"Határtalan magányában az író megpróbálja megmagyarázni a felfoghatatlant"- ma lenne 109 éves e sorok szerzője, John Steinbeck.
John Ernst Steinbeck 1902. február 27-én a kaliforniai Salinas-völgyben született, német és ír családok leszármazottja volt. Nagyapját Johann Adolf Großsteinbecknek hívták, a család az Egyesült Államokba való kivándorlását követően rövidítette nevét Steinbeck-re. John mellett a családban három lánygyermek volt, így a kisfiú nagy szeretetben nevelkedett. Édesapja a monterey-i megyei kincstárnok címet viselte, édesanyja tanítónő volt. Steinbeck nyaranta egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben. Itt figyelte meg a munkás élet kemény aspektusait, és egyúttal az emberi természet sötét oldalait. Bejárta az egész Salinas-völgyet: a környező mezőket, erdőket, farmokat; mindez hátteréül szolgált legtöbb novellájának.
Steinbeck 1925-ig látogatta a stanfordi egyetemet, ahol tengerbiológiát tanult. Hogy meg tudjon élni, különböző munkákat vállalt: volt útépítő, gyapotszedő, fedélzeti munkás, gyümölcsszedő, tanyai napszámos, áruházi eladó, cukorgyári munkás, pénzbeszedő, ácssegéd stb. Végül diploma nélkül távozott az egyetemről egyenesen New Yorkba, ahol újságírói munkát vállalt, és írói pályafutásról ábrándozott. A világvárosban viszont Steinbeck írásai nem találtak kiadóra, így visszatért Kaliforniába, ahol munkát kapott, mint ezermester egy tóparti üdülőben. Közben folytatta az írást. Első regénye, Egy marék arany nem hozta meg a várt eredményt. 1931 és 1933 között Steinbeck több novellát írt, amelyek történetei mind Kaliforniához kapcsolódnak.
Első kritikai győzelmét a Kedves csirkefogók című regényével szerezte, amiért megkapta a California Commonwealth Club aranyérmét. Sikerei csúcsára az Egerek és emberek megírása utána jutott. Először mint egy hosszabb novellát írta meg, majd színdarabbá dolgozta át. 1939-ben adták ki az Érik a gyümölcs című regényét. Mielőtt megírta volna, egy ideig együtt élt dolgozott az oklahomai földművelő munkásokkal, hogy hitelt adjon történetének. Az Érik a gyümölcs 1940-ben Pulitzer-díjat nyert.
A második világháborúban Steinbeck mint haditudósító szolgált, és küldte a híreket a New York Herald Tribune számára. (Jegyzeteit ezekről az időkről 1958-ban adta ki Volt egyszer egy háború címmel.) 1948-ban a Szovjetunióba utazott Robert Capa fotográfussal. Az utat "Egy orosz napló" című kötetben foglalta össze, Capa fényképeivel illusztrálva. Ugyanebben az évben Steinbecket beválasztották az Amerikai Művészeti Akadémia tagjai közé.
1952-ben jelent meg Édentől keletre című regénye, amely a jó és a rossz szembeállítása két család történetének keretében. Steinbeck a könyvet két fiának szánta, emlékeztetőül a családi hagyományokra. Az író ezt a regényét tartotta élete fő művének. Itt szakított azzal a felfogással, hogy a gonoszság forrása a társadalmi igazságtalanság, és azt az emberi pszichében fedezi fel.
1960-ban Steinbeck vett egy kis teherautót, átalakíttatta lakókocsivá, elnevezte Rocinante-nek, és Charley-val, hűséges uszkár kutyájával nekiindult Amerikának. Az eredmény Utazások Charley-val volt. Ebben a helyenként komikus, időnként melankólikus hangú könyvben leírta, mi mindent látott a két tenger között, míg végül visszatért Long Island-i otthonába. Az író második házasságából született idősebbik fia, Thomas szerint apja utazásának oka az volt, hogy tudta, nemsokára meg fog halni, és még utoljára látni akarta hazáját. Fia csodálkozott azon, hogy mostoha anyja (Steinbeck harmadik felesége) megengedte, hogy az író útra keljen, amikor beteg szíve bármelyik napon felmondhatta volna a szolgálatot.
1962-ben Steinbeck megkapta az irodalmi Nobel-díjat „...realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak.” Steinbeck nem érezte jogosnak a megtiszteltetést, a díj átvételénél a következőt mondta: "… Az író arra van hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést, és a szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban, hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban."
1964 szeptemberében Steinbecket Lyndon B. Johnson amerikai elnök megjutalmazta az amerikai szabadságéremmel. 1967-ben egy folyóirat megkérte Steinbecket, hogy utazzon Vietnamba és küldjön riportot a háborúról, ahol mindkét fia szolgálatot teljesített. Amikor Steinbeck a harcmezőn meglátogatta egyik fiát, megengedték neki, hogy géppisztollyal őrt állhasson, míg fia több más katonatársával pihenni próbált.
"Gyakori tapasztalat, hogy az este nehéznek talált probléma reggelre megoldódik, miután az álom-manók elvégezték rajta a munkájukat" – mondta Steinbeck , aki 1968. december 20-án halt meg szívinfarktusban, New Yorkban. Kívánsága szerint hamvait a családi sírhelybe helyezték a Salinas-völgybe. "Steinbeck helye az irodalomban biztosítva van. Élni fog számtalan író munkájában, mindazokéban, akik megtanulták tőle, hogyan kell az elfelejtett embereket felejthetetlenül bemutatni." – írta halálakor egy kritikusa.
A cikk eredeti megjelenése: 2011. 02. 27. www.nembulvar.hu
