„Senki nem születik nőnek, azzá lesz.” A huszadik század második felének egyik legnagyobb francia gondolkodója, Simone de Beauvoir huszonöt éve e napon halt meg.
Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir 1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. (Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnőként vált később ismertté.) Beauvoir nehezen viselte vallásos neveltetését, fiatalkori küzdelmeiről és lázadásairól az 1958-ban megjelent Egy jó házból való úrilány emlékei című művében számolt be. Tanulmányait az École Normale Supérieure iskolában kezdte, ahol matematikát és irodalmat tanult. 1926-ban filozófiát hallgatott a Sorbonne-on, és mint az évfolyam második tanulója Jean-Paul Sartre után, három évvel később letette a mesterfokozati vizsgáját. Ezután Marseille-ben, Rouen-ben, majd a párizsi Moliére Lycee-ben tanított.
Az irodalmi áttörést A vendég (1943) és A mások vére (1945) című művei hozzák meg, ettől kezdve az irodalomnak élt. Még Sorbonne-i tanulmányai alatt ismerkedett meg az egzisztencialista filozófussal, későbbi élettársával Sartre-ral. Kapcsolatukra tökéletesen illett a nyílt házasság kifejezés, hiszen megegyeztek: addig lesznek együtt, ameddig mindketten megadják a másiknak a szabadságot, hogy másnak is el lehessenek szexuálisan és érzelmileg kötelezve. Mindaddig nem élhetett ellenvetéssel egyik fél sem, amíg mindenről beszámolnak a másiknak.
1949-ben jelent meg Beauvoir világhírű könyve, a feminizmus alapműve, A második nem. Beauvoir maga vallja önmagát, (a filozófus Sartre mellett), elsősorban írónak, filozófiai munkásságát pedig másodrangúnak ítéli. Ugyanakkor a A második nemről egyértelműen elmondható, hogy kiemelkedő és elsőrangú filozófiai mű. A második nem, a feministák bibliája, mely számos feminista alapfogalmat először definiál és megalapozója több későbbi gender-kutatásnak is. Beauvoir könyvének jelentősége és óriási hatása abból fakadt, hogy nemcsak hogy összefoglalja a nők történetét és veszi górcső alá a nő alárendelt helyzetét, de több szempontból is tárgyalja elnyomásukat eleget téve mind az objektívebb, történeti-tudományos, mind a belső, szubjektív, fenomenológiai igényeknek. Könyve élvezetes, szellemes, higgadt stílusa miatt mind a mai napig igen olvasott.
1950-ben Beauvoir hosszú utazásba kezdett egész Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Közel- és Távol-Keleten, Szovjetunióban és Kínában. Élményeit útinaplójában és riportkönyveiben rögzítette: a Mandarinok című művéért 1954-ben megkapja a Goncourt-nagydíjat. Sartre-ral együtt tiltakozott a vietnami és algériai háborúk ellen, aktív békeharcos. Beauvoir szerkesztője volt a Les temps modernes (Modern idők) című lapnak és a ’70-es évektől a feminista mozgalmak vezetőjeként tevékenykedett, elsőként száll síkra az abortusz büntetlensége mellett. Érdeklődése középpontjában az egzisztencialista nézőpontból felvetett morális kérdések, és a női sors, a nők szabadságharca állt. Biszexualitását nyíltan vállalta, de Sartre ápolója volt egészen élettársa haláláig, 1980-ig. A következő évben jelent meg A búcsúzás ceremóniája című írása, melyben Sartre utolsó éveiről írt. Beauvoir pár esztendővel később, 1986. április 14-én halt meg a francia fővárosban. Sírja a párizsi Cimetière du Montparnasse-on található.
A cikk eredeti megjelenése: 2011. 04. 14. www.nembulvar.hu
