Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Maria Callas szomorú története

2018. május 31. - Péntek Tünde

Harminckét éve halt meg Maria Callas világhírű operaénekesnő, aki a sok siker és csillogás ellenére magányosan élt utolsó éveiben.

Maria Callas szülei közé válaszfalat húzott a látható korkülönbség, valamint az eltérő temperamentum: míg a férj igénytelen és kényelmes, addig a feleség vidám, társasági életre vágyó és művészeteket pártoló volt. A család életét beárnyékolta, hogy második gyermekük, Vassziliosz tífuszban meghalt. Az apa, Georges, aki gyógyszerész volt, megelégelte a szegényes életkörülményeket, eladta üzletét, és elhatározta, hogy családjával együtt Amerikába vándorol. Feleségével az elutazásuk előtti napon közölte a hírt. Evangelia tiltakozott ugyan, hiszen már terhes volt Mariával, de elkeseredetten és haraggal telve követte férjét.

12_3.jpg

1923. december 2-án megszületett Maria Anna Sofía Cecilia Kalogeropulosz, nevét apja hamarosan Callasra változtatta, mivel abban bízott, hogy egy Amerikában könnyebben kiejthető névvel sokkal hamarabb sikerül majd érvényesülnie. Az anya fiúgyermeket várt, aki pótolja majd Vasszilioszt. Csalódottságát a későbbiekben többször is lánya szemére vetette. Az apa kezdettől fogva ellenezte, hogy Evangelia zenélni és énekelni tanította a lányaikat, de az anya rádöbbent, hogy mindkettejüknek csodálatra méltó tehetsége van. Ő ismertette meg a lányokat az operával: elsőként megvette nekik a Faust, a Lammermoori Lucia és a Mignon című operalemezeket, valamint zongoraleckékre íratta be őket. Evangelia elképzelése az volt, hogy Mariából párját ritkító énekesnőt farag. Ennek érdekében számos rádióversenyre és zenei vetélkedőre is beíratta őket, melyeken sorozatos sikereket értek el, elsősorban Maria. A becsvágyó anya minden létező finomságot megadott lányának, hiszen véleménye szerint a jó hangot táplálni kell, így Maria már gyerekkora óta kövér volt, ráadásul sokdioptriás szemüveget viselt, hiszen egészen kicsi kora óta rövidlátó volt.

13_3.jpg

1937-ben Evangelia és Georges között annyira megromlott a kapcsolat, hogy már képtelenek voltak az együttélésre. Mivel a férj keresete kevés volt, ezért nem tudta eltartani a három nőt. Úgy döntött, hogy Evangeliát és a lányokat hazaküldi Görögországba. Tulajdonképpen itt kezdődött Maria Callas karrierje, Görögországban debütált először színpadon. A második világháború után visszatért az Egyesült Államokba, ahol világhírre tett szert. Ezután Olaszországba vezetett az útja és a legnagyobb sikereit a Milanói Scalában aratta 1954 és 1959 között. Világkarrierje alatt 36 szerepet énekelt, de figyelembe véve korai athéni éveit, valamint azon operaszerepek teljes lemezfelvételét, amelyeket színpadon nem énekelt, 45 szerepet tudhatott magáénak. Huszonhat teljes opera és hét árialemez készült el stúdióban közreműködésével, ezenkívül körülbelül ötven élő operaelőadás és számos koncert felvételét hagyta maga után.

14_3.jpg

Magánélete tulajdonképpen az egyedüllét története. Édesanyja és nővére kihasználta, amikor pedig nem adott nekik pénzt, akkor telekürtölték a sajtót, hogy Maria „a hálátlan leány”, aki „gyémántot reggelizik és nercek közt alszik, de hagyja, hogy anyja bejárónőként tengesse az életét.” Első férje Giovanni Battista Meneghini volt, aki kora szerint akár az édesapja is lehetett volna. 1959 áprilisában egy díszvacsorán megismerkedett Arisztotelész Onasszisszal és feleségével, Tinával. Onasszisz hajómágnás volt, és egyben a leggazdagabb görög a világon. Nagyvonalúságával és fényűzésével elkápráztatta Callast, aki egy csapásra szerelmes lett az őszülő férfiba. Onasszisz egy földközi-tengeri jacht-körútra hívta Callast és férjét, melyen többek közt Winston Churchill és Greta Garbo is részt vett. A hajóút végére Maria és Meneghini kapcsolata megromlott Callasnak, augusztusban visszatértek a Garda-tó partján fekvő villájukba, ahol megegyeztek válásuk feltételeiben. Mindketten elváltak: Callas, aki Olaszországban esküdött meg Meneghinivel, nem tudott újra férjhez menni a katolikus egyház ott érvényben lévő tiltása miatt, de mivel nem mondott le amerikai útleveléről, férjhez mehetett volna az Egyesült Államokban. Mégis, egyikük sem szánta rá magát a házasságra. Callas ugyan hajlott rá, de Onasszisz minduntalan kitért a válaszadás elől. Kettejük kapcsolatának 1968. őszén lett vége, amikor egy váratlan fordulattal Onasszisz elhagyta Callast, és feleségül vette a meggyilkolt amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt. Onasszisz 1975-ben halt meg, két évvel Callas előtt. A barátok beszámolói szerint Callas többször is ellátogatott élete nagy szerelmének sírjához.

15.png

Callas utolsó éveit Párizsban töltötte egy bérházban. Bruna nevű szobalánya és egy sofőr, aki egyben inasa is volt, gondoskodtak róla. Egyedül maradt, hiszen barátai és csodálói közül sokan meghaltak. Családja szétszóródott: apja meghalt, anyja és nővére tovább áskálódott ellene, és a bulvársajtót tömték sértő nyilatkozatokkal. Callas 1977. szeptember 16-án, délután fél kettőkor halt meg. Halálának okát máig vitatják: egyes feltételezések szerint (melyet az orvosi papír is tanúsít) szívinfarktusban halt meg legyengült egészségi állapota miatt. Más feltételezések szerint öngyilkosságot követett el.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 09. 13. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr914014760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása