„… ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni, volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.” Kilencvenkét éve halt meg e sorok szerzője, a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja, Ady Endre.
1877. november 22-én született Ady Endre Érmindszenten. Nemesi család sarja volt, a költő latin-magyar szakos tanár öccse Ond vezérig vissza tudta vezetni a családfát. Viszont a XIX. században elszegényedett az Ady-família, szinte paraszti sorban éltek.
Ady Zilahon járt református gimnáziumba, ami gyerekkorának egyik legkellemesebb korszaka volt. Ez időben kedvelte meg az olvasást és kezdett el verseket irogatni. Érettségikor csak matematikából és németből kapott jó minősítésű osztályzatot, a többi tárgyból jeles volt. Saját bevallása szerint sosem volt szorgalmas diák, kevés időt töltött tanulással mivel a folyóiratok jobban érdekelték.
Édesapja felbuzdulva gyermeke kitűnő jegyei láttán beíratta Debrecenbe jogi egyetemre. Ügyvédet szeretett volna faragni belőle, aki felemeli családját az őt megillető társadalmi szintre. Mindössze Adynak nem tetszett az ötlet és fél év után otthagyta az egyetemet, ugyanis Nagyváradra ment újságírónak.
Ady előbb volt elismert zsurnaliszta, mint sikeres költő. Ekkortájt jelent meg első verses kötete, amiről a helyi kritika elismerően nyilatkozott. Nagyvárad viszont más oldalról nézve is meghatározó volt életében: egy színházi táncosnőtől itt kapott szifiliszt. Mihályi Rozália csókja című novellájában is feldolgozta ezt a témát. Eleinte nem foglalkozott betegségével, csak pár év múlva kezdett súlyosodni az állapota.
Ady életében fordulópontot jelentett, amikor Diósy Ödönné Brüll Adél (akit később Lédának hívott verseiben) belépett az életébe. A Párizsban élő férjes asszony azért kereste fel a tehetséges költőt, hogy meghívja és megismertesse vele a francia kultúrát. Ady hétszer járt a kedvéért Párizsban, amit csak a „szép ámulások szent városának” nevezett.
Ady költészetét ekkoriban nem ismerték el: szimbolizmusát érthetetlenségnek, szerelmi verseit erkölcstelennek és magyar sorsról írt verseit hazafiatlannak mondták. Az 1908. január 1-jén induló Nyugat című folyóirat viszont felvállalta Ady személyiségét és élete végéig a lap főmunkatársa volt.
Ady önpusztító életet élt: a nappalt átaludta, estétől reggelig kávéházakban vagy vendéglőkben ücsörgött művész barátaival. A bohém éjszakai élet, a sok alkohol, az erős altatószerek és a szifilisze miatt 1909-től fürdőhelyi kúrákra és szanatóriumi kezelésekre szorult. Ady hivatalosan budapesti lakos volt, de úgy élt ott, mint egy átutazó vendég: hónapos szobákban, olcsó szállodákban lakott. Egészségének az sem tett jót, hogy állandóan úton volt: hol Lédával utazott, hol kezelésekre járt, hol hazalátogatott anyja kérésére. Az egyetlen konkrétum az volt életében ekkortájt, hogy a karácsonyokat Érmindszenten töltötte.
Ady 1912-ben az Elbocsátó szép üzenet című versével kikosarazta Lédát. A költő sokat javítgatott versén, amíg ennyire kegyetlenné vált. Egy ideje már ’se veled, se nélküled’ kapcsolatban éltek, és Ady ezt látta a legmegfelelőbbnek, amivel véglegesen lezárhatja a Léda-korszakot.
Ezután Adyt elárasztották a szerelmes levelek, de csak egy keltette fel érdeklődését. Bizonyos Boncza Berta írta, hogy az egyik dédszülője Ady volt és meghívja Csucsára a családi kastélyba. Adynak mindig is szívügye volt a családi kapcsolatok ápolása ezért elutazott. Kissé vonakodva ment bele a szerelmi kapcsolatba, mivel Berta még csak húsz éves volt, ő pedig már harminchét és nagyon beteg. De 1915-ben házasság lett belőle. Ady csak Csinszkának hívja verseiben Bertát, ami egy játékos becézésből ered: a költő magát Csacsinszkynek, szerelmét pedig Csacsinszkának szólította. A szerelmük egyik legszebb emléke az Őrizem a szemed című vers.
Csinszka az esküvő után nem sokkal örökölt egy pesti lakást és beköltöztek. Adyt már Csucsán is megviselte az első világháború de a fővárosban még inkább. Háborúellenes verseit nem jelentették meg és ez még jobban fájt neki.1918-ban agyvérzést kapott, ami főként a beszédközpontjára volt hatással. Innentől fogva csak akadozva és dadogva tudott beszélni. Az évvégén már a szellemi leépülés jelei is látszottak rajta. Decemberben tüdőgyulladást kapott, szanatóriumba került és ott halt meg 1919. január 27-én. A nemzet halottjaként temették el.
A cikk eredeti megjelenése: 2011. 01. 27. www.nembulvar.hu
