„Ez csak munka. A fű nő, a madarak énekelnek, a hullámok a homokot mossák, én pedig embereket verek” - Muhammad Ali.
A boksz, avagy ökölvívás a legrégebbi olimpiai küzdősportok egyike. Népszerűsége a mai napig törtetlen, hiszen természetünknél fogva a küzdelem, és a vetélkedés vélhetően egyidős az emberiséggel. Így a mozgóképek megjelenésekor elkerülhetetlen volt, hogy a filmtörténeti klasszikusok sorából ne maradjon ki az ökölvívás témaköre. Mivel a boksz a férfiasság szimbólumaként vonult be a köztudatba, így a színészek előszeretettel vállalták el a sportág képviselőinek megformálását, mi több, afféle kiemelt szerepkörré vált bokszolókat eljátszani. Szóval a tekintsük át, hogy az elmúlt 40 évben milyen említésre méltó bokszfilmek születtek, és miféle evolúción estek át az ilyen típusú művek.
A klasszikusok
1976. mozis szenzációja minden kétséget kizáróan a Rocky volt. Igazi kultuszfilmmé vált a külvárosi olasz szegénynegyedből feltört ökölvívó története, ami az első olyan nagyszabású hollywoodi produkciónak tekinthető, amelyben a bokszé az abszolút főszerep. A film által milliók ismerték meg és kezdtek rajongani a sportágért, a boksz a közbeszéd tárgyává vált. A Rocky igazi szakmai siker lett, elnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, és habár Sylvester Stallone lecsúszott az aranyszoborról, világsztárrá vált. Nem meglepő módon a folytatás is hamar megérkezett, mi több, a mai napig már hét alkotás is készült Rocky Balboa karakterével kapcsolatban. Igaz, hogy az egész széria egy kitalált szereplő köré épül, mégis valódi lavinát indított el Hollywoodban és megalapozta a bokszfilmek műfaját.
A Rocky után mindössze 4 évet kellett várni arra, hogy egy filmtörténeti klasszikusok sorába illő életrajzi dráma szülessen meg egy bokszolóról. A Dühöngő bika Jake LaMotta, azaz a középsúlyú világbajnok, Bronxi Bika történetét meséli el, felemelkedésétől a bukásáig. Robert De Niro alakításáról azóta is legendák szólnak, ugyanis nemcsak tökéletes fizikai formába került a felkészítő bokszedzések révén, de amatőr találkozókon is megmérette magát. A film az idősebb LaMotta életébe is betekintést enged, melynek kedvéért a színész 30 kiló súlyfelesleget szedett magára. Szervezetét annyira megviselte a forgatás, hogy légzési nehézségei is adódtak. Végül nem szenvedett maradandó károsodást, a Dühöngő bika pedig óriási közönség- és szakmai siker lett, De Niro pedig megkapta érte második Oscar-díját is.
Robert De Niro nemcsak azzal adott iránymutatást kollégáinak, hogy ő volt az első színész, aki testsúlyának radikális megváltoztatásával készült fel szerepére, hanem úgy egyáltalán megalapozta férfi kollégái számára, ha valami igazán maszkulin és szó szerint ütős alakítást akarnak nyújtani, akkor egy bokszfilmben kell játszani. Ennek megfelelően egy másik színészlegenda, Daniel Day-Lewis is bejelentkezett a témakörben az A bunyós című filmdrámával 1997-ben. A mű azonban kicsit más, mint minden korábbi: a Belfastban játszódó történt az észak-írek és a britek közti elnyúlt konfliktusra épül, a 14 év után börtönből szabadult, egykori IRA aktivistát a boksz segíti át élete legnehezebb időszakán és ad támpontot az újrakezdéshez. Tehát itt a boksz afféle másodlagos funkciót tölt be, a film alapvetően a katolikusok és protestánsok harcaira épül. Viszont, mint a későbbiekből is láthatjuk, az a koncepció, hogy a boksz egy önkifejezési eszköz bizonyos társadalmi helyzet vagy személyes dráma túléléséhez, még számtalan másik műben is visszaköszön majd. Habár A bunyós nem lett akkora szakmai siker, Day-Lewis 3 éven keresztül készült fel rá, amiből kettőt az egykori profi ökölvívóval, Barry McGuigannel töltött. Az edző szerint olyan formában volt a színész, hogy saját súlycsoportjában komoly esélyekkel szállhatott volna ringbe igazi tétmérkőzéseken is.
A 2000-es évek
A 2000-es években az előzőekben bemutatott filmek kaptafájára készültek a boksz témájú művek. 2001-ben érkezett meg a mozikba Muhammad Ali 1964 és 1974 közötti karrierjére koncentráló Ali című életrajzi dráma. Habár minden a jól bevált recept alapján készült, mégsem lett az a kifejezett közönségsiker, ami a főszerepet alakító Will Smith mérsékelt lelkesedésének is felróható. Smith eleve visszadobta a szerepet, és csak azért vállalta el mégis, mert személyesen Ali hívta fel, hogy felkérje rá, mivel egyedül őt találta annyira jóképűnek, aki méltó lehet arra, hogy megtestesítse a filmvásznon. A színész pár kilót felszedett a szerep kedvéért, de nem fektetett bele annyi energiát, mint a korábban bemutatott legendás elődök, ami a végeredményen is meglátszik, de egy Oscar-jelölést megért alakítása.
A Rocky-hoz hasonlóan nagy szenzációként futott be a Clint Eastwood rendezte Millió dolláros bébi, ami akkora siker lett, hogy megnyerte a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb női és férfi mellékszereplő Oscar-díját is. A történet szerint egy kiváló bokszedző nagy nehezen beadja a derekát, hogy életében először női sportolót készítsen fel versenyekre, ráadásul Maggie már elmúlt 30 éves. A nő rendkívüli elszántságának köszönhetően várakozáson felül teljesít, és hihetetlen ütemben fejlődik, ám mielőtt sikerei csúcsára felérne, egy nem várt fordulat következik be. A Millió dolláros bébi ugyanúgy kitalált történet, mint a Rocky, viszont ugyanolyan mélyrehatóan ismerteti meg a nézőkkel a sportág mibenlétét és az ökölvívók fizikai és szellemi küzdelmeit. Hillary Swank lett az első nő, aki Oscar-díjat nyert egy bokszoló alakításáért. Igen komolyan vette a felkészülést, nagyjából 10 kiló izmot épített testére. Az edzések alatt viszont egy olyan komoly bakteriális fertőzést szedett össze, amely miatt hetekre kórházba kellett volna vonulnia – ehelyett a színésznő egy hét szabadságot kért és a stábtagok elől is eltitkolta betegségét.
2005-ben a karrierje csúcspontjáról lecsúszni kezdő Russell Crowe is úgy gondolta, hogy egy bokszoló megformálásával küzdi vissza magát a legnagyobbak közé. A remény bajnoka leginkább A bunyóshoz hasonlítható, mivel korrajzként funkcionál, csak ezúttal a nagy gazdasági világválság adja a történelmi hátteret. A segélyért sorban álló főhősünk, az egykori profi bokszoló, James J. Braddock csupán családja eltartása érdekében száll ismét a ringbe. Ám végül a reményektől, álmoktól, csodáktól, önbecsülés és a szeretet erejétől hajtva megint szárnyakat kap, és százezrek számára válik szuperhőssé. A remény bajnoka szakmai fogadtatása is ugyanúgy mérsékelt maradt, mint A bunyósé. Pedig Russell Crowe igazán igyekezett, 22 kilót leadott a szerep kedvéért, az egy évig tartó előkészületek és a forgatás során pedig többször szenvedett agyrázkódást, több foga is megrepedt az ütésektől, és a válla is kificamodott, ami miatt 2 hónappal el kellett tolni a felvételek kezdőidőpontját.
2010-től napjainkig
A 2010-es évek bokszfilmjeinek sorát a The Fighter – A harcos nyitotta meg. A megtörtént eseményeken alapuló műben egy ökölvívó testvérpár sorsát követhetjük nyomon. Dicky Eklund túl van már sportkarrierje nagy pillanatán, de a visszatérésről álmodozik, viszont erősen kábítószerfüggő. Ráadásul ő edzi öccsét, Micky Wardot is, aki emiatt hullámvölgybe került. Így előbb ellenfelekké kell válniuk ahhoz, hogy végül igazi testvérekként tudják megszerezni a győzelmet, és meg tudják erősíteni a családi kötelékeket. A The Fighter – A harcos alapvetően családi konfliktusokról és a drogfüggőség árnyoldalairól szól, mintsem magáról a sportról, viszont éppen a boksz az a dolog a féltestvérek életében, amitől helyreáll az egyensúly kapcsolatukban. A Dicky Eklund megformálásáért Oscar-díjat kapott Christian Bale 13 kilót fogyott a szerep kedvéért, és számtalan órát eltöltött Eklund társaságában, hogy elsajátítsa beszédstílusát és mozgáskultúráját.
2011-ben egy merőben új felfogású bokszfilm érkezett. A Vasököl főszerepében Hugh Jackman is bejelentkezett bokszolóként, ebben a filmben egy kiöregedett és megkeseredett ökölvívót alakít. A szereplő karrierjét az törte derékba, hogy a hagyományos bokszmeccseknél jobban izgatta a nézőket az, ahogyan 2,5 fél méter magas acélrobotok esnek egymásnak. Végül maga a főhős is eljut arra a pontra, hogy versenybe küld egy saját robotot, így a mű későbbi részében érte is izgulhatunk. A Vasököl egy kísérleti jellegű alkotás, leginkább családi, szórakoztató film, nem díjkiosztókra szánták, viszont érdekes szárnypróbálgatás, hogy hová futhatnak ki a jövőben bokszfilmek.
2015-től a rendkívül ambiciózus Jake Gyllenhaal is felvezetheti életrajzába a bokszolást. A Mélyütés című drámában egy fiktív ökölvívót alakít, aki éppen karrierje csúcsán áll, ám egy családi tragédia beárnyékolja életét, és ebből próbál újra talpra állni, ismét felküzdeni magát a legjobbak közé. Az utóbbi években Gyllenhaal változatos szerepei megválasztásával mindent megtesz, hogy Oscar-díjat szerezzen, viszont a Mélyütés elég középszerű és sablonos film lett. Pedig a színész igen nagy erőket fektetett a felkészülésbe, éppen előtte forgatta le az Éjjeli féreg című filmet, amelynek kedvéért versenysúlya alá ment 15 kilóval. Így a bokszoló szerep miatt híznia kellett 6 kilót, majd szálkásítania testét, emiatt hónapokig a hét minden napján kétszer is edzett. A film eredeti címe („Southpaw”) egy szleng kifejezés, amit balkezű bokszolókra használnak. Gyllenhaal jobbkezes, viszont edzői instrukciók alapján a Mélyütés utolsó nagy bokszmeccsén balkézzel üt.
Vajon a bokszfilmek csillaga leáldozott? Lehet-e még bármilyen újdonságot mondani ebben a témakörben? Esetleg a CGI effektek irányába indulnak el, mint amit a Vasököl sugall? Annyi biztos, hogy igen régen láthattunk már kifejezetten jól sikerült, újszerű, és kiváló színészi alakításokkal tarkított bokszfilmet. Pedig a nézők és a művészek oldaláról is lenne rá igény, ahogy Russell Crowe fogalmazott: „A filmszínészek számára olyan érzés egy bokszolót megformálni, mint a színházi színészeknek Hamletet játszani.”
Ha tetszett a cikk, további érdekességek találhatók a blogban Daniel Day-Lewis bokszolós alakításáról, vagy bokszfilmekben is játszó színészek elképesztő átalakulásairól:
