Habár sokak számára New York az álmok városa, a turisták bakancslistájának állandó szereplője, a mozifilmek gyakori helyszíne, azért a Nagy Almában történtek már olyan sötét események is, mint metróbaleset, öngyilkosság vagy terrortámadás.
New York legsúlyosabb metróbalesete
1918. november 1-jén sztrájkot hirdetett a metróvezetők szakszervezete. Brooklynban viszont nem függesztették fel a járatok közlekedtetését, hanem némi jutalék fejében a nem sztrájkoló alkalmazottakat fogták be. Így történhetett meg az, hogy a diszpécserként dolgozó Edward Luciano mozdonyvezető lett aznap, 2 órás továbbképzés után már munkába is állt. Miután 10 órát ledolgozott a mai F vonalon, és indult volna haza, az irányítóközpont maradásra bírta és áthelyezte a mai B és Q vonalra, ami jóval nehezebb szakasz, éles kanyarokkal és meredek emelkedőkkel tarkított terep, magasított útvonalon kezdődik, utcaszinten folytatódik, majd a föld alá is lemegy. Luciano nem tudta megfelelően kezelni a szerelvényt ilyen körülmények között, többször fékezett vagy túlcsúszott bizonyos megállókon. Mivel késésben volt, a Malbone Street előtti megállónál 50-70 km/órás sebességre kapcsolt és figyelmen kívül hagyta az alagút előtti kanyart, amelyet 10 km/órával lett volna biztonságos bevenni.
A metró második kocsija betonfalnak csapódott, a harmadik pedig belerohant a másodikba. A szerelvény ezen részében sokan szörnyet haltak: vagy az ütközéstől, vagy kirepültek és a kerekek alá sodródtak, vagy a felgyűrődött sínek döfték halálra őket. Akik képesek voltak a saját lábukon kikecmeregni, ők sem biztosan menekültek meg, ugyanis többeket áramütés ért, miután a vezérlőközpontban visszakapcsolták az áramot. Beszámolók szerint a becsapódást és az utasok sikolyát másfél kilométerre is hallani lehetett, mindent beborítottak az emberi testrészek és a szerelvény maradványai. Az orvosi segítség csak 45 perc után érkezett meg a helyszín nehéz megközelíthetősége miatt, sokakat kötelekkel húztak fel és le. 103-an haltak meg a balesetben és több, mint 200-an megsérültek. Luciano nemcsak túlélte, de saját lábán hazasétált a szerencsétlenség után, később a bíróság felmentette minden vádpont alól.
1947. május 12-én a Life Magazin címlapján jelent meg Robert Wiles fotója a „A legszebb öngyilkosság” címmel. „Az Empire State Building lábainál Evelyn McHale holtteste fekszik, mintha egy groteszk ravatalon nyugodna, teste egy autó tetejébe csapódott” – írta a fénykép alá magyarázatként. A kép néhány pillanattal azután készült, hogy a 23 éves nő leugrott az Empire State Building 86. emeletéről. Bár több mint 300 métert zuhant, ez szinte nem is látszik rajta: tökéletes sminket visel, fehér gyöngysor lóg a nyakában, kezén selyemkesztyű, a lábai kecsesen keresztezik egymást. Annyira elegáns és stílusos maradt, hogy csupán az alatta behorpadt limuzin sejteti, hogy nem az ágynemű öleli körbe álmában, hanem már meghalt. A későbbi orvosi vizsgálatok megállapították, hogy az áldozat valamennyi létező csontja eltört, teste szinte “folyékonnyá” vált a becsapódás erejétől.
Evelyn könyvelőként dolgozott egy gravírozással foglalkozó cégnél Baldwin városában, ahol megismerte Barry Rhodes-t, későbbi vőlegényét. Az esküvőjük időpontja 1947 júniusára volt kitűzve. Április 30-án meglátogatta vőlegényét, majd vonatra szállt, és New York-ba érkezett. Barry később azt nyilatkozta, hogy „mikor elköszöntünk csókkal egymástól, boldog volt, mint minden lány, aki nemsokára férjhez megy”. A nő 9 órakor érkezett meg a Penn Stationre, majd kivett egy szobát a Governor Clinton Hotelben, ahol megírta búcsúlevelét. Aztán sétált két háztömbnyit, és vett egy jegyet az Empire State Building 86. emeleti kilátójába… Később itt találták meg Evelyn szépen összehajtogatott kabátját, és benne egy családi fotókat rejtő ridikült és egy noteszt a búcsúüzenetével: „Nem szeretném, ha bárki a családomon belül vagy azon kívül látná a testemet. Meg tudnák semmisíteni hamvasztással? Könyörgöm Önnek és a családomnak is, hogy semmiféle megemlékezést ne tartsanak a tiszteletemre. A vőlegényemmel idén júniusban keltünk volna egybe. Nem gondolom, hogy én bárkinek is jó felesége lennék. Jobb lesz neki nélkülem. Mondják meg az édesapámnak, hogy túl sok tulajdonságát örököltem anyának.” Evelyn-t kérésének megfelelően elhamvasztották, nem volt temetése és nincsen sírhelye.
New York legsötétebb napjával kapcsolatban számtalan történetet lehetne elmesélni. Különösen érdekes például Brian Clark beszámolója, aki egyike annak a 4 embernek, aki kijutott a World Trade Center deli tornyából a becsapódási pont felettről.
„Háromnegyed 9-kor hatalmas, robbanásszerű zaj hallatszott, a lámpák villódzani kezdtek és a legnagyobb döbbenetemre, a 84. emeleti ablakomat lángok mardosták. Először azt hittem, hogy valamilyen gázrobbanás történt néhány emelettel felettünk. … A légnyomás kivitte az ablakokat és a lángnyalábok a déli oldalon a gravitáció hatására a déli toronynak csapódtak, az irodám magasságában. … Többen kiabálni kezdtek, hogy emberek ugrálnak ki az ablakon. Én nem akartam látni, nem akartam ezt az emlékképet, így hátrébb léptem. … 9 óra 3 perc volt. A United Airlines 175-ös járata a 77. emelet magasságában repült az épület déli oldalába. A gép megdőlve csapódott be és a megemelkedett jobb szárny csücske kettéhasította az irodánkat. Minden kivágódott a falakból. A hangosbeszélők, a lámpák, a légkondicionálás csövei és leszakadt az álmennyezet is. Az egész irodát meszes, koszos por borította be. Füstöt, tüzet nem láttam. … Meghallottam, hogy a falon túl valaki kiabál: “Segítség, segítség! Beszorultam! Nem kapok levegőt! Hall engem valaki?”... Egy csomó törmelék volt körülötte. Ezeket gyorsan eltakarítottam, majd rájöttem, hogy egy faldarab választ el tőle. Odatoltam egy asztalt és felmásztam. Mondtam neki, hogy fel kell kapaszkodnia hozzám. Néhányszor nekirugaszkodott, aztán sikerült a karjába kapaszkodva felrántanom. Visszaestünk, én a hátamra, ő meg rám. Hatalmas puszit nyomott az arcomra. “Brian vagyok. – mondtam. “Én meg Stanley. – válaszolta – És örökre testvérek leszünk.”
Átkaroltam és megindultunk lefelé. … Továbbra is blokkoltam az agyamban a halottak látványát. A bevásárlóközponton keresztül haladtunk kifelé. Mindenfelé rendőrök, tűzoltók szedelőzködtek, hogy mennek felfelé. Az ajtónál álló biztonsági őr azt mondta, hogy ha itt megyünk ki, szaladjunk, amint csak bírunk, mert sok-sok törmelék zúdul lefelé. Rohanni kezdtünk. Másfél tömb után kifutottam a szuszból, éppen egy kis csemegebolt előtt. Mondom az eladónak, tudna-e adni egy kis vizet? Kihozott pár palack vizet és a kezembe nyomott egy fóliával leborított reggeli tálcát. … A Trinity Church mögött találkoztunk két pappal. Az egyik atya azt mondta, hogy imádkozzunk kicsit, majd felajánlotta, hogy menjünk be a templomba megpihenni. … A Déli Torony teteje inogni kezdett, majd bumm-bumm-bumm, egyik emelet a másikba roskadt, gyorsulva, mintha semmi ellenállás nem lett volna. A templom kitakarta előlünk az épület alsó harmadát, s mint egy fal eltorlaszolta a porfelhő és a törmelékbomba útját. Mind belecsapódott a templomba és felfelé robbant. Miután rájöttünk, hogy ez mind ránk fog zúdulni, rohanni kezdtünk a Broadway felé. A törmelékfelhő utánunk hömpölygött a Broadway-n. Beszaladtunk a 42-es szám alá. … Nem tudom, miért és hogyan lehettem ilyen szerencsés, hogy túléltem.”
A Porth Authority Trans Hudson (PATH) egy olyan ingajárat, ami New Jersey-t köti össze New Yorkkal a Hudson-folyó alatt. 2001. szeptember 11-én a reggeli csúcsforgalom idején, amikor 3 percenként érkezett szerelvény a World Trade Center megállójába, a föld alatt nem értesültek még a terrortámadásról. Amint eljutott az információ Victoria Cross Kelly-hez, a PATH helyettes igazgatójához, azonnal felhívta Richie Moran forgalomirányítót, hogy állítsa le a szerelvényeket. Moran utasítására a WTC-hez éppen befutó szerelvény ajtajait nem nyitották ki, a vonat visszaindult New Jersey irányába az elégedetlen utasokkal. Később persze megtudták, hogy valószínűleg az életük múlt rajta.
Ezután Moran a szintén WTC-hez közeljáró Noel Romant hívta fel. Megkérte, hogy utasait szállítsa le az Exchange Place állomáson, ő pedig forduljon vissza a World Trade Centerhez és szedje fel az ott várakozókat. Roman beszámolója szerint az alagutat fojtogató füst borította. Az állomáson a PATH alkalmazottai várakoztak, illetve egy hajléktalan, akit szintén felparancsoltak a szerelvényre. Ha a vonatok csak pár perccel is tovább közlekednek és befut mind a 35 kocsi, ami úton volt, akkor több százzal magasabb lenne az áldozatok száma. Később Richie Moran és Victoria Cross Kelly sok levelet kapott túlélőktől, akik megköszönték hősies helytállásukat. Victoria szerint az ösztöneire hallgatott. Richie Moran pedig a következőt mondta: “Csak jól végeztem a munkámat aznap.”
9/11 – az áldozatok száma most is növekszik
Hogyan lehetséges az, hogy még ma is emelkedhet a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak száma? Az ikertornyok összeomlásakor keletkezett por, amelyet a helyre állítások során hónapokig szívtak a munkások, akár halálos betegségeket okozhatott. Pontosabban, amikor a WTC összeomlott, a levegő megtelt az épületből, elektronikus eszközökből, bútorokból, emberi maradványokból származó porkoncentrátummal. A levegő telítve volt alumínium, azbeszt, üveg, ólom, higany és egyéb nehézfém részecskékkel (amelyek önmagukban is rákkeltő hatásúak), valamint elégett több, mint 90 ezer liter kerozin, 100 ezer tonna organikus anyag, az épületekben található több mint 800 ezer liter transzformátor, fűtő és diesel olajjal. A levegő szén-monoxid és a kén-hidrogén tartalma szintén veszélyesen magas volt. A leomlott épületek 5 hónapon át folyamatosan szennyezték egész New York levegőjét, a mentési területeken pedig a koncentráció jóval erősebb volt. Összesen 2500 különböző, mérgező anyagot mutattak ki a pormintákban.
Az egykori tornyok területén 60-70 ezer ember dolgozott, de a túlélők és a környék lakói közül is egyre több megbetegedést jelentettek az évek során. A leggyakoribbak a légzőszervi és emésztőrendszeri rendellenességek, mint az asztma, a tüdőkapacitás romlása, COPD, reflux, autoimmun rendellenességek, alvási apnoé, illetve poszttraumás stressz és krónikus depresszió is kimutatható volt sok túlélőnél. A daganatos betegségben elhunytak száma évente emelkedik, ráadásul sokaknál egyszerre többféle daganatos betegséget is diagnosztizáltak. Jelenleg a rák 50 fajtáját mutatták ki a 2001-es terrortámadás környezetében élők, dolgozók között. 2011. januárjában Obama elnök írta alá a World Trade Center Health Programot, amely 2015-ben került megújításra az Egészség és Kártérítés törvény keretein belül. A listára jelenleg 80 ezren regisztráltak, közülük 10 ezren a környék lakói közül. 2001 óta 2100 New York-i tűzoltó és mentős vonult korábban nyugdíjba, jelenleg több mint 7 ezren szenvednek valamilyen szeptember 11-én szerzett betegségben. A 2017-es adatok szerint közel 1500-an hunytak el közülük, és 92 százalékuk közvetlenül részt vett a mentési és eltakarítási munkálatokban. A program vezetősége szerint azonban ennél jóval többen lehetnek, akik jogosultak a kártérítésre, csak nem tudnak róla, mivel sokan nem ismerik fel a tünetek és a terrortámadás okozta légszennyezettség közti kapcsolatot.
