Jellemzően a hazai gyártású skandináv krimik nehezen jutnak el a magyar célközönségig. Leginkább olyan sikerprodukciónak szánt filmekkel találkozhattunk az utóbbi években, mint a Hóember vagy az Ami nem öl meg – ám az amerikai kiadású A tetovált lány óta egyik sem lett igazán jó. Viszont most mégis akad egy kivétel, az itthoni mozikban is vetítik már A 64-es betegnaplót, ami valójában sok újdonságot nem tesz hozzá a műfajhoz, viszont kiváló darabja a zsánernek.
Jussi Adler-Olsen regényei hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek, a Q-ügyosztály eseteiből (amelybe A 64-es betegnapló is beletartozik) mind a hét kötet megjelent magyarul. Az író korábbi tanulmányai során filmkészítéssel is foglalkozott, és több évvel ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy hátborzongató történeteit csak papírformában tudja elképzelni. Véleménye szerint, amíg egy filmben másfél-két óra áll rendelkezésre a szálak felgöngyölítésére, addig egy regényben nincsen ilyen limit, olyan hosszúságú lehet, amit a történet is megkíván. Aztán a sors úgy hozta, hogy mégis megelevenedtek könyvei a mozivásznon, 2013-ban debütált a Nyomtalanul, 2014-ben jött a Fácángyilkosok, 2016-ban a Palackposta, és most A 64-es betegnapló. Ráadásul egy valódi sikerszéria született, ami nagyban köszönhető A tetovált lányt is jegyző Nikolaj Arcel forgatókönyvírónak, aki az arrogáns, kiégett és elviselhetetlen Mørck, és az örök optimista, vidám, hívő muszlim Assad nyomozópárosát olyan nagyszerűen felépítette, hogy már a karakterek önmagukban is viszik a filmet, bármilyen ügyön is dolgozzanak éppen. Ám jelen esetben az „ügy” is rendkívül figyelemfelkeltő.
A 64-es betegnapló hasonló sémára épül, mint a széria többi darabja, tehát döglött akták után nyomoznak főhőseink. A Q-ügyosztály feladata az elmúlt húsz év lezáratlan, porosodó ügyeinek rendszerezése. Ezt akár a rendőrségen belüli „elfekvőnek” gondolhatnánk, ám a két nyomozó által feltárt, akár több évtizedes bűnügyek megcáfolják ezt a feltevést. Ezúttal mégsem egy, a polcról lekapott régi irat alapján indul meg a vizsgálat, hanem egy lakásfelújítás apropóján. Egy koppenhágai épület renoválása közben befalazott szobára bukkannak a munkások, amit akár Kőmíves Kelemen brigádja is építhetett volna. Ugyanis a falak mögött borzalmas pózokban mumifikálódott testek ülnek körbe egy asztalt. És ha ez nem lenne elég vérfagyasztó, egy üres szék is van ott, utalva arra, hogy valaki hiányzik még a társaságból.
Adler-Olsen regényeit mindig úgy építi fel, hogy több idősíkban vezeti az eseményszálakat, amelyek végül persze összeérnek. Így a koppenhágai rémlakás mellett egy irtózatos leányintézet is megelevenedik a történetben. Érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a dán író édesapja pszichiáterként praktizált Dánia egész területén, így a később orvosi tanulmányokat is folytató fia már fiatalon, belülről is megismerhette és tanulmányozhatta a sötét, nyomasztó intézetek mindennapjait. Ennek tudatában nem meglepő, hogy ilyen felkavaró módon tudta ábrázolni a külvilágtól elzárt, lélekölő börtön atmoszféráját.
Adler-Olsen könyveire az is jellemző, hogy mindig belesző némi aktualitást a történetbe, ezúttal pedig a dán történelem egyik szégyenfoltját is elővette. Egészen 1967-ig hatályban volt a sterilizációs törvény, amely elsődleges célként a gazdasági stabilitásra veszélyt jelentő devianciák felszámolására szolgált. Kezdetben csak a fogyatékosokat érintette, majd az ötvenes években kiterjesztették mindazokra, akiknek utódai túl nagy terhet jelentettek volna a társadalomnak (például árvaházakban felnőtt vagy magatartás zavaros lányok). Ezzel a törvénnyel nagyjából 11 ezer nőt tettek meddővé a beleegyezésük nélkül, viszont az állam csak a közelmúltban ismerte el a felelősségét, és intézkedett a kárpótlásról. A 64-es betegnapló története nemcsak a múlt sötét árnyait idézi meg, de a jelenbe is átvezeti az eseményeket. A legijesztőbb az benne, hogy egyáltalán nem tűnik hihetetlennek, hogy egy önjelölt Mengeleként viselkedő orvos napjainkban a bevándorlók erőszakos kasztrálását végzi.
Ne számítsunk semmi jóra, A 64-es betegnapló igencsak szíven üt, ha megnézzük. De mitől is jó egy skandináv krimi? Talán éppen attól, hogy nyomasztó, sokkoló, ámde felettébb izgalmas. A Q-ügyosztály negyedik esete rendkívül akciódús, fordulatos, feszültséggel teli, a baljós történelmi háttere és a nyugtalanító aktualitása igazán emlékezetessé teszi. A hab a tortán, hogy Mørck és Assad kettőse bravúrosan működik, az alapvetően lehangoló atmoszférát olyan könnyed humorral töltik meg, hogy nekik köszönhetően nem tör rá a világfájdalom a nézőkre. Nem csoda, hogy A 64-es betegnapló minden idők legjobb premierbevételét hozta Dániában, így nemcsak a széria legsikeresebb darabjának tekinthető. Habár volt már egy olyan bejelentés, hogy ez lesz az utolsó Q-ügyosztály film, valójában furcsa lenne éppen a csúcson abbahagyni. Hiszen alapanyag még van bőven, a Hajtóvadászat, a Határtalanul és a Szelfik című könyvek még adaptálásra várnak, Adler-Olsen pedig további három regény megírását is tervezi. Erre nem is lehet mást mondani, minthogy, csak így tovább.
A 64-es betegnapló (Journal 64, 2018)
dán-német thriller, 119 perc
Rendező: Christoffer Boe
Főszereplők: Nikolaj Lie Kaas, Fares Fares
