Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja 145 éve hunyt el vérmérgezés miatt - pontosan az a betegség okozta halálát, amely ellen egész életében harcolt.
Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-jén született Budapesten, abban a tabáni házban, amely ma a nevét viselő Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad helyet. Itt működött édesapja – a szász ősökkel rendelkező Semmelweis József – jól menő fűszerüzlete is. Édesanyja Müller Teréz, Müller Fülöp módos krisztinavárosi sváb kocsigyártó és Anderl Teréz leánya. Ignác a család ötödik gyermeke volt. Két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly öccse pedig, a Belvárosi római katolikus plébánia lelkésze. Semmelweis Ignác gimnáziumi tanulmányait Budán végezte, majd 1835-ben a pesti egyetem bölcsészeti tanfolyamára járt. Édesapja kívánságára 1837-ben Bécsben a jogi karra iratkozott be, de egy év után már az orvosi kar hallgatója volt. Időnként ugyanis beült egy medikus barátjának anatómia előadásaira és annyira magával ragadták a hallottak, hogy "szakmát váltott". Sokoldalú érdeklődését mutatta, hogy növénytani értekezéssel doktorált, de elvégezte a két hónapos szülészmesteri tanfolyamot is, ezenkívül rendszeresen eljárt a híres Rokitanszky professzorhoz boncolni.
Semmelweis Ignácot 1846-ban először ideiglenes, majd később végleges tanársegédnek nevezték ki a bécsi szülészeti klinikán, ahol szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt fiatal anyák tragédiáival. Az orvosnak feltűnt, hogy az otthon vagy bábaképző intézetekben szülő anyák közül sokkal kevesebben haltak meg így. Közben váratlanul elhunyt a törvényszéki orvostan tanára, Jakob Kolletschka, aki egy boncolás során megsértette a kezét. A boncolási jegyzőkönyvet olvasva döbbent rá Semmelweis, hogy boncolási képe azonos a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel. A gyermekágyi láz tehát nem önálló kór, hanem fertőzés következménye, és azt az orvos keze terjeszti. Ezért védekezésül a fertőtlenítést javasolta (elsősorban a klóros vízzel való kézmosást).
Felfedezését nagyon sokan elutasították, de ahol bevezették a fertőtlenítést - például a bécsi szülészeti klinikán - ott szinte teljesen megszűnt a gyermekágyi láz. 1850 októberében Pestre költözött. 1851-ben a Rókus kórház főorvosának, majd 1855. július 18-án a szülészet és nőgyógyászat professzorának nevezték ki a Pesti Tudományegyetemen. 1858-ban hosszabb cikksorozatot közölt a gyermekágyi lázról az Orvosi Hetilapban. 1861-ben adták ki német nyelven nagyméretű monográfiáját, de még a legkiválóbb orvostanárok közül is csak kevesen fogadták el elveit.
Utolsó éveiben súlyos idegrendszeri tünetek léptek fel nála. 1865 júliusa közepén magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, itt elmegyógyintézetbe zárták, ahol ápolói agresszív magaviselete miatt súlyosan bántalmazták, s ennek következtében két hét után, 1865. augusztus 13-án meghalt csontvelőgyulladásból eredő szepszisben. Hamvait 1891-ben szállították haza Bécsből, s a Kerepesi úti temetőben helyezték el. Stróbl Alajos által készített szobrát 1906-ban állították fel az Erzsébet téren, a műemlék 1948 óta a Semmelweis (volt Rókus) kórház előtt áll. Halálának százéves évfordulójára állították helyre orvostörténeti múzeummá berendezett budai szülőházát, mely 1965 óta exhumált hamvait is őrzi. A magyar orvostudomány nemzetközi hírű, kiemelkedő alakjának nevét viseli e múzeum, s a budapesti orvostudományi egyetem is. Születésének évfordulóján évente Semmelweis-napi megemlékezéseket és ünnepségeket tartanak, melynek keretében elismerésben részesítik a szakma kiválóságait.
A cikk eredeti megjelenése: 2010. 08. 13. www.nembulvar.hu
