„Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.” – kezdi e sorokkal legismertebb művét a híres filozófus. A felvilágosodás egyik meghatározó figurájának gondolatvilága rendkívüli hatással bírt az utókorra.
Rousseau a Vallomások című művében a következőket írja származásáról: „Genfben születtem 1712-ben mint Isaac Rousseau polgár és Susanne Bernard polgárnő gyermeke. Abból a nagyon szerény vagyonból, ami tizenöt gyermeke között oszlott meg, apámra jóformán semmi sem maradt, úgyhogy órásmesterségből kellett fenntartania magát. Ehhez egyébként kitűnően értett. Anyám, Bernard lelkész lánya, gazdagabb volt; szép és okos. Apám nem egykönnyen nyerte el.” Meggazdagodás céljából apja kalandos úton egészen Konstantinápolyig ment, azonban szegényen tért haza és Jean-Jacques születésekor a feleségét is elvesztette. A megözvegyült órásmester sajátos módon nevelte a fiát: a Vallomásokban olvashatjuk, hogy éjszakákon át olvasták – részben az édesanyjától maradt regényeket, részben klasszikus görög-római regéket, történetírókat.
Rousseau tíz éves volt amikor apjának el kellett menekülnie Genfből: polgári öntudatból párbajra hívott ki egy nemes kapitányt melynek következményeként száműzték. A fiatal Jean-Jacques először lelkész nagybátyja házába került, ahol a puritán erkölcs elsajátítása mellett latin ismeretét is bővítette, majd 1725 áprilisában egy igencsak primitívnek leírt vésnök inasa lett. Három évig lakott a vésnök házában, majd 1728. március 14-én elhagyta Genfet és Torinóba ment ahol koszt és kvártély fejében katolizált. E tíz esztendő alatt tanulta ki a zenetanárság, kottaírás mesterségét, valamint végigolvasta a 17–18. század ismert filozófusait: John Locke, Malebranche, Leibniz, Descartes, Voltaire, Fontenelle műveit.
1741-ben Rousseau Párizsba ment. A következőképpen ír erről a vallomásokban: „1741 őszén érkeztem Párizsba. Tizenöt arany készpénz, a Nárcisszus című vígjátékom és zenei tervem volt minden segélyforrásom, nem vesztegethettem tehát az időt” Párizsi évei alatt, Rousseau szoros barátságot kötött Diderot-val, aki akkortájt kezdte el szerkeszteni az Encikópédiát. Egy rövid ideig együtt béreltek egy kis lakást, amíg Diderot-t Levél a vakokról, 1749-ben megjelent művében leírt ateizmus miatt bebörtönözték. Szolidaritásként mindennap meglátogatta a Vincennes erődjében raboskodó filozófust. „Az egyik napon a Marcure de France volt velem, s ahogy jártamban átfutottam, rábukkantam a dijoni akadémiának a jövő évi díjra kitűzött pályatételére: „A tudományok és a művészetek fejlődése rombolta vagy javította-e az erkölcsöket?” Abban a pillanatban amint ezt elolvastam, egy másik világ jelent meg előttem és már emberré váltam.” A filozófus a pályázatra egy értekezést küldött be, melyben a tagadó válasz mellett foglalt állást: az ember magánerkölcseit és közéleti erényeit nemhogy nem javította, hanem tönkretette az európai civilizáció fejlődése, a tudományok és a művészetek fejlődése. Az értekezés 1750–ben jelent meg – megnyerte a dijoni akadémia díját és a filozófustársak ellenszenvét.
Az akadémiai díj elnyerés után Rousseau feladta addigi életvitelét, hogy ezentúl az ő maga által megfogalmazott elvek szerint, egyszerűen éljen: még óráját is eladta, arra hivatkozva, hogy ezentúl nem lesz szükség arra, hogy tudja mennyi az idő. Ezekben az években a francia felvilágosodás haladás-hite, a tudományok népszerűsítésének, a szellem szabadsága és az egységes Európa eszméi ellen küzdött. Rousseau második esszéjét – Értekezés az emberek közti egyenlőtlenségek eredetéről és alapjairól – ugyancsak a dijoni akadémia pályázatára írta 1754-ben, a „genfi polgár” aláírással. Ezúttal az értekezés amely tagadta a tulajdon, az egyenlőtlenség természetjogi megalapozottságát, nem nyert díjat. Rousseau a műből egy tiszteletpéldányt küldött Voltaire–nak. Voltaire a következőket írta a műről: „Íme egy koldus filozófiája, aki azt szeretné, hogy a szegények kirabolják a gazdagokat.” E levélváltás után Rousseau és Voltaire végképp összevesztek. 1756–ban Rousseau Montmorency-ba költözött, Madame d'Épinay kastélyába. Itt írta meg legfontosabb műveit: az Új Héloïse-t, A társadalmi szerződést és az Emilt. A genfi tanács elégette műveit, ugyanakkor parancsba adta, hogy ha Rousseau a városba találna jönni, tartoztassák le. Rousseau-nak sikerült elmenekülnie Angliába, ahol David Hume fogadta be.
Angliában eleinte úgy tűnt minden rendben van Rousseau életében: nagy társasági sikerekben volt része, III. György pedig évjáradékot ajánlott fel neki. Azonban ezidőtájt Rousseau-t súlyos üldözési mánia vette hatalmába, amely végül teljesen az őrületbe kergette. Még Hume-ot is meggyanúsította, hogy életére próbált törni. Végül annyira elhatalmasodott fölötte a betegsége, hogy elszökött és illegálisan visszatért Franciaországba. Párizsban, majd Ermeonville-ben élt. Utolsó művét a Vallomásokat 1778-ban fejezte be. 1778. július 2-án halt meg, néhány nappal Voltaire után. Rousseau földi maradványait – Voltaire hamvaival együtt – a forradalom idején, a Panthéonba vitték. Később azonban, a francia felvilágosodás szellemiségének megsemmisítése jelképeként, mindkettejük hamvait a Szajnába dobták.
A cikk eredeti megjelenése: 2011. 07. 02. www.nembulvar.hu
