Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Ricky Martin Budapesten

2018. szeptember 05. - Péntek Tünde

A számtalan zenei díj birtokosa, milliók kedvenc latin előadója ismét Budapesten járt, elhozta legnagyobb slágereit. Azonban Ricky Martin korántsem akkor került a figyelem középpontjába, amikor az 1998-as foci VB himnuszával hirtelen 60 ország slágerlistájának első helyére ugrott.

3_47.jpg

Enrique José Martín Morales 1971. szentestéjén született a Puerto Rico-i San Juanban, egy pszichológus édesapa, és könyvelő édesanya gyermekeként. Két éves korában a szülei elváltak, a kisfiú az édesapjához került, de rengeteg időt töltött nagyszülei társaságában is, akik szigorú katolikus neveltetésben részesítették, egész gyermekkorában ministráns volt. Ők fedezték fel a benne rejlő muzikális tehetséget, ráadásul a költő nagyapa dalírásra is inspirálta. A kis Ricky először reklámfilmekben szerepelt, majd beválogatták Puerto Rico egyik legnépszerűbb együttesébe – és innentől kezdve híres emberré vált, könnyedén nyomon követhetjük történetét.

1_57.jpg

Legalább is a karrierje tekintetében, ugyanis a későbbiek során Ricky Martin magánéletét gondosan elrejtették a nyilvánosság elől. Annyit lehetett tudni, hogy 2008-ban ikrei születtek egy béranya segítségével, Matteo és Valentino néven. 2010-ben robbant a bomba, amikor saját honlapján közzétett egy nyilatkozatot: „Büszkén mondhatom, hogy egy szerencsés homoszexuális férfi vagyok. Boldog vagyok, hogy az lehetek, aki vagyok.” Azóta már nem zárkózik el a nyilvánosság elől, azt is bejelentette, amikor 2018 elején összeházasodott a szír származású festőművésszel, Jwan Yoseffel. Mint utólag kiderült, menedzsmentje tanácsára nem vállalta fel jó ideig szexuális irányultságát, mivel attól tartottak, hogy ártana a karrierjének. Azonban a jóslatok nem jöttek be, Ricky Martin ma is ugyanolyan népszerű, mint a 2000-es évek elején.

rm.jpg

Hogyan is lett Ricky Martinból világsztár? 12 éves korától kezdve egészen 1991-ig a Puerto Ricóban népszerű Menudo fiúbandának volt a tagja. Ezt követően költözött Mexikóvárosba, ahol elkészítette első önálló lemezét „Ricky Martin” címmel – ebből az albumból 500 ezer példányt adtak el. 1993-ban született meg második lemeze „Me Amarás” címmel. Ezután Los Angelesbe költözött, ahol rövid ideig szerepelt a „General Hospital” című amerikai sorozatban, majd elkészítette harmadik albumát „A Medio Vivir” címmel, rajta a nagysikerű „Maria” slágerrel. 1996-ban egy interjúban megemlítette, hogy szívesen játszana Broadway musicalben is – pár nappal az interjú után Richard Jay-Alexander producer felhívta, hogy felajánlja neki Marius szerepét A nyomorultakban. Játékáért kiemelkedő elismerésben részesült a közönség és a kritikusok részéről egyaránt, és egyre több rajongóra tett szert az Egyesült Államokban.

1998-ban jelent meg a „Vuelve” című lemeze, rajta a „La Bomba”-val és a „La Copa de la Vida”-val. A franciaországi futball világbajnokság döntője előtt, 1998. július 12-én is előadta a dalt, amelyet 187 országban közvetítettek élőben, milliók énekelték vele együtt a tévé előtt. Ez a produkció a latin popzene nagy pillanataként vonult be a történelembe, Ricky Martin nagy sikerének köszönhetően léphetett be a nemzetközi zenepiacra például Jennifer Lopez, Enrique Iglesias vagy Shakira is.

2_53.jpg

Ricky Martin pedig szupersztár státuszba emelkedett, angol nyelvű lemezeket is kiadott, olyan bombaslágerekkel, mint a „Livin’ la Vida Loca”, a „She Bangs”, a „Nobody Wants to Be Lonely” vagy a „Shake Your Bon-Bon”. Népszerűsége azóta is töretlen, két Grammy-díj boldog tulajdonosa, világszerte több, mint 70 millió lemezt adott el, rajongói az amerikai földrész mellett minden kontinensen megtalálhatók. Hírnevét nemes célokra is fordítja, mivel az UNICEF nagyköveteként megalapította a People For Children nevű alapítványt.

5_38.jpg

Gyakorlatilag bármit is csinál, mindenben sikeres. 2007-ben a hollywoodi hírességek sétányán csillagot kapott, 2011-ben spanyol állampolgárságot nyert el művészi érdemei és nagyanyja miatt (aki Ibérián született), 2012-ben az Evita egyik főszerepét játszotta a Broadway-en, és visszatért latin gyökereihez olyan formában is, hogy újra spanyol nyelvű dalokkal (Tal Vez, La Mordidita, Vente Pa’ Ca, Fiebre) jelentkezett. Eközben az ausztrál Voice-ban zsűrizett, és folyamatos turnékkal járta a világot. 2006. május 24-én már koncertezett Budapesten, de 12 év után ismét hazánkba érkezett egy fergeteges showműsorral.

4_48.jpg

Nem lehet azt mondani, hogy a Sportarénában lézengtek volna az emberek ezen az esős szeptemberi estén. A meghirdetett koncertkezdési időpont után még fél órával is folyamatosan töltődött a látogatók sokaságával a küzdőtér, közel teltház lett. Persze nem maradtak le semmiről a későn érkezők sem, mert, ahogy általában lenni szokott világsztár fellépők esetében, némi csúszással kezdődött a buli. Ám türelmetlenkedésnek nyoma sem volt, a közönség kitörő ovációval fogadta a latin zene királyát, aki a Maria című slágerével indította el a show-t, és megalapozta a fergeteges hangulatot.

2_54.jpg

Tulajdonképpen Ricky Martin pontosan azt nyújtotta, amire számítani lehetett. A nagyjából 100 perces koncert alatt az összes világslágerét előadta, és mint kiderült, szinte csak azok vannak neki. A pörgős dalaival szabályosan robbantotta a színpadot, és vele együtt tombolt az Aréna sokasága. Amikor az ismertebb lírai dalok jöttek, mindenki fújhatott egy kicsit - az énekesnek pedig nagyszerű alkalmat biztosított, hogy a háttérben promózza a harmadik világbeli gyermekek megsegítésén dolgozó alapítványát. Persze a lüktetően fülbemászó latin dallamoktól indult be leginkább a közönség. Az is érezhető volt, hogy hazánkban leginkább az angol nyelvű dalait ismerik: a show második felében, egymást követően érkezett a „She Bangs” és a „Livin la Vida Loca”, amelyek elhangzása után a küzdőtérről jó páran hazamentek. Így viszont lemaradtak a frenetikus hangulatúra sikeredett „Vente Pa’ Ca” produkcióról, illetve a fináléra tartogatott „La Copa de la Vida”-ról, aminek a végén még egy magyar zászló is előkerült – igaz, hogy pont fordítva emelte a magasba, de így is abszolút értelmezhető volt a gesztus.

1_58.jpg

Szóval, eljött hozzánk az ötven felé haladó Ricky Martin, és a még mindig elképesztő sármjával, kellemes énekhangjával és lehengerlő tánctudásával akkora bulit csapott, hogy ezzel aztán a nála sokkal fiatalabb világsztárok jó részét is simán lenyomta. Természetesen egy profi csapat is segítségére volt mindebben, a kiváló zenészek, táncosok munkáját látványos füst és fény effektek is kiegészítették, a tetőponton pedig jött a konfetti is. Ricky Martin profizmusán kívül még azzal is hozzájárult a show sikeréhez, hogy rendkívül közvetlen módon kommunikált a tomboló tömeggel, és látszott rajta az is, hogy legalább annyira élvezi műsort, mint a közönsége. Vélhetően a jelenlévő hölgyek többsége egy nagy sóhajtás keretében megállapította azt is, hogy a Puerto Rico-i szupersztár nemcsak kirobbanó formában van, de vonzóbb, mint valaha. Ugyanúgy rázza a csípőjét is, mint 20 évvel ezelőtt, és valamiért még mindig sikerül a nőkkel megetetnie, hogy ez mennyire macsós. Na, ezt csinálja utána valaki!

3_48.jpg

 Koncertképek forrása: Bors, Kisalföld.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr8914221627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása