Írként született, ám angolul és franciául publikált. Családapa volt, mégis tartott férfi szeretőt. Művészetében a romantikusok követője volt, mégis a modernek előfutára lett. Egy életen át protestánsként élt, de utolsó óráiban megtérve, katolikus hitűként halt meg.
Fingal O’Flahertie Wills 1854. október 16-án született Dublinban, aki később Oscar Wilde néven vált ismertté, mint költő, próza- és drámaíró. Azért keresett magának új nevet, hogy az az angol közönség számára is könnyen kiejthető és megjegyezhető legyen. Oscar az ossziáni eposz hős lovagja volt, Wilde pedig vadat jelent - életpályáját nézve már művészneve is telitalálatnak bizonyult.
Ír értelmiségi családból származott: édesapja fül-orr-gégész szakorvosként dolgozott, akinek betegei között volt például George Bernard Shaw. Édesanyja pedig Speranza álnéven forradalmi hangvételű költeményeket írogatott. Így az ifjú Oscar már egészen fiatalon megfertőződött az irodalom szeretetével. A gyenge fizikumú, érzékeny fiú kitűnő neveltetésben részesült: a dublini Trinity College-ban és az oxfordi Magdalen College-ban tanult. Pályáját döntően befolyásolták itáliai és görögországi utazásai, valamint oxfordi tanárai. Már ekkor mindenben a másságot, a gondolkodás-, viselkedés- és öltözködésbeli különbségeket kereste. Londonban gyorsan az előkelő társaságok kedvence lett.
Wilde a londoni szalonok állandó vendége lett, de különc viselkedése és kirívó, szokatlan öltözködése miatt háta mögött kinevették. A Punch c. hetilap 1880-tól karikatúra sorozatot indított róla, melyben egyértelműen a gúny céltáblája volt, de nem bánta, hiszen ez ingyen reklám volt neki. Wilde pedig mindenáron akarta a hírnevet: „Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám.”
Wilde híres akart lenni, hogy gazdag s gazdagsága révén szabad lehessen. 1879-ben jelent meg első verseskötete, de foglalkozott regényekkel, novellákkal, meseírással, sőt drámákkal is, aforizmái pedig a mai napig népszerűek. "Köszönöm, hogy végre méltányolnak" – hangoztatta pályája csúcsán. Kiemelkedő alkotása a Readingi Fegyház balladája, mely a szenvedő ember érzéseit, s az angol börtönviszonyokat írja le, s amely megnyerte számára az európai olvasók rokonszenvét. Jelentősek elbeszéléskötetei, A canterwille-i kísértet, a Lord Arthur Saville bűne, A boldog herceg. Wilde szerette magát aforizmákban kifejezni`A bűn lényeges eleme a haladásnak`- állította, s ebben rokona lett Baudelaire-nek, Poe-nak, Verlaine-nek. Ennek az elvnek legtisztább kifejezése a Dorian Gray arcképe című regény, amely egy nagyvilági ifjú életét beszéli el az élet tetőpontjától a teljes elzüllésig.
1884-ben megnősült, két fia született. 1891-ben ismerkedett meg a fiatal lord Alfred Douglas-szal, aki maga is író volt. Oscar Wilde élete az ifjú titán megismerését követően siklott félre, mivel barátságuk akkor szokatlan kapcsolattá fejlődött. Az elismert író a családját elhanyagolva egyre több időt töltött a pályakezdő irodalmárral ami sem a feleségnek, sem pedig az ifjú apjának nem tetszett: Constance Lloyd elvált Wilde-tól, Lord Douglas, Quennsberry ura pedig fajtalankodás vádjával bíróság elé citálta. „Sokan azt gondolták, hogy az életem merő valótlanság, én ellenben mindig is tudtam, hogy igaz, mert akárcsak az igazság, csak ritkán volt tiszta, és sohasem volt egyszerű.” –vallotta az író. Formailag rágalmazásért, valójában az ifjú lorddal folytatott homoszexuális kapcsolat miatt kétévi börtönre ítélték Wilde-ot. Ennek következtében mind anyagilag, mind társadalmilag tönkrement. 1897-ben szabadulva a börtönből azzal a ténnyel kellett szembesülnie, hogy feleségének, Constance-nak ítélte a bíróság a két gyermeket. A fiukat, Cyrilt és Vyvyant – anyjuk gerincbántalmai miatt- egy házban nevelték, ahol Wilde neve tabunak számított, sőt Constance lecserélte a Wilde családnevet a Holland-ra, aki fiait akarta megóvni a szégyentől és megaláztatásoktól. Hazája elfordult Wilde-tól, aminek következtében kitaszítottnak és magányosnak érezte magát. „Keservesen sírnék, ha nem sírtam volna már el minden könnyemet.” Ezért úgy döntött, hogy Franciaországba távozik.
Annak ellenére, hogy Wilde vagyontalan volt, a párizsi Hotel d' Alsace tulajdonosának jóvoltából életének utolsó hónapjait a szálloda egyik legszebb szobájában tölthette el. Az anyagi helyzetéhez képest kitűnő ellátásban részesült író azonban halálának pillanatáig nem tudott megbékélni szobájának színével. „Vagy a tapéta megy, vagy én!” - fenyegetőzött. 1900-ban fülfertőzése, amelyet a börtönben kapott, súlyossá vált. Javasolták neki a műtétet, de heves fájdalmai közepette is az egyetlen dolog, ami bosszantotta Wilde-ot, az az ízléstelen tapéta volt. Mivel köztudott volt, hogy Wilde nem tud jól bánni a pénzzel, minden egyes penny kifolyik kezei közül, az orvosa sürgetően faggatta kifizetetlen kezelési számlái miatt, ő csak ennyit válaszolt: „Úgy halok meg, ahogy éltem: túllépve anyagi kereteimet.” Egy nappal halála előtt katolikus hitre tért, majd 1900. november 30-án hajnalban meghalt.
A cikk eredeti megjelenése: 2011. 10. 16. www.nembulvar.hu
