Bármilyen hihetetlennek tűnik is ma, a múltban államok és állami monopolhelyzetben levő társulások kereskedtek az ópiummal. Az első ópiumháború Anglia és Kína között zajlott, melyet az angolok azért robbantottak ki, hogy kereskedelmi érdekeiket érvényesíthessék Kínában.
A 17–18. században az Európa és Kína közötti kereskedelemben a kínai árukért a nyugatiak általában ezüsttel fizettek, így rengeteg ezüst áramlott Kínába. A Kelet-indiai Társaság, hogy az ezüstöt kiváltsa, ópiumot kezdett Kínába szállítani, s ezzel megindult az ezüst kiáramlása Kínából. Mindez válságot eredményezett a kínai gazdaságban. A kínai udvarban hosszas viták után az ópiumkereskedelem betiltását szorgalmazók kerültek fölénybe, s a császár 1839-ben teljhatalmú megbízottként Lin Zexut Kantonba küldte, hogy számolja fel az ópiumkereskedelmet.
Lin 1839 márciusától több mint ezer tonna ópiumot kobzott el és semmisített meg. Válaszul 1839 szeptemberében az angolok Charles Elliot vezetésével sikertelen kísérletet tettek Kanton elfoglalására.1840 februárjában Lord Palmerston brit miniszterelnök Gordon Bremer parancsnoksága alatt flottát küldött Kínába, hogy kikényszerítse követelései teljesítését: a megsemmisített ópium árának megtérítését, elégtétel fizetését a sérelmekért, valamint Hongkong szigetének átadását. Az angol flotta feldúlta Dinghai városát, majd északra hajózott a Peking közeli partvidékre. Daoguang császár erre a békét szorgalmazók pártjára állt, Lin Zexut leváltotta, s Qishant bízta meg a béketárgyalások lefolytatásával. A tárgyalásokkal egy időben az angolok folytatták akcióikat, s Qishan 1841 januárjában minden követelésüket elfogadta. A harcok azonban folytatódtak, Qishant leváltották.
Az 1841 nyarán hatalomra került új angol kormány Pottinger tábornokot nevezte ki a Kínában harcoló csapatok főparancsnokává, akinek flottája délről indulva sorra bevette a part menti városokat. 1842 májusában elfoglalták a Jangce és a Nagy-csatorna találkozásánál fekvő Zhenjiang várost, ezzel megbénították Kína két legjelentősebb vízi útjának forgalmát. A korszerű angol fegyverekkel szemben tehetetlen kínai vezetés béketárgyalásokat kezdeményezett, s 1842. augusztus 29-én a Cornwallis fedélzetén aláírták az ún. „nanjingi szerződést”. A szerződés alapján Kína átengedte Hongkong szigetét, és megnyitotta öt kikötőjét az angol kereskedők előtt. Emellett 5%-ban rögzítették a vámtarifát, és Kína hatalmas jóvátételt fizetett. Egy kiegészítő jegyzőkönyvben 1843-ban Kína elismerte az angolok területenkívüliségét.
1856-ban, egy álincidens kapcsán kitört a második ópiumháború is, amelyben már más országok is részt vettek. A kínaiak ezt a háborút is hamarosan elvesztették. Most már további engedményeket csikartak ki tőlük, lényegében egész Kínára kiterjeszthették az ópiumkereskedelmet… S hogy a háború nem volt hiábavaló, mi sem bizonyítja, mint hogy1914-ben az ópiumkereskedelemből Anglia tiszta haszna több mint 7 millió fontsterling volt. Egyes keleti országok számára, az ópiumilleték nagyobb állami bevételt jelentett, mint az európai országokban a dohány és a szesz adója. Különösen ez volt a helyzet Thaiföldön, Burmában, francia Indokínában. Ezekben az országokban kevésbé folyt ópiumtermelés, sokkal inkább virágzott a feldolgozás. Megvették a nyers ópiumot, finomították, és óriási haszonnal eladták. 1920-21-ben az ópiumilleték a nemzeti jövedelem 15-20%-át tette ki.
A kábítószer-ellenőrzés nemzetközi szükségességéről szóló első elvi nemzetközi megállapodást már 1912-ben megkötötték Hágában, s 1925-ben pedig ennek továbbfejlesztett formája is megszületett Genfben, mégis csak 1926-ban rendelték el az angolok Indiában az ópium kiviteli tilalmat. Ma nemzetközi egyezmények tiltják a kábítószer illegális termelését, előállítását, kereskedelmét.
A cikk eredeti megjelenése: 2010. 08. 29. www.nembulvar.hu
