„Ilyen az ember. Egyedüli példány” – írta Halotti beszéd című művében. Ő egy személyben volt író, költő, műfordító, kritikus, esszéista és újságíró, bőséges életműve nemcsak hazánk irodalmi kincsét gyarapította. Hetvenhárom éve ezen a napon hunyt el Kosztolányi Dezső.
Az iskolában mindenki megtanulta, hogy Kosztolányi Szabadkán született, méghozzá 1885. március 29-én. Kosztolányi Árpád, a szabadkai gimnázium matematika-fizika szakos tanára majd igazgatója és Brenner Eulália gyermekéről valamilyen oknál fogva azt is mindig megjegyzi a diákság, hogy középiskolában irodalom tanárára tett megjegyzése miatt kicsapták. Az eset úgy történt, hogy oktatója megbírálta egyik irományát, miszerint az túl sok „germanizmust” tartalmazott. Kosztolányi pedig nem értett vele egyet, sőt hozzátette, hogy szerinte őmaga jobban ért az irodalomhoz, mint tanára. Ezután összehívták a tantestületi gyűlést, (amin édesapja nem vett részt) és elbocsátották az intézményből. Később magántanulóként Szegeden tette le érettségi vizsgáit.
Már 1901-ben diáklapot szerkesztett, megjelent első verse a Budapesti Naplóban. Nem meglepő módon az érettségi után, 1903 szeptemberétől a budapesti egyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait magyar és német szakon. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot a szintén magyar szakos Babits Mihállyal, Juhász Gyulával illetve a matematikával és fizikával foglalkozó Karinthyval és a jogász, de közben kereskedelmi iskolai tanárnak készülő Füst Milánnal.
Kosztolányi rövid ideig a bécsi egyetem bölcsészkarán hallgatott filozófiai és lélektani előadásokat. Visszatért Budapestre, ám az ottani tanulmányait nem fejezte be, mivel 1906-ban kétszáz korona fizetéssel állást szerzett a Budapesti Naplónál. Két évvel később indult a híres Nyugat irodalmi folyóirat, melynek a kezdetektől munkatársa volt. „Ha a Nyugat hívei rajongtak Adyért, és mélységesen tisztelték Babits Mihályt, akkor Kosztolányi volt az, akit szerettek. Őszinte és szeretetre méltó. Verseit és prózáit olvasva egyaránt úgy érezzük, mintha a legbizalmasabb titkaiba avatna be minket.” –írták róla. Kosztolányi 1910-ben A szegény kisgyermek panaszai című kötettel lépett a kor költőinek élvonalába, amit az időszak legkiemelkedőbb alkotásának tartottak akkor.
1913. május 8-án nősült meg, felesége Harmos Ilona, aki Görög Ilona álnéven publikált. Házasságukból két évvel később született Ádám nevű gyermekük, aki örökölte szülei irodalmi vénáját, mivel felnőtt korában jelentek meg művei. Kosztolányi magánéletéről még az is megemlítendő, hogy Csáth Géza unokatestvére volt, kinek 1919-es öngyilkossága megrázta a családot.
Kosztolányi az 1920-as években a regényírás világába is belekóstolt. Elsősorban lélektani műveket írt, még akkor is, ha történelmet idéznek, mint a Néró, a véres költő, akkor is, ha cseléd és nagyságos úr viszonyát mutatja be, mint az Édes Anna, vagy ha vidéki városok sivárságáról szólnak, mint a Pacsirta és az Aranysárkány. Regényei betörtek a világirodalomba is. A következőket sorok állnak a Néró német kiadásának előszavában: „Örvendek, kedves Kosztolányi, hogy Önt mások előtt is üdvözölhetem e szép munkája alkalmából. A magyar névnek, melynek Petőfitől az Aranytól kezdve Adyig és Móricz Zsigmondig annyi hirdetője akadt, új becsületet hoz majd és az Ön ifjúi nevét még inkább azok sorába lépteti, kik ma Európa szellemi és műveltségi életét jelentik. Igaz híve: Thomas Mann”
1933-ban jelent meg Esti Kornél éneke novelláskötete, majd visszatért a lírához. Ennek oka, hogy ínyén vörös foltot fedezett fel - a rák első tüneteként. Többször operálták, Berlinbe és Stockholmba utazott sugárkezelésekre. Ekkortájt keletkeznek olyan művei, mint a Halotti beszéd vagy a Hajnali részegség. 1935-ben visegrádi pihenésekor megismerkedett egy férjes asszonnyal, Radákovich Máriával, akihez olyan versek szólnak, mint a Röpima vagy a Szeptemberi áhítat. Kosztolányi már a válást fontolgatta, de betegségének súlyosbodása közbeszólt. Újraoperálták, otthon lábadozott, majd 1936. nyarán végleg beköltözött a Szent János Kórházba. „Orrán keresztül, csövön át, folyékony étellel tápláljuk - írta Kosztolányi Dezsőné visszaemlékezéseiben - Beszélni sem tud. Most ír, és ennek a kötetnek minden egyes szava szívet tépő, torokhasító olvasmány.” 1936. november 3-án 11 órakor halt meg.
A cikk eredeti megjelenés: 2009. 11. 03. www.nembulvar.hu
