Clint Eastwood nevét színészként ismertük meg, viszont az immár 86 éves világsztár rendezőként munkálkodik az utóbbi 1-2 évtizedben. Minden munkáján felismerhető kézjegye: olyan átélhető és megdöbbentő filmeket készít, amelyek reprezentálják azt a néha már elveszettnek hitt mítoszt, hogy mit is jelent valójában amerikainak lenni. Legújabb alkotása, a Sully, tökéletesen illeszkedik ebbe az életműbe.

Eastwood az elmúlt évek munkássága alapján valószínűleg azon dolgozik, hogy az általa tespedtnek és közönyösnek tartott fiatalgenerációt felrázza. Ezt olyan valós személyek életének bemutatásán keresztül ábrázolja, akik rengeteget tettek azért, hogy hazájukat felvirágoztassák és terjesszék az általuk fontosnak tartott értékeket: Nelson Mandela (Invictus – A legyőzhetetlen), J. Edgar Hoover (J. Edgar) és Chris Kyle (Amerikai mesterlövész) is olyan karakterei a történelemnek, akik mindenüket feláldozzák nemzetükért. A direktor legújabb főhősének egy igazi bravúrt végrehajtó pilótát választott.

Talán még emlékszünk rá, hiszen a világsajtót is bejárta az a szenzáció, hogy 2009. január 15-én egy repülőgép kényszerleszállást hajtott végre New York szívében a Hudson folyón – ráadásul mindenki ép bőrrel megúszta a katasztrófát. Kicsit bővebben úgy mesélhetnénk el a történteket, – amelyet a filmet megnézve többször is átélhetünk – hogy az US Airways 1549-es járata alig indult el New York LaGuardia repülőteréről, amikor egy sereg kanadai vadlúdba repült bele és mindkét hajtóműve leállt. A reptérre visszamanőverezni a pilóta helyzetértékelése alapján lehetetlennek bizonyult, így két lehetőséggel került szembe: vagy rázuhan Manhattanre (2001. 09. 11 után újraértelmezve), vagy leteszi a folyóra a gépet. A vízen való landolás nem első precedens lett volna, de különösen veszélyes művelet, mivel a gép nem szokta sértetlenül átvészelni az ilyen szituációt, és ezzel arányosan az életben maradási esélyek sem túl magasak. Mindennek ellenére Sully bravúros irányítással úgy landolt a Hudson-re, hogy a fedélzeten tartózkodó 150 utas és ötfős személyzet teljes létszámban túlélte. Az egész esemény az ütközéstől a leszállásig 208 másodpercig tartott. Ennyi idő alatt kellett mindent mérlegelni.

A filmbeli dráma abból bontakozik ki, hogy egy poszttraumás stressztől és médiafelhajtástól szenvedő, becsületes pilótát látunk, aki szakmailag és morálisan is pellengérre állítanak: a vizsgáló bizottság szimulációi alapján a kapitány két repteret is elérhetett volna, így felelőtlenül kockáztatta 155 utasa életét és feleslegesen tett tönkre egy méregdrága repülőgépet. A Sully azt boncolgatja, hogy egy hőssel vagy egy gondatlan kapitánnyal állunk-e szemben. Nyilván sejteni lehet, hogy végül melyik irányba billen a mérleg – mindennek ellenére nagyon érdekes, hogy Eastwood mennyire szikár és letisztult stílusban mutatja be mindezt. Persze előjön benne néhány jelenet erejéig, hogy mi teszi a kisembert és Amerikát naggyá – viszont szerencsére nem szájbarágósan és irritálóan tálalva, mint azt már oly sok hazafiasnak szánt hollywoodi produkcióban láttuk.

Annak ellenére, hogy nemcsak a végkifejletet sejtjük, de alapjában véve az egész sztorit ismerjük, mégis végig feszült marad a film. A rendező nagyszerű érzékkel váltogatja az idősíkokat, tökéletes párhuzamban láthatjuk az idegtépő tárgyalási jeleneteket, az önmagát marcangoló pilóta szenvedéseit és a kényszerleszállás lélegzetelállító pillanatait újra és újra – több szemszögből a cselekmény alakulásához illeszkedően. Maga a baleset bemutatása felejthetetlen élmény a nézők számára: a külső felvételek, a pilótafülkében tapintható feszültség, a személyzet higgadtsága, az utasok rémülete, a repülésirányítók igyekezete, mind-mind élettel teliek, hiteles atmoszférát teremtenek.A mindössze 24 perc alatt lezajlott mentés megjelenítése is hasonlóan profi, a képek tempósak – és talán eddig bele sem gondoltunk abba, hogy mekkora dráma lehetett az utasok számára túlélni egy repülőgép katasztrófát, majd azzal szembesülni, hogy a januári fagyos időben kénytelenek a jeges és zavaros Hudson folyóba „menekülni.” Ha máshonnan nem is, de a Titanic kapcsán biztosan emlékszünk rá, mennyi ideig lehet életben maradni ennyire hideg vízben. A Sully tökéletesen átélhetővé teszi és szemléletesen bemutatja, mekkora sokk alatt állhattak akkor a túlélők, amire ki így, ki úgy reagált.

Ha egy minden szempontból megbízható, becsületes és a szakmáját a legmagasabb szinten gyakorló alakot kell életre kelteni, akkor minden bizonnyal Tom Hanks arca villan be a hollywoodi sztárok keresőprogramjában – hiszen szinte minden ilyen karaktert ő játszik el. Ebben a szerepében kicsit öregíteni kellett (ősz hajjal, bajusszal, táskás szemmel láthatjuk), viszont nála jobbat tényleg nem lehetett volna találni ennek a rendkívül fegyelmezett és tisztességes pilótának a megformálására. Hanks pályafutása során másodszor játszik kapitányt (Phillips kapitány) és egy sor életrajzi filmben szerepelt már (pl. Kémek hídja, Charlie Wilson háborúja). Clint Eastwood szintén ezen a vonalon mozog, zsinórban ez a negyedik ilyen témakörű rendezése, úgyhogy nagy találkozás volt kettejüké, hiszen a Sully az első alkalom, amikor közös munkára adták fejüket – és remélhetően nem is az utolsó.

Végeredményben maga a film meglepően izgalmas, átjön belőle egy kicsit a nemzeti heroizmus és pár szeptember 11-i áthallás is (az amerikai bemutató is 2016. szeptember 11-én volt). ClintEastwood mostani alkotásában újfent egy olyan amerikait mutatott be, akit az tett naggyá, hogy nem csinált mást, csak pontosan azt tette, amit kellett. Se többet, se kevesebbet. Eastwood víziója szerint ez Amerika – vagy ennek kellene lennie.

Sully – Csoda a Hudson folyón (Sully)

amerikai életrajzi dráma, 96 perc, 2016 (12)

Főszereplők: Tom Hanks, Aaron Eckhart

Rendező: Clint Eastwood

Forgalmazó: InterCom

A cikk eredeti megjelenése: 2017. 01. 15. www.nembulvar.hu

Kulisszatitkok

„Élő személyt játszani mindig zavarbeejtő feladat – mesélte Tom Hanks. – Az ember akárhogy igyekezzen is, sosem fog pontosan ugyanúgy kinézni, ugyanúgy beszélni, mint a modell. Persze megpróbálhatja ellesni a gesztusait, a mimikáját és hasonlókat, de fontosabb, hogy megragadjon valamit az egyéniségéből, a személyes kisugárzásából.” Clint Eastwodd legújabb filmjével kapcsolatban következzen néhány érdekesség és háttérinformáció.

2009. január 15-én több mint 1200 önkéntes és hét komp dolgozott a 1549. járat utasainak és személyzetének mentésén, miután egy repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón. New York java megmozdult. 24 percig tartott. „Nem vagyok repülési szakember – mondtaa főszerepet játszó Tom Hanks –, de abban biztos vagyok, hogy egy ilyen manővert kevesen tudtak volna végrehajtani. A kapitány soha nem tartotta magát hősnek. Nagyon is gyakorlatias ember volt, aki felmérte a lehetőségeket, és azután megtette, ami tőle telt. Döntött, és a döntésének megfizette az árát.”„Számomra ez az igazi dráma – tette hozzá a rendező, ClintEastwood. – Valaki megment egy csomó életet, és aztán jön egy bizottság, és megkérdőjelezi a döntését.”

A történet kimunkálásakor az alkotók személyes élményei is felszínre kerültek. „21 éves koromban a Haditengerészet gépén utaztam Seattle-ből Alamedába – mesélte Eastwood. – Viharba kerültünk, és a nyílt óceánon landoltunk, jó pár kilométerre a parttól.” „Clint részletesen leírta nekünk az egészet – vette át a szót Tim Moore producer. – A gép hátsó része vízbe merült, és gyorsan süllyedt; ők kimásztak, és a jéghideg óceánban úszva mentették az életük. Nem állítom, hogy Clintemiatt az emlék miatt választotta ezt a sztorit, de biztos, hogy szerepet játszott a döntésében.”

„Az összes lehetőség közül ez volt a legkevésbé rossz – állította az 1549. járat kapitánya Chesley Sullenberger, aki az A320-as súlyos hajtóműhibája után pillanatok alatt felmérte, hogy a New Jersey és a manhattani West Side között hömpölygő Hudson kínálja a legjobb leszállópályát. – Egész New Yorkban nem akadt olyan terület, amely elég hosszú, elég széles, vagy elég száraz lett volna egy utasszállító repülőgép biztonságos landolásához.” A kapitány ma már történelmi távlatban látja az akkori eseményeket. „Nyugtalan világban éltünk, néhány évvel a 9/11 traumája után, a közel-keleti háború és a gazdasági válság kellős közepén… mindenki ideges, feszült volt. Ami Manhattanben történt, reményt adott az embereknek.”

„Amikor a főszereplőn gondolkodtunk, Clintnek azonnal Tom Hanks jutott eszébe – mesélte Allyn Stewart producer. – Sully figurájában megvan az a szimpatikus hétköznapiság, amit Jimmy Stewart tudott olyan csodásan megjeleníteni. Erről beszélgettünk Clinttel, és oda lyukadtunk ki, hogy a maiak közül csak egy színész képes erre: Tom Hanks.” „De éppen akkor fejezett be egy filmet, és azt hittük, úgysem vállalná – mondja a rendező. – A forgatókönyv szerencsére meggyőzte.” Hanks valóban pihenést tervezett, mert az utóbbi néhány éve folyamatos munkával telt. De Sully karakterét túl izgalmasnak találta, és vonzotta a lehetőség, hogy életében először Eastwooddal dolgozhat. A forgatáson nem csak tehetségével és munkabírásával, hanem elnyűhetetlen kedélyével is lenyűgözte a stábot. „Remek humora van, nagyon sokszor megnevette a stábot – mesélte Eastwood. – Még a legcudarabb körülmények között, szakadó esőben, bőrig ázva is volt kedve viccelni.” Sullenberger hatalmas megtiszteltetésnek tekintette, hogy Tom Hanks alakítja a filmben. „Tudtam róla, hogy nagy átalakuló – emlékezett vissza a kapitány. – De amikor megpillantottam jelmezben, őszre festett hajjal, mégis elállt a lélegzetem.”

A forgatás előtt mindkét színész hosszú órákat töltött repülés-szimulátorban. Elkísérte őket Sullenberger kapitány és a rendező is, aki közben filmezett, hogy Hanksék utólag visszanézhessék magukat. „A szimulátor hatalmas segítség volt – mondta Hanks. – Minden ugyanolyan benne, mint egy valódi pilótafülkében, a fizikai hatások is ugyanolyanok. Nem kell semmit elképzelni, ott van minden az ember körül. Egészen döbbenetes volt szembesülni vele, hogy Sullyra és Skilesre mennyi inger zúdult az alatt az iszonyúan sűrű néhány perc alatt, milyen sokfelé kellett figyelniük, és milyen hatalmas nyomás alatt kellett létfontosságú döntéseket meghozniuk.”

„Egy tűzoltótól, rendőrtől, katonától, pilótától mindenki elvárja, hogy a nehéz helyzetekben hősiesen viselkedjen – fejtegette Hanks. – Számomra az a hős, aki a bajban nem magára gondol, hanem másokért cselekszik. Sully ezt tette: nem esett pánikba, hanem végezte a munkáját. Néhány másodperc alatt iszonyatos mennyiségű információt kellett feldolgoznia, és előszednie minden tudását, több évtizedes tapasztalatát. Nem ért megrémülni, mert dolga volt: meg kellett mentenie 155 embert.” Sully kapitány máshová helyezi a hangsúlyt: „Ez közös munka volt, amiben mindenki a maga akaratából vett részt. Tettük a dolgunkat, ki a levegőben, ki a vízen és szárazföldön, ennek köszönhető, hogy mindenki túlélte. Ez az, amiért örökké emlékezni fogunk erre a napra; ez az, amire büszkék lehetünk, és amit érdemes megünnepelni.”

„Ez a film arról szól – összegezte Eastwood –, hogy amikor rosszra fordulnak a dolgok, vannak emberek, olyanok, mint Sullenberger kapitány, akik hajlandók akár az életüket is kockára tenni, hogy segítsen másokon. Amikor minden reménytelennek látszik, rájuk számíthatunk. A címben az ő neve áll, de ez a név mindannyiunk jobbik énjét jelképezi.”