A Sráckor példátlan filmes kísérlet és egyedülálló élmény, mivel egy olyan fikciós drámáról van szó, amely ugyanazt a néhány színészt követi egy 12 éves időszakon át, 2002-től 2013-ig. Így a filmben megtett páratlan utazás egyszerre nagy ívű és bensőséges, végigvezet a gyermekkor életörömén, a modern család mindent megrendítő változásain, és magán az időn is.

Hihetetlen, hogy minden évben jelentkezik egy olyan tehetséges rendező, aki valamilyen korszakalkotó, újszerű dolgot hoz a filmművészetbe. Idén minden kétséget kizáróan ezt a címet Richard Linklater érdemelte ki a 12 esztendőn át forgatott filmjével. Ha össze szeretnénk foglalni, miről is szól a Sráckor, nem lenne egyszerű dolgunk. A film első kockáin megismerkedünk a hatesztendős, első osztályos Masonnel (Ellar Coltrane), aki éppen nagy felfordulással néz szembe: egyedülálló édesanyja, Olivia (Patricia Arquette) úgy dönt, hogy vele és nővérével elköltöznek Houstonba. Mindez éppen akkor történik, amikor a régóta távol lévő apa, az idősebb Mason (Ethan Hawke) visszatér Alaszkából. Így kezdődik az élet állandó változása, ezután a szülők, nevelőszülők, lányok, tanárok, főnökök, veszélyek, vágyak és szenvedélyek özönében Masonnek sikerül a maga útját bejárnia, és a film végén egyetemistaként búcsúzunk el majd tőle.

Az életszerű ábrázolás alaposan megtöri a filmekre jellemző hagyományos dramaturgiát. Nincs bonyodalom, nincs csúcspont vagy hagyományos értelemben vett konfliktus, sőt az idő múlásán kívül még irány sincs, amerre a történet haladna. Linklater egy interjúban elárulta ennek okát: „Az életben vannak, szereplők, sztorik, de cselekmény az nincs.” Azonban a rendező ennek kapcsán azt is leszögezte, hogy semmit nem bízott a véletlenre: „Már a forgatás kezdetekor tudtam, mi lesz az utolsó beállítás. A film nagyon is strukturált.” Viszont az is köztudott, hogy azért voltak hirtelen jött elemek: a színészek gyakran improvizálták a szövegeiket, olykor az egész jelenetet az előző esti ötletelésen állították össze.

Linklater munkásságát végigfutva hamar rájöhetünk, hogy a specifikus időkezelés korántsem egyedi: a Mielőtt-trilógia (Mielőtt felkel a Nap, Mielőtt lemegy a Nap, Mielőtt éjfélt üt az óra) különálló részei úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy Ethan Hawke és Julie Delpy 1995-től 2013-ig kilencévente találkoznak, tovább bonyolítva a Budapest-Bécs vasútvonalon kezdődő romantikus drámájukat. A néző pedig elkerülhetetlenül beavatottá és érdekeltté válik abban, ahogyan a szereplők saját fizikai értelemben vett öregedésükön keresztül demonstrálják az idő múlását.

A Sráckor Linklater eddigi legbensőségesebb alkotása. Nem csupán fellapozza egy amerikai család fényképalbumát, hanem megjeleníti a legfontosabbat: a fotókat kitöltő időt, amitől a képeken szereplő alakok hús-vér emberek és nem illusztrációk. Így a film végére akár a saját családtagunknak tekintjük Masont. Ugyanígy öregszik mellette az édesanyját játszó Patricia Arquette, és a családot elhagyó, majd visszatérő apát alakító Ethan Hawke. Habár mindketten kiválóan teljesítenek (Arquette játéka úgy tartja össze a filmet, ahogy az általa alakított anya a csonka családját, Hawke pedig nagy rutinnal hozza a szerethető életművészt), valahogy mégis a múló napok szabta átalakulás lesz a legnagyobb fegyverük: ahogy megjelennek az első fehér hajszálak, mélyülnek a ráncok, felkúsznak a kilók.

Mindemellett a Sráckor még kiegészül egy átfogó társadalomrajzzal, amelyet az elmúlt évtized Amerikájáról, illetve Texasáról láthatunk. Érdemes tudni a filmről, hogy tizenkét éven keresztül, 2002-től forgatták Texas különböző részein, a rendező minden nyáron a szabadságából néhány napot a forgatásra áldozott (összesen 45-öt). A korrajz azáltal jön létre, hogy a történet során többször észlelhetünk utalásokat az adott politikai és társadalmi légkörre, például az amerikai háborúkra, az elnökválasztásokra, illetve azok következményeire, az iraki/afganisztáni veteránok kiégettségére és az alkoholizmusra. Erre még ráerősítenek a zeneválasztással is, mindig az adott év egy-egy ikonikus számát választották ki.

A Sráckor valami olyat mutat a nézőknek, amelyeket eddig csak a rokonainkon követhettünk végig, filmes formában legfeljebb a maszkmestereket lehetett dicsérni érte. Linklater műve akkora szeletet mutat meg egy fiktív ember életéből, amelyre korábban a filmművészet egy egész estét mozi keretében még soha nem vállalkozott. Láttunk vagy olvastunk már ilyet többször prózában, dokumentumfilmen és tévésorozatban, de egyik se volt ilyen mély és őszinte. Továbbá a Sráckor annak is kiemelkedő példája, hogy az egyre nagyobb lendületbe jövő digitális trükkök közepette is lehet valódi filmeket készíteni. Ráadásul nem kell hozzá lehozni a csillagokat az égről, nincsen másra szükség csak egy kis türelemre. 

Sráckor (Boyhood)

amerikai filmdráma, 166 perc, 2014

Rendező: Richard Linklater

Főszereplők: Ellar Coltrane, Patricia Arquette, Ethan Hawke

Forgalmazó: UIP-Duna Film

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 01. 20. www.nembulvar.hu