Hazánkba is megérkezett az a 12 állomásos koncertsorozat, amelyen óriás kivetítőn láthattuk és hallhattuk a rock and roll királyát, Elvis Presley-t, akinek hangját egy szimfonikus zenekar kísérte. Az est házigazdája pedig nem más volt, mint özvegye, Priscilla Presley.

Azt hiszem, Elvis Presley-t senkinek sem kell bemutatni, a világ egyik legismertebb énekesét még halála után 40 évvel is rajongás övezi. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy nemrég útjára indult az a 12 állomásos turné, amelyen élő zenei kísérettel, archív koncertfelvételeken elevenednek meg a király legnagyobb slágerei a legkülönbözőbb műfajokban. Ráadásul a hatalmas kivetítőn nemcsak a fellépésekből mutatnak meg részleteket a közönségnek, hanem eredeti családi fényképek és videók is helyt kapnak a majdnem 3 óra hosszúságú eseményen, amelyekhez kapcsolódóan Priscilla Presley is mesél saját emlékeiről, Elvisszel töltött éveiről.

A koncertek összeállításánál elsődleges szempont volt, hogy olyan országokba is elvigyék a show-t, amelyekben Elvis nem járhatott. Magyarország és Elvis kapcsolata pedig egészen különleges, mivel az énekes karrierje során következetesen távol tartotta magát a politikai nyilatkozatoktól, azonban az 1956-os forradalom kapcsán megkérte rajongóit, hogy küldjenek támogatást a magyaroknak, akiknek azonnali segítségre van szüksége. Többek között, ennek tiszteletére 2011-ben Budapest díszpolgára lett Elvis, és a Duna parton egy parkot is elneveztek róla. Így nem is olyan meglepő, miért választották be fővárosunkat az idei turné állomásai közé, amelyre a Papp László Sportarénában került sor 2018. június 6-án.

A koncert kísérőzenéjét a Cseh Nemzeti Filharmonikusok szolgáltatták, akik a Sportaréna színpadán, a nagy kivetítő alatt foglaltak helyet. A karmester, miután üdvözölte a közönséget, szinte azonnal felkonferálta Vastag Csabát, aki a Peace in the Valley című dalt énekelte. Előadását Priscilla Presley is méltatta pár kedves szóval, majd a nézőket is köszöntötte. Röviden vázolta a show fő koncepcióját, miszerint szerették volna az európai rajongókhoz is elhozni Elvis dalait, akinek életében is nagy álma volt, hogy fellépjen a kontinensen – azonban ezt különböző adózási problémák miatt nem lehetett összeegyeztetni. Mindig is voltak ilyen törekvések, és úgy tűnt, hogy előbb-utóbb csak összejön az európai turné, viszont mindez Elvis 1977-ben történt halálával már nem valósulhatott meg. Napjaink modern technikájának köszönhetően végül mégis ideért hazánkba a legenda: ráadásul Priscilla biztosított mindenkit arról, hogy Elvis legszebb éveiben történt fellépésekből válogatott, amikor minden téren csúcsformában volt. A koncert kezdete előtt pedig azzal a gondolattal zárta mondandóját, hogy igaz, hogy Elvis már több, mint 40 éve halott, de még most is megtölt egy stadiont rajongóival – van-e egyáltalán még egy ilyen művész a világon, aki képes erre?

A kétszer másfél órás show az emlékezés jegyében telt. A csodálatos színpadi technikának, a kiváló hangkeverésnek és a nagyszerű zenekarnak köszönhetően valóban olyan érzésünk támadt, mintha egy élő koncerten lettünk volna. A dalok végén mindig bevágták azt is, ahogy Elvis megköszönte a közönségnek, akik természetesen megőrültek érte – a magyar nézők pedig szintén tapsviharban törtek ki, amit nyilván nem(csak) a szimfonikus zenekar váltott ki belőlük. Ez pedig pozitív értelemben teljes képzavart okozott, de vélhetően éppen ez az élmény lett volna az este célja. És persze azt se felejtsük el, hogy a világ egyik legnagyobb hatású énekesének koncertjén jártunk, aki még a vászonról nézve is fergeteges előadónak bizonyult. Többször lehetett látni, hogy annyira vitte magával az adott zene, mintha el is felejtette volna, hogy emberek vannak körülötte. Nincsen még egy művész, aki ennyi csiricsáré ruhadarabot magára öltve is ennyire természetesnek, lehengerlőnek, eredetinek tűnne. Még a kevésbé ismert dalok is fülbemásztak, a híresek meg pláne. A hang, a stílus, a tánc és az a csibészes mosoly Elvis arcán mindent vitt. Kétség sem fér hozzá, igazi jelenség volt.

A koncert bemutatta azt a széles műfaji palettát, amik felölelik Elvis munkásságát: volt rock and roll, gospel, country és természetesen a legismertebb szerelmes dalok is. Érdekes módon, az este csúcspontját az a három örökzöld sláger adta, amikhez videófelvétel nem is társult, mindössze a király felejthetetlen hangja zengte be az arénát. Előtte Priscilla elárulta, hogy Elvis egyik legérzékenyebb dalának tartotta a Don’t-ot, saját dalai közül pedig kétségtelenül az It’s Now or Never volt a kedvence, aminek utolsó hangjegyét rendkívül sokáig gyakorolta, míg ki tudta énekelni. A trió utolsó darabja pedig a Can’t Help Falling In Love volt, amit fellépései során mindig a legvégére hagyott, és kifejezetten a rajongóira gondolva szokta előadni. Ez a három sláger igazán feldúlta az érzelmeket, nem túlzás azt állítani, hogy mindenki közelében ült valaki, aki a dalok hallatán akarva-akaratlanul a szemét törölgette.

Az este mondhatni mélypontja – merthogy az is volt – akkor jött el, amikor Priscilla két testőr és egy tolmács kíséretében az első sorokban ülőkhöz lépett és faggatni kezdte őket. Első kérdése úgy szólt egy „szerencsés” nézőhöz, hogy „mi a kedvenc Elvis pillanatod?”. Most merengjünk el egy pillanatra – mit lehet erre mondani? Priscilla a tolmáccsal is lefordíttatta a zavarban lévő hölgynek kérdését, aki erre sem tudott hirtelen mit reagálni – Elvis özvegye pedig epésen megjegyezte, hogy úgy tűnik, magyarul sem ért. Nem sokkal később az egyik megkérdezett megmutatta Priscillának a Gracelandben, Elvis háza előtt készült fotóját és egy aláírást kért rá, amit ő megtagadott tőle – a közönség pedig jó hangosan kifütyülte. Ezután Priscilla még elcsípett egy csellengő kislányt is, akitől azt kérdezte, hogy Elvis rajongója-e, ő pedig durcásan rávágta, hogy „nem”. Szerencsére ezzel véget is ért a nem túl kellemes „barátkozás a közönséggel” rész, ami szerintem már korábban elbukott. Ugyanis a show első felében Priscilla kifejezetten azért kapcsoltatta fel a világítást, hogy kézfeltartással jelezze a közönség először azt, hogy ki ért angolul, majd azt is, hogy ki nem.

Mindez óriási kontrasztnak bizonyult a koncertfelvételekhez képest, amiken az látszott, hogy Elvis milyen érzékenységgel viszonyult rajongóihoz: még éneklés közben is hagyta a közönségnek, hogy hozzáérjenek, megpuszilják, vagy adott esetben akár az összeizzadt törölközőt is lekapják a nyakából. Szerencsére Priscilla allűrjei semmit nem vontak le az előadás értékéből, Elvis megmaradt az est főszereplőjének, annak a világsztárnak, aki egymilliárd albumot adott el, és halála után 40 évvel is turnézik. Ezt csinálja utána bárki is…