. A kétórás játékidőből a negyvenedik percig nem történik semmi, ezután négy ágyjelenetet láthatunk, de az alapanyaghoz képest rendkívül visszafogott módon ábrázolja a meztelenséget, és megmosolyogtatóan primitíven csapódnak le a „szadista indulatok”. Így jogos a következő kérdés: akkor mégis mivel telik el az a két óra?
Műfaji besorolás szerint drámaként határozták meg, így elvárnánk némi feszültséget és izgalmas karakterábrázolást. Számomra a legnagyobb csalódást az jelentette, hogy teljesen kiölték a filmből a titokzatosságot és az izgalmakat – ugyanis nagyjából 15 perc alatt kiderült, hogy mit is akar Mr. Grey és innentől semmi sem történik a vásznon. Alapjában véve maga a történet rendkívül közhelyes, kifejezetten unalmas. Pontosan tudjuk, melyik szereplő mit akar, és semmi meglepetés sem ér minket. A dögunalomhoz ráadásként kapunk a könyvből átvett szó szerinti, életidegen dialógusokat, amelyek már eredetileg sem voltak túlzottan igényesek, mozgóképen látva pedig szimplán nevetségesek - a mozinéző kínjában szórakozni tud ezeken. A két főszereplő színészi teljesítménye is siralmas, a Mr. Grey-t alakító Jamie Dornan nem hazudtolja meg modell múltját, csodásan feszít a legmárkásabb öltönyeiben – viszont mindez kevés, hogy érdekessé tegye a karaktert, még csak azt sem hittem el, miért találja vonzónak őt Anastasia. Melanie Griffith lánya, Dakota Johnson játssza a főhősnőt, aki túlzásokba esik a szájharapdálásokat és szemforgatásokat illetően (habár ez már a könyvben is túl soknak tűnt), bizonytalan és amatőr alakítást nyújt, és érthetetlen, hogyan szerethet bele egy ennyire semmilyen lányba egy multimilliomos.
A szürke ötven árnyalatával kapcsolatos pozitívumok listája igen rövid, két dolgot tudnék kiemelni. A film képi világa nagyon elegáns és stílusos, dominálnak benne a tágas és exkluzív terek, rendkívül harmonikus a színpaletta, még a ruhaszínek is beszédesek, ezen a téren pontosan úgy sikerült a megvalósítás, ahogyan a könyvből kiolvasható. A másik átlagon felüli erénye a filmnek, hogy nagyon eltalálták az aláfestő zenéket, amelyek jó pár jelenetet megmentenek attól, hogy elaludjunk rajtuk. Azonban, ha végiggondoljuk, mindez mégis kevés ahhoz, hogy élvezhető vagy akár igényesnek nevezhető filmet kapjunk.
A szürke árnyalata egy olyan tündérmese szeretne lenni, amelyben a szépség beleszeret a szörnyetegbe és meg is változtatja őt. Viszont nagyon bátortalan és sekélyes film, nagyjából semmi sem történik benne és egyetlen olyan jelenet sincs benne, amire érdemes lenne emlékezni. Nemcsak a főhősnő szenved a kínzószobában, hanem a néző is a moziban. Megtekintése csak az esetben ajánlott, ha kíváncsiak vagyunk, hogyan lehet teljesen elrontani egy filmet.
A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey)
amerikai romantikus dráma, 125 perc, 2015 (18)
Rendező: Sam Taylor-Johnson
Főszereplők: Dakota Johnson, Jamie Dornan
