Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

A csodálatra méltó Polcz Alaine

2018. június 11. - Péntek Tünde

„Magam is küszködtem egész életemben, és mindig próbálom, de mégsem tudom megvalósítani az arányt az erőm és aközött, amit vállalok. De hát mégiscsak így tudtam valamit létrehozni az életben, hogy mindig erőmön felül vállaltam” – Polcz Alaine.

Polcz Alaine Kolozsváron született 1922. október 7-én. 19 évesen, a II. világháborúban megsérült, a klinikai halál állapotába került. Ez az élmény egész életén nyomot hagyott.1949-ben az ELTE bölcsészettudományi karának pszichológia szakán végzett. Ugyanebben az évben kötött házasságot Mészöly Miklós Kossuth-díjas íróval, akivel harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolatuk, egymást építő együttlétezésük legendás volt. A férfi 2001-ben halt meg, Polcz Alaine még utolsó perceiben is rá gondolt. „„Miklós elment, de nemsokára visszajön. Reggel még lemosdatott, új lepedőt húzott és ezt a takarót adta rám. Mindjárt jön, megígérte…” A halálos ágyán mondta ezt Polcz Alaine Szigeti Lászlónak, aki a kezét fogta. Szigeti egyből megfogta a kezét, simogatta, szerinte ezt így kell csinálni, és valóban így kell, mert Alaine örült ennek. A többiek nem merik megfogni a kezét, pedig ez neki olyan jól esik. Nem is tudja elgondolni, mennyire jól esik…” – írta Mészáros Sándor Polcz Alaine nekrológjában.

5_14.jpg

Polcz Alaine először felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát. Majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott és játékteszteket dolgozott ki. A SOTE II. számú Gyermekklinikáján a súlyos beteg, haldokló gyermekek és a hozzátartozók pszichológusa volt. 1976-ban Magyarországon elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát, illetve külön szobát a szülők számára. Alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Számos könyve foglalkozik még a halál problémakörével, ezen kívül a pszichológiával, életvezetési kérdésekkel, a hozzá közel állókkal, az esszétől a regényig terjedő műfajban. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak most is.

7_12.jpg

Polcz Alaine nevéhez fűződött a Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása, s haláláig a Magyar Hospice Alapítvány elnökeként tevékenykedett. A gyermekek pszichés és idegrendszeri betegségeinek gyógyítását szolgáló új diagnosztikai módszerek kidolgozásáért, a Magyar Hospice Alapítvány létrehozása érdekében végzett munkásságáért, írásaiban is tükröződő, mély humánumtól vezérelt segítő tevékenységéért 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Polcz Alaine 2007. szeptember 20-án hunyt el Budapesten.

6_14.jpg

„Miközben rengeteget írt, Polcz Alaine sosem tartotta magát írónak. Egyik időszakában, amikor sehogy sem tudta magát utolérni, könyvet barkácsolt Rend és rendetlenség címmel. Mulatságos, mint minden könyve, mert ez is szigorúan önleleplező. És az önleleplezés, ha nagyvonalú, mindig megnevettető. Ha kisszerű, akkor szánalmas. Polcz Alaine cselekvéseinek az kölcsönzött heroikusságot, hogy folyamatos önterápiában élt. És mindenkivel szolidáris akart lenni, miközben tudta, hogy ez is csak ábránd.” – írta Szigeti László Polcz Alaine nekrológjában.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 10. 07. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr4014034208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása