A szamurájok élete mind az amerikai, mind az európai nézők számára egzotikusnak tűnik, éppen ezért rendkívül érdekes filmalapanyag. A Tom Cruise főszereplésével készült produkcióhoz sikerült összeboronálni a Gladiátor forgatókönyvíróját, zeneszerzőjét, A rettenthetetlen operatőrét, és A Gyűrűk ura-trilógia jelmeztervezőjét. A nagy elődökhöz pedig méltó lett a végeredmény.
Hiába dönti el az ember fia/lánya, hogy nem nagyon néz több véres háborús filmet, ám néha képtelenség kivonni magunkat, ha a műfaj legprofibb képviselői előrukkolnak valami nagyszabásúval – mint például a Steven Spielberg a Ryan közlegény megmentésével, vagy Ridley Scott a Gladiátorral. A helyzet pedig ugyanez Az utolsó szamurájjal is. A rendező, Edward Zwick tulajdonképpen átdolgozta Kevin Costner Farkasokkal táncoló című filmjét, és az indián törzset egy szamuráj klánnal helyettesítette - számos analógiát és metaforát találtak ki a szamuráj klánok és az indián törzsek hasonlóságáról.
A történet szerint az amerikai indiánháborúkban való részvétele miatt lelkileg megtört Nathan Algren századost felkeresi egykori bajtársa azzal a kéréssel, hogy segítsen a japán császári hadsereg kiképzésében és modernizálásában. Ezt az teszi szükségessé, hogy megfékezhessék a nyugatiasodás ellen ágáló szamuráj felkelőket. Algren elfogadja az elutasíthatatlan ajánlatot és a felkelő nap országába utazik. Ám a felettesei a tanácsára fittyet hányva túl korán vetik be az újonnan kiképzett erőket, akik emiatt már az első csatájukban vereséget szenvednek. Nathan pedig a lázadók fogságába esik, ahol kezdi felfedezni, hogy a japán hagyományok és értékrend sokkalta közelebb áll hozzá, mint azt elsőre hitte.
Az utolsó szamuráj nem konkrét történelmi eseményekkel és valaha élt személyekkel dolgozik, viszont valós forrásokból merít és történelmileg hiteles. Kiindulópontként szolgáltak például császári reformok, a Satsuma lázadás és a Bosin-háború. És az sem kitaláció, hogy külföldi segítséget kértek a japán hadsereg felkészítéséhez, ám a tapasztalt kiképzők nem az Egyesült Államokból, hanem Poroszországból érkeztek. Amikor az amerikai álomgyár filmet forgat egy nemzet és a sajátjuk közti kultúrák összeütközéséről, mindig erősen fenyeget annak veszélye, hogy hazájukról patetikusan, míg a másik országról pedig sablonosan beszélnek. Ezt a csapdát Edward Zwick rendező sem tudta teljesen kikerülni, ám Az utolsó szamuráj ennek ellenére, vagy éppen ezzel együtt nagyon is működik. Habár sokan azt róják fel neki, hogy a szamurájok életének bemutatása rendkívül egysíkú és eszményített, és az alkotók valóban szívesen el is feledkeztek a nyers brutalitásuk és szinte elviselhetetlenül szegény, nélkülöző életmódjuk bemutatásáról.
Viszont ami igazán magával ragadja a nézőt, azok a frappáns forgatókönyvi megoldások, a közvetített erények, és a remek módon megírt párbeszédek. Habár a történet a kelleténél lassabban indul be, de mégis szép ívet ír le a film első negyven percétől a végkifejletig. A lélegzetelállító látvánnyal alátámasztott rendezést helyenként beárnyékolja egy-két klisészerű jelenet, illetve néhány olyan momentum, amelyeket mintha láttuk volna már valahol. Az utolsó szamuráj mindent összevetve az a történelmi film, ami nem újít a már bevált recepten, de annak minden összetevőjét nagyszerűen alkalmazza. Realisztikusan ábrázolja az alapanyagul vett történelmi korszakot és eseményeket. A forgatókönyv és a diskurzusok zsenialitása Algren százados és Kacumoto beszélgetéseikor vitathatatlan, ekkor domborodik ki a legjobban, hogy minden szónak súlya van. A látványos harcjeleneteket a szamurájok vezetőjének bölcs és megfontolt gondolatai egyensúlyozzák ki, illetve a kosztümök, kellékek, valamint a zenei aláfestés is gondoskodik róla, hogy a nézőt végül elégedettséggel töltse el az összesen négy Oscar-díjra jelölt, két és fél órás kalandfilm.
Természetesen a színészek is nagy szerepet játszanak a sikerben. Az alakításáért Oscar-jelölést kapott Ken Watanabe egyenesen felejthetetlen Kacumotoként. Csak a szakma legnagyobbjainak adatik meg az képesség, hogy a szemükkel tudják eljátszani a jelenetet. Márpedig Watanabe szinte ugyanazzal az arckifejezéssel játssza végig a filmet, úgy, hogy minden érzelme, gondolata a szemében tükröződik. Amikor szemben a kamerával készül a harcra, és farkasszemet néz az ellenséggel, még a nézők is veszélyben érezhetik magukat.
Tom Cruise pedig nemcsak a film főszereplője, de egyben producere is – és személyes küldetésének tekintette, hogy a mű minél magasabb színvonalon elkészülhessen. A költségek lefaragása érdekében még azt is bevállalta, hogy minimális fizetést vett fel munkáiért cserébe, csakhogy minél jobban sikerüljön a végeredmény. A film nagyrészét Új-Zélandon vették fel, azokban időkben, amikor A Gyűrűk urát is forgatták. Tulajdonképpen ezen művek hatására lendült fel igazán az ország turizmusa, hiszen közismertté váltak a szigetek monumentális természeti adottságai. Így tehát az idilli környezet megfelelőnek bizonyult a szamuráj falu rekonstruálásához. További érdekesség a forgatással kapcsolatban, hogy ezen a gyönyörű helyen Tom Cruise majdnem halálát is lelte. A színészről köztudott, hogy nem használ kaszkadőrt, így egy éven keresztül tanult japán harcművészetet – és nem mellesleg a nyelvet is elsajátította. Viszont azzal nem számolt, hogy akár kollégái is okozhatják a vesztét: az egyik jelenetben egy elvétett kardsuhintással majdnem sikerült lefejezni őt.
Igaz, hogy Az utolsó szamuráj néhol giccses, viszont nem fájóan, mivel bárhogyan is vesszük, a filmnek mély tartalma és üzenete van. Mi több, ha valaki még fogékony is egy kicsit a japán történelemre, netán kifejezetten a szamuráj-kor végére, vagy arra is, hogy miként született a mai Japán, annak mindenképpen kötelező alapműnek számít. Nem mellesleg a címet is sokan félreértelmezik: az utolsó szamuráj nem Algren századosra vagy Kacumotora utal, hanem a szamuráj szót eredeti szándék szerint a klánra utaló értelemében használják – tehát az összes hős harcos halála előtt rója le tiszteletét ez a nem mindennapi alkotás.
Persze Az utolsó szamuráj sem úszta meg a sajtó kritikáit, miszerint a film banális és elcsépelt módon mutatja be a japán kultúrát, és a történet lényegében arról szól, hogy a „fejlett fehér ember” tart leckét politikai korrektségből a fejlődés alatt levő japánoknak, és mutatja meg nekik, hogyan tiszteljék a múltjukat. Azonban a nézők nem voltak ennyire kritikusak, a legmeglepőbb pedig, hogy Japánban sokkal többen váltottak rá jegyet, mint az Egyesült Államokban.
Az utolsó szamuráj (The Last Samurai)
amerikai kalandfilm, 154 perc, 2003
Rendező: Edward Zwick
Főszereplők: Tom Cruise, Ken Watanabe